Az elmúlt évtizedekben kialakult egy nézet, mely szerint a Nyugat-európai országokban minden jobban és gazdaságosabban működik, mint itthon Magyarországon. Természetesen van benne némi igazság, azonban én szeretném a negatív tapasztalatomat megosztani a lelkes olvasótáborral. Nem kívánom hazánk mezőgazdaságát olimposzi magasságokba emelni, ugyanakkor igyekezni fogok leszoktatni magunkat az önostorozásról.
Az Internationaler Grünlandtag 2012-n volt lehetőségem az alábbi fényképet készíteni a helyi tejelő szarvasmarhatelep falközi silójáról, illetve a benne tárolt takarmányokról.
A szemfüles olvasó már az előző mondatból ki is olvashatta, hogy miről szeretnék írni a mai bejegyzésben. Nem másról, mint arról, hogy szakmailag igen megkérdőjelezhető egy silótérbe több takarmányféleséget betárolni. Ez pedig csak egy a sok "hiányosság", szakmai hiba közül, amelyet Pyrhában tapasztaltam.
Napjainkban a tejelő tehenek takarmányozása ún. TMR-rel (Total Mixed Ratio), azaz teljes takarmánykeverékkel történik. Ennek lényege, hogy a tartósított takarmányokat (szilázs, szenázs, széna), az abrakot és az egyéb kiegészítőket egyben, összekeverve kapják az állatok. Ezzel a módszerrel elkerülhető, hogy az állat válogasson a takarmányok között, ezzel táplálkozás-élettani problémákat okozva magának, illetve csökkentve a saját termelését. A TMR technológiánál azonban nagyon fontos, hogy az egyes komponensek mennyiségét pontosan adagoljuk a keverékbe. Az egyik legfontosabb mozzanat tehát, hogy az összetevők beltartalmi értékeit ismerjük, s ennek megfelelő arányban adjuk a TMR-be. Belátható tehát, hogy ha az egyes takarmánykomponensek egymásra rétegezve kerülnek a silótérbe, mint a képen látható módon (lentről felfelé haladva) a lucerna, a cukorrépaszelet és a silókukorica szilázs, akkor a kitároláskor nem lehet pontosan meghatározni a keverékbe kerülő alapanyagok arányát. (Google Maps-be beillesztve ezeket a koordinátákat 48.148379,15.692704 a pyhrai telepet láthatjuk.)
Természetesen a gyakorlatban adódhatnak kényszerhelyzetek, elképzelhető tehát, hogy egy telepen több tartósított takarmányra van szükség, mint amennyi a silótérbe befér, de ez a probléma Pyhrában nem állt fent, mivel több falközi siló állt rendelkezésükre, illetve voltak fóliatömlőik is. Ebben az esetben pedig a takarmány ilyen módon való tárolása óriási hibának számít!
Ezen kívül a szervestrágya tárolását nyugati szomszédaink előszeretettel oldják meg a szántóföld szélén, ahogy azt az EU foggal-körömmel tiltja a talaj nitráttal való szennyezése miatt. A különbség persze az, hogy míg itthon milliós betonkádakat kell építenünk a trágya tárolására, addig Ausztriában nem kapnak büntetést a gazdák, akik a szabályokat semmibe veszik. Távol álljon tőlem, hogy a pyhrában látottak alapján általánosítsak az ausztriai állapotokra, de az ország felén átutazva nem egy helyen láttam hasonlókat.
