Magyar Asztal

Időjárásunk egyre szélsőségesebb alakulása okán a résen lévő nemesítők sovány malac vágtában találták fel a csövön a lyukat, vagyis hogy lehetséges egyre korábban érő és a szárazságot jobban tűrő kukoricahibrideket előállítani, de végső soron nem lehet versenyre kelni azokkal a növényekkel, amelyeket eleve száraz klímára teremtette a Gondviselés.

Mind humán, mind pedig állati élelmezés céljára használunk különböző cirokfajtákat. Az előbbire a szemes, utóbbira pedig a cukorcirokot. A fenti képen középen két szemes cirok fajtát, míg a bal szélen a háttérben magasodik a cukorcirok.

A szemes cirok igen jelentős élelmiszer egyes afrikai országokban, mivel magjából liszt őrölhető és ebből laktató péktermékek készíthetők. Előnye a kukoricával szemben, hogy szinte bármely talajtípuson biztonsággal termeszthető, még az olyan aszályos helyeken is, ahol a kukorica már nem élne meg. Egyetlen "hátránya", hogy terméshozama elmarad a kukoricahibridekétől, éppen ezért ritkán kísérleteznek vele a hazai gazdák, inkább kockáztatnak a kukoricával.

A cukorcirok - nevéből ki is derül - nagyobb mennyiségben tartalmaz cukrokat, így könnyen erjeszthető tömegtakarmány bázist jelenthet kérődző haszonállataink számára. Ami miatt jelentősége az elmúlt években egyre növekszik, hogy még szárazabb szezon esetén is képes akár 4 méter körülire nőni, ezzel maximalizálva a hektáronkénti zöldhozamot. Hátránya a silókukoricákkal szemben az alacsonyabb energiatartalma. (A kukoricán lévő legalább egy cső, rajta a szemekkel nagy mennyiségű keményítőt tartalmaz, amelyet a betakarításkor ha sikerül jól megroppantani, magas emészthetősége révén igen jelentős energiatöbbletet biztosít a zöldhozam mellett.) Éppen ezért a cukorcirokot gyakran a tenyésznövendékek takarmányozására használják, mivel ezeknél az állatoknál nem cél a maximális testtömeg-gyarapodás, sokkal inkább az intenzív bendőműködés és a nagy napi takarmányfelvétel. Ez elsősorban alacsonyabb energiatartalmú és terimés tömegtakarmánnyal érhető el.

Látható tehát, hogy mind az emberek , mint pedig a takarmányosok számára lehetőségeket rejt a cirok, amelyek úgy tűnik lassan kiaknázásra kerülnek. Minden esetre én magam szívesen megkóstolnék szemes cirokból készült ételeket, ha a hazai áruházakban kapni lehetne ilyesmit.

A mondás szerint az vagy, amit megeszel. Ennek lényege nem más, mint hogy lehetőségeihez mérten igyekezzen mindenki jó minőségű élelmiszert fogyasztani. Hajdanán ez azt jelentette, hogy jól megfőzött vagy átsütött formában fogyasszuk a húst, a növényi eredetű ételek alapanyagát megtisztítva, megmosva készítsük el. Ma már más a helyzet.

A lakosság jelentős része tisztában van azzal, hogy miként kellene táplálkoznia, de ennek megvalósításában egyetlen tényező akadályozza, az pedig a havi apanázs. Pénz beszél, kutya ugat. A bejegyzés elején említett mondás tehát ma nem jelent mást, mint a társadalom kettészakadását, mivel az egyre növekvő szegény réteg csak a rosszabb minőségű élelmiszerek fogyasztását engedheti meg magának. (Ebből fakad az import UHT tej és az itthon előállított tej vásárlásából eredő ellentét alapja is.) Nehéz úgy beosztani az eklézsiát, ha a minőségi alapanyagok eleve kiesnek a bevásárló kosárból.

Jogos lenne a kérdés, hogy miért kapnak engedélyt a gyártók a silány minőségű termékek gyártására, hiszen ha ezek nem kerülnének a boltok polcaira, akkor nyilván a fogyasztók sem jutnának hozzá. A fent leírtakból persze rögtön ki is derül a válasz: ha nem lehetne efféle olcsó élelmiszereket kapni, akkor a társadalom - anyagi tekintetben - alsó rétege nagyon nehéz helyzetbe kerülne. Az állam úgy gondolkodik, hogy inkább táplálkozzanak egészségtelenül, mint sem éhezzenek. (Abba ne is menjünk bele, hogy ha lenne rá anyagi lehetőség, valóban mindenki változtatna-e az étkezési szokásain.)

Abban is van igazság, hogy a legfőbb probléma inkább a monoton táplálkozás. Persze, a változatos étrendet is alapvetően befolyásolja a jövedelem, de talán ezen tudnának a magyar emberek a legnehezebben változtatni. Azok, akik egész életükben ugyanazt a néhány élelmiszert fogyasztották, nagyon nehezen próbálnak ki új ételeket, és ezen csak rontanak bizonyos táplálkozási trendek. ("A nagyapáink is szalonnán és kenyéren éltek, mégis 90 évig éltek!")

