facebook

Keljföl, nemzetem!

2013.04.08. 18:00 Imre Laci

Bevallom, több oka is van annak, hogy nem igazán szerettem volna bejegyzést írni a Danone Keljföl elnevezésű termékéről. Az első és legfontosabb, hogy nem szeretném, ha a blogot beskatulyáznák, és a manapság divatos, mindent ellenzők táborába lennék sorolva. Egyfelől a Danone-t köztudottan egy zsidó személy, Isaac Carasso alapította, és ha erről a cégről valamilyen negatívumot mondanék, könnyen antiszemitaként végezhetem. Másfelől viszont írásra sarkall a tény, hogy rengeteg pocskondiázó bejegyzés született, amely mellőz mindenféle szakmai alapokra helyezett érvet, vagy legalább valamilyen összehasonlítást más termékekkel, amely alapján pálcát lehetne törni a Keljföl felett pro vagy kontra.

isaac carasso.jpg

Ki kell ábrándítanom azokat, akik a Danone-t alapító személy vallási (!) hovatartozásának megemlítése után még nem zárták be a böngészőablakot, hogy nem fogok zsidózni, nem fogok szubjektív intuíciókra alapozott véleményt mondani. Azt írom le, amit én gondolok erről a termékről, függetlenül a cég tevékenységétől, üzleti etikájától vagy bármely egyéb körülménytől.

Az első és legfontosabb azt leszögezni, hogy csak úgy kezdek bele egy termék bemutatásába vagy véleményezésébe, hogy megvásárolom azt. (Ezért is nem írok bejegyzéseket luxus autókról. Egy az, hogy nincs rá pénzem, kettő pedig az, hogy nem is értek a kocsikhoz.) Tehát el is mentem rögtön egy közeli üzletbe, és vettem egy Keljfölt. Drágán! Ugyanis 270 forintot fizettem a 450 grammos termékért. Ilyenkor rögtön az jut eszembe, hogy 1 liter nyers tejet lehet venni automatákból kb. 170 forintért. No, de az első próbatételen túlesve először arra voltam kíváncsi, hogy pontosan mit is vettem!

keljföl.jpgA Keljföl egy élőflórás, natúr savanyú tejtermék, ez olvasható a gyártó hivatalos oldalán és a csomagoláson is. Tehát annyi biztos, hogy tartalmaznia kell valamilyen baktérium kultúrát, amely a tej savanyítását végzi. A termék dobozán egyébként fel is van tüntetve, hogy a Keljföl nem más, mint egyfajta átmenet a tejföl és a joghurt között. Azt hiszem, hogy termék innováció szempontjából a Danone megérdemel egy piros pontot ezért a húzásáért. A Keljföl csomagolása is jó, hiszen a csavaros kupakkal visszazárható, és a felső rész formálása végett az utolsó csepp is kiiható a dobozból. (Ez nagy szó, nekem külön lelki traumát okoz, hogy a joghurtok nagy része a csomagoláson marad, pedig én azt is kifizettem a kasszánál!) A névválasztás is egészen tudatos, bár engem a joghurt helyett inkább a kefir és a tejföl szó összerántására emlékeztet. De itt el is érkeztünk egy nagy kérdéshez! Mit vegyünk? Kefirt, vagy Keljfölt? A kefir bevallom nekem kissé túlontúl savanyú, viszont a Keljfölnek sincs annyival "enyhébb" (?) íze, hogy csak úgy meg tudjak inni belőle 450 grammot! Főleg úgy, hogy ha megfogadom a csomagoláson olvasható tanácsot, és esetleg szendvicshez vagy péksüteményhez szürcsölgetem. Így tehát csak a második alkalommal sikerült az utolsó cseppig elfogyasztanom, bár akkor már kolbászhoz és kenyérhez ittam kísérőnek.

