facebook


Vidéki kaland az AGRYA-val!

2012.04.09. 10:00 Imre Laci

 Az AGRYA pályázatot hirdet azoknak a városi fiataloknak és fiatal gazdáknak, akik szívessen résztvennének a programban.

A városi fiatalok élményeit, a kalandjait az Interneten, a www.videk-kaland.hu weboldalon keresztül lehet nyomon követni. A résztvevőket pályázaton keresztül választja ki az AGRYA. Jelentkezni 2012. április 20-ig lehet.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA 2011-ben szervezte meg először a Vidék Kaland Programot. A Program célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, az élelmiszer előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, indokoltságáról, valamint betekintés engedjen a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.
A múlt évi Programban összesen 30 városi fiatal vett részt. Közöttük volt többek között pszichológus, építész, jogász, kémikus, geográfus, országgyűlési képviselő, marketing szakember, újságíró, szociális munkás, tolmács. A jelentkezők és így a kiválasztottak több mint kétharmada hölgy volt.
A résztvevők élményeiről több, mint 100 blog bejegyzés olvasható a www.videk-kaland.hu weboldalon, ezen túl számtalan média megjelenés tudósított a látogatásaikról.

A Programra továbbra is olyan, kimondottan városokban élő fiataloknak a jelentkezését várja az AGRYA, akik érdeklődnek a mezőgazdaság gyakorlata, egy családi gazdaság mindennapjai iránt és rövid időre szívesen bekapcsolódnának az ott zajló munkába.
A Program részeként gyakorló fiatal gazdák (35 év alatti fiatalok) fogadják a 35 év alatti, de 18 évnél idősebb városi fiatalokat egy-egy hétre a gazdaságukban. Ez alatt az időszak alatt 5 munkanapon a résztvevő városi fiatalok aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda társaságában, annak irányítása és felügyelete mellett. A résztvevők a fiatal gazda munkarendjéhez illeszkedő munkarend szerint dolgoznak, amely hosszabb lehet napi 8 óránál. Ez is biztosítja, hogy megismerjék egy-egy családi gazdaság mindennapi működését, a gazdálkodók valós életét, tevékenyégét. A városi fiatalok fogadása a mezőgazdasági betakarítási csúcsidőszakra -2012. június végétől –augusztus közepéig esik. Így a résztvevő fiataloknak az ebben az időszakban természetes, hosszított munkarendben kell közepesen nehéz fizikai munkát kell végezniük.
A résztvevők az elvégzett munkájukért bérezésben nem részesülnek. A foglalkoztatás munkajogi kereteit az un. alkalmi munkavállalás adja. A fogadó fiatal gazda biztosítja a tartózkodás idejére az ellátást (szállás, étkezés) és szükség szerint munka- és védőruházatot.

A résztvevőknek vállalniuk kell, hogy a program során szerzett élményeikről, benyomásaikról és véleményükről az AGRYA által biztosított megjelölt kommunikációs csatornákon – www.videk-kaland.hu weboldal, blog, Facebook, Twitter – tájékoztatást adnak, fényképeket, esetlegesen videókat töltenek fel.

Jelentkezni a www.videk-kaland.huwww.agrya.hu weboldalról letölthető jelentkezési lap kitöltésével és az AGRYA címére történő megküldésével lehet. A jelentkezőket az AGRYA és együttműködő partnerei képviselőiből álló bizottság hallgatja meg és választja ki a résztvevőket. A kiválasztás során elsősorban a jelentkezők motiváltságát és elszántságát értékeli a bizottság. A részvétellel elsősorban a tapasztalat szerzést kívánja az AGRYA könnyebbé tenni. A Program tehát nem irányul szabadidős, vagy turisztikai jellegű célokra, a Programnak lényegi eleme a fizikai munkavégzés.

