Magyar Asztal

Egy érdekes, és igen beszédes cikket hozott le ma a napi.hu, amely ugyanakkor fel is vet pár kérdést. Olyan kérdéseket, amelyekre aligha lehet stabil, gazdasági tényekkel igazolható magyarázatot adni.

A nyers tej árának drasztikus esésére még az előtt került sor, hogy az EU megszüntette a szektor termelését korlátozó kvótát. Már hónapokkal a hivatalos megszűnése (2015. március 31.) előtt az ágazati résztvevők attól tartottak, hogy Olaszország, Lengyelország és Hollandia jelentős tejelőállomány-bővítésbe kezd, és ez a többi EU-s tagország piacára is drasztikus kihatással lesz. Érdekesség, hogy az állománynövelés elmaradt, a nyers tej felvásárlási ára viszont soha nem látott mélységekbe zuhant.

A termelők már akkor jelezték, hogy ha huzamosabb ideig nem stabilizálják a tej felvásárlási árát, nagyon sokan fogják állományukat vágóhídra küldeni, hiszen a 100 forintos kilogrammonkénti önköltség és a 0,2 €-s felvásárlási ár okozta óriási veszteséget szinte senki sem bírja finanszírozni hosszú időn keresztül.

Persze a hazai szakmai szervezetek gyorsan felelőst kerestek, és rá is találtak a tagállamok között fuvaroztatott, ÁFA-csalás útján a boltok polcaira kerülő UHT tejet értékesítő cégekben. Hosszú hónapok küzdelme és demonstrációk tucatjai után sikerült elérni, hogy a Kormány a nyers tej (!) ÁFA-ját 2017 január 1-jétől az eddigi 18%-ról 5%-ra csökkenti.

Ami viszont nem fér a józan paraszti ésszel gondolkodó blogger fejébe: ha Európa lakosságát nagyjából állandónak tekintjük, és nem számolunk drasztikus tejtermék-fogyasztás növekedéssel, úgy a nyers tej iránti keresletet is stabilnak vehetjük. Ha ezt a logikát követjük, eleve nem szabadott volna 60 Ft/kg-ig csökkennie huzamos időre a felvásárlási árnak, s ha valóban az ÁFA-csalók okozzák a problémát, hogy lehet, hogy az azt felszámoló törvények vagy egyéb más intézkedések meghozatala nélkül is az év végére 0,35 €-ig emelkedett a tej ára. A kisebb telepek bezárásával nem magyarázható a tej árának növekedése, hiszen minden felvásárló tudta, hogy mekkora nyersanyag készletre van szüksége ahhoz, hogy saját piacait ellássa feldolgozott termékekkel. (Magyarra lefordítva: "Te Pesta ne zárjá' be, adok kicsit többet a tejé', mer' nekem meg csinálnom köll a joghurtot a pöstieknek!")

Az egészet végig gondolva az emberben megválaszolatlanul maradt a kérdés, hogy ha a tej spot (nemzetközi piaci) árára nincs valódi ráhatással a gazdasági környezet, akkor mégis az mi alapján csökken, vagy növekszik? Netán van pár minden hájjal megkent üzletember, akik egy félhomályos szivarszobában két biliárdmeccs között meghatározzák, hogy hétfőtől az EU-n belül mennyit érjen egy kilogramm tej? Ha így van, kik lehetnek ezek a tejguruk, és ők milyen üzleti érdek alapján hozzák meg döntéseiket?

Rossz a tejár. Ez a gondolat biztosan összeköti szinte az összes tejtermelő gazdát. Az idei év is azzal kezdődött, hogy ki kellett egyezni a minimális átvételi árban. Végül a tavalyi átlag felvásárlási ár +2 forintban született meg az összeg. Ami azt jelenti, ha ma már 88 forintot legalább fizetniük kell a felvásárlóknak a nyers tejért. De mennyit is jelent, ha valakinek sikerül kialkudnia +1 forintot, minden megtermelt kilogramm tejre?

Vegyünk egy "átlagos" tejtermelő telepet. Manapság egy ilyen telepen megközelítőleg 200-250 db tejelő tehén van, amelyek termelését lőjük be szintén átlagosra, azaz 15 literre. Akkor tehát 200×15 = 3000 liter tej keletkezik naponta. Ha ennek a tejnek literjéért 1 forinttal fizetnének többet, akkor az 3000 × 365 = 1.095.000 Ft. Ennyivel lenne több a gazdaság éves bevétele.

