Magyar Asztal

Néhány napja megjelent egy hír a világhálón, és gombamód szaporodik a felháborodottak népes tábora. Bezárni kényszerül a 78 éves gödöllői cukrászmester, akit névtelen betelefonálók nyomán látogattak meg hivatalnokok, akik az EU-s szabályoknak való megfelelés hiányát kérték számon az idős mesteremberen. Aki pedig azt hiszi, hogy ez a történet Barna Illésről szól, az nem ért az egészből semmit.

Ez az eset ugyanis Magyarországról szól. Jobban mondva arról a kevésről, ami még bús mementóként megmaradt belőle. Mert miután szemünk sarkából felitattuk az empátia kövér könnycseppjeit, és elfogadjuk a tényt, hogy Gödöllőn kényszerű nyugdíjba vonul egy ember, akinek valószínűleg a napi rutin megszűnése talán élete végét is fogja jelenteni, és ha találunk másik cukrászdát, amely kielégíti olthatatlan francia krémes és isler iránti vágyunkat, akkor tovább is léphetnénk.

2004-ben, az EU-s csatlakozás mellett lobbizók mosolygó arccal hirdették, hogy nyithatunk majd Bécsben cukrászdát, s mára oda jutottunk, hogy a globalizmus szupersztrádájának leállósávján ücsörögve figyeljük, hogy az egyre szigorodó szabályoknak csak egy-egy piaci szereplő felel meg, aki tovaszáguld a felmarkolt profittal. De ez a bejegyzés nem arról fog szólni, hogy hazánk EU-s csatlakozása során a hatalmasok egy az egyben beáldozták az ország kisiparosait, akiknek sem tőkéjük, sem fizikai lehetőségeik nem voltak az új jogszabályokhoz való alkalmazkodásra. Ez a cikk arról fog szólni, hogy miként működnek a dolgok Magyarisztán eső áztatta lankáin és sztyeppéin.

Hodie mihi, cras tibi!

Az eset tanulsága, hogy bárkiben lehet találni kivetnivalót. Ha stílszerűek szeretnénk lenni, fogalmazhatunk úgy is, hogy Magyarországon minden vállalkozás adócsaló, és egyik sem felel meg az előírásoknak. Csak olyan vállalkozások vannak, akik megúszták a teljes átvilágítást és akiket bizonyos okokból nem is ellenőriznek. Mindennek pedig egyetlen üzenete van: nem az számít, hogy ki vagy, hanem hogy kit ismersz. Ha valakinek kell a piaci részesedésed, vagy csak a boltodul szolgáló üzlethelyiség, elvesszük. Nem karddal, tűzzel vagy pisztollyal, ahogy azt az akciófilmek védelmi pénzt beszedő maffiózóitól láthattuk. Nem. Öltönyös urak és hölgyek látogatják meg az illető személyt, akinek szerepét Barna Illés játszotta a mai felvonásban. Ezek az öltönyös emberek jöhetnek a NAV-tól, vagy a NÉBiH-től, teljesen mindegy. Ebben a maffiában ugyanis nem kell embereket darabolni, koponyákat bezúzni, itt elegendő, ha a rendszer katonái hivatkoznak egy-egy jogszabályra, és már el is van intézve minden. Ezek a katonák persze érinthetetlenek, ezt bizonyítja Gergényi Péter megrovása is. A rendszert irányító személyek kiléte is lényegtelen, hiszen a kocka időnként fordul, és akkor az eddigi áldozatból lesz a haszonélvező, aki ezek után a végsőkig érdekelt a korábban kritizált rendszer további változatlan működtetésében. Ma nekem jó, holnap neked.

Nem, nem Barna Illést kell megmenteni, hanem az országot. Méghozzá azoktól a zsoldosoktól, akik mérlegelés nélkül hajtanak végre parancsot, és akik régen nem a lakosságot védik, hanem egy-egy háttérben rejtőző érdekeltségi kört.

Időjárásunk egyre szélsőségesebb alakulása okán a résen lévő nemesítők sovány malac vágtában találták fel a csövön a lyukat, vagyis hogy lehetséges egyre korábban érő és a szárazságot jobban tűrő kukoricahibrideket előállítani, de végső soron nem lehet versenyre kelni azokkal a növényekkel, amelyeket eleve száraz klímára teremtette a Gondviselés.

Mind humán, mind pedig állati élelmezés céljára használunk különböző cirokfajtákat. Az előbbire a szemes, utóbbira pedig a cukorcirokot. A fenti képen középen két szemes cirok fajtát, míg a bal szélen a háttérben magasodik a cukorcirok.

A szemes cirok igen jelentős élelmiszer egyes afrikai országokban, mivel magjából liszt őrölhető és ebből laktató péktermékek készíthetők. Előnye a kukoricával szemben, hogy szinte bármely talajtípuson biztonsággal termeszthető, még az olyan aszályos helyeken is, ahol a kukorica már nem élne meg. Egyetlen "hátránya", hogy terméshozama elmarad a kukoricahibridekétől, éppen ezért ritkán kísérleteznek vele a hazai gazdák, inkább kockáztatnak a kukoricával.

