Magyar Asztal

Egy érdekes, és igen beszédes cikket hozott le ma a napi.hu, amely ugyanakkor fel is vet pár kérdést. Olyan kérdéseket, amelyekre aligha lehet stabil, gazdasági tényekkel igazolható magyarázatot adni.

A nyers tej árának drasztikus esésére még az előtt került sor, hogy az EU megszüntette a szektor termelését korlátozó kvótát. Már hónapokkal a hivatalos megszűnése (2015. március 31.) előtt az ágazati résztvevők attól tartottak, hogy Olaszország, Lengyelország és Hollandia jelentős tejelőállomány-bővítésbe kezd, és ez a többi EU-s tagország piacára is drasztikus kihatással lesz. Érdekesség, hogy az állománynövelés elmaradt, a nyers tej felvásárlási ára viszont soha nem látott mélységekbe zuhant.

A termelők már akkor jelezték, hogy ha huzamosabb ideig nem stabilizálják a tej felvásárlási árát, nagyon sokan fogják állományukat vágóhídra küldeni, hiszen a 100 forintos kilogrammonkénti önköltség és a 0,2 €-s felvásárlási ár okozta óriási veszteséget szinte senki sem bírja finanszírozni hosszú időn keresztül.

Persze a hazai szakmai szervezetek gyorsan felelőst kerestek, és rá is találtak a tagállamok között fuvaroztatott, ÁFA-csalás útján a boltok polcaira kerülő UHT tejet értékesítő cégekben. Hosszú hónapok küzdelme és demonstrációk tucatjai után sikerült elérni, hogy a Kormány a nyers tej (!) ÁFA-ját 2017 január 1-jétől az eddigi 18%-ról 5%-ra csökkenti.

Ami viszont nem fér a józan paraszti ésszel gondolkodó blogger fejébe: ha Európa lakosságát nagyjából állandónak tekintjük, és nem számolunk drasztikus tejtermék-fogyasztás növekedéssel, úgy a nyers tej iránti keresletet is stabilnak vehetjük. Ha ezt a logikát követjük, eleve nem szabadott volna 60 Ft/kg-ig csökkennie huzamos időre a felvásárlási árnak, s ha valóban az ÁFA-csalók okozzák a problémát, hogy lehet, hogy az azt felszámoló törvények vagy egyéb más intézkedések meghozatala nélkül is az év végére 0,35 €-ig emelkedett a tej ára. A kisebb telepek bezárásával nem magyarázható a tej árának növekedése, hiszen minden felvásárló tudta, hogy mekkora nyersanyag készletre van szüksége ahhoz, hogy saját piacait ellássa feldolgozott termékekkel. (Magyarra lefordítva: "Te Pesta ne zárjá' be, adok kicsit többet a tejé', mer' nekem meg csinálnom köll a joghurtot a pöstieknek!")

Az egészet végig gondolva az emberben megválaszolatlanul maradt a kérdés, hogy ha a tej spot (nemzetközi piaci) árára nincs valódi ráhatással a gazdasági környezet, akkor mégis az mi alapján csökken, vagy növekszik? Netán van pár minden hájjal megkent üzletember, akik egy félhomályos szivarszobában két biliárdmeccs között meghatározzák, hogy hétfőtől az EU-n belül mennyit érjen egy kilogramm tej? Ha így van, kik lehetnek ezek a tejguruk, és ők milyen üzleti érdek alapján hozzák meg döntéseiket?

Az elmúlt napokban bombaként robbant a hír, mely szerint az Európai Unió ki szeretné irtani Magyarországról a fehér akácot (Robinia pseudoacacia), mondván, egy, a Kárpát-medencében nem őshonos gyomnövény. Természetesen a hír villám sebességgel terjedt a világhálón, a közösségi portálokon, és a magyar emberek egyként mordultak fel a témával kapcsolatban.

