Magyar Asztal

A rendszerváltás óta látványos zuhanást végez a magyar állattenyésztés, s ha a '89-es állapotokat vesszük száz százaléknak, akkor mára már a korabeli termelés felét sem érjük el. Az egyik leglátványosabb példa erre a sertéságazat. A korabeli tízmillió sertés országa ma már arra kényszerül, hogy belső fogyasztásának felét importból elégítse ki. S mint hogy a magyar nosztalgikus nemzet, a legtöbb törekvés az akkori állapotok restaurálására irányulnak.

Az természetesen üdvözlendő, ha a kormányzat törekszik a növénytermesztés és állattenyésztés közti óriási egyenlőtlenség kompenzálására, de egyre több olyan jel mutatkozik, amely arra utal, hogy a fő irányvonal a sertéságazat rövid távú óriási mértékű fejlesztése lesz.

Korábban arról lehetett olvasni, hogy Orbán Viktor előtt van a sertésstratégia, s hogy az ágazatot segítő intézkedések is meg lettek hozva, mint amilyen a vágópontok létrehozása, jogi szabályozásuk megújítása. A napokban látott napvilágot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által készített sertésstratégia, amely hét év alatt 666 milliárdos fejlesztési forrást igényelne. A kormányzati szándék nem más, mint a mai, alig 3 milliós sertésállomány megduplázása. A VM oldalán csütörtök (június 21.) óta olvasható Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár ígérete, mely szerint a jövőévi költségvetésből plusz 2,6 milliárd forintos támogatást kíván nyújtani a Kormány a sertéságazat megsegítésére.

Összességében abban, hogy az állattenyésztési ágazat helyzetén javítani kell, minden politikai erő egyetért. Kérdés persze, hogy milyen módon! Lehet vitatkozni a hazai és az EU-s támogatások elosztásáról, legyen az terület alapú vagy állatjóléti juttatás, de az egész termelés legkritikusabb pontja nem annyira a növények elvetése és gondozása, nem is az állatok genetikai előrehaladásának kutatása, a nevelési technológia, hanem az értékesítés. A probléma tehát az, hogy 50%-os piaci részesedése van az importnak, s a magyar gazdák nem csupán akkor fognak tudni versenyképesen termelni, ha technológia területén felzárkózunk a nyugati országokhoz, hanem ha elérhető lesz az, hogy a lakosság preferálja a hazai termékeket, illetve valamilyen módon rá is kényszerülnek a magyar sertéshús választására.

Amennyiben a hazai piacot visszaszerzik a magyar sertéstartók, abban az esetben nagyobb eséllyel lesz anyagi forrásuk arra, hogy beinduljon a technológiai fejlesztés. Az egyik legfontosabb feladatot ebben látom. Természetesen ma is fennáll annak a lehetősége, hogy egy sertéstartó külföldi, jellemzően Kelet-európai piacra termeljen, de ezek a piacok idővel be fognak zárulni, ahogy az megtörtént az orosz gabonaimporttal is az elmúlt évtizedben.

Kritizálja az Európai Unió (EU), hogy Magyarországon ötven liter mennyiségi korlátozással bárki főzhet otthon pálinkát, természetesen csak saját felhasználásra. Az Országgyűlés két éve fogadta el azt a törvényt, amely lehetőséget nyújt a házi pálinkafőzésre. Az EU leporolta a dossziét, s most ismét aktuális a téma.

A törvény vitájakor a fő érvek az otthoni pálinkafőzés ellen a kereskedelmi forgalom csökkenése révén jelentkező adóbevételi hiány volt, illetve a szakmai szervezetek, pálinkafőzdék felhívták a figyelmet az élelmiszer-biztonsági kockázatokra, a magyar pálinka hírnevének rombolására, stb... A törvény végül megszületett, hiszen mégis egyfajta hungarikumról van szó, még akkor is, ha a szóban forgó termék egy alkoholos ital is. Ha már lehet otthon kolbászt készíteni és háznál füstölni, akkor lehessen pálinkát is főzni.

Lássuk be, ez az egy érv meglehetősen hathatós tud lenni, ha valóban elvonatkoztatunk a gazdasági szempontoktól. Elvégre ahhoz van joga minden magyar embernek, hogy leszedje a fáin termő gyümölcsöt és abból befőttet vagy lekvárt készítsen, akár több száz üveggel is. Ezt a logikát követve miért ne lehetne valóban engedélyezni a házi pálinkafőzést is? A lekvár és befőttgyártó cégek ez ellen nem emeltek eddig hangot, mint ahogy a hazai húsüzemek sem a házi állattartás és vágás ellen.

