Magyar Asztal

Amerika a verseny országa. Márpedig a verseny akkor jó, ha nagy valószínűséggel megnyerjük azt. Vagy ha az esélyek rosszak, hát kis előnyre kell szert tenni. A sportolóknál a dopping, az állattartásban pedig a hozamfokozók jelentik ezt a lépéselőnyt. Persze káros hatása mindkettőnek van. Az egyik egy embert rombol, a másik többezret.

Az Egyesült Államokban a hormonális hozamfokozókat HGP-nek nevezik (Hormonal Growth Promotant) és széles körben alkalmazzák is őket. A hormonokat az állat bal fülébe implantátum formájában injektálják és a jobb fülön apró háromszöggel jelölik a hozamfokozó használatát. (Azért a fülbe helyezik az implantátumot, mert az nem kerül be az emberi élelmiszerekbe). 100, 200 és 400 napos kiszerelésű sűtített, "pelletált" hormon van forgalomban az USA-ban és Ausztráliában. A pelletek valamilyen hordozó anyagból (pl.: szilikon) és az abban lévő hormonból állnak. Egy implantátum több pelletet tartalmaz. (A szilikonos vivőanyagú implantátumban például ösztrodiol-17β hormon található.)

Természetesen az ilyen módon nevelt állatok esetén gyakorta hangoztatják, hogy csak olyan hormonokat használnak amelyek az állat szervezetében természetes módon is termelődnek. Ilyenek a hím ivar androgénjei és a női ivar ösztrogénje. Az ellentétes nem hormonjainak alkalmazása plusz növekedést eredményez, így a tinók (herélt bikaborjak) esetében progeszteront, üszőknél pedig androgéneket használnak.

A hormonok hatására az állatok napi tömeggyarapodása nagyobb, takarmányértékesítésük jobb (kevesebb takarmányból állítanak elő több élőtömeget) és izomzatuk is fejlettebb. Ugyanakkor az ilyen szarvasmarhák agresszívak, idegesek, gyakoribb az ödémás megbetegedés és érzékelhetően rosszabb a hús étkezési minősége, az íze.

Európában mindenhol tilos az állatok hizlalása céljából hozamfokozókat, hormonokat használni. Az eredmény meg is látszik, mint ahogy azt a kép is demonstrálja. :-)

Az osztrákok már a spájzban vannak, mondhatnánk tréfásan és igazunk lenne. Az ausztriai székhelyű Négy Mancs állatvédő szervezet mostanában erőteljes támadásokat indított a magyar állattartás több szegmense ellen. Először a kacsa- és libatömés, majd a nyulak ketreces tartása és végül a libák tolltépése ellen ágált a média nyújtotta minden lehetőséggel.

No de nem szaladok előre túlságosan, vegyük górcső alá a manapság annyit támadott kacsa- és libatömést, a hízottmáj előállítást. Mert ugye a libamáj kis hazánkban igen kelendő portéka. Jó áron lehet értékesíteni, szóval a termelőnek is megéri. Persze vannak szabályok, amiket be kell tartani. Ilyen az egy-egy állatra eső minimális terület, az etetés és itatás általános higiéniai szabályainak betartása, a kötelező védőoltások stb...

Néhány állatvédő - minden bizonnyal nemes szándéktól vezérelve - képeket és videókat készített pár olyan telepről, ahol ezeket az általános szabályokat figyelmen kívül hagyják és olyan körülmények között tartják az állatokat, ami tényleg vérlázító. Az ilyen emberek ellen hozták létre az állatvédelmi törvényeket (amelyek Európa-szerte egyre szigorodnak) amelyek keményen szankcionálják az efféle bűncselekményeket.

Tehát a rögzített képek és videók bemutatják egyes emberek kegyetlenségét, amikor a saját ürülékükkel megtelt ketrecben, csapzottan és a fényhiánytól kihulló tollal, erőtlenül az itatóvályúba hajtott fejjel láthatóan szenvednek az állatok. Szörnyű és megrázó. De nem elterjedt. Azok közül az esetek közül lett kiragadva a képsor, amikor egyes gazdák törvényt szegtek és saját erkölcsi normájukról adtak tanúbizonyságot. De a többség tiszteletben tartja a törvényt és tisztában van azzal az aranyszabállyal is, hogy gazdaságosan termelni csak egészséges állatokkal lehet. Ez az első olyan dolog, amit egy gazda kénytelen belátni. Az okos gazda előre, a rossz pedig a saját kárán.

Ezen kívül a libatömés sem egy újkeletű dolog. Már az ókori Egyiptomban is csinálták és bizony 4000 év alatt biztos, hogy az erre legalkalmasabb egyedeket válogatták ki. Tehát valamennyire már alkalmazkodtak is az állatok ehhez a tartástechnológiához (pl. a házi lúd röpképtelen).

