Magyar Asztal

Pár napja több sajtóorgánum, így a nem rég életre hívott Magyar Idők napilap is beszámolt arról, hogy a szarvasmarha ágazatban rekord mennyiségű szarvasmarha üsző (nőivarú, tejet még nem termelő egyed) került vágóhídra. A cikkben ennek egyértelmű okaként a nyers tej túltermelését jelölik meg. Nos, a helyzet korántsem ilyen egyértelmű.

Először is, nagyon fontos tejpiaci esemény történt idén: kivezetésre került a kvóta, amely meghatározta, hogy egy-egy termelő mekkora mennyiségű tejért kaphat EU-s támogatást. (Termelhetett az adott gazdaság a kvótájánál több tejet, ám a kvóta felett termelt mennyiségre már nem kapott támogatást, és így az amúgy is legjobb esetben nullszaldós ágazat a támogatás nélkül biztosan deficites.)

A tejkvóta kivezetésekor rögtön mélyrepülésbe kezdett a nyers tej felvásárlási ára. Aki korábban 90-95 forintot kapott egy kilogramm nyers tejért, az a kvóta megszüntetése után örülhetett, ha 80 forint körüli árat tudott kipréselni a felvásárlóból. Logikus tehát, hogy ilyen feltételek mellett egyetlen dolgot tehet a termelő: csökkenti a kiadásait. Mivel az állattenyésztésben a legjelentősebb összeget a takarmányozás teszi ki, így az állománycsökkentés a legkézenfekvőbb megoldás. Ezen belül két lehetőség kínálkozik: vagy bátrabban selejtezik ki az öreg teheneket, vagy a növendékektől szabadulnak meg. Itt nyilván azokról az állatokról van szó, amelyek normális körülmények között a tenyészutánpótlást jelentették volna. Fontos továbbá, hogy elsősorban a tejhasznú szarvasmarhák növendékeiről beszélünk. Ezek a fajták húspiaci értéke jóval alatta marad a kimondottan hústermelésre szelektált fajtákénál, ellenben jelentős genetikai értékkel bírnak a tejágazaton belül.

A tény tehát, hogy jelentős mennyiségű növendék került vágóhídra, valószínűleg kevésbé a tej túltermelése miatt történ meg, s sokkal inkább a tejár drasztikus csökkenésének következménye. A szarvasmarha-ágazat ráadásul - biológiai okokból kifolyólag - sokkal kevésbé rugalmas, mint a baromfi-, vagy a sertéságazat, éppen ezért jobban rá van szorulva a stabil gazdasági háttérre. Az eddig sem túl szilárd háttér felbomlott, és ennek következménye a termelőn csapódik le. (Megfigyelhető, hogy a felvásárlási ár zuhanását nem követte egyenes arányban a fogyasztói ár változása.)

Úgy tűnik, hogy a végsőkig küzdeni fognak a genetikailag módosított gazdasági növények vetőmagjait előállító és forgalmazó cégek, hogy az Európai Unió piacain egyre több és több termékük jelenhessen meg. Most a DuPont Pioneer kopogtat 1507 nevű GM kukoricájával. Döntés egyelőre nem született, a Bizottságnál a labda, adta hírül az MTI.

Mivel a tagállamok szakminisztereiből álló tanács nem hozott döntést, az EFSA pedig nem foglalt egyértelműen állást, így ismét az Európai Bizottságon múlik, hogy végül megkapja-e a forgalomba hozatali engedélyt a Pioneer génmódosított kukoricája, vagy sem. Ez persze némi aggodalommal tölt el, hiszen ha az EU legjobb szakembereit tömörítő EFSA sem tudott (vagy kívánt) egyértelműen állást foglalni a kérdésben, és a szakminiszterek tanácsán is megosztott volt a szavazás, nem volt egyértelmű támogatás vagy elutasítás, vajon mi alapján fog pálcát törni az EB? Hát persze, hogy a lobbi alapján.

