A rendszerváltás óta látványos zuhanást végez a magyar állattenyésztés, s ha a '89-es állapotokat vesszük száz százaléknak, akkor mára már a korabeli termelés felét sem érjük el. Az egyik leglátványosabb példa erre a sertéságazat. A korabeli tízmillió sertés országa ma már arra kényszerül, hogy belső fogyasztásának felét importból elégítse ki. S mint hogy a magyar nosztalgikus nemzet, a legtöbb törekvés az akkori állapotok restaurálására irányulnak.
Az természetesen üdvözlendő, ha a kormányzat törekszik a növénytermesztés és állattenyésztés közti óriási egyenlőtlenség kompenzálására, de egyre több olyan jel mutatkozik, amely arra utal, hogy a fő irányvonal a sertéságazat rövid távú óriási mértékű fejlesztése lesz.
Korábban arról lehetett olvasni, hogy Orbán Viktor előtt van a sertésstratégia, s hogy az ágazatot segítő intézkedések is meg lettek hozva, mint amilyen a vágópontok létrehozása, jogi szabályozásuk megújítása. A napokban látott napvilágot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által készített sertésstratégia, amely hét év alatt 666 milliárdos fejlesztési forrást igényelne. A kormányzati szándék nem más, mint a mai, alig 3 milliós sertésállomány megduplázása. A VM oldalán csütörtök (június 21.) óta olvasható Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár ígérete, mely szerint a jövőévi költségvetésből plusz 2,6 milliárd forintos támogatást kíván nyújtani a Kormány a sertéságazat megsegítésére.
Összességében abban, hogy az állattenyésztési ágazat helyzetén javítani kell, minden politikai erő egyetért. Kérdés persze, hogy milyen módon! Lehet vitatkozni a hazai és az EU-s támogatások elosztásáról, legyen az terület alapú vagy állatjóléti juttatás, de az egész termelés legkritikusabb pontja nem annyira a növények elvetése és gondozása, nem is az állatok genetikai előrehaladásának kutatása, a nevelési technológia, hanem az értékesítés. A probléma tehát az, hogy 50%-os piaci részesedése van az importnak, s a magyar gazdák nem csupán akkor fognak tudni versenyképesen termelni, ha technológia területén felzárkózunk a nyugati országokhoz, hanem ha elérhető lesz az, hogy a lakosság preferálja a hazai termékeket, illetve valamilyen módon rá is kényszerülnek a magyar sertéshús választására.
Amennyiben a hazai piacot visszaszerzik a magyar sertéstartók, abban az esetben nagyobb eséllyel lesz anyagi forrásuk arra, hogy beinduljon a technológiai fejlesztés. Az egyik legfontosabb feladatot ebben látom. Természetesen ma is fennáll annak a lehetősége, hogy egy sertéstartó külföldi, jellemzően Kelet-európai piacra termeljen, de ezek a piacok idővel be fognak zárulni, ahogy az megtörtént az orosz gabonaimporttal is az elmúlt évtizedben.
