Magyar Asztal

Rengeteg okom van arra, hogy ne kedveljelek, kedves Vegán Olvasó. Nap, mint nap egyre több, és több muníciót adsz, adtok arra, hogy pusztán szubjektív véleményetekre alapozott álláspontotokat egy szakavatott ember kikezdje.

A legbosszantóbb tulajdonságod, hogy a létező összes csatornán igyekszel mindenkit meggyőzni a vélt igazadról. Dühítő, hogy egy inkvizítort is megszégyenítő elvakultsággal próbálsz mindenkit szadista mészárosként feltüntetni, aki képes étkezési céllal leölni egy állatot. Hiába a sok-sok érv, a megannyi tudományos bizonyíték az állati eredetű élelmiszerek hasznáról, az állattartásnak a fenntartható gazdálkodásban betöltött igen jelentős szerepéről, mindez nem számít, mert az általad preferált táplálkozási divatról úgy hiszed, hogy stabilabb erkölcsi alapon áll. Ha pedig valaki már-már vallási szintre emel bizonyos témát, azzal nem lehet vitatkozni.

Felfoghatatlan, hogy emberek ezrei képesek bárminemű szakmai hozzáértés nélkül dogmatikus kijelentésekkel elárasztani a világhálót. Pillanatok alatt bizonyosságot nyer, hogy a tej méreg, a hús halálos és hogy csak növények fogyasztásával is évtizedekig egészségesen életben lehet maradni, sőt, a nőkben fejlődő magzatnak sem árt, ha teljesen egyoldalúan táplálkozik az anya. Egyetemi tanárok, akadémiai professzorok publikációinak ezrei támasztják alá ezen állításokat. Ja, nem. Mert mindig egy-egy, jellemzően az USA-ból származó túl lelkes állatvédő kijelentéséig jut el végül a történet. Bevallom őszintén, egyetlen agrármérnöki, vagy élelmiszer-mérnöki diplomával rendelkező vegánnal sem tudtam még vitatkozni. Vagy azért, mert nincs is ilyen, vagy mert számuk erősen konvergál a nullához. Én legalább tudom magamról, hogy nem értek a csillagászathoz, nem is igyekszem meggyőzni senkit arról, hogy a neutrínók hozzák-e majd el az antikrisztust, vagy hogy a Nap jövőre szupernóvává válik.

Elegem van abból, hogy a harmadik világban, még a '90-es években videóra vett állapotokkal riogatjátok a hétköznapi, jó érzésű embereket. Mert ha egy vágóhídon szabálytalanul jár el egy munkás, akkor nem a melós a hibás, hanem a technológia. Ugye? Olyan ez, mintha az első autóbaleset után betiltották volna a gépkocsigyártást és -használatot. Persze, sokkolni kell a publikumot, az az eladható, akkor jönnek százával a hozzászólások a Facebook-on, így lehet az "ügyetek" mellé állítani az embereket. De aki egy kicsit is gondolkodik, az hamar rájön arra, hogy időről időre ugyanazt a lőszert igyekeztek ellőni. Ráadásul az is csupán vaktöltény.

Vajon a lelkes hazai vegán publikum tisztában van azzal, hogy sok esetben üzleti lobbisták állnak egy-egy állatvédő szervezet mögött? Vajon tudnak arról, hogy az általuk akár anyagilag is támogatott szervezetek mire költik a lelkes adakozók pénzét? Manapság elég egyetlen rossz hír, egy kisarkított jelentés, és emberek veszíthetik el munkahelyüket, megélhetésüket! Vagy az nem számít? Az emberiesség ezeknek az embereknek csak az állatokkal szemben erkölcsi kötelességük? Hogy is van ez?

Félreértés persze ne essék, nem cenzúráért kiáltok, hiszen helyt kell adni minden véleménynek, ellenben ne vonjunk egyenlőséget egy pusztán érzelmekre alapozott egyéni döntés, valamint a társadalmat élelmiszerrel ellátó (!) gazdasági ágazat között. Könnyű ugyan demagóg kampánnyal sok embert palira venni, de ennek következményeivel is számolni kellene.

Bevallom, több oka is van annak, hogy nem igazán szerettem volna bejegyzést írni a Danone Keljföl elnevezésű termékéről. Az első és legfontosabb, hogy nem szeretném, ha a blogot beskatulyáznák, és a manapság divatos, mindent ellenzők táborába lennék sorolva. Egyfelől a Danone-t köztudottan egy zsidó személy, Isaac Carasso alapította, és ha erről a cégről valamilyen negatívumot mondanék, könnyen antiszemitaként végezhetem. Másfelől viszont írásra sarkall a tény, hogy rengeteg pocskondiázó bejegyzés született, amely mellőz mindenféle szakmai alapokra helyezett érvet, vagy legalább valamilyen összehasonlítást más termékekkel, amely alapján pálcát lehetne törni a Keljföl felett pro vagy kontra.