A programra jelentkezni 2012. április 20-ig lehet. A jelentkezőket időbeni érkezési sorrendben regisztrálják. Az AGRYA fenntartja annak lehetőségét, hogy nagy számú érdeklődés esetén a jelentkezések egy részért már csak várólistára fogadja.
A kiválasztási folyamat részét képező személyes meghallgatásokra Budapesten kerül sor 2012. április 27 - május 8. között. A Programban a jelentkezések számtól függően 30-50 városi fiatal vehet részt. A kiválasztott résztvevők egy napos felkészítő képzésen (traktoros tréning) is részt vesznek.

A múlt év során több olyan megkeresés érkezett az AGRYA-hoz, hogy fiatal gazda szívesen fogadna a gazdaságában városi fiatalokat. Emiatt az AGRYA várja a Program iránt érdeklődő fiatal gazdák jelentkezését is. A fiatal gazdák jelentkezési lapja szintén a www.videk-kaland.huwww.agrya.hu weboldalakról tölthető le, a jelentkezési határidő számukra is 2012. április 20-a.

A Vidék Kaland Program lebonyolítását az OTP Bank támogatja.

A programmal kapcsolatosan az AGRYA Országos Iroda munkatársai adnak további tájékoztatást - videk-kaland[at] agrya [dot] hu, 06 1 2704874.


 

Szólj hozzá!

Címkék: munka önkéntes város fiatal vidék gazda betekintés agrya

Fiatalok és génmegőrzés

2012.04.04. 21:39 Imre Laci

Csupán fél milliárd forinttal szán több támogatást a Kormány a fiatal gazdák induló támogatására, mint az őshonos állatok génmegőrzésére. A téma persze kissé kényes, mivel az őshonos állatok génmegőrzése igen fontos, elvégre az őshonos és ősi fajták tenyésztési alapot jelenthetnek az intenzív fajták és hibridek nemesítéséhez. Vajon mennyi embert (gazdasági szemszögből nézve munkahelyet) jelent az egyik, mennyit a másik támogatás?

Amikor napfényt látnak a mezőgazdasági termelők által igényelhető, megpályázható támogatások, a legtöbb ember vérnyomása rövid időn belül megugrik, hiszen arról ritkán lehet hallani, hogy a faforgácsolók milyen pénzekhez juthatnak hozzá, de a gazdászok időről-időre témát jelentenek a híradókban és cikkekben. Ugyanakkor ha azt vesszük figyelembe, hogy a fiatal gazdák induló támogatása milyen kötelezettségekkel jár, úgy már nem is olyan rózsás a helyzet! Nem beszélve arról, hogy a 4 milliárd forintra több ezren adják be pályázatukat! A rengeteg jelentkezőből pedig mindössze néhány százan nyernek, illetve szintén viszonylag kevesen részesülnek támogatásban a gazdaságok átadásakor.

Sokan azt gondolhatják, hogy ha valaki megnyeri a támogatást (ami maximum 40.000 €), akkor elég erős tőkét kapott ahhoz, hogy élete végéig egy sikeres vállalkozást futtathasson. A valóság azonban más. Azt valóban be kell látni, hogy a mai euró árfolyamon (295,36 Ft) számolva több mint 11 millió forintot jelentő 40.000 € szép összeg, ám azt is vegyük figyelembe, hogy egyetlen hektár földért könnyedén elkérnek 200-300.000 Ft-ot! Ezen felül szükség lesz még gépekre és vetőmagra, vagy tenyészállatokra, épületekre és megélhetésre (hiszen vállalni kell, hogy főállásban fog gazdálkodni!) is. Ezt számolva könnyen beláthatjuk, hogy az a 11 guriga szép kevés.

Természetesen az őshonos állatok génmegőrzése sem abból áll, hogy kiengedjük az erdélyi kopasznyakút az utcára és majd csipeget valamit amit talál. A programban 35 állatfajra lehet támogatást kérni, illetve vállalni kell az öt éves fenntartási kötelezettséget, valamint az adott fajtát gondozó szövetség tenyésztési programját kell követni.