Mivel azonban az ország a beszedett adókból és a hitelekből él, ezért meg kellene vizsgálni, hogy az elmúlt két évben csökkent-e a boltban kapható pálinkákra a kereslet, visszaesett-e az égetett szeszek fogyasztása, és ha igen, akkor ez biztosan a házi pálinkafőzésnek köszönhető-e? Ahhoz, hogy ezt a "meccset" megnyerje a Kormány az EU-val szemben, ahhoz bizony minden részletre kiterjedő felméréseket, tanulmányokat kellene végezni, s úgy már megállhatja majd a helyét az érv, hogy bár Európában esetleg egyetlen másik nemzetnél sincs adóval nem terhelt égetett szesz előállítás, mivel nálunk ez hungarikum, igen is kiállunk a meghozott törvény mellett.

További, igen jelentős kérdést vet fel, hogy ha a Kormány meghátrál, és ismét tilos lesz otthon pálinkát főzni, akkor mi lesz azzal az igen sok emberrel, aki már új hobbijába befektetett igen jelentős összegeket? Én személy szerint ismerek olyan embert is, aki igen magas szintet ért el a pálinkaismeretben és -készítésben, s most külön ilyen tanfolyamra is beiratkozott, hogy tudásáról államilag elismert bizonyítványt is szerezzen. Az ilyen képzések napjainkban igen felkapottak - és persze egyáltalán nem olcsók -, s ha ismét tiltott lesz a pálinkafőzés, amely miatt beiratkoztak a tanfolyamra, ki fogja megfizetni a kárukat? Arról nem is beszélve, hogy azok az intézmények, amelyek ilyen oktatást folytatnak, szintén csinos bevételtől esnek el. A kártyavár tehát felépült az elmúlt két év alatt, de hogy összedől-e, az még kérdéses.

Ettől a témától hangos a napi sajtó, és néhány szintén aktuális kérdéstől eltekintve lényegében a legnagyobb port is a termőföld tulajdonlását és használatát szabályozó törvény kavarja. Megszólaltak már külhoni és hazai gazdasági elemzők, birtokpolitikai szakértők, valamint a magyar gazdatársadalom is. A kicsik itthon földet (vagy több földet) szeretnének, a nagyok pedig féltik az elmúlt évtizedek alatt megszerzett (vagy összeharácsolt) területeiket. Szigorú törvényt kell alkotnunk, ha valóban meg kívánjuk védeni földjeinket, de meddig szabad elmenni? Néhány gondolatomat szeretném megosztani az alábbiakban.

Lehetünk-e túl szigorúak?

Erre a kérdésre sokan rögtön rá is vágták, vagy az igent, vagy pedig a nemet. A válaszadás előtt szeretném feltenni a kérdést, hogy fordított esetben hogyan vélekednénk. Ha példának okáért Hollandiában vagy Dániában lenne hasonló a birtokpolitikai viszony, őket fenyegetné a veszély, hogy a magyarok vásárolják fel az ottani termőföldeket, ezzel tönkretéve a helyi lakosokat, gazdákat, vajon ők küzdenének a moratórium fenntartásáért, vagy valamilyen törvényi szabályozással ellehetetlenítenék a külhoni tőkések földhöz jutását? Bizonyosan.

Természetesen a külföldi tőkebeáramlás és intenzív térnyerés nem valótlan veszély, nem városi legenda. Az ország nyugati megyéinek többségéből egyre gyakrabban hallani a helyi gazdák és a környéken strómanokon keresztül földet vásárló külföldiek közötti vitákról, peres ügyekről. A veszély tehát valódi, amire a magyar törvénykezésnek reagálnia kell.

Szabad-e nyíltan, vagy burkoltan államosítani?

Érzékeny kérdés, hiszen Magyarországon hozzászoktunk, hogy jog-, és nem igazságszolgáltatás van. Sok esetben a külföldi állampolgárok törvényes úton, a jogrendszerünk kiskapuit kihasználva jutottak termőföldhöz, s ily módon jogosan is használják azt. Ha tehát az állam elvenné tőlük a földet, szerződéseiket semmisnek tekintené, akkor támadható volna a bíróságon. Először tehát a magyar jogrendszert kell módosítani ahhoz, hogy annak a korábbi szerződések ne tudjanak eleget tenni, s így a földeket elveszítené a jelenlegi bérlő vagy tulajdonos. Ezt nevezném burkolt államosításnak. Hogy szabad-e ilyet tenni? Igen. A magyar kormánynak a magyar emberek megélhetéséért kell küzdenie. Ha sérül közben pár külföldi állampolgár érdeke, akkor egyetlen vállvonással el tudnánk intézni a dolgot: a szlovák nyelvtörvény is homlokegyenest megy az EU-s alapelveknek, mégis életben van mindmáig. Akkor pedig nekünk mi félnivalónk van?