Tény, hogy a fehér akác az egyik legjelentősebb méhlegelő hazánkban, és valljuk be, kiirtásával a magyar méhész társadalom roppant nehéz helyzetbe kerülne, illetve a magyar méz exportjából származó jövedelm is jelentősen megcsappanna. Úgy gondolom, hogy ez a téma mind a vidéki (ön)foglalkoztatás, mind pedig az ország gazdasága szempontjából kiemelten fontos.

Eleve logikátlannak tűnik, hogy éppen most próbál tenni valamit Brüsszel az akác ellen, amikor több évszázada él hazánkban, és bátran kijelenthető, hogy nem ez a növény jelenti a legnagyobb veszélyt természetvédelmi területeinkre. Sokkal nagyobb problémát jelent a szintén behurcolt kanadai aranyvessző, vagy az bálványfa.

A fehér akácból előállított igen értékes élelmiszer, a méz nagyon sok embernek nyújt segítséget a megélhetéshez, vagy a jövedelmeinek kiegészítéséhez. Európán belül kis hazánkban található az adott területre eső legtöbb méhész, és igen jól működő, szigorú szabályok közt működő csoport a méhészeké. Magyarország egyik legkeresettebb exportcikke éppen a méz. Való igaz, hogy csupán a fehér akácból gyűjtenek mézet a méhek, sok más növény is szerepel a palettán. Jelentős méhlegelőt biztosít a nagy területen termesztett repce és napraforgó is. A fehér akác jelentősége abban rejlik, hogy a szezon lényegében ennek a növénynek a virágzásával indul. Az akácvirágzás megalapozza a szezont a méhészek számára.

Amennyiben az EU valóban lépéseket fog tenni a fehér akác Kárpát-medencéből való kiirtására, úgy erősen javallott elgondolkodni azon, hogy pontosan kik és milyen pénzből fogják végezni a fák vágását, illetve hová fog kerülni az így felhalmozott biomassza? Ezen felül akkor csattanjon el az első fejszecsapás az akácon, ha már egyetlen bálványfa sem fog nőni a vasúti sínek mentén, és a réteket sem növi be az aranyvessző és a parlagfű.

Én személy szerint üdvözlöm az Akác-koalíció létrehozását is. Remélem, hogy ezen a fronton hazánk sokkal eredményesebben fogja tudni képviselni érdekeinket, mint ahogy azt eddig megszokhattuk. Azzal viszont nem értek egyet, hogy az akácot, mint növényt nyilvánítsák hungarikummá, hiszen a húskészítmények, kolbászok esetén sem a sertés fajtát vagy hibridet illeti ez a megkülönböztetés, hanem a belőlük készített élelmiszert. Éppen ezért a valóban kiváló minőségű, Magyarországon előállított mézet védje a hungarikumokra jellemző szabályozás!

Kritizálja az Európai Unió (EU), hogy Magyarországon ötven liter mennyiségi korlátozással bárki főzhet otthon pálinkát, természetesen csak saját felhasználásra. Az Országgyűlés két éve fogadta el azt a törvényt, amely lehetőséget nyújt a házi pálinkafőzésre. Az EU leporolta a dossziét, s most ismét aktuális a téma.

A törvény vitájakor a fő érvek az otthoni pálinkafőzés ellen a kereskedelmi forgalom csökkenése révén jelentkező adóbevételi hiány volt, illetve a szakmai szervezetek, pálinkafőzdék felhívták a figyelmet az élelmiszer-biztonsági kockázatokra, a magyar pálinka hírnevének rombolására, stb... A törvény végül megszületett, hiszen mégis egyfajta hungarikumról van szó, még akkor is, ha a szóban forgó termék egy alkoholos ital is. Ha már lehet otthon kolbászt készíteni és háznál füstölni, akkor lehessen pálinkát is főzni.

