facebook


Agromorzsa I.

2016.10.27. 10:00 Imre Laci

tojas.jpg

komment

Címkék: tojás tyúk csibe házi petesejt tyúktojás

Ne főzzön pálinkát a magyar?

2012.06.23. 10:00 Imre Laci

Kritizálja az Európai Unió (EU), hogy Magyarországon ötven liter mennyiségi korlátozással bárki főzhet otthon pálinkát, természetesen csak saját felhasználásra. Az Országgyűlés két éve fogadta el azt a törvényt, amely lehetőséget nyújt a házi pálinkafőzésre. Az EU leporolta a dossziét, s most ismét aktuális a téma.

A törvény vitájakor a fő érvek az otthoni pálinkafőzés ellen a kereskedelmi forgalom csökkenése révén jelentkező adóbevételi hiány volt, illetve a szakmai szervezetek, pálinkafőzdék felhívták a figyelmet az élelmiszer-biztonsági kockázatokra, a magyar pálinka hírnevének rombolására, stb... A törvény végül megszületett, hiszen mégis egyfajta hungarikumról van szó, még akkor is, ha a szóban forgó termék egy alkoholos ital is. Ha már lehet otthon kolbászt készíteni és háznál füstölni, akkor lehessen pálinkát is főzni.

Palinkafozo berendezesek.jpg

Lássuk be, ez az egy érv meglehetősen hathatós tud lenni, ha valóban elvonatkoztatunk a gazdasági szempontoktól. Elvégre ahhoz van joga minden magyar embernek, hogy leszedje a fáin termő gyümölcsöt és abból befőttet vagy lekvárt készítsen, akár több száz üveggel is. Ezt a logikát követve miért ne lehetne valóban engedélyezni a házi pálinkafőzést is? A lekvár és befőttgyártó cégek ez ellen nem emeltek eddig hangot, mint ahogy a hazai húsüzemek sem a házi állattartás és vágás ellen.

Mivel azonban az ország a beszedett adókból és a hitelekből él, ezért meg kellene vizsgálni, hogy az elmúlt két évben csökkent-e a boltban kapható pálinkákra a kereslet, visszaesett-e az égetett szeszek fogyasztása, és ha igen, akkor ez biztosan a házi pálinkafőzésnek köszönhető-e? Ahhoz, hogy ezt a "meccset" megnyerje a Kormány az EU-val szemben, ahhoz bizony minden részletre kiterjedő felméréseket, tanulmányokat kellene végezni, s úgy már megállhatja majd a helyét az érv, hogy bár Európában esetleg egyetlen másik nemzetnél sincs adóval nem terhelt égetett szesz előállítás, mivel nálunk ez hungarikum, igen is kiállunk a meghozott törvény mellett.

befőzés.jpg

További, igen jelentős kérdést vet fel, hogy ha a Kormány meghátrál, és ismét tilos lesz otthon pálinkát főzni, akkor mi lesz azzal az igen sok emberrel, aki már új hobbijába befektetett igen jelentős összegeket? Én személy szerint ismerek olyan embert is, aki igen magas szintet ért el a pálinkaismeretben és -készítésben, s most külön ilyen tanfolyamra is beiratkozott, hogy tudásáról államilag elismert bizonyítványt is szerezzen. Az ilyen képzések napjainkban igen felkapottak - és persze egyáltalán nem olcsók -, s ha ismét tiltott lesz a pálinkafőzés, amely miatt beiratkoztak a tanfolyamra, ki fogja megfizetni a kárukat? Arról nem is beszélve, hogy azok az intézmények, amelyek ilyen oktatást folytatnak, szintén csinos bevételtől esnek el. A kártyavár tehát felépült az elmúlt két év alatt, de hogy összedől-e, az még kérdéses.

komment · 3 trackback

Címkék: európai eu pálinka unió törvény házi kifogás

Olvasó küldte - Állati fotók

2009.12.18. 18:13 Imre Laci

Igen, egy újabb díjazásgyanús képsor... Köszönet érte Horváth Sándornak!

"A délutáni szieszta"

"Tenyészkosok"

"Ő is a Drehert szereti!"

"Jó reggel csajok, mi lesz ma a reggeli? Tej? Már megint? Ne már..."

Várom a további képeket a magyarasztal[kukac]gmail.com címre! Részletek itt.


komment

Címkék: fotó kép olvasó házi jószág küldte

Neked mekkora?