Piaci stabilitás, termelékenység

Több névtelenségbe burkolózó ( ---> számomra hiteltelen) közgazdász is azt nyilatkozta, hogy a földtulajdonlás szigorú feltételekhez kötése akár 40%-kal is csökkentené hazánk termelését, illetve piaci egyenlőtlenségeket okozna, sérülne a verseny hazánkban.

Melyik az a közgazdász, amely az országunkat jellemző piaci helyzetet bármikor is igazságosnak vélte? Mikor beszélhettünk egyenlő versenyhelyzetről, amikor egyes cégek (éppen a legnagyobb tőkével rendelkezők) adómentességet élveztek és élveznek mindmáig? Ilyen adózási háttérrel úgy vélem nem lehet azt mondani, hogy a jelenlegi földtörvény túlkompenzálja a kis- és közepes gazdaságokat. Természetesen azt sem hiheti senki, aki kicsit is jártas a jogi kérdésekben, hogy majd egyik napról a másikra válnak majd gazdátlanná a földek.

Mi miatt kell tehát félnünk?

Ami miatt komolyabban kell aggódnunk, az a kormánypártok hintapolitikája, azaz hogy a kezdeti határozottságuk a tárgyalások végére majdhogynem teljes önfeladással, "meghunyászkodással" végződik. Míg a szlovák kormány kiállt a nyelvtörvénye mellett és beintett az EU-nak, addig itthoni vezetőink az IMF minden feltételét elfogadták, lényegében feladva álláspontjaikat. Amint tehát Brüsszel bírálni fogja az új földtörvényt, azt kis vitatkozást követően módosítani fogják.

Félnünk kell továbbá attól, hogy a Fidesz-KDNP kormány a termőföldek magyar kézben tartásának lehetőségét abban látja, hogy a lejáró földbérleti pályázatokat rendre a saját holdudvarukban lévők kezére játsszák. Ez az út is járható, hiszen Fejér megyében már bevált, de hosszú távon biztosan nem szolgálja a 2014-es választásokra kitűzött célokat.

Összességében elmondható tehát, hogy még a jelenlegi gazdasági helyzetben is eszközölhető volna egy olyan földtörvény, amely nyíltan előnybe hozza a magyar gazdálkodókat és rossz helyzetet teremt a strómanoknak, spekulánsoknak, ehhez azonban igen erőteljes kiállásra lenne szükség mind itthon, mind pedig az európai politikai csatatéren. Idehaza ehhez megvan a támogatás a lakosság részéről, még azt is figyelembe véve, hogy a korábbi földbérleti pályázatok okozta csalódás igen sokakban hintette el a kételkedés magvait.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) honlapján is kívánt a Kormány reflektálni a Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) kijelentéseire és kérdéseire. A téma ismét a legaktuálisabb, és az egyik, ha nem a legfontosabb törvény, a földtörvény megalkotása, részleteinek megvitatása. Lássuk, milyen pontokat tart fontosnak kiemelni az agrártárca sajtóosztálya!

"A tervezet deklarálja, hogy termőföldet csak földműves vehet és művelhet. Se külföldi, se magyar jogi személy nem tulajdonolhat termőföldet, csak így lehet megvédeni nemzeti értékünket a spekulánsoktól."

A lényegi mondanivaló természetesen a sorok között rejlik, így tehát fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a VM közleményében nem tér ki a külföldi természetes személyek földszerzési lehetőségeire, tilalmára, amelyre a jobbikos honatyák minden felszólalásukban kitérnek. Ezen felül fontos még azt is megjegyezni, hogy a jelenlegi rendszerben nem tulajdonolhat termőföldet külföldi állampolgár, ugyanakkor zsebszerződések révén bérelhet, s a földhasználatnak ezen módjára sem tér ki a VM válasza.

Bizonyára mindenki számára látható, hogy a földterületek bérlésével is gyakorolható annak használati joga, így tehát továbbra is fenn fog állni az eredendő probléma: kik fogják tudni bérelni a termőföldeket? Erre a kérdésre a VM jelen cikke nem tér ki.

"Széles kompromisszumon alapuló ernyő-törvény készül, ezért a tervezet benyújtását alapos társadalmi egyeztetés előzi meg. "

Valóban, interneten kitölthető kérdőív segítségével kívánta kikérni a gazdák véleményét a VM az optimális birtokméretről, illetve néhány egyéb kérdésről. A témával kapcsolatban itt a Magyar Asztalon is jelent meg bejegyzés, amely úgy gondolom korrektül leírja a módszer és annak minőségének hiányosságait.

"Az új földtörvény vitaanyaga elkészült, melyet az elmúlt hónapokban megtartott konzultációk, szakmai tanácskozások tapasztalatait és javaslatait is felhasználva alakított ki a tárca."

