Évek óta küzdenek a magyar és francia agrár érdekképviseletek a töméses takarmányozási módszerrel előállított termékeik piaci helyzetének stabilizálásával, illetve az elvesztett fogyasztói bizalom visszaszerzésével. Hogy mennyire voltak sikeresek az akciók, az majd néhány év elteltével lesz megmondható.
Már korábban is összefogásra, piaci érdekeink közös védelmére sarkallta a magyar és francia agrár-közigazgatást, amikor a Kölnben megrendezésre kerülő ANUGA kiállításról az állatvédő szervezetek nyomásgyakorlására hivatkozva a szervezők kitiltották a hízott liba- és kacsamájat. Akkor a francia hivatalnokok már másnap hivatalos levélben keresték meg német kollégáikat, s kérték őket a helyzet tisztázására. A franciák akkor az EU vonatkozó alapszabályára, a termékek szabad áramlására hivatkozva elérték, hogy kiállítóik megjelenhessenek a neves élelmiszeripari rendezvényen.
Itthon a Négy Mancs, osztrák gyökerekkel rendelkező szervezet kezdte ki a hizlalásos liba- és kacsamáj előállítókat, majd a nyúltenyészőket is. Az óriási botrányok után az állattartók rájöttek, hogy a legjobb védekezés, ha proaktív módon, ők maguk állnak a média nyilvánossága elé, és bemutatják, milyen körülmények között és hogyan állítják elő termékeiket. (Ezen kezdeményezések keretében készíthettem jómagam is fotókat egy libatömő telepen.) Ezt követően persze bírósági perek tucatjait zúdították a Négy Mancsra.
Ahogy azt már a bevezetőben is írtam, természetesen nem most fog véget érni a vita. A többnyire dilettáns állatvédő szervezetek, illetve a lobbiérdekek által irányított propagandák hosszú időre lekötik majd az állattartók energiáit. Ugyanakkor hasznos eredménye is lesz a folytonos támadásoknak: piaci érdekeltségük védelmére össze kell hogy fogjanak a termelők és értékesítők, mind itthon, mind pedig nemzetközi színtéren, így például a franciákkal.
A kacsa- és libatömésről még 2009 márciusában készítettem blogbejegyzést.