2009.12.11. 21:43 Imre Laci

...állatállományod van otthon?

Hagyományteremtő bejegyzésnek szánom a mostanit, éppen ezért megkérek minden olvasót, aki tart a háznál valamilyen jószágot, hogy készítsen róluk pár jó képet és küldje el a magyarasztal[kukac]gmail[pont]com címre! Természetesen minden haszonállatról készült képet szívesen várok legyen az juh, kecske vagy akár baromfi. (Kutyások kíméljenek, elvégre kutyából nem lesz szalonna!) Az egyetlen kérésem az, hogy házilag készített fotót küldjetek (leguglizott képek nem rúgnak labdába).

A legjobb, a legmókásabb és a legszebb állatról készülő képek beküldőjét pedig majd idővel megjutalmazom valamivel. Akár még az Aranyboci-díj is kiosztásra kerülhet. :)

A mai fotókat Réteshúzogató küldte be. 2006 augusztusában készült képek ugyan, de azért Nagy köszönet jár értük, főleg a kézcsókos képért!


komment

Címkék: fotó kép házi jószág szarvasmarha

Házitej kóstoló a Jobbikkal karöltve

2009.09.26. 19:09 Imre Laci

A Magyar Asztal blog és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Fejér megyei szervezete a mai napon tartotta házitej kóstolóját Székesfehérváron, a lecsó fesztivál keretein belül.

A kóstoló célja az volt, hogy az emberek figyelmét felhívjuk arra az apró, de igen fontos tényre, hogy a nagyáruházak polcain található külföldi tejek áráért akár fölözetlen, tápláló és egészséges házi tejet is lehet kapni. Ebből a házi tejből kis ügyességgel akár aludt tejet, túrót vagy tejfölt is lehet készíteni házilag, ami újfent pénzmegtakarítást jelent.

A magyar valóság az, hogy amíg a termelő kap 40 forintot az extra minőségű nyerstejért, addig a hipermarketek polcain ugyanaz a tej 260 forintért kerül eladásra. Mindez csupán azért, mert amíg a termelőtől a fogyasztóig eljut a termék, addig sok-sok viszonteladó, felvásárló és feldolgozó keze közt megy át, akik mind-mind ráteszik a maguk kis hasznát, amit persze a magyar polgárral fizettetnek meg. Mindemellett pedig a szlovák, cseh és lengyel UHT tej pedig alig 100 forintos áron figyel a boltok középső polcain. Ez nem más, mint tudatos ellehetetlenítés.

A jelenlegi, a magyar mezőgazdaságot ellehetetlenítő rendszer ellen kívántunk tiltakozni a tejkóstolóval, amely egyértelműen rámutatott: van rá lehetőség, hogy olcsón, jó minőségű árut kapjunk!

A Magyar Élelmiszert a Magyar Családok Asztalára programba csatlakozott székesfehérvári Boci büfé segítségével beszerzett 20 liter tejet reggel 9 órától kínáltuk a lecsófesztivál látogatóinak. Az érdeklődés már a kezdetektől fogva nagy volt. A legtöbben örömmel kóstolták meg a friss házi tejet. Sokan osztoztak azon a véleményen, hogy a házi tej bizony kenterbe veri a bolti, művi úton szabályozott zsírtartalmú tejeket.

Az idősek nosztalgikus arccal kortyolták a hideg nedűt, míg a fiatalság cuppogva furcsálta az ismeretlen ízt. Azoknak, akik a bolti, sok kezelésen átesett tejen nőttek fel, ez az eredeti tej bizony új és még szokatlan élményt jelent. A legnagyobb meglepetést mégis mindenkinek az okozta, hogy ehhez a minőségi élelmiszerhez meglepően olcsón juthat hozzá Székesfehérvár belvárosában.

A kóstoló tehát sikeresnek mondható, a Magyar Élelmiszert a Magyar Családok Asztalára program pedig egy új lépcsőfokához érkezett. A program immár a babacipőt kinőve újabb és nagyobb probléma leküzdését tűzte ki céljául.

A blog is új fejezetet ért el, hiszen egyike lett azon kevés olyan internetes naplóknak, amely immáron közhasznú tevékenységet folytat, nem csupán írásban, de cselekedetben is.


komment

Címkék: blog magyar székesfehérvár asztal kóstoló tej jobbik mezőgazdaság boci házi büfé

süti beállítások módosítása