Magyar Asztal

Laikusoktól rengeteg támadás éri a tejtermelő szarvasmarha-telepeket, mondván, a tehén által világra hozott bikaborjút rögtön leölik, mivel nincs hasznuk. Persze ha valaki életében legalább egyszer járt ilyen telepen, nagyon jól tudja, hogy ez nincs így, hiszen senki nem ellensége saját pénztárcájának.

Az igazság az, hogy a megszülető borjú bizony - gyakran nem is kevés - pénzébe kerül a gazdának! Gondoljunk csak bele, hogy az örökítő anyag, amelyet felhasználnak a tehén (vagy üsző) termékenyítésére, pénzbe kerül. Egyetlen műszalma (amiben tárolják a spermát) ára attól függően, hogy milyen pedigrés bikától származik, 2500-15.000 forint között változhat. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy gyakran nem is vemhesül a tehén az első próbálkozásra, az összeg jelentősen megnövekedhet. Erre a költségre jön még rá a vemhesség utolsó nagyjából 60 napja, amikor a tehenet már nem fejik. Ezt az időszakot hívják szárazon állásnak. Ez idő alatt a tehén nem termel azonnal könyvelhető hasznot, csak eszik, ráadásul egyre drágább takarmányt, hogy a benne fejlődő borjú igényei ki legyenek elégítve. Ez a takarmányköltség is növeli a még meg sem született borjú árát.

A világra jött borjú ha nőivarú, úgy automatikusan tenyészutánpótlást jelent. Mivel hazánkban (is) roppant szigorú követelményeknek kell megfelelniük a tenyésztésre használt bikáknak, így csak nagyon kevés bikaborjúból válik tenyészbika. Azokat a roppant magas genetikai értékkel bíró teheneket nevezzük bikanevelő tehénnek, amelyek utódja potenciális tenyészbika-jelölt. Mivel a telepek legjava nem rendelkezik a bikaneveléshez szükséges épületekkel, lehetőségekkel, így jellemzően a születő bikaborjak rövid időt töltenek a telepen, hizlaló telepekre kerülnek, vagy környékbeli gazdák veszik meg őket, s ők hizlalják addig, míg el nem érik a kívánt vágósúlyt. A bikaborjakért kapott összeg jó esetben egyenlő azzal a pénzzel, amelyet a tehén (vagy üsző) vemhesítésre, takarmányozásra és a borjú eladásáig annak táplálásra költöttek.

Ha valóban leölnék a született borjút, úgy minden esetben számolhatnának a tetem megsemmisítésének összegével is, hiszen ha egy tehén vagy üsző leellik, azt az ENAR felé jelenteni kell, ahogy a született borjú nemét, súlyát, valamint füljelzőjének számát is. Olyan tehát nem fordulhat elő, hogy egy korábban már bejelentett vemhes tehén a rendszerben "nem ellik le", tehát elsunnyogják a született borjút. Nyilván az sem játszik, hogy az adott telepen minden bikaborjú papíron elhullik, mert erre aztán percek alatt csapna le a NÉBiH.

Látható tehát, hogy egyetlen tejtermelő telep sem mészárszék, minden megszülető borjú értéket képvisel és eszerint maximális figyelemmel és gondoskodással bánnak a jószágokkal.

A vízjellel ellátott képen látható borjút magam segítettem a világra, üsző lett és köszöni szépen jól van. :-)

Évek óta küzdenek a magyar és francia agrár érdekképviseletek a töméses takarmányozási módszerrel előállított termékeik piaci helyzetének stabilizálásával, illetve az elvesztett fogyasztói bizalom visszaszerzésével. Hogy mennyire voltak sikeresek az akciók, az majd néhány év elteltével lesz megmondható.

