facebook


Áfatalány

2016.04.29. 09:00 Imre Laci

Valamivel több, mint egy hete lengette meg a hírt a Kormány, hogy januártól csökkenteni kívánják a tej, a tojás és a baromfihús ÁFA-ját 5%-ra. A hírt bejelentő Lázár János elsőként a nyugdíjasokat jelölte meg az intézkedés haszonélvezőjének, s ebből arra lehet következtetni, hogy '18-hoz közeledve megindul lassan a kampány.

thinking2.jpg

Időről időre felhozza az alapvető élelmiszerek ÁFA-jának csökkentését a mindenkori ellenzék és a szakmai szervezetek is. A dolog pikantériája azonban, hogy manapság a szakmai szervezetek élén többnyire a Kormányhoz közelálló személyek diszponálnak. Így fordulhatott elő, hogy Jakab István, a MAGOSZ elnöke és az Országgyűlés alelnöke tétlenül figyeli, hogy a MAGOSZ alelnökök a tisztességtelen kereskedelmi szereplők ellen tüntetnek szerte az országban. Az egyik ilyen tüntetésen elhangzott egy mondat, amely tökéletesen summázza az ország helyzetét. A felszólalás lényege az volt, hogy Magyarországon van egy ember, akinek egyetlen tollvonásába kerülne a piac rendbetétele. Mert valljuk be, kis hazánkban az csalhat ÁFA-t, akinek megengedik. Így fordulhat elő, hogy a sok száz millió kilogramm tejet az országba importáló cégek érintetlenek maradnak, s az ellenük szervezett tüntetéseken olyan személyek szólalnak fel, akik közvetlen kapcsolatban állnak az agrár szakigazgatás és törvényhozás vezetőivel.

Persze ne felejtsük el, hogy a migráns kártya elkopása után feltétlenül szüksége van a Kormánynak valamire, amivel el lehet halványítani az MNB-botrány okozta népszerűség csökkenést, s valószínűleg az érintett élelmiszerek áfájának csökkentése mögött efféle politikai szándékok rejlenek.

Önmagában ez így leírva jó eséllyel senkinek nem jelent óriási meglepetést, hiszen aki kicsit is foglalkozik a hazai agrárpolitikával, és ismeri a közszereplőket, ezt látja maga is. Ellenben az már más kérdés, hogy vajon van-e szándék a Kormányban a tejpiac megtisztítására, és ha igen, vajon mire vár?

Erre a kérdésre valószínűleg az az egyetlen elfogadható válasz, hogy most készítik elő a terepet egy igazán jelentős ágazati-gazdasági húzásra. Nem lennék meglepve, ha a nyers tej hosszú ideje botrányosan alacsony felvásárlási ára következtében az igazán nehéz helyzetbe kerülő gazdaságok - a túlélés végett - hirtelen új gazdára lelnének. A piac tulajdon-viszonyainak átalakulása után már "megéri" majd a reguláció, s így nem hogy kettő, de akár több legyet is lehet ütni egy csapásra! (Megszerzett termőföld után járó támogatás, tejtermelő tehenek támogatása, állatjóléti támogatás, és a várhatóan növekvő tejár jelentette extra profit.)

Ne felejtsük el, hogy a lakosság utoljára az élelmiszerről fog lemondani, így tehát aki a mindennapi betevőt termeli, mindig talál piacot.

Szólj hozzá!

Címkék: tej adó tojás áfa hús baromfi

A fordított ÁFA-ról

2012.04.30. 10:00 Imre Laci

 Az országgyűlés elé került a fordított ÁFA-t az agrárágazatba bevezető javaslata. A fordított ÁFA lényege, hogy a termelő nettó áron értékesíti terményét, mely után a forgalmi adót a felvásárló lesz köteles megfizetni. A szabályozás akár már július 1-jén hatályba léphet.