A cukorcirok - nevéből ki is derül - nagyobb mennyiségben tartalmaz cukrokat, így könnyen erjeszthető tömegtakarmány bázist jelenthet kérődző haszonállataink számára. Ami miatt jelentősége az elmúlt években egyre növekszik, hogy még szárazabb szezon esetén is képes akár 4 méter körülire nőni, ezzel maximalizálva a hektáronkénti zöldhozamot. Hátránya a silókukoricákkal szemben az alacsonyabb energiatartalma. (A kukoricán lévő legalább egy cső, rajta a szemekkel nagy mennyiségű keményítőt tartalmaz, amelyet a betakarításkor ha sikerül jól megroppantani, magas emészthetősége révén igen jelentős energiatöbbletet biztosít a zöldhozam mellett.) Éppen ezért a cukorcirokot gyakran a tenyésznövendékek takarmányozására használják, mivel ezeknél az állatoknál nem cél a maximális testtömeg-gyarapodás, sokkal inkább az intenzív bendőműködés és a nagy napi takarmányfelvétel. Ez elsősorban alacsonyabb energiatartalmú és terimés tömegtakarmánnyal érhető el.

Látható tehát, hogy mind az emberek , mint pedig a takarmányosok számára lehetőségeket rejt a cirok, amelyek úgy tűnik lassan kiaknázásra kerülnek. Minden esetre én magam szívesen megkóstolnék szemes cirokból készült ételeket, ha a hazai áruházakban kapni lehetne ilyesmit.

Mit tudsz az ükapádról? Az ő szüleiről, gyermekeiről? Ha tudod is kik voltak a felmenőid, vajon azt tudod-e, hogy mikor milyen betegséggel küzdöttek, hogy ki kezelte őket, milyen gyógyszerrel és milyen dózissal? A helyzet az, hogy a hazai tejelő szarvasmarha állomány élete olyan pontossággal van dokumentálva, hogy a fenti kérdések bármelyikére választ tudnak adni.

A címben is szereplő marhalevél csupán a kezdet. Ezt a dokumentumot igényli a termelő, miután állatot vásárol, vagy születik a tenyészetében egy borjú. Ezen a papíron fel van tüntetve a tartó azonosítószáma, az állat fajtája, neme, születési ideje, saját és anyjának ENAR azonosítószáma. Ha az állat gazdát cserél, vágóhídra küldik vagy netán elhullik, akkor a marhalevél felső része megy az állattal. (Elhullás esetén a tetem megsemmisítését végző szervezethez.)

Mint említettem, a marhalevél csupán az egyed azonosítására, hiteles megkülönböztetésére szolgál. Ennek a papírnak csak akkor van értelme, ha az állat születésekor megkapja krotáliáját, "fülbevalóját", így köthető össze a marhalevéllel. Ezen túlmenően ezernyi más adatot kell az illetékes hivatalok számára rögzíteni. Ezeket hajdanán mind papíron vezették, mára azonban elterjedtek a számítógépes telepirányítási szoftverek. Ezekkel a programokkal végigkísérhető egy-egy állat teljes élete, annak minden mozzanata.

Rögzítve vannak a kötelező és opcionális vakcinázások időpontjai, az esetleges betegségek kezelései, a használt gyógyszer és annak dózisa, illetve ezek élelmezés-egészségügyi várakozási ideje. Vezetni kell az állat lábápolását is (láb- és csülökápolás), amely az időszakos lábfürösztést és körömápolást foglalja magába. Ezt a tevékenységet csak a megfelelő végzettséggel rendelkező személy végezheti, akárcsak az állatok mesterséges termékenyítését. Ezek a személyek egyedi azonosítószámot kapnak a NÉBiH-től, és az ENAR ez alapján fogadja csak el az adott termékenyítés bejelentését. Ezek alapján lehetséges a születő állatok családfájának, pedigréjének pontos ismerete.

Tejelő állományoknál ilyen programokban vezetik (ahol lehetőség van rá) a napi tejtermelést, vagy a havonta történő ellenőrző befejést is (utóbbi esetén az egyedtől fejt tej zsír és fehérjetartalmát is). Természetesen egy nagyobb állomány esetén az állatok elhelyezése is elképzelhetetlen volna egy ilyen szoftver nélkül, hiszen ki tudná megjegyezni, vagy papíron vezetni, hogy melyik jószág melyik istállóban van?

Azok a termelők, akik igazán színvonalas tenyésztést végeznek, ott a tehenek küllemét is bírálják, amely segítségével tenyészérték is becsülhető. Ezek az adatok is rögzítésre kerülnek a telepirányítási programban. Ezeknek az információknak a birtokában szakszerűen kiválasztható az egyed számára legideálisabb tenyészbika is.

A technológiai csúcsát jelenleg a tehenek nyakába akasztott transzpander jelenti, amely folyamatosan rögzíti a tehén aktivitását (ivarzás detektálására szolgál). Lám, van ahol az orwelli világ már régen megvalósult!