Már korábban is összefogásra, piaci érdekeink közös védelmére sarkallta a magyar és francia agrár-közigazgatást, amikor a Kölnben megrendezésre kerülő ANUGA kiállításról az állatvédő szervezetek nyomásgyakorlására hivatkozva a szervezők kitiltották a hízott liba- és kacsamájat. Akkor a francia hivatalnokok már másnap hivatalos levélben keresték meg német kollégáikat, s kérték őket a helyzet tisztázására. A franciák akkor az EU vonatkozó alapszabályára, a termékek szabad áramlására hivatkozva elérték, hogy kiállítóik megjelenhessenek a neves élelmiszeripari rendezvényen.

Itthon a Négy Mancs, osztrák gyökerekkel rendelkező szervezet kezdte ki a hizlalásos liba- és kacsamáj előállítókat, majd a nyúltenyészőket is. Az óriási botrányok után az állattartók rájöttek, hogy a legjobb védekezés, ha proaktív módon, ők maguk állnak a média nyilvánossága elé, és bemutatják, milyen körülmények között és hogyan állítják elő termékeiket. (Ezen kezdeményezések keretében készíthettem jómagam is fotókat egy libatömő telepen.) Ezt követően persze bírósági perek tucatjait zúdították a Négy Mancsra.

Ahogy azt már a bevezetőben is írtam, természetesen nem most fog véget érni a vita. A többnyire dilettáns állatvédő szervezetek, illetve a lobbiérdekek által irányított propagandák hosszú időre lekötik majd az állattartók energiáit. Ugyanakkor hasznos eredménye is lesz a folytonos támadásoknak: piaci érdekeltségük védelmére össze kell hogy fogjanak a termelők és értékesítők, mind itthon, mind pedig nemzetközi színtéren, így például a franciákkal.

A kacsa- és libatömésről még 2009 márciusában készítettem blogbejegyzést.

A rendszerváltás óta látványos zuhanást végez a magyar állattenyésztés, s ha a '89-es állapotokat vesszük száz százaléknak, akkor mára már a korabeli termelés felét sem érjük el. Az egyik leglátványosabb példa erre a sertéságazat. A korabeli tízmillió sertés országa ma már arra kényszerül, hogy belső fogyasztásának felét importból elégítse ki. S mint hogy a magyar nosztalgikus nemzet, a legtöbb törekvés az akkori állapotok restaurálására irányulnak.

Az természetesen üdvözlendő, ha a kormányzat törekszik a növénytermesztés és állattenyésztés közti óriási egyenlőtlenség kompenzálására, de egyre több olyan jel mutatkozik, amely arra utal, hogy a fő irányvonal a sertéságazat rövid távú óriási mértékű fejlesztése lesz.

Korábban arról lehetett olvasni, hogy Orbán Viktor előtt van a sertésstratégia, s hogy az ágazatot segítő intézkedések is meg lettek hozva, mint amilyen a vágópontok létrehozása, jogi szabályozásuk megújítása. A napokban látott napvilágot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által készített sertésstratégia, amely hét év alatt 666 milliárdos fejlesztési forrást igényelne. A kormányzati szándék nem más, mint a mai, alig 3 milliós sertésállomány megduplázása. A VM oldalán csütörtök (június 21.) óta olvasható Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár ígérete, mely szerint a jövőévi költségvetésből plusz 2,6 milliárd forintos támogatást kíván nyújtani a Kormány a sertéságazat megsegítésére.

Összességében abban, hogy az állattenyésztési ágazat helyzetén javítani kell, minden politikai erő egyetért. Kérdés persze, hogy milyen módon! Lehet vitatkozni a hazai és az EU-s támogatások elosztásáról, legyen az terület alapú vagy állatjóléti juttatás, de az egész termelés legkritikusabb pontja nem annyira a növények elvetése és gondozása, nem is az állatok genetikai előrehaladásának kutatása, a nevelési technológia, hanem az értékesítés. A probléma tehát az, hogy 50%-os piaci részesedése van az importnak, s a magyar gazdák nem csupán akkor fognak tudni versenyképesen termelni, ha technológia területén felzárkózunk a nyugati országokhoz, hanem ha elérhető lesz az, hogy a lakosság preferálja a hazai termékeket, illetve valamilyen módon rá is kényszerülnek a magyar sertéshús választására.