Lássuk be, ez az egy érv meglehetősen hathatós tud lenni, ha valóban elvonatkoztatunk a gazdasági szempontoktól. Elvégre ahhoz van joga minden magyar embernek, hogy leszedje a fáin termő gyümölcsöt és abból befőttet vagy lekvárt készítsen, akár több száz üveggel is. Ezt a logikát követve miért ne lehetne valóban engedélyezni a házi pálinkafőzést is? A lekvár és befőttgyártó cégek ez ellen nem emeltek eddig hangot, mint ahogy a hazai húsüzemek sem a házi állattartás és vágás ellen.

Mivel azonban az ország a beszedett adókból és a hitelekből él, ezért meg kellene vizsgálni, hogy az elmúlt két évben csökkent-e a boltban kapható pálinkákra a kereslet, visszaesett-e az égetett szeszek fogyasztása, és ha igen, akkor ez biztosan a házi pálinkafőzésnek köszönhető-e? Ahhoz, hogy ezt a "meccset" megnyerje a Kormány az EU-val szemben, ahhoz bizony minden részletre kiterjedő felméréseket, tanulmányokat kellene végezni, s úgy már megállhatja majd a helyét az érv, hogy bár Európában esetleg egyetlen másik nemzetnél sincs adóval nem terhelt égetett szesz előállítás, mivel nálunk ez hungarikum, igen is kiállunk a meghozott törvény mellett.

További, igen jelentős kérdést vet fel, hogy ha a Kormány meghátrál, és ismét tilos lesz otthon pálinkát főzni, akkor mi lesz azzal az igen sok emberrel, aki már új hobbijába befektetett igen jelentős összegeket? Én személy szerint ismerek olyan embert is, aki igen magas szintet ért el a pálinkaismeretben és -készítésben, s most külön ilyen tanfolyamra is beiratkozott, hogy tudásáról államilag elismert bizonyítványt is szerezzen. Az ilyen képzések napjainkban igen felkapottak - és persze egyáltalán nem olcsók -, s ha ismét tiltott lesz a pálinkafőzés, amely miatt beiratkoztak a tanfolyamra, ki fogja megfizetni a kárukat? Arról nem is beszélve, hogy azok az intézmények, amelyek ilyen oktatást folytatnak, szintén csinos bevételtől esnek el. A kártyavár tehát felépült az elmúlt két év alatt, de hogy összedől-e, az még kérdéses.

Egyre több helyen jelennek meg hírek, hogy szorul Magyarország nyaka körül a hurok, mivel nem teljesítettük az EU-s állatjóléti előírásokat 2004-es belépésünk óta. A tojóketrecek komfortosabbá tételét célozták meg a szabályok. Az egy-egy állatra jutó nagyobb mozgástéren túl az ösztönös viselkedési motívumok kiélésének lehetőségét is biztosítaniuk kell az új ketreceknek. Így kaphatott helyet a leárnyékolt ülőrúd, azaz a tojófészek, illetve a műfű, amelyen kapirgálhat az állat.

A gyakorlatban volt szerencsém számos tojótelepen megfordulni, kikérni a tulajdonosok, üzemeltetők és telepvezetők véleményét az új szabályozásról. Túlzás nélkül mondhatom, hogy egyhangúan elutasították az újításokat, de nem azért, mert ők nem hisznek az állatjólét "intézményében", hanem pusztán azért, mert a jelenlegi helyzetben az állatok több veszélynek vannak kitéve mint korábban.

Az első és leggyakrabban említett negatívum, hogy a kapirgálási ingerek kiélésére a ketrecbe rakott műfűben remekül érzik magukat a különböző élősködők. Így fordulhatott elő, hogy az eddig ilyen szempontból teljesen mentes állomány 100%-ban fertőzött lett tetűtől. A nagyobb mozgástér pedig azt eredményezte, hogy az állatok elkezdték egymást csipkedni, ami pedig az elhullási mutatókat növelte +2-4%-kal. Az egyik telepen ez ellen úgy kívántak védekezni, hogy vörös fénnyel világították meg az állatokat, mivel egy kutatás azt mutatta ki, hogy így elkerülhető a kannibalizmus. A dolognak az lett az eredménye, hogy a tyúkok látása drasztikusan romlott.