Nem az én dolgom pálcát törni egy-egy érintett társadalmi csoport felett, arra azonban kíváncsi lennék, hogy hány személy érintett az egyik, illetve a másik támogatás kapcsán. Mint ahogy arra is igen sokan nagy érdeklődést mutatnának, hogy pontosan kik fognak részesülni a pénzekből! Örülnék egy nyílt eredményhirdetésnek!

A különböző támogatásokról itt lehet olvasni egy összeállítást.


 

16 komment · 3 trackback

Címkék: gazdaság induló fiatal támogatás átadás gazdák

Kell-e a fiatalság a mezőgazdaságba?

2010.07.25. 12:29 Imre Laci

 

 Már olyan sokan akarták megmenteni az agrár ágazatot a kiöregedéstől, hogy azt leírni is sok volna. Vannak EU-s törekvések, hazai jóakarók és még sorolhatnám, mennyi civil és szakmai szervezet hívta már fel a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaságban dolgozók átlagéletkora szépen lassan kúszik felfelé, és ez így nagyon nem jó.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretén belül működő fiatal mezőgazdasági termelők vállalkozását segíteni próbáló pénzbeli támogatást akár már (agrár területen szerzett) OKJ-s végzettséggel is lehet igényelni. Persze minél magasabb szintű kvalifikációval rendelkezik az ember, annál több pontot kap az elbíráláskor, ebből kifolyólag egy mezőgazdasági diplomás fiatal nagyobb eséllyel indul tehát, mint aki csak technikumot végzett. A megpályázható összeg pedig egyszeri támogatás formájában legfeljebb 40.000€, ami jelenlegi árfolyamon számítva 11.472.000 forint. Szép összegnek tűnhet, ám ismerve a mai földárakat, a különböző illetékdíjakat, nem egy világmegváltó summa. Persze hálátlanság volna semmibe venni ezt a pénzt, tekintve, hogy vissza nem térítendő támogatás.
Azt is tudni kell azonban, hogy az EU sem oszt csak úgy pénzt. A támogatás elnyeréséhez egy igen-igen bonyolult pályázatot kell benyújtani pontos tervekkel, adatokkal arra vonatkozóan, hogy milyen állatot akar tartani, milyen növényt akar termeszteni, és persze mindezt hol.
 
Ami pedig még hozzá tartozik, hogy egy PhD hallgató ismerősöm sem nyerte el a pályázati pénzt, pedig annál magasabb végzettségű ember nem nagyon fog igénylést benyújtani… Szép tehát hogy van, csak kb. esélytelen elnyerni. Agyalhatunk azon, hogy ez minek vagy kinek a hibája, de abból kiindulva, hogy az elmúlt évtizedek arról szóltak, hogy a felsőbb vezetői réteg kitalicskázta a pénzt az oktatástól elkezdve a hadügyön át a közlekedésig mindenhonnan, akkor egyszerű belátni, hogy nem a mezőgazdaság lesz a kivétel.
21 pontos tervezet a Fidesztől
Mert szerintük is fontos az agrárium, ugyebár. Amiért pedig írok a mezőgazdasági akciótervnek is nevezhető listáról, az nem más, mint hogy kiemelt helyet kapott a fiatal szakember program. Szép meg minden, de először a jelenlegi birtokrendszert kellene felszámolni, aztán lehet munkát adni a fiataloknak is. A hirtelen felbuzdulásban már olyasmi is bekerült a listába, - alpontként ugyan - ami már réges-régen megvalósult, mint pl. az élelmiszerek nyomon követhetősége.
 
 
Várom majd a Fidesz politikusokat egy teára, amikor felkeresnek és munkát ajánlanak nekem, mint fiatal agrárszakembernek. Ha ez megtörténik, Isten látja lelkem még a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát is kiteszem majd az istállók és ólak falára!

 

1 komment

Címkék: életkor fiatal agrár mezőgazdaság támogatás átlag pályakezdő

süti beállítások módosítása