Amennyiben a hazai piacot visszaszerzik a magyar sertéstartók, abban az esetben nagyobb eséllyel lesz anyagi forrásuk arra, hogy beinduljon a technológiai fejlesztés. Az egyik legfontosabb feladatot ebben látom. Természetesen ma is fennáll annak a lehetősége, hogy egy sertéstartó külföldi, jellemzően Kelet-európai piacra termeljen, de ezek a piacok idővel be fognak zárulni, ahogy az megtörtént az orosz gabonaimporttal is az elmúlt évtizedben.

"Két évvel ezelőtt kezdtek el olyan biológiai folyamatokat vizsgálni, amelyek révén a marhák hatékonyabban tudnák hasznosítani a takarmányt. A szarvasmarha-genom egyes részeinek a testtömeg-gyarapodásban játszott szerepéről már vannak korábbi kutatási eredmények. A csoport most ezen eredmények alapján vizsgálta a sejteknek energiát biztosító alapvegyületetet, az ATP-t. Mint kiderült, egyes állatok gyorsabban tudnak ATP-t szintetizálni, mint mások, ami elősegíti a takarmánnyal bevitt energia hatékonyabb hasznosítását, vagyis kevesebb táplálékkal is jobban híznak.

Kerley és munkatársai takarmányozási és mérési rendszere naponta rögzíti az egyes marhák takarmányfelvételét és testsúlyát. Amikor adott állat belép a karámba vagy az etetőhelyére, a számítógép rögzíti a marha érkezésének és távozásának idejét, és hogy mennyit evett. Itatáskor a marhák egy mérleg lapjára állnak, ami az állatok súlyát méri.

Mint kiderült, ha egy tenyésztő a leghatékonyabbnak bizonyuló marháknak csak az első egyharmadát választja ki továbbtenyésztésre, a takarmányszükséglet 20 százalékkal csökkenthető."

- mmgonline -

Amivel ez az amerikai professzor, Monty Kerley foglalkozik, az egyáltalán nem úttörő az állatnemesítés terén. Évszázadok óta folyik szelekció a takarmányértékesítésre. Sőt, napjainkban leginkább erre a genetikai tulajdonságra igyekeznek odafigyelni a tenyésztők a szelekció során. Minél kevesebb takarmányból állít elő 1kg testtömeget az állat, annál gazdaságosabban hizlalható. Hogy a mai köznyelvből merítsek; ebben van a biznisz.

Ami azonban a dolognak a hátulütője, az az, hogy ha az állomány legjavát választjuk ki továbbtenyésztésre, a bennük rejlő genetikai hibák felszínre kerülhetnek. Ez a beltenyésztés hátránya. Ennek kiküszöbölésére több, genetikailag távoli csoporton kell végezni a szelekciót és mielőtt a beltenyésztettségi leromlás jelentkezne, keresztezésekkel kell frissíteni az állományok génkészletét.

Ami ennek a bejegyzésnek pedig az apropója, az nem más, mint a régi mondás (versidézet); "Vigyázó szemetek Párisra vessétek!". Mert ugye hazánkban nyugati szél fúj, tehát ami ott bekövetkezik, az kis idő múlva nálunk is jelentkezni fog.

A szélsőséges időjárás, a biodízelként felhasznált gabonanövények sokmillió tonnája, az öntözés hiánya és sok egyéb körülmény egyértelműen a takarmányok drágulását vetíti elő hazánkban is. Ennek pedig biztos következménye lesz az állati eredetű élelmiszerek árnövekedése is.

Persze az 1-1 kilogramm takarmányon való megtakarítás igazán annak számít, aki nem 10-20 állatot tart, mint általában egy családi vállalkozó, hanem aki iparszerűen hizlal. Utóbbi jellemző igazán az Egyesült Államokra. Elrettentés képpen teszek is be egy képet egy USA-beli óriás hizlalótelepről. Döntse el mindenki, hogy mennyire tetszetős a táj.