Természetesen az Európai Bizottság esetleges pozitív, azaz támogató döntése esetén nem fog az új GM kukorica minden tagállamban automatikusan köztermesztésbe kerülni, hiszen az efféle engedélyezési jog minden állam szuverén döntésén múlik. Pusztán egyfajta erőfelmérés lesz az EB döntése. Azt természetesen már láthatjuk, hogy a GMO kérdés nem a Dudits professzorék által képviselt tudományos vonalon, pro és kontra érvek alapján fog eldőlni.

Illúzióink ne legyenek, hiszen volt már arra példa, hogy a Bizottság az EFSA véleményével ellentétes döntést hozott. Ez történt akkor, amikor a szakemberekből, professzorokból álló csoport egyértelműen kijelentette, hogy az állati eredetű fehérjék - szabályos felhasználás esetén történő - etetése a gazdasági haszonállatainkkal nem jelent humán egészségügyi kockázatot. Ez a kérdés azért égető mind a mai napig, mert az állattenyésztés szójaéhségét, Dél-amerikai importtól való függőségét csökkentené, ha a vágóhídi melléktermékek felhasználhatók volnának például a monogasztrikus (sertés, baromfi) állatok hizlalásakor. Az úgynevezett szója lobbi kerekedett felül, a tiltás továbbra is életben van, a Bizottság döntése alapján.

A kérdés tehát, hogy a Pioneer, a Monstanto nagy riválisa is megjelenik-e az európai piacon, egyelőre még nem dőlt el. A magyar piacra jelentős befolyással sem az elfogadó, sem pedig az elutasító döntés nem lesz, hiszen hazánk alaptörvénye (alkotmánya) tiltja a genetikailag módosított élőlények köztermesztésben és -tenyésztésben való alkalmazását.

Bejegyzésem apropója nem más, mint a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján megjelent cikk, amely a homokhátsági tanyákon termelt élelmiszerek piacra segítéséről szól. Szeretném leszögezni, hogy messzemenőkig támogatom a családi és kisvállalkozókat, ugyanakkor be kell vallani, hogy óriási feladat áll az ország vezetése előtt.

Jelen bejegyzésemmel bizonyosan darázsfészekbe fogok nyúlni, hiszen olyan témakört feszegetek, amelyet eddig egyetlen kormányunk sem mert felvállalni. Mert bizony, a mai magyar társadalomban van egy olyan réteg, amely némi megkötések árán ugyan, de nem köteles terménye, illetve terméke után adót fizetni. Ez olyan privilégium, amely egyik Nyugat-európai állam gazdaságára és mezőgazdaságára sem jellemző. Sőt, ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor az őstermelőt, mint gazdasági formát nem is lehet igazán jól lefordítani a nemzetközileg is használt angol nyelvre.

Arról, hogy ki lehet őstermelő, illetve milyen adózási jogszabályok vonatkoznak rájuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán lehet tájékozódni.

Forrás: vallalkozoinegyed.hu

A téma maga azért bír óriási jelentőséggel,mert politikai szempontból roppant nagy tömegbázist veszít az, aki esetleg az Európai Uniós jogszabályoknak megfelelő formába és törvények közé szeretné terelni az őstermelőket. Ugyanakkor mind a "civil" társadalom felől, mind pedig a szakma irányából érkező nyomás idővel arra fogja kényszeríteni az agrár szakigazgatást, hogy valamit kezdjen az őstermelői szférával. Vékony jégre keveredik az a politikus, aki az őstermelők adózási jogszabályán kíván módosítani, hiszen egyfelől a ma még működő, ténylegesen mezőgazdasági, s ezen keresztül élelmiszert termelő gazdák megélhetését venné el, versenyképességüket tenné tönkre, másfelől a rájuk épülő szolgáltatások (kereskedők, fuvarosok, műszaki szakemberek, stb.) piaca is szűkülne.

Átfogó kutatásokra, statisztikai elemzésre lenne szükség annak érdekében, hogy tiszta képet kapjunk az őstermelők gazdasági súlyáról, társadalmi összetételükről és szerepeikről, illetve ki kellene dolgozni egy átfogó stratégiai tervet, amellyel középtávon meg lehetne oldani az őstermelők problémakörét, mivel ez az ő érdekük is.