Mint mindenen, a hazai táplálkozási szokásokon is lehetne változtatni, de azt már az oktatás során el kellene kezdeni mind a gyakorlatban (menzai étkeztetés) és az elméletben is (több ismeret átadása az emberi táplálkozásról).

Amíg a hazai oktatás nem áll át a gyakorlati szempontú képzésekre, addig jelentős változással nem szabad számolni, még akkor sem, ha az alapvető élelmiszerek ÁFA-ja 5%-ra is csökken.

Teljesen természetes lehet mindenki számára, hogy a penészes élelmiszer emberi fogyasztásra nem feltétlenül alkalmatlan. Azt azonban kevesen tudják, hogy a penész eltávolításával az étel nem válik fogyaszthatóvá.

A hétköznapi fogyasztó leggyakrabban talán a felbontott és hosszú ideig érintetlenül hagyott lekváros üveg pereme körül és magán a lekvár felszínén találkozik penésszel az étkezések során. A legtöbben a penész eltávolítása után jóízűt eszik a lekvárból, és talán nem is követ el olyan nagy hibát ezzel, mivel Paracelsus óta tudjuk, hogy a dózis teszi az anyagot méreggé. Az azonban óriási hiba, ha valaki úgy gondolja, hogy a penész eltávolítása után az adott élelmiszer ugyanolyan jó minőségű, mint amikor még nem jelentek meg rajta a gombák. Ezek a penészgombák ugyanis anyagcsere-folyamataik során az emberi és állati szervezet számára mérgező anyagokat, mikotoxinokat termelnek. (Myko=gomba, toxin=méreg.)

"Dosis sola facit venenum"

Az állati takarmányozásra használt anyagok mikotoxin tartalmának tekintetében az EU-s jogszabály megengedőbb, mint a humán élelmiszerekkel, ennek több oka is van. Az első, hogy a különböző állatfajok eltérő mértékben képesek tolerálni, sőt, akár lebontani a penészgombák méreganyagait. Így például a szarvasmarhák (a bendőjükben élő sok százezer fajta élesztőgomba és baktérium segítségével) képesek szinte teljes mértékben ártalmatlanítani az ochratoxint. Másodsorban pedig a takarmányok jó részt nem magukban kerülnek etetésre, hanem más összetevőkkel keverve, így tehát az állat által elfogyasztott táplálék mikotoxin tartalom tekintetében "hígul".

A kérdéskör azon túl, hogy a penészes takarmány etetése miatt gazdasági károkat okoz az állattartóknak (romló termelési mutatók) élelmiszer-biztonsági vonzattal is bír, mivel egyes toxinok az állati termékekben is megjelenhetnek. Persze riadalomra semmi ok, hiszen az EU-s jogszabályok határértékét meghaladó élelmiszerekből is óriási mennyiséget kellene elfogyasztani naponta ahhoz, hogy bármiféle hatást kiváltsanak.

 Mivel az élelmiszer lényegében ott kezdődik, hogy mit etetünk az állatokkal, így tehát az sem mindegy, hogy milyen mértékben tudjuk mentesíteni a jószágokat a gombatoxinok okozta terheléstől. Erre a célra a kutatók ezernyiféle toxinkötőt alkotott már, amelyek hatékonysága mindmáig vitatott.

A hétköznapi ember hogyan tud védekezni a mikotoxinok ellen? A legegyszerűbb, ha kerüljük a penészes élelmiszereket, és ha változatosan étkezünk. Ha ezt a két szabályt betartjuk, nincs mitől félni.

Hajdanán, mikor még javában a középiskola padját koptattam, s talán még pajkos gondolatként sem merült fel bennem az agrár pálya, frusztráltan kérdeztem - szinte mindegyik - tanáromat, hogy ugyan az adott téma miért olyan fontos számunkra, hogy sok-sok órán át kell szapulni vele a kicsit sem lelkes diákságot? A válasz - függetlenül attól, hogy a jambikus lejtésről, a deriválásról, vagy Hamurapi törvényeiről volt szó - mindig az volt, hogy a téma az alapműveltség része.

Logikus-e, hogy felnőtt, büntetőjogi felelősséggel rendelkező emberek kikerülhetnek a középiskolából úgy, hogy mérhetetlen időt töltenek olyan lexikális tudás megszerzésére, amelyet igen nagy eséllyel soha nem fognak tudni kamatoztatni, vagy nemes egyszerűséggel a számonkérést követően azonnal és hiánytalanul elfelejtenek. Ellenben olyan, alapvető tudásnak nincsenek birtokában, mint például, hogy milyen növényből készül a kenyér, hogy az állatok izomzata a hús, amelyet megesznek, vagy hogy milyen állat tojása, amelyből a rántotta készül?

Puzsér Róbert nem is olyan régen megjelent, Gőzmozdony a szupersztrádán című cikke remek látlelete a magyar közoktatás el- és lemaradottságának, elolvasása erősen javallott.