Ki kell ábrándítanom azokat, akik a Danone-t alapító személy vallási (!) hovatartozásának megemlítése után még nem zárták be a böngészőablakot, hogy nem fogok zsidózni, nem fogok szubjektív intuíciókra alapozott véleményt mondani. Azt írom le, amit én gondolok erről a termékről, függetlenül a cég tevékenységétől, üzleti etikájától vagy bármely egyéb körülménytől.

Az első és legfontosabb azt leszögezni, hogy csak úgy kezdek bele egy termék bemutatásába vagy véleményezésébe, hogy megvásárolom azt. (Ezért is nem írok bejegyzéseket luxus autókról. Egy az, hogy nincs rá pénzem, kettő pedig az, hogy nem is értek a kocsikhoz.) Tehát el is mentem rögtön egy közeli üzletbe, és vettem egy Keljfölt. Drágán! Ugyanis 270 forintot fizettem a 450 grammos termékért. Ilyenkor rögtön az jut eszembe, hogy 1 liter nyers tejet lehet venni automatákból kb. 170 forintért. No, de az első próbatételen túlesve először arra voltam kíváncsi, hogy pontosan mit is vettem!

A Keljföl egy élőflórás, natúr savanyú tejtermék, ez olvasható a gyártó hivatalos oldalán és a csomagoláson is. Tehát annyi biztos, hogy tartalmaznia kell valamilyen baktérium kultúrát, amely a tej savanyítását végzi. A termék dobozán egyébként fel is van tüntetve, hogy a Keljföl nem más, mint egyfajta átmenet a tejföl és a joghurt között. Azt hiszem, hogy termék innováció szempontjából a Danone megérdemel egy piros pontot ezért a húzásáért. A Keljföl csomagolása is jó, hiszen a csavaros kupakkal visszazárható, és a felső rész formálása végett az utolsó csepp is kiiható a dobozból. (Ez nagy szó, nekem külön lelki traumát okoz, hogy a joghurtok nagy része a csomagoláson marad, pedig én azt is kifizettem a kasszánál!) A névválasztás is egészen tudatos, bár engem a joghurt helyett inkább a kefir és a tejföl szó összerántására emlékeztet. De itt el is érkeztünk egy nagy kérdéshez! Mit vegyünk? Kefirt, vagy Keljfölt? A kefir bevallom nekem kissé túlontúl savanyú, viszont a Keljfölnek sincs annyival "enyhébb" (?) íze, hogy csak úgy meg tudjak inni belőle 450 grammot! Főleg úgy, hogy ha megfogadom a csomagoláson olvasható tanácsot, és esetleg szendvicshez vagy péksüteményhez szürcsölgetem. Így tehát csak a második alkalommal sikerült az utolsó cseppig elfogyasztanom, bár akkor már kolbászhoz és kenyérhez ittam kísérőnek.

Nyitott kérdés marad számomra, hogy pontosan kik fogják rendszeresen fogyasztani a Keljfölt, hogy hosszútávon forgalomban tudjon maradni. Az viszont megérdemel egy kis boncolgatást, hogy miből készült ez a termék! Mert ugye a mai hipermarket-generációnak kevés újdonságot lehet mutatni! Az, aki már ivott reggeli- és/vagy kakaós italt, vagy bármely hasonló nyalánkságot, biztosan gyanakodva fogadja a Kejfölt, amire nem írhatták rá, hogy joghurt, sem azt, hogy kefir, sem pedig azt, hogy tejföl. Akkor itt bizonyosan valami turpisság lehet a dologban! Pedig a valóság az, hogy azért lett élőflórás, natúr savanyú tejtermék, mert nem tejföl, nem joghurt és nem is kefir. Ennyi. Ahogy a reggeli ital sem tej, és még csak nem is tejital. A csomagoláson az van feltüntetve, hogy pasztőrözött tejből, tejporból és élő kultúrából készül a Keljföl. Az nincs feltüntetve, hogy a tej és a tejpor milyen arányban áll egymással. Mivel titkolva sincsenek az összetevők, így az emberek átveréséről sem lehet beszélni.

Ami miatt én biztosan nem fogok a jövőben Keljfölt venni:

1. Olcsóbban tudok venni joghurtot, amennyiben a baktérium kultúra bélrendszerre gyakorolt áldásos hatását szeretném élvezni.