Rugaszkodjunk el egy kicsit a talajtól, és tételezzük fel, hogy a gazdaság roppant jó üzleti érzékkel valamilyen úton-módon eléri, hogy az Európai Uniós felvásárlási átlagárat, azaz megközelítőleg 0,34 €-t kap ezután minden kg megtermelt tejért. Ha a mai, azaz 297 Ft-os középértékkel számoljuk az eurót, akkor a 34 eurócent 101 forintot jelent. Így már 13 Ft-tal a mai minimális ár felett vagyunk! Még egy gyors szorzás:

1.095.000×13 = 14.235.000 Ft.

Ennyivel keresne többet egy gazda, ha nem csak a fogyasztói ár, hanem a gazda jövedelme is felzárkózna az európai átlaghoz. Azt hiszem, hogy plusz jövedelem már elegendő volna ahhoz, hogy kicsit élénkítse a szektort. Persze ezek a forintok jelenleg máshol csapódnak le. Meg a jövőben még egy darabig biztosan.

Ui.: A fenti számítások reálisak, nem csak vagdalkozok azzal, hogy "mi lenne ha".

Bevallom, több oka is van annak, hogy nem igazán szerettem volna bejegyzést írni a Danone Keljföl elnevezésű termékéről. Az első és legfontosabb, hogy nem szeretném, ha a blogot beskatulyáznák, és a manapság divatos, mindent ellenzők táborába lennék sorolva. Egyfelől a Danone-t köztudottan egy zsidó személy, Isaac Carasso alapította, és ha erről a cégről valamilyen negatívumot mondanék, könnyen antiszemitaként végezhetem. Másfelől viszont írásra sarkall a tény, hogy rengeteg pocskondiázó bejegyzés született, amely mellőz mindenféle szakmai alapokra helyezett érvet, vagy legalább valamilyen összehasonlítást más termékekkel, amely alapján pálcát lehetne törni a Keljföl felett pro vagy kontra.

Ki kell ábrándítanom azokat, akik a Danone-t alapító személy vallási (!) hovatartozásának megemlítése után még nem zárták be a böngészőablakot, hogy nem fogok zsidózni, nem fogok szubjektív intuíciókra alapozott véleményt mondani. Azt írom le, amit én gondolok erről a termékről, függetlenül a cég tevékenységétől, üzleti etikájától vagy bármely egyéb körülménytől.

Az első és legfontosabb azt leszögezni, hogy csak úgy kezdek bele egy termék bemutatásába vagy véleményezésébe, hogy megvásárolom azt. (Ezért is nem írok bejegyzéseket luxus autókról. Egy az, hogy nincs rá pénzem, kettő pedig az, hogy nem is értek a kocsikhoz.) Tehát el is mentem rögtön egy közeli üzletbe, és vettem egy Keljfölt. Drágán! Ugyanis 270 forintot fizettem a 450 grammos termékért. Ilyenkor rögtön az jut eszembe, hogy 1 liter nyers tejet lehet venni automatákból kb. 170 forintért. No, de az első próbatételen túlesve először arra voltam kíváncsi, hogy pontosan mit is vettem!

A Keljföl egy élőflórás, natúr savanyú tejtermék, ez olvasható a gyártó hivatalos oldalán és a csomagoláson is. Tehát annyi biztos, hogy tartalmaznia kell valamilyen baktérium kultúrát, amely a tej savanyítását végzi. A termék dobozán egyébként fel is van tüntetve, hogy a Keljföl nem más, mint egyfajta átmenet a tejföl és a joghurt között. Azt hiszem, hogy termék innováció szempontjából a Danone megérdemel egy piros pontot ezért a húzásáért. A Keljföl csomagolása is jó, hiszen a csavaros kupakkal visszazárható, és a felső rész formálása végett az utolsó csepp is kiiható a dobozból. (Ez nagy szó, nekem külön lelki traumát okoz, hogy a joghurtok nagy része a csomagoláson marad, pedig én azt is kifizettem a kasszánál!) A névválasztás is egészen tudatos, bár engem a joghurt helyett inkább a kefir és a tejföl szó összerántására emlékeztet. De itt el is érkeztünk egy nagy kérdéshez! Mit vegyünk? Kefirt, vagy Keljfölt? A kefir bevallom nekem kissé túlontúl savanyú, viszont a Keljfölnek sincs annyival "enyhébb" (?) íze, hogy csak úgy meg tudjak inni belőle 450 grammot! Főleg úgy, hogy ha megfogadom a csomagoláson olvasható tanácsot, és esetleg szendvicshez vagy péksüteményhez szürcsölgetem. Így tehát csak a második alkalommal sikerült az utolsó cseppig elfogyasztanom, bár akkor már kolbászhoz és kenyérhez ittam kísérőnek.