Az pedig, hogy hazánk nem tudott átállni az új rendszerre, nem csoda. A nálunk sokkal jobban szervezett mezőgazdasággal rendelkező, százszorta tőkeerősebb Hollandiának sem sikerült maradéktalanul felszámolnia a korábbi, nem EU-konform ketrecrendszereket. Az viszont elgondolkodtató lehet, hogy milyen szankciókkal lesz képes sújtani az EU azon országokat, amelyek az elkövetkezendő két hónapnyi türelmi idő alatt sem fog teljesen átállni az új, állatbarát technológiára. A Nyugat-európai piac igen fogékony az efféle animal-welfare kérdésekre, így minden bizonnyal el fogják utasítani az azon országokból érkező étkezési tojásokat, amelyek még nem alkalmazzák az új vívmányokat. Ezen gondolatmenetet követve felmerülhet, hogy az új szabályozásra kimondottan azért volt szükség, hogy ismét versenyképesek lehessenek az igen drágán üzemelő brit és egyéb telepek.

Persze a szabályhoz igazodnia kell Magyarországnak, a 2004-es EU-hoz való csatlakozásunkkor vállaltuk a kötelezettségeket. A kérdés persze az, hogy milyen átalakulást fog okozni az itthoni termelésben, illetve a tojás árában (ami nem csak a közvetlenül fogyasztásra szánt, hanem az élelmiszer alapanyagnak felhasznált tojásra is vonatkozik).

 "Miután a tavalyi rizstermésben az amerikai rizstermelők szövetsége nem mutatta ki a génmanipulált (gmo) rizsszemek jelenlétét, az Európai Bizottság (EB) hatályon kívül helyezte azt a 2006-os határozatát, amely megfelelő okmányokhoz kötötte az amerikai rizs behozatalát - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Mébih). Az Amerikai Egyesült Államokból 2006-ban jelentősebb mennyiségű, géntechnikailag módosított hosszú szemű barna rizzsel kevert kereskedelmi rizs érkezett az Európai Unió tagállamaiba.

Az Európai Bizottság akkor határozatot hozott a rizstermékekben nem engedélyezett, géntechnológiával módosított „LL RICE 601” szervezetre vonatkozó szükségintézkedésekről. A határozat előírta, hogy az USA-ból származó azon rizstermék szállítmányokat, amelyek esetében elképzelhető, hogy azokba géntechnológiával módosított „LL RICE 601” szervezet keveredett, csak olyan dokumentumok kíséretében lehet forgalomba hozni, amelyek igazolják, hogy az érintett termékek nem tartalmaznak ilyen szervezetet.
Az „LL Rice 601” egy olyan hosszúszemű rizs, amelyet genetikailag módosítottak annak érdekében, hogy ellenálló legyen gyomirtó szerekkel szemben, de a fogyasztása nem jelent veszélyt az emberek egészségére. Az USA mezőgazdasági minisztériuma megállapította, hogy az „LL RICE 601” szervezettel való keveredés korlátozott volt. Emellett az ottani Élelmiszerügyi és Állat-egészségügyi Hivatal és a rizstermesztők szövetségének az elmúlt években hozott intézkedései eredményre vezettek – áll a Mébih tájékoztatójában.
A 2009-ben betakarított – zöld rizsnek is nevezett – rizstermésben az egyesült államokbeli rizstermesztők szövetségének vizsgálatai nem mutatták ki az „LL RICE 601” szervezet jelenlétét. Ezért a 2006-ban hozott EB-határozat feltételei már nem állnak fenn, így azt a bizottság hatályon kívül helyezte. A tagállamok ugyanakkor megfelelő szintű - véletlenszerű - vizsgálatot végeznek annak ellenőrzésére, hogy a géntechnológiával módosított „LL RICE 601” szervezetet tartalmazó - abból álló vagy abból előállított - rizstermékek ne kerüljenek forgalomba."

- agromonitor -