Az interneten megjelentett képsorok alapján tehát botorság lenne a kacsatömést mint májhizlalási technikát elvetni, hiszen ha szakszerűen végzik nem jelent nagyobb stresszt az állat számára, mint egy átlagembernek egy budapesti forgalmi dugó (annyi különbséggel, hogy a kacsa hamarabb átesik a tömésen, ami pár másodpercig tart és csupán néhány falatból áll).

Fontos kérdés továbbá, hogy ha a Négy Mancs ennyire ellene van a liba- és kacsatömésnek, akkor ugyanemiatt miért nem lobbizik olyan mellbedobással Franciaországban, amely a világ legnagyobb hízottmáj produktőre? Mert az egész nem szól másról, mint piaci lobbiról. Ezzel a módszerrel akarják Magyarország libamáj exportját kiszorítani a nyugati országok piacairól. (Magyarország a második legnagyobb libahizlaló Európában.) Ugyanilyen piaci törekvés, hogy Hollandia kikötötte: csak kábítva herélt sertések húsát hajlandóak beengedni országukba. A módszer persze bizonyos szempontból jogos, ugyanakkor megkérdőjelezhető az erkölcsösség álarca mögé bújva hozni szabályokat, félve a kölcsönös szankcióktól (pl. Magyarország kijelenthetné, hogy nem engedi be a holland termékeket). Ugyanehhez az álnok módszerhez folyamodott a Négy Mancs is, ezzel lealacsonyodva és a hozzáértők által immáron megbélyegezve viselni kényszerülnek a sötétzöld jelzőt.

Pár éve még a magyarországi cukorgyárak sorozatos bezárásáról szóltak a hírek. Szépen folyamatosan épült le a magyar cukoripar: Szerencs, Petőháza, Kaba... Az ország egyetlen, ma is működő cukorgyára Kaposváron található, amely az Agrana csoporthoz tartozik. A Magyar Cukor Zrt. itt 170.000 tonna cukrot képes előállítani évente. Ennek egy része ipari, másik része fogyasztói célt szolgál. A hazai piacon tehát magyar cukrot csak a kaposvári gyár állít elő, melyet 1996 óta Koronás Cukor néven találunk meg a polcokon.

A cukorrépából előállított cukor manapság nehezen tud versenyezni a Dél- és Nyugat-Európából behozott nádcukorral. Ez természetesen az itthoni cukorrépa felvásárlási árat szorította le, aminek pedig egyenes következménye lett, hogy a legtöbb gazda felhagyott a termesztéssel és inkább más, jövedelmezőbb növényt vetett a következő évben. Ez pedig magával vonta a közeli gyárak bezárását is. A domino elv tehát működött és ha a kaposvári üzem is bezárja kapuit, Magyarország rá fog kényszerülni valamelyik nyugati állam "gondoskodására", holott teljesen önellátóak tudnánk lenni.

Ami pedig a magyar fogyasztót a legérzékenyebben érinti, az nem más, mint a termék alatti árcédula. Azt kell hogy mondjam, a legtöbb helyen 10 forint körüli árkülönbség van az import és a hazai cukor között, ami még nagyobb (fogyasztói) tétel vásárlása esetén is csak 100-200 forint többletköltséget jelent. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy ez az összeg a legtöbb embert nem taszítaná anyagi csődbe.

Ismét csak azt tudom javasolni és szeretném kérni, hogy vásároljunk magyar terméket, azzal sok magyar polgár munkahelyét mentjük meg!

A KSH adata szerint 2007-ben a magyar lakosság egy-egy tagja mindössze 1,1kg szarvasmarhahúst fogyasztott el. Ez az érték összehasonlítva a baromfihús fogyasztással (17,7kg) meglehetősen silánynak mondható. Pedig rengeteg finom étel készíthető marhahúsból és van az országnak egy olyan kincse, amely külföldön már évszázadok óta befutott termék és biztos piacot jelent a magyar gazdáknak. Ez nem más, mint a magyar szürke szarvasmarha.

Sajnos azonban az áruházak polcain lévő szarvasmarháról aligha mondhatnánk el, hogy csúcsminőségű volna. Ennek pedig az az oka, hogy többnyire a tejhasznú egyedek bikaborjai kerülnek hizlalásra. Ezek a fajtákra azonban a gyors faggyúsodás jellemző és húsok sem olyan márványozott, mint a direkt hústermelésre nemesített fajták. (Színhústermelésben a szuperizmolt francia Fehér-Kék Belga viszi a prímet.)

Persze hiába is kérdeznénk meg a pult mögött álló eladót, hogy mégis milyen fajta szarvasmarhát árusít, szinte biztos hogy nem tudná megmondani. Ránézésre pedig legfeljebb a szakemberek tudnák megtippelni az állat fajtáját. (Erre alapozva ad sok étterem a fácánlevesbe fácán helyett gyöngytyúkhúst).