A hír az MTI-től származik, s kitérnek benne arra, hogy fordított ÁFA a gabona-, olajosmag- és fehérjenövény-szektorban kerülne bevezetésre, mivel itt a legmagasabb, a teljes forgalom 30%-át kitevő mértékű a feketegazdaság.

Aki tehát eddig feketén kereskedett, előfordulhat, hogy júliustól teljesen legálisan ne kelljen fizetnie adót. A felvásárló persze továbbra is érdekelt lesz a fekete gazdaságban, hiszen esze ágában sem lesz neki fizetnie a súlyos százalékokat. A kör tehát bezárul: a felvásárló nem lesz hajlandó számlázni a vásárlást, hiszen ha eddig hajlandó volt a termelő feketén lebonyolítani az üzletet, ezután is meg fogja ezt tenni, mivel kiszolgáltatott helyzetben van a felvásárlóhoz képest.

Erkölcsi dilemma helyett tehát gazdasági "csapdába" estünk, hiszen nyitott kérdés marad, hogy a termelő számára mennyire fontos, hogy a papírok rendben legyenek. Arról persze még nem is esett szó, hogy ez az intézkedés elsősorban a nagyobb gazdaságokat érinti. A kis területen, nagyobb élőmunka igényű és magasabb értékű terméket előállító zöldségkertészek nem tudnak majd élni a fordított ÁFA nyújtotta lehetőséggel.

Kíváncsian várom, hogy milyen vita fog lefolyni a témával kapcsolatban mind a Mezőgazdasági Bizottságban, mind pedig a Parlamentben az általános- és a részletes vita folyamán.


 

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság fekete adó áfa növény gabona fehérje olajos befizetés fordított nettó felvásárló

A vadászkutyák után nem kell ebadót fizetni

2012.04.11. 10:00 Imre Laci

Önálló indítványt nyújtott be négy kormánypárti képviselő (Dr. Semjén Zsolt, Sáringer-Kenyeres Tamás, Pálffy István és Dr. Simicskó István), amely indítványozza a vadászkutyák ebrendészeti hozzájárulás terhelése alól való mentesítését.

A törvénymódosítás indoklásában az szerepel, hogy a vadászathoz kötelező vadászkutyák alkalmazása, így a vadgazdák által tartott ebek után fizetendő adó plusz terhet ró az ágazatban dolgozókra. Sokan felvonhatják a törvénymódosítás kapcsán a szemöldöküket, hiszen nem csupán a vadászok használnak kutyákat munkavégzés céljából, s ők nem kapnak mentességet az adófizetés alól. Külön módosítást nyújthatnának be a juhász-, és az őrző-védő szolgálatot teljesítő ebek végett is. Természetesen nekik törvény nem írja elő a kutyák tartását és használatát, ugyanakkor munkavégzésük nagy mértékben megnehezülne nélkülük.

A jelenleg hatályos törvény szerint adófizetés alól mentesek:

  • a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat mellékletében felsorolt magyar kutyafajtákba tartozó törzskönyvezett,
  • a mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő vagy terápiás,
  • a Magyar Honvédségben, rendvédelmi szervben, nemzetbiztonsági szolgálatban vagy közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazott,
  • a veszélyes eb kivételével - az ivartalanított,
  • az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen vagy állatvédelmi szervezet gondozásában tartott, valamint
  • állatmenhelyről, ebrendészeti telepről vagy állatvédelmi szervezettől örökbefogadott ebek.

Ha tehát valaki házi kedvencként tartott ebe után nem szeretne adót fizetni, a legegyszerűbb - de nem a legolcsóbb -, ha ivartalanítja. Persze nem Magyarországon lennénk, ha az emberek nem próbálnák meg a lehető legolcsóbb - kissé rögös, de - járható utat megtalálni, azaz ha elmennek egy menhelyre és némi bankó fejében igazolást kérnek arról, hogy az adott intézményből származik kutyájuk.

Az ebrendészeti hozzájárulásból befolyó összeget a törvény szövege szerint az adott önkormányzatnak teljes egészében a helyi menhelyekre és az ebek ivartalanítására kell fordítania.


