facebook


Földet életjáradékért cserébe

2010.04.03. 19:44 Imre Laci

 "A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) jóváhagyta a Termőföldért életjáradékot program ötödik ütemének meghirdetéséről szóló pályázati felhívást - tájékoztatta a testület az MTI-t.

A Magyar Nemzet Vagyonkezelő (MNV) Zrt. úgy vásárol - az állam számára - jogosultanként legfeljebb 20 hektár nagyságú, külterületi termőföldet, nem több mint 3 millió forint értékben, hogy ellenértékeként életjáradékot fizet. A programban maximálisan 18.498 hektárnyi területet lehet megvásárolni 8,3 milliárd forint összértékben."


- MTI -

Tehát ha egy idős gazda netán nem rendelkezne örökössel, vagy csak egyik utódja sem kíván többé a földműveléssel foglalkozni, eladhatja az államnak a földjét és cserébe havi X ezer forintot fog kapni. Ez ugyebár az életjáradék. A mostani lesz az ötödik turnus, tehát ha azzal számolunk, hogy az előző négy alkalommal is körülbelül azonos mennyiségű földet vásárolt fel az állam, akkor ennek a programnak köszönhetően elvileg közel 72.000 hektárral gyarapodott az állami földvagyon.

Ez eddig szép és jó is volna, hiszen az idős gazdák így módon egyfajta nyugdíjkiegészítést kaphatnának. Azonban egyáltalán nem ez a cél vezérelte a program kiötlőit.


"A projekt célja egyrészt, hogy a szociális szempontokat is mérlegelve járuljon hozzá a szétaprózott földtulajdoni struktúra átalakításához; másrészt teremtődjenek meg a feltételek ahhoz, hogy az állam a gazdálkodókat hozzásegítse az EU-ban is versenyképes birtokszerkezet kialakításához."


Adja hírül szintén a Magyar Távirati Iroda.

Tehát az állam igyekszik felszámolni az elaprózódást. Ezidáig ismételten azt kellene mondanom, hogy ez bizony nemes törekvés. De mindezen lovagi megnyilvánulásokra az a tény vet árnyékot, hogy az elmúlt sok év földügyleteit szinte egytől egyig nagyvállalatokkal bonyolította le a mi kis államocskánk. Tehát valóban felszámolják az apró földbirtokokat, de nem azért, hogy majd a sok 5-20 hektáros parcella helyett lesznek 100 hektár körüli gazdaságok! Nem! A több ezer hektárral rendelkező részvénytársaságok fogják bezsebelni ezeket a földeket. Ez az eset történt Komárom-Esztergom megyében, mikor az IKR ZRt. nyerte meg azt a pályázatot amelyre nem is ő nyújtotta be a legjobb ajánlatot...


 

Szólj hozzá!

Címkék: föld érték idős cél gazda életjáradék összeg

Igényelhető az anyajuhok utáni támogatás

2010.03.25. 14:19 Imre Laci

"Az anyajuhtartás támogatására az idén március 20-tól május 3-ig lehet kérelmet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.

A termeléshez kötött, állatlétszám alapú anyajuhtartás támogatása egyike az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatásoknak.

A támogatható minimális állatszám tíz egyed. A kérelmező köteles a juhokat száz egymást követő napon át - május 4-től - birtokán tartani. Az igénybevétel további feltétele, hogy a gazdálkodó gondoskodjon az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat használatról is.

A támogatási kérelmet az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani. Az állattartók december 15-ig kapják meg a támogatási határozatot, a kifizetés pedig 2011 januárjában kezdődik. Az összeg mértékéről egy, a későbbiekben megjelenő külön jogszabály rendelkezik majd - tájékoztatott a sajtófőnök. 

Tavaly ezen jogcímen 1,583 milliárd forintot fizetett ki  támogatásként az MVH. Az egy állatra jutó maximális támogatás mértéke 1.700 forint volt. Ha a gazdálkodó juhtejet vagy juhtejterméket is értékesített akkor legfeljebb 1.400 forintot kapott állatonként.

Korábban az MVH azt is közölte: akinek az anyajuhtartás támogatási kérelmét elfogadták, úgynevezett de minimis - azaz kisösszegű - támogatásra is jogosulttá vált az idevonatkozó minisztériumi rendeletben foglalt feltételek mellett. Ennek teljes összege mintegy 750 ezer forintot tesz ki a Juh Terméktanács információi szerint."

- MTI -

Sajnos ma Magyarországon juhot tartani csak úgy éri meg, ha megkapja a telep az állami támogatásokat... Extra jövedelmet jelenthet, ha a gazda sikeresen megpályázza az agrár-környezetgazdálkodási támogatást is. Utóbbi esetén sok kritériumnak kell azonban megfelelni, így pl. a maximális állatsűrűség 2db/hektár lehet, ezen felül a használt legelőkön tilos műtrágyát vagy szerves trágyát kijuttatni, tiltott bármilyen vegyszeres kezelés, stb...

A juhászatok nagy problémája még a gyapjú is, melynek felvásárlási ára mára olyan alacsony lett, hogy a nyírás többe kerül, mint amennyit a gyapjúért kap a gazda. Így tehát csak az állatok egészségének megőrzése érdekében nyírják a birkák többségét. Érdekes adat, hogy a textilipar nyersanyagainak csupán 5%-át adja a gyapjú (ebben már a kasmíri kecske és más egyéb állatok gyapja is benne van).

Roppant fontos volna, ha a magyar családok konyhájába ismét visszakerülne a birkahús, hiszen jelenleg az évente eladott állatok 90%-a Olaszországba kerül exportra. Ez pedig azt jelenti, hogy nem a magyar gazda határozza meg az árat, hanem az olaszországi felvásárló. (Igaz, a fordított árképzés a mezőgazdaság szinte minden területére igaz.)

Sokan vannak akik nem értik, hogy miért is kapnak a gazdák állami és esetleg akár EU-s támogatást is. A válasz egyszerű. Azért, mert olyan helyzetbe hozták őket, amilyenben egyikőjük sem volna életképes. Tudni kell azt is, hogy ezért nem a gazdák a felelősek.


Szólj hozzá!

Címkék: birka támogatás probléma nemzeti juh összeg ágazat anyajuh

Gőgös: legalább 4,4 milliárd forint lesz a kárenyhítési alapban

2009.07.02. 17:20 Imre Laci

"Várhatóan legalább 4,4 milliárd forint lesz az agrár kárenyhítési alapban, azonban ez az összeg az igények függvényében és a tisztességes kárenyhítés elvének figyelembe vételével emelkedhet - mondta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára csütörtökön Budapesten kormányszóvivői tájékoztatón.

Az államtitkár annak kapcsán beszélt erről, hogy az Országgyűlés hétfőn elfogadta az agrár-kárenyhítési törvény módosítását, amelynek köszönhetően a fagy, az aszály és a belvízkár mellett a jégkárt szenvedett termelők is részesülhetnek kárenyhítésben.
Gőgös Zoltán kiemelte: a cél a 40-60 százalékos kárenyhíté
s." - MTI -

Na már most ez mind szép és jó. Persze a parasztvakítás elkerülése érdekében hozzá kell ám tenni, hogy a kárenyhítési alapba befizetett összeg kb. 50%-át a gazdák fizették be...


Szólj hozzá!

Címkék: kár alap összeg kárenyhítési

süti beállítások módosítása