facebook


Vidéki kaland az AGRYA-val!

2012.04.09. 10:00 Imre Laci

 Az AGRYA pályázatot hirdet azoknak a városi fiataloknak és fiatal gazdáknak, akik szívessen résztvennének a programban.

A városi fiatalok élményeit, a kalandjait az Interneten, a www.videk-kaland.hu weboldalon keresztül lehet nyomon követni. A résztvevőket pályázaton keresztül választja ki az AGRYA. Jelentkezni 2012. április 20-ig lehet.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA 2011-ben szervezte meg először a Vidék Kaland Programot. A Program célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, az élelmiszer előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, indokoltságáról, valamint betekintés engedjen a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.
A múlt évi Programban összesen 30 városi fiatal vett részt. Közöttük volt többek között pszichológus, építész, jogász, kémikus, geográfus, országgyűlési képviselő, marketing szakember, újságíró, szociális munkás, tolmács. A jelentkezők és így a kiválasztottak több mint kétharmada hölgy volt.
A résztvevők élményeiről több, mint 100 blog bejegyzés olvasható a www.videk-kaland.hu weboldalon, ezen túl számtalan média megjelenés tudósított a látogatásaikról.

A Programra továbbra is olyan, kimondottan városokban élő fiataloknak a jelentkezését várja az AGRYA, akik érdeklődnek a mezőgazdaság gyakorlata, egy családi gazdaság mindennapjai iránt és rövid időre szívesen bekapcsolódnának az ott zajló munkába.
A Program részeként gyakorló fiatal gazdák (35 év alatti fiatalok) fogadják a 35 év alatti, de 18 évnél idősebb városi fiatalokat egy-egy hétre a gazdaságukban. Ez alatt az időszak alatt 5 munkanapon a résztvevő városi fiatalok aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda társaságában, annak irányítása és felügyelete mellett. A résztvevők a fiatal gazda munkarendjéhez illeszkedő munkarend szerint dolgoznak, amely hosszabb lehet napi 8 óránál. Ez is biztosítja, hogy megismerjék egy-egy családi gazdaság mindennapi működését, a gazdálkodók valós életét, tevékenyégét. A városi fiatalok fogadása a mezőgazdasági betakarítási csúcsidőszakra -2012. június végétől –augusztus közepéig esik. Így a résztvevő fiataloknak az ebben az időszakban természetes, hosszított munkarendben kell közepesen nehéz fizikai munkát kell végezniük.
A résztvevők az elvégzett munkájukért bérezésben nem részesülnek. A foglalkoztatás munkajogi kereteit az un. alkalmi munkavállalás adja. A fogadó fiatal gazda biztosítja a tartózkodás idejére az ellátást (szállás, étkezés) és szükség szerint munka- és védőruházatot.

A résztvevőknek vállalniuk kell, hogy a program során szerzett élményeikről, benyomásaikról és véleményükről az AGRYA által biztosított megjelölt kommunikációs csatornákon – www.videk-kaland.hu weboldal, blog, Facebook, Twitter – tájékoztatást adnak, fényképeket, esetlegesen videókat töltenek fel.

Jelentkezni a www.videk-kaland.huwww.agrya.hu weboldalról letölthető jelentkezési lap kitöltésével és az AGRYA címére történő megküldésével lehet. A jelentkezőket az AGRYA és együttműködő partnerei képviselőiből álló bizottság hallgatja meg és választja ki a résztvevőket. A kiválasztás során elsősorban a jelentkezők motiváltságát és elszántságát értékeli a bizottság. A részvétellel elsősorban a tapasztalat szerzést kívánja az AGRYA könnyebbé tenni. A Program tehát nem irányul szabadidős, vagy turisztikai jellegű célokra, a Programnak lényegi eleme a fizikai munkavégzés.

A programra jelentkezni 2012. április 20-ig lehet. A jelentkezőket időbeni érkezési sorrendben regisztrálják. Az AGRYA fenntartja annak lehetőségét, hogy nagy számú érdeklődés esetén a jelentkezések egy részért már csak várólistára fogadja.
A kiválasztási folyamat részét képező személyes meghallgatásokra Budapesten kerül sor 2012. április 27 - május 8. között. A Programban a jelentkezések számtól függően 30-50 városi fiatal vehet részt. A kiválasztott résztvevők egy napos felkészítő képzésen (traktoros tréning) is részt vesznek.

A múlt év során több olyan megkeresés érkezett az AGRYA-hoz, hogy fiatal gazda szívesen fogadna a gazdaságában városi fiatalokat. Emiatt az AGRYA várja a Program iránt érdeklődő fiatal gazdák jelentkezését is. A fiatal gazdák jelentkezési lapja szintén a www.videk-kaland.huwww.agrya.hu weboldalakról tölthető le, a jelentkezési határidő számukra is 2012. április 20-a.

A Vidék Kaland Program lebonyolítását az OTP Bank támogatja.

A programmal kapcsolatosan az AGRYA Országos Iroda munkatársai adnak további tájékoztatást - videk-kaland[at] agrya [dot] hu, 06 1 2704874.


 

Szólj hozzá!

Címkék: munka önkéntes város fiatal vidék gazda betekintés agrya

Politikai harakiri az Agryától?