 

Szólj hozzá!

Címkék: kutya adó semjén eb hozzájárulás vadászkutya mentesség ebrendészet

Gazdahitel

2010.03.24. 21:32 Imre Laci

"A mezőgazdasági vállalkozások finanszírozási lehetőségeit bővítő "Gazdahitel-Gazdakártya" programban tavaly év végéig 9,4 milliárd forint hitelkeretet ítéltek oda elsősorban az egyéni és családi gazdálkodóknak, valamint az őstermelőknek - közölte a Takarékbank szerdán az MTI-vel.

Tavaly 1266 új ügylet valósult meg a konstrukció keretében, az átlagos hitelkeret meghaladta az 5,6 millió forintot. Az új ügyfelek 31 százaléka őstermelő, 29 százaléka családi vállalkozás, míg 27 százaléka egyéni vállalkozó volt. A maximális, két éves futamidőt a szerződők közel 80 százaléka vette igénybe.

A Takarékbank kiemelkedően pozitívnak értékeli a vállalkozások fizetési fegyelmét: tavaly csak 9 esetben került sor a kezességi garancia beváltására, ami 1 százalék alatti arányt jelent.

A területi megoszlást tekintve a Gazdahitel-Gazdakártya konstrukció Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Baranya és Tolna megyékben volt a legnépszerűbb: e négy megyében kötötték 2009-ben az ügyletek közel 45 százalékát. A hitelkeretet háromnegyed részben növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodók igényelték.

A két éve fennálló konstrukció kedvező kamat mellett, alacsony garanciadíjjal és gyors elbírálással biztosít a gazdálkodóknak egy és 15 millió forint közötti hitelt mezőgazdasági termékek előállítására, a futamidő pedig 91 naptól két évig terjed."

- MTI -

Igazából ez így remekül hangzik, de érdemes volna azt is figyelembe venni, hogy sok olyan ember rendelkezik őstermelői papírral, akinek köze sincs a mezőgazdasághoz! Ezen felül egy családon belül minden tag kiváltja a papírt és máris lehet mutyizni az adózással, hiszen ha valaki eléri az X millió forintos jövedelemhatárt ami felett már többet kellene adózni, akkor azt a család egy másik tagjának nevére írják jóvá... Igen, ez is ugyanolyan mutyizás, mint amit a politikai vezetők csinálnak, mikor gyermekeik nevére íratják az összelopdosott pénzből épített házaikat!

Igen-igen elkélne már egy óriási tisztogatás az agrár szektorban...


Szólj hozzá!

Címkék: hitel pénz agrár kedvezmény adó támogatás vállalkozás gazda őstermelő

A kormány még egyet rúg

2009.07.31. 20:48 Imre Laci

Betiltják a háztáji disznóvágást, halljuk a hírt. Erre persze a hírszerző rögtön rá is cáfol. Majd egy harmadik oldalt olvasva az is kiderül, hogy eddig sem szabadott volna.

A kormány 2010-től eltörli a falusi vendéglátok adókedvezményét, mellyel eddig ha éves bevételük nem érte el a 800.000 forintot, nem kellett adózniuk. Ez mostmár megszűnik, mint ahogy az őstermelők SzJA kedvezményei is.

Nagyon úgy tetszik, hogy a kormány végleg el akarja lehetetleníteni a vidéki lakosság életét. Azokon a területeken, ahol a munkalehetőség szinte egyenlő a nullával, ott csak a turizmusból, a vendéglátásból tud sok lakos megélni. A hagyományos, háztáji ételekkel, rendezvényekkel szórakoztatott vendégek forintjai jelentettek megélhetést sokezer embernek. Ez 2010-től megszűnik.

Visszaköszön a kommunizmus. Ismét énekelniük kell majd a gyerekeknek amíg apuci elvágja a disznó torkát...


 

Szólj hozzá!

Címkék: turizmus szabály törvény adó tiltás disznóvágás vidék őstermelő

süti beállítások módosítása