Magyar Asztal

Laikusoktól rengeteg támadás éri a tejtermelő szarvasmarha-telepeket, mondván, a tehén által világra hozott bikaborjút rögtön leölik, mivel nincs hasznuk. Persze ha valaki életében legalább egyszer járt ilyen telepen, nagyon jól tudja, hogy ez nincs így, hiszen senki nem ellensége saját pénztárcájának.

Az igazság az, hogy a megszülető borjú bizony - gyakran nem is kevés - pénzébe kerül a gazdának! Gondoljunk csak bele, hogy az örökítő anyag, amelyet felhasználnak a tehén (vagy üsző) termékenyítésére, pénzbe kerül. Egyetlen műszalma (amiben tárolják a spermát) ára attól függően, hogy milyen pedigrés bikától származik, 2500-15.000 forint között változhat. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy gyakran nem is vemhesül a tehén az első próbálkozásra, az összeg jelentősen megnövekedhet. Erre a költségre jön még rá a vemhesség utolsó nagyjából 60 napja, amikor a tehenet már nem fejik. Ezt az időszakot hívják szárazon állásnak. Ez idő alatt a tehén nem termel azonnal könyvelhető hasznot, csak eszik, ráadásul egyre drágább takarmányt, hogy a benne fejlődő borjú igényei ki legyenek elégítve. Ez a takarmányköltség is növeli a még meg sem született borjú árát.

A világra jött borjú ha nőivarú, úgy automatikusan tenyészutánpótlást jelent. Mivel hazánkban (is) roppant szigorú követelményeknek kell megfelelniük a tenyésztésre használt bikáknak, így csak nagyon kevés bikaborjúból válik tenyészbika. Azokat a roppant magas genetikai értékkel bíró teheneket nevezzük bikanevelő tehénnek, amelyek utódja potenciális tenyészbika-jelölt. Mivel a telepek legjava nem rendelkezik a bikaneveléshez szükséges épületekkel, lehetőségekkel, így jellemzően a születő bikaborjak rövid időt töltenek a telepen, hizlaló telepekre kerülnek, vagy környékbeli gazdák veszik meg őket, s ők hizlalják addig, míg el nem érik a kívánt vágósúlyt. A bikaborjakért kapott összeg jó esetben egyenlő azzal a pénzzel, amelyet a tehén (vagy üsző) vemhesítésre, takarmányozásra és a borjú eladásáig annak táplálásra költöttek.

Ha valóban leölnék a született borjút, úgy minden esetben számolhatnának a tetem megsemmisítésének összegével is, hiszen ha egy tehén vagy üsző leellik, azt az ENAR felé jelenteni kell, ahogy a született borjú nemét, súlyát, valamint füljelzőjének számát is. Olyan tehát nem fordulhat elő, hogy egy korábban már bejelentett vemhes tehén a rendszerben "nem ellik le", tehát elsunnyogják a született borjút. Nyilván az sem játszik, hogy az adott telepen minden bikaborjú papíron elhullik, mert erre aztán percek alatt csapna le a NÉBiH.

Látható tehát, hogy egyetlen tejtermelő telep sem mészárszék, minden megszülető borjú értéket képvisel és eszerint maximális figyelemmel és gondoskodással bánnak a jószágokkal.

A vízjellel ellátott képen látható borjút magam segítettem a világra, üsző lett és köszöni szépen jól van. :-)

Azért is hoztam létre évekkel ezelőtt ezt a blogot, hogy első kézből kaphassanak a laikusok információkat olyan témákról, amelyekkel manapság már sokan lényegében csak a világhálón keresztül érintkeznek. Ezen felül egy fontos kérdést szeretnék most górcső alá venni, mivel állatvédő szervezetek előszeretettel mantráznak az alább kivesézendő problémával, s ezzel nyerik meg a gyanútlan, ám jóérzésű és sok esetben nem is unintelligens rétegeket. Álljon itt tehát néhány sor arról, hogy miért tartják az újszülött borjakat egyesével, ketrecekben.

Forrás: www.vitaplus.com

Fontos tudni, hogy ez a technológia csak a tejelő telepeken terjedt el. A húshasznú állományoknál ha csak valamilyen kizáró ok (tejhiány, betegség, stb.) nem lép fel, a borjú a tehén "alatt" marad. A tejhasznú fajtáknál két eset állhat fenn. Az egyik, hogy a borjú a számára nélkülözhetetlen, immunfehérjékben gazdag kolosztrumot, vagy más néven föcstejet kiszophatja az anyjától, s csak ez után kerül a saját steinmann-ketrecébe. A másik lehetőség, amelyet egészségügyi kockázat esetén alkalmaznak, ha a borjú egy már korábban bevizsgált, egészséges tehén föcstejét kapja meg. Ilyenkor a saját anyjától nem szopik tejet. Ha a kolosztrum tárolására nincs lehetőség a telepen, úgy mesterséges kolosztrum (paszta) is adható a borjúnak.

