facebook


Van-e létjogosultsága az őstermelői formának?

2012.12.21. 10:00 Imre Laci

Bejegyzésem apropója nem más, mint a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján megjelent cikk, amely a homokhátsági tanyákon termelt élelmiszerek piacra segítéséről szól. Szeretném leszögezni, hogy messzemenőkig támogatom a családi és kisvállalkozókat, ugyanakkor be kell vallani, hogy óriási feladat áll az ország vezetése előtt.

Jelen bejegyzésemmel bizonyosan darázsfészekbe fogok nyúlni, hiszen olyan témakört feszegetek, amelyet eddig egyetlen kormányunk sem mert felvállalni. Mert bizony, a mai magyar társadalomban van egy olyan réteg, amely némi megkötések árán ugyan, de nem köteles terménye, illetve terméke után adót fizetni. Ez olyan privilégium, amely egyik Nyugat-európai állam gazdaságára és mezőgazdaságára sem jellemző. Sőt, ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor az őstermelőt, mint gazdasági formát nem is lehet igazán jól lefordítani a nemzetközileg is használt angol nyelvre.

Arról, hogy ki lehet őstermelő, illetve milyen adózási jogszabályok vonatkoznak rájuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán lehet tájékozódni.

Forrás: vallalkozoinegyed.hu

A téma maga azért bír óriási jelentőséggel,mert politikai szempontból roppant nagy tömegbázist veszít az, aki esetleg az Európai Uniós jogszabályoknak megfelelő formába és törvények közé szeretné terelni az őstermelőket. Ugyanakkor mind a "civil" társadalom felől, mind pedig a szakma irányából érkező nyomás idővel arra fogja kényszeríteni az agrár szakigazgatást, hogy valamit kezdjen az őstermelői szférával. Vékony jégre keveredik az a politikus, aki az őstermelők adózási jogszabályán kíván módosítani, hiszen egyfelől a ma még működő, ténylegesen mezőgazdasági, s ezen keresztül élelmiszert termelő gazdák megélhetését venné el, versenyképességüket tenné tönkre, másfelől a rájuk épülő szolgáltatások (kereskedők, fuvarosok, műszaki szakemberek, stb.) piaca is szűkülne.

Átfogó kutatásokra, statisztikai elemzésre lenne szükség annak érdekében, hogy tiszta képet kapjunk az őstermelők gazdasági súlyáról, társadalmi összetételükről és szerepeikről, illetve ki kellene dolgozni egy átfogó stratégiai tervet, amellyel középtávon meg lehetne oldani az őstermelők problémakörét, mivel ez az ő érdekük is.

1 komment

Címkék: jogszabály családi gazda őstermelő Magyarország Európai Unió

Vidéki kaland az AGRYA-val!

2012.04.09. 10:00 Imre Laci

 Az AGRYA pályázatot hirdet azoknak a városi fiataloknak és fiatal gazdáknak, akik szívessen résztvennének a programban.

A városi fiatalok élményeit, a kalandjait az Interneten, a www.videk-kaland.hu weboldalon keresztül lehet nyomon követni. A résztvevőket pályázaton keresztül választja ki az AGRYA. Jelentkezni 2012. április 20-ig lehet.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA 2011-ben szervezte meg először a Vidék Kaland Programot. A Program célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, az élelmiszer előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, indokoltságáról, valamint betekintés engedjen a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.
A múlt évi Programban összesen 30 városi fiatal vett részt. Közöttük volt többek között pszichológus, építész, jogász, kémikus, geográfus, országgyűlési képviselő, marketing szakember, újságíró, szociális munkás, tolmács. A jelentkezők és így a kiválasztottak több mint kétharmada hölgy volt.
A résztvevők élményeiről több, mint 100 blog bejegyzés olvasható a www.videk-kaland.hu weboldalon, ezen túl számtalan média megjelenés tudósított a látogatásaikról.

A Programra továbbra is olyan, kimondottan városokban élő fiataloknak a jelentkezését várja az AGRYA, akik érdeklődnek a mezőgazdaság gyakorlata, egy családi gazdaság mindennapjai iránt és rövid időre szívesen bekapcsolódnának az ott zajló munkába.
A Program részeként gyakorló fiatal gazdák (35 év alatti fiatalok) fogadják a 35 év alatti, de 18 évnél idősebb városi fiatalokat egy-egy hétre a gazdaságukban. Ez alatt az időszak alatt 5 munkanapon a résztvevő városi fiatalok aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda társaságában, annak irányítása és felügyelete mellett. A résztvevők a fiatal gazda munkarendjéhez illeszkedő munkarend szerint dolgoznak, amely hosszabb lehet napi 8 óránál. Ez is biztosítja, hogy megismerjék egy-egy családi gazdaság mindennapi működését, a gazdálkodók valós életét, tevékenyégét. A városi fiatalok fogadása a mezőgazdasági betakarítási csúcsidőszakra -2012. június végétől –augusztus közepéig esik. Így a résztvevő fiataloknak az ebben az időszakban természetes, hosszított munkarendben kell közepesen nehéz fizikai munkát kell végezniük.
A résztvevők az elvégzett munkájukért bérezésben nem részesülnek. A foglalkoztatás munkajogi kereteit az un. alkalmi munkavállalás adja. A fogadó fiatal gazda biztosítja a tartózkodás idejére az ellátást (szállás, étkezés) és szükség szerint munka- és védőruházatot.