Romhányi Józsefet is megihlette a téma. :-)

A mondás szerint az vagy, amit megeszel. Ennek lényege nem más, mint hogy lehetőségeihez mérten igyekezzen mindenki jó minőségű élelmiszert fogyasztani. Hajdanán ez azt jelentette, hogy jól megfőzött vagy átsütött formában fogyasszuk a húst, a növényi eredetű ételek alapanyagát megtisztítva, megmosva készítsük el. Ma már más a helyzet.

A lakosság jelentős része tisztában van azzal, hogy miként kellene táplálkoznia, de ennek megvalósításában egyetlen tényező akadályozza, az pedig a havi apanázs. Pénz beszél, kutya ugat. A bejegyzés elején említett mondás tehát ma nem jelent mást, mint a társadalom kettészakadását, mivel az egyre növekvő szegény réteg csak a rosszabb minőségű élelmiszerek fogyasztását engedheti meg magának. (Ebből fakad az import UHT tej és az itthon előállított tej vásárlásából eredő ellentét alapja is.) Nehéz úgy beosztani az eklézsiát, ha a minőségi alapanyagok eleve kiesnek a bevásárló kosárból.

Jogos lenne a kérdés, hogy miért kapnak engedélyt a gyártók a silány minőségű termékek gyártására, hiszen ha ezek nem kerülnének a boltok polcaira, akkor nyilván a fogyasztók sem jutnának hozzá. A fent leírtakból persze rögtön ki is derül a válasz: ha nem lehetne efféle olcsó élelmiszereket kapni, akkor a társadalom - anyagi tekintetben - alsó rétege nagyon nehéz helyzetbe kerülne. Az állam úgy gondolkodik, hogy inkább táplálkozzanak egészségtelenül, mint sem éhezzenek. (Abba ne is menjünk bele, hogy ha lenne rá anyagi lehetőség, valóban mindenki változtatna-e az étkezési szokásain.)

Abban is van igazság, hogy a legfőbb probléma inkább a monoton táplálkozás. Persze, a változatos étrendet is alapvetően befolyásolja a jövedelem, de talán ezen tudnának a magyar emberek a legnehezebben változtatni. Azok, akik egész életükben ugyanazt a néhány élelmiszert fogyasztották, nagyon nehezen próbálnak ki új ételeket, és ezen csak rontanak bizonyos táplálkozási trendek. ("A nagyapáink is szalonnán és kenyéren éltek, mégis 90 évig éltek!")

Mint mindenen, a hazai táplálkozási szokásokon is lehetne változtatni, de azt már az oktatás során el kellene kezdeni mind a gyakorlatban (menzai étkeztetés) és az elméletben is (több ismeret átadása az emberi táplálkozásról).

Amíg a hazai oktatás nem áll át a gyakorlati szempontú képzésekre, addig jelentős változással nem szabad számolni, még akkor sem, ha az alapvető élelmiszerek ÁFA-ja 5%-ra is csökken.

Írom mindezt a munkahelyemről. Most, hogy ismét nyitva lehetnek a nagyobb üzletek vasárnapokon, időszerűnek tartom leírni ennek az egész politikai-ideológiai katyvasznak a ránk, agráriumban dolgozókra vonatkozó részét. Mert ha van olyan ágazat, amely soha nem pihen, az az állattenyésztés.

Először is, fogadjuk el, hogy a mezőgazdaságban dolgozók ritkán hallatják hangjukat, már ami a munkaidőt illeti. Amíg rendszeresen sztrájkolnak a BKV dolgozói, vagy akár valamely nagy multi gyár munkásai, addig a gazdászok szépen csendben robotolnak. Esőben, szélben, tűző napsütésben és hózáporban is. Persze ezt nem azért vetem virtuális papírra, hogy empátiát ébresszek a "laikusokban", csak pusztán azért, hogy tudjunk róla, hogy még ma, május elsején is, reggel, délben és este is fejik a teheneket, ellenőrzik a nyájakat, ólakat, legelőket. Sőt, még a növénytermesztésben dolgozók szorgalmasabbjai is kint róják a határt, figyelve a tavaszi vetésű növények kelését, a gyomosodást, esetleg a károsítók megjelenését. Hogy mi ennek az egésznek a kvintesszenciája? Hát az, hogy ez az egész a lőtéri kutyát nem érdekli, pusztán azért, mert a társadalom döntő többségének ez nincs a szeme előtt, nincs az arcába tolva. Persze, ügyes technokraták már jöhetnének is azzal, hogy a multinacionális üzletláncokban dolgozók létszáma összevethető-e a mezőgazdaságban foglalkoztatottakéval, de ugye nem ez a lényeg, hanem az egyenlőség elve! Mert abban az egy évben, amíg vasárnaponként zárva voltak az üzletek, addig igazán fel lehetett volna állnia valamely jogvédőnek az állattenyésztésben dolgozókért is. De nem tették. Miért nem?

Az Úr napját szentelje meg a lehető legtöbb ember, de aki esetleg nem tudja, mert nem ér rá, azért nem kár? A tíz százalékos veszteség belefér? Már most látom, hogy sokan pezsgőt bontanak, mert ismét zárva lehetnek a boltok vasárnap, legalább most az egyszer! Szóval éljen május elseje! No, megyek is vissza lapátolni a GDP-t.