Minderre azért van szükség, mert a szarvasmarhák méhlepényén nem jutnak át az anya állat immunanyagai. A kolosztrum ezeket az immunfehérjéket tartalmazza nagy mennyiségben. A föcstej itatást pedig behatárolja, hogy a borjú bélfala csak néhány órán át nyitott annyira, hogy ezek a nagyméretű molekulák átjuthassanak. Innentől már a borjú túlélése azon múlik, hogy mennyire óvható a fertőzésektől, a potenciális kórokozó-forrásoktól. Ezért van szükség arra, hogy a borjak életük kezdeti szakaszán egyesével legyenek tartva. A borjaknál ugyanis az itatás után (történjen az akár vödörből, akár szopókás itatóból) még pár percig aktív a szopó-reflex. 

Ilyenkor a borjak lényegében bármit képesek elkezdeni szopogatni, legyen az a ketrec rácsa, vagy - csoportos tartás esetén - egy társuk bármely elérhető testrésze. A probléma pedig itt kezdődik! A társak szopkodásával a fertőzés esélye exponenciálisan nő. Ezen kívül egy-egy gyengébb immunrendszerű borjútól az egyedi tartás esetén nem kapják el társai a fertőzéseket. Ezért a ketreceket is úgy kell elhelyezni, hogy a borjak a rácson kihajolva ne érjék el egymást.

Látható tehát, hogy az állattartók és -tenyésztők nem gonoszságból, vagy lelketlenségből szeparálják el egymástól a borjakat. Ez az időszak nem mellesleg lehatárolt is, hiszen az állatjóléti támogatást igénylő állattartó telepek kötelesek 57 napos kora után már csoportosan tartani a borjakat. Továbbá, mint gyakorló szakember, még hozzá tenném, hogy a borjak kezelése (tetoválás, gyógykezelés, stb.) egyszerűbb, ha közben nem piszkálja az embert néhány másik boci. :-)

Egy korábbi bejegyzésben írtam már arról, hogy egy szarvasmarha laktációja a borjának világra hozásával kezdődik. Ekkor indul meg a tejtermelése, éppen ezért fontos, hogy pontosan mikor is születik a boci. Fontos továbbá az is, hogy milyen körülmények között. A tapasztalt szakember jelenléte az elléskor létfontosságú, hiszen ha bármiféle komplikáció lép fel, bizony közbe kell avatkozni. Alább látható két általam készített kép, amely egy komplikációmentes ellésről készült.

Az első fotót azért készítettem, hogy látható legyen, hogy már az ellés ezen fázisában megjósolható, hogy szükséges lesz-e a beavatkozás, vagy sem. A borjú körmeinek állásából (illetve abból, hogy látható mindkét lába) tudható, hogy szabályosan fekszik a szülőútban, tehát mellső lábaival és fejével előre.

Előfordul, hogy a borjú farfekvéses, ilyenkor az ellés lefolyásának ideje is lényeges, hiszen később kerül az újszülött oxigénhez, akár az is előfordulhat, hogy a borjú tüdejébe magzatvíz kerül. Ha a borjú szabályosan is fekszik, előfordulhat, hogy feje visszafordul, ilyenkor mindenféleképpen közbe kell avatkozni és a a fejet a szülőútba kell igazítani. Ilyen esetben természetesen nagyon lényeges a higiéniára nagyon odafigyelni. Az ellés után is érdemes figyelni, mivel akár olyan - kevésbé "egészséges" - pózban is landolhatnak az újszülöttek, mint amilyen a bal alsó sarokban látható.

Egy korábbi bejegyzésemben már tettem említést a Schmallenberg vírusról (SBV), ám úgy alakult, hogy ismét virtuális tollat ragadok és monitorra vetek pár gondolatot erről a betegségről. Érdeklődésem elsődleges oka a szakmai szintű érintettség, alább közlöm is egy - vélhetően - schmallenberg pozitív borjúról készült fényképemet.