Nyitott kérdés marad számomra, hogy pontosan kik fogják rendszeresen fogyasztani a Keljfölt, hogy hosszútávon forgalomban tudjon maradni. Az viszont megérdemel egy kis boncolgatást, hogy miből készült ez a termék! Mert ugye a mai hipermarket-generációnak kevés újdonságot lehet mutatni! Az, aki már ivott reggeli- és/vagy kakaós italt, vagy bármely hasonló nyalánkságot, biztosan gyanakodva fogadja a Kejfölt, amire nem írhatták rá, hogy joghurt, sem azt, hogy kefir, sem pedig azt, hogy tejföl. Akkor itt bizonyosan valami turpisság lehet a dologban! Pedig a valóság az, hogy azért lett élőflórás, natúr savanyú tejtermék, mert nem tejföl, nem joghurt és nem is kefir. Ennyi. Ahogy a reggeli ital sem tej, és még csak nem is tejital. A csomagoláson az van feltüntetve, hogy pasztőrözött tejből, tejporból és élő kultúrából készül a Keljföl. Az nincs feltüntetve, hogy a tej és a tejpor milyen arányban áll egymással. Mivel titkolva sincsenek az összetevők, így az emberek átveréséről sem lehet beszélni.

Ami miatt én biztosan nem fogok a jövőben Keljfölt venni:

1. Olcsóbban tudok venni joghurtot, amennyiben a baktérium kultúra bélrendszerre gyakorolt áldásos hatását szeretném élvezni.

2. A doboz nyakán feltüntetett R vagy B betű. Az előbbi ugyanis Romániát, az utóbbi pedig Bulgáriát jelöli meg származási országként. (Erre külön fel is hívják a vásárló figyelmét a csomagoláson, eleget téve a törvényi kötelezettségnek.) Én pedig nem fogok olyan terméket vásárolni, amit bármely hazai tejfeldolgozó üzemben elő lehet(ne) állítani, mégis más országból importálják.

A Danone Keljföl tehát egy innovatív tejtermék, amely minden bizonnyal nem a fizikai munkát végzőknek készült, s mint új termék, nyilván ez az árban is megmutatkozik. Aki tehát azt vizionálja, hogy a Keljföl egy ócska és egészségtelen valami, nem pedig élelmiszer, az nagyon téved. Az ilyen embereknek csak annyit tudok mondani, hogy aki nem teheti meg, az úgysem fogja megvenni, aki pedig rákap az ízére, vagy a reform étkezés híve és szeret ilyen és ehhez hasonló terméket fogyasztani, az pedig áldozni fog rá a keresetéből.

komment

Címkék: vélemény tej termék ár tapasztalat danone tejtermék összetevők keljföl

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr615206489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.04.09. 08:39:56

Nálam a Danon már korábban leírta magát. Elpatkolt a Győri keksz, senki nem gyárt már Koktél Krékert (sonkásat) én meg azóta megsértődtem és nem veszek ilyen ócska cuccokat, amit a D. gyárt. Ez a sok beetetős ostobaság, amivel az emberek agyát mossák, ilyen-olyan joghurt különféle célcsoportoknak, közben meg egy szemét az egész szerintem.

Mr. Waszabi 2013.04.10. 20:34:31

A Danone csak egy cég azok közül, akiknek termékeit kapni lehet a boltokban. A választás a vevőé. Amiként az értelem is az övé kellene legyen, amivel eldönti, hogy megvegye-e pl. a Danone termékeit, avagy ne. Hülyének, agymosottnak, tájékozatlannak lenni alapvető emberi jog, de nem kötelesség, ezt nem értana már észrevenni.
Jelzem, a Jogobella betűjelzései D vagy P, és nyomelemekben sem tartalmazza azon állomány javítókat (=termékhamisító E-anyagokat, összetevőket), amiket a Danone a kelet-erurópai termékeiben megenged magának. Az ok egyszerű. A Jogobella 2 gyárában készült termékekből igény szerint szállít nyugatra vagy keletre. Ezért kénytelen a német piac minőségi elvárásainak megfelelően E-anyagoktól mentes terméket gyártani mindkét gyárában. Összehasonlíthatatlanul jobb bármely termékük, mint a Danone-é. Vegyük észre, hogy van választásunk. Ehhez azonban agyunkat is kell használnunk. Ezt még tanulni kell a magyar embernek. A világban mindenki a saját érdekeit képviseli, érvényesíti. Ezért nem a gyűlölködés, az utálkozás a megoldás bárki ellen, hanem a döntés öntudatossága. Ha valaki nagyon érzékeny gyomrú, az vehet a piacokon házitejet, meg natúr joghurtot , s beolthatja vele a tejet. Aztán, a pár nap után keletkezett igazi, adaléktól mentes joghurtot úgy ízesíti, ahogy akarja. Házibefőttel keverve garantáltan igazi gyümölcsjoghurtot kap. AZért van eszünk, hogy használjuk.
Ezen komment során egyszer sem kellett leírnom a zsidó szót, vagy bárki más bármilyen jellemzőjét. Nem mások a hibások sosem az egyes ember önállótlanságáért, butaságáért, ezt érdemes észrevenni.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.04.10. 20:41:41