A résztvevőknek vállalniuk kell, hogy a program során szerzett élményeikről, benyomásaikról és véleményükről az AGRYA által biztosított megjelölt kommunikációs csatornákon – www.videk-kaland.hu weboldal, blog, Facebook, Twitter – tájékoztatást adnak, fényképeket, esetlegesen videókat töltenek fel.

Jelentkezni a www.videk-kaland.huwww.agrya.hu weboldalról letölthető jelentkezési lap kitöltésével és az AGRYA címére történő megküldésével lehet. A jelentkezőket az AGRYA és együttműködő partnerei képviselőiből álló bizottság hallgatja meg és választja ki a résztvevőket. A kiválasztás során elsősorban a jelentkezők motiváltságát és elszántságát értékeli a bizottság. A részvétellel elsősorban a tapasztalat szerzést kívánja az AGRYA könnyebbé tenni. A Program tehát nem irányul szabadidős, vagy turisztikai jellegű célokra, a Programnak lényegi eleme a fizikai munkavégzés.

A programra jelentkezni 2012. április 20-ig lehet. A jelentkezőket időbeni érkezési sorrendben regisztrálják. Az AGRYA fenntartja annak lehetőségét, hogy nagy számú érdeklődés esetén a jelentkezések egy részért már csak várólistára fogadja.
A kiválasztási folyamat részét képező személyes meghallgatásokra Budapesten kerül sor 2012. április 27 - május 8. között. A Programban a jelentkezések számtól függően 30-50 városi fiatal vehet részt. A kiválasztott résztvevők egy napos felkészítő képzésen (traktoros tréning) is részt vesznek.

A múlt év során több olyan megkeresés érkezett az AGRYA-hoz, hogy fiatal gazda szívesen fogadna a gazdaságában városi fiatalokat. Emiatt az AGRYA várja a Program iránt érdeklődő fiatal gazdák jelentkezését is. A fiatal gazdák jelentkezési lapja szintén a www.videk-kaland.huwww.agrya.hu weboldalakról tölthető le, a jelentkezési határidő számukra is 2012. április 20-a.

A Vidék Kaland Program lebonyolítását az OTP Bank támogatja.

A programmal kapcsolatosan az AGRYA Országos Iroda munkatársai adnak további tájékoztatást - videk-kaland[at] agrya [dot] hu, 06 1 2704874.


 

Szólj hozzá!

Címkék: munka önkéntes város fiatal vidék gazda betekintés agrya

Földet életjáradékért cserébe

2010.04.03. 19:44 Imre Laci

 "A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) jóváhagyta a Termőföldért életjáradékot program ötödik ütemének meghirdetéséről szóló pályázati felhívást - tájékoztatta a testület az MTI-t.

A Magyar Nemzet Vagyonkezelő (MNV) Zrt. úgy vásárol - az állam számára - jogosultanként legfeljebb 20 hektár nagyságú, külterületi termőföldet, nem több mint 3 millió forint értékben, hogy ellenértékeként életjáradékot fizet. A programban maximálisan 18.498 hektárnyi területet lehet megvásárolni 8,3 milliárd forint összértékben."


- MTI -

Tehát ha egy idős gazda netán nem rendelkezne örökössel, vagy csak egyik utódja sem kíván többé a földműveléssel foglalkozni, eladhatja az államnak a földjét és cserébe havi X ezer forintot fog kapni. Ez ugyebár az életjáradék. A mostani lesz az ötödik turnus, tehát ha azzal számolunk, hogy az előző négy alkalommal is körülbelül azonos mennyiségű földet vásárolt fel az állam, akkor ennek a programnak köszönhetően elvileg közel 72.000 hektárral gyarapodott az állami földvagyon.

Ez eddig szép és jó is volna, hiszen az idős gazdák így módon egyfajta nyugdíjkiegészítést kaphatnának. Azonban egyáltalán nem ez a cél vezérelte a program kiötlőit.


"A projekt célja egyrészt, hogy a szociális szempontokat is mérlegelve járuljon hozzá a szétaprózott földtulajdoni struktúra átalakításához; másrészt teremtődjenek meg a feltételek ahhoz, hogy az állam a gazdálkodókat hozzásegítse az EU-ban is versenyképes birtokszerkezet kialakításához."


Adja hírül szintén a Magyar Távirati Iroda.