Nyitott kérdés marad számomra, hogy pontosan kik fogják rendszeresen fogyasztani a Keljfölt, hogy hosszútávon forgalomban tudjon maradni. Az viszont megérdemel egy kis boncolgatást, hogy miből készült ez a termék! Mert ugye a mai hipermarket-generációnak kevés újdonságot lehet mutatni! Az, aki már ivott reggeli- és/vagy kakaós italt, vagy bármely hasonló nyalánkságot, biztosan gyanakodva fogadja a Kejfölt, amire nem írhatták rá, hogy joghurt, sem azt, hogy kefir, sem pedig azt, hogy tejföl. Akkor itt bizonyosan valami turpisság lehet a dologban! Pedig a valóság az, hogy azért lett élőflórás, natúr savanyú tejtermék, mert nem tejföl, nem joghurt és nem is kefir. Ennyi. Ahogy a reggeli ital sem tej, és még csak nem is tejital. A csomagoláson az van feltüntetve, hogy pasztőrözött tejből, tejporból és élő kultúrából készül a Keljföl. Az nincs feltüntetve, hogy a tej és a tejpor milyen arányban áll egymással. Mivel titkolva sincsenek az összetevők, így az emberek átveréséről sem lehet beszélni.

Ami miatt én biztosan nem fogok a jövőben Keljfölt venni:

1. Olcsóbban tudok venni joghurtot, amennyiben a baktérium kultúra bélrendszerre gyakorolt áldásos hatását szeretném élvezni.

2. A doboz nyakán feltüntetett R vagy B betű. Az előbbi ugyanis Romániát, az utóbbi pedig Bulgáriát jelöli meg származási országként. (Erre külön fel is hívják a vásárló figyelmét a csomagoláson, eleget téve a törvényi kötelezettségnek.) Én pedig nem fogok olyan terméket vásárolni, amit bármely hazai tejfeldolgozó üzemben elő lehet(ne) állítani, mégis más országból importálják.

A Danone Keljföl tehát egy innovatív tejtermék, amely minden bizonnyal nem a fizikai munkát végzőknek készült, s mint új termék, nyilván ez az árban is megmutatkozik. Aki tehát azt vizionálja, hogy a Keljföl egy ócska és egészségtelen valami, nem pedig élelmiszer, az nagyon téved. Az ilyen embereknek csak annyit tudok mondani, hogy aki nem teheti meg, az úgysem fogja megvenni, aki pedig rákap az ízére, vagy a reform étkezés híve és szeret ilyen és ehhez hasonló terméket fogyasztani, az pedig áldozni fog rá a keresetéből.

Hatályba lépett a rendelet, mely kötelezővé teszi a jövőben a tojások kilogrammonkénti árának feltüntetését a dobozokon és tálcákon, természetesen az eddig használt forint/darab ár mellett, olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.

A rendelet célja, hogy többlet információval lássák el a vásárlókat, akik ezen adatok alapján feltételezhetően tudatosabban tudják majd elkölteni pénzüket. Az új szabályt - ahogy arra a VM hivatkozik is - a Tojástermelők Szövetségének felkeresésére hozták létre.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy melyik tojást lesz érdemes preferálni, azt, amelynek magasabb a kilónkénti ára, vagy amelyiknek alacsonyabb? Feltételezhetjük-e, hogy a tojások méretétől függetlenül a megvásárolt tojásokban a héj és a hasznos rész közti arány állandó? Hiszen ha az adott tojást termelő fajtára vagy hibridre a vastagabb (0,37 mm) héj jellemző, akkor a tíz darabos kiszerelésű étkezési tojás súlya nagyobb lesz, valószínű tehát, hogy többet is fognak elkérni érte az üzletek. De az biztos, hogy a vásárlók nem kívánnak a "többlet" héjért többet fizetni, így tehát a héj:hasznos rész arányt is illendő volna feltüntetni. Erre persze egyelőre nem lesz lehetőség, sem a termelő és/vagy csomagoló üzemben, sem pedig az üzletekben. A tojáshéj vastagsága, minősége pedig több környezeti faktortól is függ.