2. A doboz nyakán feltüntetett R vagy B betű. Az előbbi ugyanis Romániát, az utóbbi pedig Bulgáriát jelöli meg származási országként. (Erre külön fel is hívják a vásárló figyelmét a csomagoláson, eleget téve a törvényi kötelezettségnek.) Én pedig nem fogok olyan terméket vásárolni, amit bármely hazai tejfeldolgozó üzemben elő lehet(ne) állítani, mégis más országból importálják.

A Danone Keljföl tehát egy innovatív tejtermék, amely minden bizonnyal nem a fizikai munkát végzőknek készült, s mint új termék, nyilván ez az árban is megmutatkozik. Aki tehát azt vizionálja, hogy a Keljföl egy ócska és egészségtelen valami, nem pedig élelmiszer, az nagyon téved. Az ilyen embereknek csak annyit tudok mondani, hogy aki nem teheti meg, az úgysem fogja megvenni, aki pedig rákap az ízére, vagy a reform étkezés híve és szeret ilyen és ehhez hasonló terméket fogyasztani, az pedig áldozni fog rá a keresetéből.

Index.hu, tudomány (!) rovatba sorolt cikke: Óriás tojást tojt egy tyúk Pakson.

Leírják, hogy mekkora a tojás mérete, de arra már nem veszik a fáradtságot, hogy utána nézzenek annak, hogy mégis mitől lehet egy tojás majd' négyszer akkora mint egy átlagos méretű... Ezek után képesek ezt a cikket a "Tudomány" rovatban lehozni?! Ebben az írásban semmi tudományosság nincs!

Mellesleg falnak tudok menni attól, hogy nagy mellénnyel leírják, hogy a tyúk nem kap tápot, csak kukoricát és búzát. Ha egy, a takarmányozás területén (vagy pusztán alapvető mezőgazdasági) ismeretekkel rendelkező ember gondozása alá esne az index.hu ezen rovata, akkor tisztában lennének azzal, hogy a tápok is gabonamagvakból és növényi lisztekből (pl.: lucernalisztből) állnak!

Szakmai szempontból a blogom kb. 2 fényévnyire beelőzte az index.hu-t. Már külön bejegyzést írtam korábban a tojás méretéről és arról, hogy előfordul, hogy egy tyúk ún. kétszikű tojást tojik. Tessék elolvasni eme cikkemet: A méret a lényeg! Kiveséztem már a tojás héjának és sárgájának színét befolyásoló tényezőket, akárcsak a tojás eredetének jelölését is: Tojásszínről kívül, belül.

Index.hu! Kapd össze magad!

Vannak olyan élelmiszerek és élvezeti cikkek, amelyek esetében egy-egy típus teljesen különböző lehet. Ilyen például a bor. Valaki a pinot noir-ra esküszik, más pedig a furmintra. Van aki az előbbit, más az utóbbit preferálja.

Miért ne lenne ez hasonlóképpen például a szarvasmarhahússal? A legtöbb vásárló nem tudja, hogy ha marhahúst vásárol, akkor milyen fajtát is kap. Pedig ez ugyanolyan fontos, mint pl. a bornál a szín vagy a fajta.

Egyáltalán nem mindegy, hogy egy vastag, szépen márványozott charolais-t [sárolé] majszol az ember, vagy egy gyenge minőségű holstein-frízt. Előbbi ugyanis - többek között - a lehető legjobb húsminőségre lett kinemesítve, míg utóbbi egy tejelő fajta, amely minőségben és élvezeti értékben mérföldekkel lemarad a hús típusú fajtáktól.

Szeretném kikérni minden olvasóm véleményét e kérdésben!

Szerinted hasznos lenne-e, ha a feldolgozók és üzletek feltüntetnék a terméken, hogy az milyen fajtájú állat húsa?

A MÉBiH fórumot tartott a bio élelmiszerek minőségéről és biztonságáról. A rendezvényen a szakhatóságokon kívül termelők is részt vettek. Az egész eseményről olvasható beszámoló a MÉBiH honlapján.

Ami a cikkből a leglényegesebb, azt külön kiemelem, mivel nem is olyan rég kemény hitvitába keveredtem az egyik túl lelkes olvasómmal. (A vita itt olvasható.) A lényeget tehát kiemelném:

"Azonban azt sem szabad elhitetni, hogy minden, ami nem biotermék, az egészségre káros, vagy rossz minőségű, selejt, művi élelmiszer volna. Cél olyan termékek gyártása – legyen szó hagyományos, vagy bio termesztésűről – ami jó és a fogyasztó igényeit, érdekeit szolgálja. Be kell látni azonban azt is, hogy egy termék piacképességét kedvező tulajdonságai mellett ára is nagymértékben befolyásolja, és a hazai fogyasztók pénztárcája jelenleg nem bírja a biotermékek rendszeres fogyasztását."