Tehát az állam igyekszik felszámolni az elaprózódást. Ezidáig ismételten azt kellene mondanom, hogy ez bizony nemes törekvés. De mindezen lovagi megnyilvánulásokra az a tény vet árnyékot, hogy az elmúlt sok év földügyleteit szinte egytől egyig nagyvállalatokkal bonyolította le a mi kis államocskánk. Tehát valóban felszámolják az apró földbirtokokat, de nem azért, hogy majd a sok 5-20 hektáros parcella helyett lesznek 100 hektár körüli gazdaságok! Nem! A több ezer hektárral rendelkező részvénytársaságok fogják bezsebelni ezeket a földeket. Ez az eset történt Komárom-Esztergom megyében, mikor az IKR ZRt. nyerte meg azt a pályázatot amelyre nem is ő nyújtotta be a legjobb ajánlatot...


 

Szólj hozzá!

Címkék: föld érték idős cél gazda életjáradék összeg

A multik árai nyomorítják a magyar gazdát

2010.03.26. 20:22 Imre Laci

"Kisújszálláson a jó idő beköszöntével egyre több gazda kezdi meg a határban a tavaszi munkát. Nagy gondjuk a magas vetőmagár és az alacsony felvásárlási ár, számol be a szoljon.hu.

– A határ majd minden szegletében van néhány hektár szántónk – magyarázza Szűcs Zsigmond családi gazdálkodó, akinek édesapja húsz éve kezdett el állattartással foglalkozni.
– Ma közösen gazdálkodunk, mangalica-törzstenyészetünk mellett juhokat tartunk és kísérletképpen szarvasmarhákat. Több mint száz hektárt művelünk, ebbe hibrid kukoricát, búzát, olajtököt, lucernát és burgonyát vetünk. Mivel a gépeket hitelre vettük, aratáskor idén sem tudunk majd várni a jobb árra, azonnal értékesítenünk kell.
Az alacsony felvásárlási ár miatt a mangalicán is jelentős a kiesés. Ma egy 100 kilós fehér sertést 30 ezerért vesznek át, a mangalicáért pedig 350 forintot adnak kilónként, ami jóval önköltség alatt van. A felvásárló a húsvéti bárányokat elvitte, 9 ezer forint maradt tisztán darabonként. Talán csak az a jó hír, hogy a gyapjú ára a kilónkénti 40 forintról 160 lett. Ez azt jelenti, hogy kifutja a nyírás költségét – állítja a fiatal gazda
. A teljes cikk itt olvasható."

- szoljon.hu -


Szólj hozzá!

Címkék: multi üzlet magyar asztal cég vállalat multinacionális gazda élelmiszer

Gazdahitel

2010.03.24. 21:32 Imre Laci

"A mezőgazdasági vállalkozások finanszírozási lehetőségeit bővítő "Gazdahitel-Gazdakártya" programban tavaly év végéig 9,4 milliárd forint hitelkeretet ítéltek oda elsősorban az egyéni és családi gazdálkodóknak, valamint az őstermelőknek - közölte a Takarékbank szerdán az MTI-vel.

Tavaly 1266 új ügylet valósult meg a konstrukció keretében, az átlagos hitelkeret meghaladta az 5,6 millió forintot. Az új ügyfelek 31 százaléka őstermelő, 29 százaléka családi vállalkozás, míg 27 százaléka egyéni vállalkozó volt. A maximális, két éves futamidőt a szerződők közel 80 százaléka vette igénybe.

A Takarékbank kiemelkedően pozitívnak értékeli a vállalkozások fizetési fegyelmét: tavaly csak 9 esetben került sor a kezességi garancia beváltására, ami 1 százalék alatti arányt jelent.

A területi megoszlást tekintve a Gazdahitel-Gazdakártya konstrukció Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Baranya és Tolna megyékben volt a legnépszerűbb: e négy megyében kötötték 2009-ben az ügyletek közel 45 százalékát. A hitelkeretet háromnegyed részben növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodók igényelték.

A két éve fennálló konstrukció kedvező kamat mellett, alacsony garanciadíjjal és gyors elbírálással biztosít a gazdálkodóknak egy és 15 millió forint közötti hitelt mezőgazdasági termékek előállítására, a futamidő pedig 91 naptól két évig terjed."

- MTI -

Igazából ez így remekül hangzik, de érdemes volna azt is figyelembe venni, hogy sok olyan ember rendelkezik őstermelői papírral, akinek köze sincs a mezőgazdasághoz! Ezen felül egy családon belül minden tag kiváltja a papírt és máris lehet mutyizni az adózással, hiszen ha valaki eléri az X millió forintos jövedelemhatárt ami felett már többet kellene adózni, akkor azt a család egy másik tagjának nevére írják jóvá... Igen, ez is ugyanolyan mutyizás, mint amit a politikai vezetők csinálnak, mikor gyermekeik nevére íratják az összelopdosott pénzből épített házaikat!

Igen-igen elkélne már egy óriási tisztogatás az agrár szektorban...


Szólj hozzá!

Címkék: hitel pénz agrár kedvezmény adó támogatás vállalkozás gazda őstermelő

süti beállítások módosítása