A '80-as években születettek még találkozhattak a mezőgazdaság (magyarul az élelmiszer-termelés) alapjaival a nagymama kertjében, jó eséllyel voltak disznótoron is, illetve gyűjthették a rokonok tyúkudvarában a tojást. De az azóta eltelt évtizedben ezek a lehetőségek szinte nullára redukálódtak. Ha pedig az információ nem jut el más módon a jövő generációjához, úgy szükségszerű lesz az intézményesített rendszeren belül oktatni azt. Persze minden szentnek maga felé hajlik a keze, így az informatikusok a számítástechnika oktatásának reformját sürgetik, a történészek pedig a történelem tananyag átgondolását. De ugye arra nem gondolnak, hogy mind a történész, mind pedig az informatikus növényeket és húst eszik, amik pedig nem a boltok polcain teremnek. Az ilyetén hiányos ismeret pedig oda vezet, hogy könnyen demagóg, illetve sok esetben káros étkezési divat követőjévé válik az ember.

Sürgető lenne tehát valóban a közoktatás át- és újragondolása, mivel az elmúlt húsz évben többet változott a világ, mint előtte több ezer év alatt. Aki pedig nem alkalmazkodik, az elbukik.

A sztereotípiák mindig igazságon alapulnak. Persze most a skótok biztosan dühösen rángatják kockás szoknyájuk szélét, de lássuk be, Magyarországról is csak azért terjedhetett el, hogy itt élnek a legszebb nők, mert tényleg így van. De tegyük félre a kliséket és evezzünk kicsit injekciós vizekre!

Forrás: powerbuilder.hu

"Esze, ereje mint a bivalynak", szokták volt mondani azokra a személyekre, akik fizikai képessége roppant nagy mértékben csökkent szellemi amplitúdóval párosul. Ilyen sztereotípia kering a testépítőkről is, akik lényegében  három dologhoz értenek; a súlyok emelgetéséhez, a fehérjeturmix összerázásához és az ujjnyi vastagságúra dagadt halántékérrel történő észosztáshoz. Persze kivételek vannak, őket nem is szeretném megbántani jelen bejegyzésemmel, amelynek apropójául egy népszerű testépítő portálon megjelent cikk szolgál.

Korábban olvastam egy cikket ennek a weblapnak a facebook oldalán, de válaszként nem írtam blogbejegyzést, mert először azzal voltam elfoglalva, hogy fél órán át fogjam a fejem.  Az emberek ugyanis elfelejtik, hogy milyen úton haladt végig az emberiség, s a mai kor vívmányai mennyi sok kutatás, kísérlet és tudás végeredménye. Ilyen például az, amikor szülők nem akarnak beadatni gyermekeiknek bizonyos kötelező védőoltásokat. Elfelejtik, hogy azokba a betegségekbe, amelyek ellen védeni szeretnék a fiatalokat, pár évtizeddel ezelőtt még sok-sok ezer ember vesztette életét.

Sok ember hajlamos úgy billentyűzetet ragadni és elárasztani gondolataival a virtuális teret, hogy utána se olvas annak a témának, amelyről éppen értekezik. A szóban forgó cikk írójának például nagy-nagy szeretettel javaslom elolvasásra Dr. Kukovics Sándor, A tej szerepe a humán táplálkozásban című könyvét. (Interneten is megrendelhető.) Ebben a könyvben ugyanis tudományos kísérletek eredményei alapján van felsorolva a tej megannyi pozitív hatása az emberre. Hogy csak egyet említsek: azok között az emberek között, akik rendszeresen fogyasztanak tejet, szignifikánsan kisebb az esélye az időskori csontritkulás kialakulásának.

A cikk írójának a legnagyobb hibája a szaktudás nélküli észosztáson túl még az is, hogy logikus érvelést sem alkalmaz. Miért ne lenne a tej humán táplálék? Csak mert "eredetileg" csecsemőkorban fogyaszt az ember tejet? Ugyan már! A szó nomád értelmében még sülteket sem ehetnénk, hiszen az sem "természetes", mint ahogy a répacukor, vagy bármely más feldolgozott termék sem az.

Újabban terjed a világhálón egy kép, amelyre az van írva, hogy a ma fogyasztott élelmiszerek 80%-a száz évvel ezelőtt még nem is létezett, s hogy fogyasszunk valódi élelmiszert. A válaszom erre a következő: a ma használt eszközök döntő többsége száz évvel ezelőtt szintén nem létezett! Dobjuk tehát a kukába mobiltelefonunkat, mikrohullámú sütőnket, a GPS-t az autóból, a klímát és a légkondit az irodából, otthonunkból száműzzük a LED TV-t és még sorolhatnám napestig.

Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok híve a luddizmusnak, csupán hasonlatot kívántam vonni a két eset között. Mindenki, aki rendelkezik laktáz aktivitással, nyugodtan fogyasszon tejet, hiszen nem véletlenül lenne kívánatos, ha Magyarországon sokkal több tej és tejterméket fogyasztana a lakosság. Óriási egészségügyi előrelépés volna!