Első és legfontosabb ilyen befolyásoló tényező a takarmányozás. A vitamin-, foszfor-, kalcium-, vagy fehérjehiányos takarmányozás okozója lehet a deformált, vékony héjú tojások termelésének. Ezek a tojások nagyobb eséllyel sérülnek meg, vagy törnek össze a szállítás során. Meghatározó továbbá az állatok tartásának technológiája, a technológiához kapcsolódó szabályok betartása, így például az állománysűrűség, vagy az egyes stresszhatások.

Nem lehet tehát kijelenteni, hogy valamely fajta, vagy hibrid szebb, a kívánalmaknak megfelelőbb tojásokat termel, mint ahogy a tojáshéj vastagságára sem szabad szelektálni, hiszen a vastag tojáshéj gátolhatja a tenyésztojásban lévő csibe fejlődését, a vékony héjú tojás pedig ki van téve a fizikai sérüléseknek. Az tehát, hogy étkezési célra direkt vékony héjú tojást termeljenek a gazdák, nem lehetséges.

Ezen felül a VM leközölt a cikkében egy apró tévedést, mégpedig a tojásméretek származásával kapcsolatban. Nem igaz, hogy a kisméretű tojások külföldről, a nagyok pedig magyarországi termelőtől származnának. Az előfordulhat, hogy a hazai boltok polcain található külföldi tojások jobbára a kisebb (S) kategóriába esnek, de ez nem azért van, mert szlovák, vagy lengyel. Ez azért van, mert az adott cég ilyen árut rendelt onnan. Ahogy bármely magyarországi termelőnél jönnek létre kis méretű, és akár extra nagy (XL) tojások is. Beltartalmuk tekintetében pedig nincs különbség az egyes méretek között. Az más kérdés, hogy a héj-hasznos rész arány milyen az eltérő kategóriák esetén.

Summa summarum: a tojások árának pontos meghatározásához, ahhoz, hogy a fogyasztó valóban tudatosan tudjon választani, a tojás hasznos részeinek (sárgája, fehérje) és héjának súlyban kifejezett arányát kellene a csomagoláson feltüntetni.

Augusztus elejére minden megyében be szokott fejeződni a kenyérgabonák betakarítása, s ilyenkor készülnek a gyors statisztikák, összehasonlítások, amelyek a termény mennyiségén túl annak minőségére, sütőipari értékére is kiterjednek. Sajnos az idei év nem csupán mennyiségben, de minőségben is alul marad a tavalyi terméshez képest, amit persze a sütőipar rögtön éreztet is velünk.

Kezdésnek érdemes is rögtön a tavalyi év azonos idejű árait figyelembe venni, ha összehasonlításokba szeretnénk bocsátkozni. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint míg 2011 30. hetében az étkezési búza nettó ára 46.978 Ft volt, addig 2012-ben 62.857 forintot kérték el egy tonna termésért, a változás tehát 33,8%-os.

A Magyar Pékszövetség is a liszt árának növekedésével párhuzamosan a kenyér beszerzési árának emelkedésére számít, áll a szövetség közleményében. Fontos tudni azonban, hogy az energiaárak folyamatos emelkedése is rá fogja nyomni bélyegét a közeljövőben polcokra kerülő élelmiszerekre. A legrosszabb helyzetben természetesen - ahogy a közleményben is szerepel - a raktárkészlettel nem rendelkező vállalkozók lesznek, hiszen ők sokkal korábban kell hogy reagáljanak termékeik árának növelésével az alapanyagok drágulására. Ez a kisebb feldolgozók, előállítók gazdasági létbizonytalanságát erősíti, amely a szektorban foglalkoztatottak számának csökkenését vetíti elő.