2010.09.03. 14:16 Imre Laci

 Várhatóan pereket indítanak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ellen azok a korábban nyertes fiatal gazdák, akiket az MVH a közelmúltbeli felülvizsgálat nyomán kizárt a támogatásokból adta hírül Weisz Miklós, az Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének társelnöke. (via agromonitor)

Az üggyel kapcsolatban kis kutakodás után találtam információt az MVH oldalán is:

"A 113./2009. (VIII.29) FVM rendelet alapján a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében 2009. szeptember 15. és október 31. között benyújtott 6164 db támogatási kérelemből 906 került jóváhagyásra.

 

A forráshiány miatt elutasított kérelmezők jelentős része a pontozással kapcsolatban tett észrevételt, hiszen a legtöbb esetben ezen múlt a támogatás megítélése. A Hivatalhoz érkezett panaszok minden esetben kivizsgálásra kerültek. E folyamat során, illetve állampolgári bejelentések nyomán került sor a jóváhagyó határozatok felülvizsgálatára is. A felülvizsgálat lezárult, mely alapján 78 ügyfél esetében került sor a támogatási döntés visszavonására, egyben a támogatási kérelem elutasítására. Az ezáltal felszabadult forrás újra felhasználható, amivel további ügyfelek lehetnek jogosultak a támogatásra.

A támogatási összeg 90 százalékának igénylésére a támogatásra jogosult ügyfelek 2010. szeptember 1. és október 31. között nyújthatnak be kifizetési kérelmet az MVH megyei kirendeltségeire." 

Az ügy egészen bonyolult. Először arra gondoltam, hogy az MSZP korszak alatt - esetleg nem tiszta lapokkal játszva - pályázatot nyert gazdák verik a Fideszes vezetésűvé lett MVH-nál a kaput, mert azok most rútul keresztbe tettek nekik.

Gondoltam kicsit utána járok a dolgoknak. Először azzal kezdtem, hogy megnéztem, ki is jelenleg az MVH vezetője, elvégre ilyen tisztséget rendszerint a kormányhoz szorosan kötődő emberek kapnak meg. Nem is olyan régen Fazekas Sándor miniszter nevezte ki az MVH élére Palkovics Pétert. (Az MVH teljes vezetősége megtekinthető ide kattintva.) Érdekesség, hogy az MVH elnöki posztjának várományosa volt a korábbi ÁPV Rt-s - ezáltal egyértelműen fidesz-kötődésű - Dancs Gyula is, aki 2004 decemberében lemaradt a helyettes államtitkári posztról (nem csoda, hiszen MSZP korszak volt). Az ÁPV Zrt-t 2007-ben az MSZP-s Veres Jánosék szüntették meg, s jött létre 2008 január 1-jén a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., melynek vezetői, mint pl. Tátrai Miklós keveredtek nemrég a sukorói telekbotrányba, a Komárom-Esztergom megyei és egyéb földmutyikba. Láthatjuk tehát, hogy az agropolitikai vezetőség mennyire benne van a pénzügyi eseményekben.

Palkovics Péterről annyit érdemes tudni, hogy még az első Orbán-kormány idején vezérigazgatója lett a mára már megszűnt Bábolna Zrt-nek, mely a legnagyobb állami tulajdonú mezőgazdasági vállalat volt. A kinevezéséről akkoriban a Népszabadság kétségbeesetten cikkezett. Figyelemmel kísérve a Bábolna Zrt. életútját, megfigyelhetjük, hogy a rendszerváltás óta minden kormány igyekezett a saját embereit a vezetőségbe juttatni, elvégre a vállalat az éppen aktuális állami privatizációs cég (ÁPV vagy MNV) fennhatósága alá tartozott, így a termőföldi mutyik és csúszópénzek melegágyát jelentette, amelyről egyetlen mélyzsebű politikus sem akart lemaradni.

Az eredeti témához visszakanyarodva, azt akartam kideríteni, hogy az Agrya kötődik-e valamelyik párthoz. Először az elnökségi tagokat néztem át és vetettem össze a korábban már linkelt MVH-s vezetői listával, de nem találtam egyezést. A felügyelő bizottsági tagok közt azonban ráleltem Simon Attilára, aki az Agrya oldala szerint Heves megyében, Hatvanban él. Az MVH-s listán szereplő Simon Attila pedig a Heves megyei kirendeltség vezetője. Persze ez még bizonyítja, hogy a két név ugyanazt a személyt fedné, de egy kis netbúvárkodás után rátaláltam Simon Attila életrajzára, amelyen feltünteti, hogy '98 és '03 között (I. Orbán-kormány) a Pályakezdő Fiatalgazdák FVM bíráló Bizottság tagja, valamint szeptember 1-jén megjelent egy cikk az agromonitoron, hogy kilenc megyében választottak új vezetőt az MVH-nál, s köztük szerepel Simon Attila is, aki Nagy Sándorné helyét foglalhatja el Hevesben. Ebből már elég egyértelműen kiderül, hogy a jelenlegi politikai tisztogatás következménye a kirendeltségi vezetői poszt.

Innentől már csak az a kérdés, hogy az Agrya miért is támadja azt az MVH-t, ahol saját Felügyelő Bizottsági tagjuk foglal el tekintélyes pozíciót? Várom a Palkovics Pétert és Simon Attilát közös kávézgatás közben megörökítő kémfotókat! :)


 

Szólj hozzá!

Címkék: simon attila mezőgazdaság hivatal vidékfejlesztés mvh agrya

süti beállítások módosítása