Magát a betegséget okozó vírust 2011 októberében, Schmallenberg városában gyűjtött vérmintából izolálták először, innen is ered a kór elnevezése. A városka lakosait azóta egész Európa kérődzőkkel foglalkozó lakossága emlegeti. Szakmai tanulmányok elsődleges tünetként tejelő tehenek esetén a lázat, hasmenést és a tejtermelés csökkenését említik, ám igazán jelentős kártételt inkább az általa kiváltott vetélés, koraellés és a születendő borjúnál a torz gerinc és fejalakulás okoz. Lényeges tehát, hogy nem csupán a tejtermelők feje fáj, hiszen ugyanúgy okozhat a betegség vetélést a kiskérődzőknél, így például a juhnál vagy a kecskénél is.

Hiányzik a borjú farka, illetve medencéje is deformált

A betegség néhány hónap leforgása alatt eljutott Európa szinte minden szegletébe. Egy brit hír szerint Anglia jelentős részén elterjedt a vírus, mindössze öt hónap alatt (HTTP1). A vírusról egészen korrekt összeállítás olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal holnapján (HTTP2). Amit eddig én a gyakorlatban tapasztaltam, az lényegében egybecseng a szakirodalom által leírt tünetekkel. Ilyen például a torz gerinc és fejforma. Az első képen látható borjú homloka aránytalanul széles, illetve szemek nélkül jött a világra. Ezen kívül - szintén születésénél fogva - nincs farka sem, valamint medencecsontja is rendellenesen áll (2. kép).

Találkoztam már schmallenberg vírus miatt vetélt, torz ikerborjakkal, valamint olyannal, amely bár élve született, pár órával később elpusztult, mivel nem záródott rendesen a hasfala, spontán kifordultak a belső szervei. Erről az esetről nem készítettem fényképes dokumentációt, ami talán jobb is, így legalább nem kell korhatárossá tennem a blogot.

Felmerülhet - jogosan - a kérdés, hogy miképpen terjedhetett el ilyen gyorsan Európában ez a betegség, mik voltak a közvetítő faktorok? Az első fertőző faktorként a szúnyogok, legyek kerültek a figyelem középpontjába. Kísérleti úton, akabane vírussal fertőzött bikák mutatták ugyan a betegség tüneteit, ám a tőlük vett ondóban nem volt kimutatható a kórokozó, így tehát a sperma útján történő terjedés nem bizonyított (Parsons et al., 1981). Mivel a schmallenberg vírus is egy, az akabane és a shamoda vírussal közös szerocsoportba tartoznak (Hoffmann et al., 2012), így a '81-ben kapott eredmények lényegében vonatkoztathatók a schmallenbergre is. Hallottam olyan pletykákat is, hogy a hazánkban forgalomban lévő húshasznú szarvasmarhafajták bikái örökítőanyagának döntő többsége schmallenberg pozitív. Természetesen a szóbeszédet nem szabad tényként kezelni, de ha a szakmában ilyesmi terjed, annak lehet némi alapja, és az bizony aggodalomra adhat okot!

Összességében tehát elmondható, hogy a betegség megtalálható az ország egész területén, az általa okozott kár pedig igen jelentős, de pontos adatot valószínűleg még a Vidékfejlesztési Minisztérium sem tud szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy - legalább megközelítőleg - hány millió (vagy milliárd?) forint kára keletkezett az állattenyésztési ágazatnak az elmúlt két évben a schmallenberg vírus végett. A jövőben különösen fontos feladata lesz az állat-egészségügyi hatóságoknak a szükséges megelőzési és kezelési tervek és módszerek kidolgozása. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a schmallenberg vírus terjed a tenyészbikák örökítőanyaga által, úgy szigorú szabályozás életbe léptetése is indokolt lehet, már amennyiben ez megvalósítható, hiszen az nem jöhet számításba, hogy a teljes tenyészállomány jelentős része vágóhídra kényszerüljön.

Amíg el nem készül a vírus elleni vakcina, addig még százszor el fogják átkozni a gazdálkodók a Schmallenbergből "importált" átkot.

Hoffmann B., Scheuch M., Hoper D., Jungblut R., Holsteg M.m Schirrmeier H., Eschbaumer M., Goller k.V., Wernike K., Fischer M., Breithaupt A. Mettenleiter T.C., Beer M. (2012): Novel orthobunyavirus in cattle, Europe, 2011 Emerging Infectious Diseases 18. 469-472. p.

Parsons, I.M. Della-Porta, A.J., Snowdon, W.A., O'Halloran, M.L., 1981: Experimental infection of bulls with Akabane virus. Research in Veterinary Science 31. 157-160. p.