Ezzel kapcsolatban is "papírra" vetettem gondolataimat, s még ma is azt mondom, hogy bár a politikában - sajnos - bevett dolog a saját tábor bevonása és érdekeinek előtérbe helyezése a teljes társadaloméval szemben, a földtörvény horderejénél fogva komolyabb társadalmi szakmai konzultációt kívánna. A bejegyzés itt olvasható.

"A Jobbik eddig azért méltatlankodott, hogy nincs elég idő a földtörvény koncepció társadalmi vitájára, most az egész nyár rendelkezésre áll a tervezet megvitatására, de ez sem jó a pártnak."

Nem kívánok pálcát törni egyetlen párt felett sem, illetve megvédeni sem kívánok senkit - hiszen megvédik ők magukat -, de a földtörvény olyan horderejű kérdéseket kíván tisztázni, hogy abban minden apró hiba tízszeresen fogja megbosszulni önmagát. Nagyon fontos, hogy ebben a kérdésben egy komplett, minden részletre kiterjedő törvényt tudjon az országgyűlés megalkotni, s ehhez valóban nem biztos, hogy elegendő lesz a két hónap.

A VM egy korábbi, június 9-i keltezésű nyilatkozata pedig utólag kíván választ adni Ángyán József ex-államtitkár által napvilágra hozott, s azóta bebizonyosodott Fejér megyei földszerzési kérdésekre. A téma még ma is aktuális, s minden bizonnyal 2014-ben is igen fontos muníciót fog biztosítani az ellenzéknek.

Az elmúlt évtizedekben kialakult egy nézet, mely szerint a Nyugat-európai országokban minden jobban és gazdaságosabban működik, mint itthon Magyarországon. Természetesen van benne némi igazság, azonban én szeretném a negatív tapasztalatomat megosztani a lelkes olvasótáborral. Nem kívánom hazánk mezőgazdaságát olimposzi magasságokba emelni, ugyanakkor igyekezni fogok leszoktatni magunkat az önostorozásról.

Az Internationaler Grünlandtag 2012-n volt lehetőségem az alábbi fényképet készíteni a helyi tejelő szarvasmarhatelep falközi silójáról, illetve a benne tárolt takarmányokról.

A szemfüles olvasó már az előző mondatból ki is olvashatta, hogy miről szeretnék írni a mai bejegyzésben. Nem másról, mint arról, hogy szakmailag igen megkérdőjelezhető egy silótérbe több takarmányféleséget betárolni. Ez pedig csak egy a sok "hiányosság", szakmai hiba közül, amelyet Pyrhában tapasztaltam.

Napjainkban a tejelő tehenek takarmányozása ún. TMR-rel (Total Mixed Ratio), azaz teljes takarmánykeverékkel történik. Ennek lényege, hogy a tartósított takarmányokat (szilázs, szenázs, széna), az abrakot és az egyéb kiegészítőket egyben, összekeverve kapják az állatok. Ezzel a módszerrel elkerülhető, hogy az állat válogasson a takarmányok között, ezzel táplálkozás-élettani problémákat okozva magának, illetve csökkentve a saját termelését. A TMR technológiánál azonban nagyon fontos, hogy az egyes komponensek mennyiségét pontosan adagoljuk a keverékbe. Az egyik legfontosabb mozzanat tehát, hogy az összetevők beltartalmi értékeit ismerjük, s ennek megfelelő arányban adjuk a TMR-be. Belátható tehát, hogy ha az egyes takarmánykomponensek egymásra rétegezve kerülnek a silótérbe, mint a képen látható módon (lentről felfelé haladva) a lucerna, a cukorrépaszelet és a silókukorica szilázs, akkor a kitároláskor nem lehet pontosan meghatározni a keverékbe kerülő alapanyagok arányát. (Google Maps-be beillesztve ezeket a koordinátákat 48.148379,15.692704 a pyhrai telepet láthatjuk.)

Természetesen a gyakorlatban adódhatnak kényszerhelyzetek, elképzelhető tehát, hogy egy telepen több tartósított takarmányra van szükség, mint amennyi a silótérbe befér, de ez a probléma Pyhrában nem állt fent, mivel több falközi siló állt rendelkezésükre, illetve voltak fóliatömlőik is. Ebben az esetben pedig a takarmány ilyen módon való tárolása óriási hibának számít!

Ezen kívül a szervestrágya tárolását nyugati szomszédaink előszeretettel oldják meg a szántóföld szélén, ahogy azt az EU foggal-körömmel tiltja a talaj nitráttal való szennyezése miatt. A különbség persze az, hogy míg itthon milliós betonkádakat kell építenünk a trágya tárolására, addig Ausztriában nem kapnak büntetést a gazdák, akik a szabályokat semmibe veszik. Távol álljon tőlem, hogy a pyhrában látottak alapján általánosítsak az ausztriai állapotokra, de az ország felén átutazva nem egy helyen láttam hasonlókat.