@Mr. Waszabi: Összességében egyetértek az általad leírtakkal, viszont azt is meg kell jegyeznem, hogy nem várható el a társadalom döntő részétől, hogy oly mértékben tájékozott legyen a termékek eredetét illetően (pl. hogy a Jogobellát két gyárban készítik), mint te, vagy bármely más ember, aki figyelmet szentel az ilyesminek.

Természetesen a döntést mindenki maga hozza meg. Én egyelőre úgy vélem, hogy a lakosság jelentős része esetén továbbra is az árcédula lesz a limitáló tényező, nem pedig az, hogy honnan származik a termék. Amíg a jövedelmek nem növekednek, addig nem is nagyon lesz változás.

Mr. Waszabi 2013.04.10. 21:29:12

@Mr. Waszabi: nem értek egyet a "nem várható el" szlogennel. Nem nekem vagy neked kell elvárni a vásárlóktól bármit - én nem is várok - , hanem nekik saját maguktól. Mert az ő érdekük, azért. MIért várják, hogy az ő érdeküket egy ellenérdekelt fél képviselje? Ez butaság, szimplán.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.04.11. 20:18:15

@Mr. Waszabi: Hathatós piacszabályozás esetén nem lenne szükség elvárásokra. Akkor mindenki tudná, hogy hol a határ. Az üzletek nem tudnának sarcolni, viszont nem is lenne olcsó és sok esetben ócska dömpingtermék a fogyasztók számára.

Mr. Waszabi 2013.04.11. 20:31:26

@Imre Laci: így van. Tapasztaltam, hogy becsületes magyar kisvállalkozó, de akár nemzetközi nagyvállalat is, mindössze 20% árréssel dolgozik. Nem azért mert kényszeríti valaki, hanem mert a munkájából akar megélni, arra tervez, nem pedig mások rövid távú lerablására. Ha ezt törvénybe iktatnák, limitálnák a profitot, akkor mindjárt nem lennének túlkapások, sem kizsákmányolás, sem tőzsdei összeomlások. Pofátlanság, hogy a kereskedők akár 100% profitot is realizálnak, míg a gyártó csak 20-at. A bajok itt kezdődtek és nem tegnap.
De erre a politikusoknak kellene rájönniük, nem nekünk, kisembereknek vagy akár a szakembereknek - ez kevés a változáshoz. De sok kataklizma árán rá fognak jönni. De a kérdést sem érdemes feltenni, hogy mikor, azt gondolom

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.04.11. 23:54:16

Az Európai Unió piacszabályozása kőbe van vésve. Nem véletlenül küzd több állam "felvilágosult" értelmiségi (jobboldali) ellenzéke az élelmiszer önrendelkezés kiharcolásáért.

Amíg az EU tagjai vagyunk, addig nem lehet majd profitmaximalizálásról még álmodni sem.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.04.12. 10:23:49

@Mr. Waszabi: Hmm, választanék én, de a mi kisvárosunkban mindhárom "nagy" boltban CSAK Danone cuccot lehet kapni...:)

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.04.12. 11:44:50

Ez a demokrácia lényege. Azok közül lehet választani, akiket ők kínálnak. Így volt ez '89-ben is, amikor "rendszerváltás" volt. Úgy tűnik, ez az élelmiszeriparban sincs másképp. :)
süti beállítások módosítása