Már írtam a brojlercsirkékről, de úgy vettem észre, nem jártam körül eléggé a témát. Nézzük tehát, hogy hogyan is "készül" a brojler csirke!

Első lépésben kell egy istálló ugyebár. Ami a jelen esetben tök üres és baromi tiszta. Na ide szépen terítünk le valamilyen almot, hogy ne fagyjon meg az az 40-50 grammos jószág amit majd szépen bepakolunk. Alomnak faforgácsot vagy szecskázott (pestieknek: felaprított) szalmát (pl. búza-, rozs-, árpaszár) használnak.

Az istállóban külön kis tereket alakítanak ki, mert azért a naposállatok (kiscsibék) sem komálják ha ömlesztve vannak. Meg így kezelhetőbbek is. Arra persze oda kell figyelni, hogy mennyi naposcsibe kerüljön egy helyre, nehogy nagyon eluralkodjon a BKV életérzés. Ált. 11-25 állat/m² a bevett telepítési sűrűség. Amikor bekerül a rengeteg csibe, az az "all in" rész.

Tehát vannak kis csoportok, fölöttük hősugárzóval, mert a pici csibe bizony kényes egy jószág. Kezdetben tálcákon kapnak darált tápot meg jó sok vizet. A vizet általában ízesítik, hogy a naposállat igyon minél többet. Néhány azért így sem találja meg az itatót és bemurdel idő előtt. Ez van.

Aztán ha már megerősödtek annyira, hogy ne kelljen nekik a műanyának nevezett hősugárzó, szépen összenyitják a kisebb csoportokat és leengedik az automata etetőket és itatókat. (A fenti képen ezek még felvonva láthatók a villanykörték mellett, de beteszek róluk egy képet ide, hogy jobban lássa a nép.)

Ezek után kezdődik a hizlalás. (Eddig csak arra pályáztunk, hogy minél több növendék életben maradjon és elég erősek legyenek ahhoz, hogy kibírják azt az egy hónapot ami még hátra van nekik.) A brojlerneveléskor egyébként szinte végig napi 24 órás megvilágítás van és folyamatos légcsere.

A sarkalatos pont a hizlalás alatt nem más, mint a takarmányozás. (Megjegyzem az emberek is a legtöbbet a rezsire és az étkezésre költenek.) Az összes kiadás 65-70%-át a takarmány teszi ki. Szóval itt akar mindenki spórolni. De hogy is lehet? Hát úgy, hogy olyan fajtát és hibridet (fajták keresztezéséből jön létre, igen bonyolult módon) alkalmaznak, amik arra lettek nemesítve, hogy 1kg takarmányból a lehető legtöbb élőtömeget állítsák elő. Ezt hívják takarmányértékesítő képességnek. (Egy modern hibrid 1,3-1,5kg takarmányból állít elő 1kg élősúlyt.)

A brojlercsirkék pelletált takarmányt esznek. A pelletált táp valójában sokféle növény ledarált, hőkezelt és rudacskákba préselt keveréke. Ami van benne: fehérje (fiatal állatokkal etetnek hallisztet is), ásványi anyagok, zsír, minimális víztartalom és ennyi. Nincs benne hormon, meg mindenféle szerelmi bájital mint ahogy azt sokan hiszik. Gyógyszert azt kapnak, mert ha egy állat megbetegszik (a szabadból áramlik be a levegő az istállóba és kórokozók is megjelenhetnek) akkor az egész állomány képes pár nap alatt elhalálozni. Szomorú de ez van. Szóval gyógyszert azt kapnak megelőzési céllal. Persze a vágás előtt x nappal abba kell hagyni az ivóvízhez való adagolást, hogy a hústermékben már ne legyen szermaradvány. A laikusok számára: a bal oldalon látható kék izé a gyógyszeradagoló.

Szóval miután elérték a kívánt vágási súlyt az állatok, az összeset kamionra pakolják és elviszik a vágóhídra. Ez a nevelés "all out" szakasza. Kiürül az istálló amelyet ezután ismét kipucolnak és kezdődik az egész elölről.