A laikusok számára tehát a legegyszerűbb az, ha csomagolt, védjeggyel ellátott húst vesz. Így garantáltan minőségi terméket vásárol és még egy gazda munkahelyét is megmenti. S hogy miért is garantált a minőség? A válasz egyszerű. A magyar szürke szarvasmarha rideg, ún. extenzív tartáshoz szokott. Ez az a fajta, amely egész éven át a legelőket járja és lassan, több év alatt építi fel izomzatát. Ez adja különleges ízét. Mivel a legtöbb helyen növényvédőszerrel nem kezelt gyepeken legeltetik, e fajta a legalkalmasabb a biohús előállításra a szarvasmarha ágazatban.

Évszázadok óta lábon hajtották ezt a fajtát a Nyugat-európai piacokra, s az országban mindenhol elterjedt volt. Több ezer példány   szelte át az országot, s a gulyások terelte jószág dacolva az összes időjárási viszontagsággal, vágásra alkalmas állapotban érkezett meg az igényes nyugati vágóhidakig. A dunai hajózás elterjedésével, valamint a késztermék szállítás térnyerésével azonban a hangsúly az intenzíven hizlalható fajtákra terelte a világ figyelmét, s az '50 évek végére csaknem eltűnt a magyar szürke. Hála azonban Bodó Imre professzor fáradalmainak, a fajta megmenekült és immáron egyre növekvő állománnyal büszkélkedhet. Sok helyen nem árutermelési céllal tartják ugyan, hanem géntartaléknak, hiszen páratlan ellenállóképessége révén több modern fajta keresztezési parnereként jöhet számításba a jövőben.

Érdemes tehát kicsit többet költeni a finomabb, minőségibb termékre, segítve ezzel egy magyar gazda fennmaradását, valamint ennek az egyszer már majdnem eltűnt fajtának, az ország egy jelképének az újbóli elterjedését.

"Fehér tojás könnyen törik." - szokták mondani, s ebből kifolyólag általában a magyar ember nem szereti a hófehér héjú tojásokat. Ez a tévhit is - akárcsak a brojler csirke esetében - egy afféle "városi legenda". A vidéki emberek előszeretettel hangoztatják, hogy a tápos csirke rak fehér tojást, valamint hogyha a tojássárgája kissé fakó az azt jelenti, hogy nem olyan alkalmas a sütésre, nem lehet belőle jó habot verni a süteményekhez és általában nem annyira tápláló és egészéges, mint egy barna héjú és sötétsárga tojássárgájú darab.

sem tartalmaz többet egyik a másiknál. A tojáshéj törékenységét az állattal etetett takarmány kálcium- és foszfortartalma, valamint egészségi állapota határozza meg.

Amennyiben valaki mégis elutasítja a ketreces tartásból származó tojást, (ez a technológia 2012-ig megszűnik) úgy van módja kiválasztani az egyéb, alternatív úton előállítottakat. A tartástechnológiáról és a tojás származásáról a héjon elhelyezValójában a tojás színét csak az befolyásolja, hogy az állat maga milyen színű. A fehér tyúk fehéret, a sötét tollazatú pedig barna tojást rak függetlenül attól, hogy ketrecben vagy az udvaron tartották. Ugyanígy nincs hatással a tojáshéj színére az állattal etetett takarmány sem. Hiába is etetnénk mannát egy hófehér Leghorn fajtával, akkor is hófehér tojást rakna. Egy sötét tollazatú Leghorn tyúk azonban a silány minőségű takarmányból is barna tojást állít elő. Ezen kívül minőségbeli különbség sincs a két színváltozatú tojás között. Egyik sem törik jobban, és ásványi anyagokból ett pecsétből lehet informálódni. A sorban első helyen szereplő szám jelöli a tartástechnológiát. A 3-as a ketreces tartást, a 2-es az ún. alternatív, azaz mélyalmos, míg az 1-es a szabad tartást jelöli. Nemrég jelent meg a 0-ás jelölés, mely az ökológiai, azaz bio származású tojást jelenti. Az ezután található két karakterű betűkód a származási országot, a további számok pedig a gazdaság pontos helyét és számát jelentik. Ezáltal egy-egy tojás visszakövethető egészen a termelőig. Valójában egyik tartástechnológia sem szolgáltat finomabb és jobb tojást a másiknál. A különbség az előállítás költségében van.

Visszatérve a tojássárgája színére: a fakó és az egészen pirosas sárgájú tojás is ugyanolyan minőségű és értékű, hiszen azokból is életerős kiscsibe kelhetett volna ki, ha történt volna megtermékenyítés. (Ezzel kapcsolatban hiszik sokan azt, hogy a felütött tojásban látható fehér csomós anyag egy kiscsibekezdemény. Valójában az a jégzsinór, ami a tojássárgáját a tojás közepében tartja.) A tojássárgája színét lehet variálni az etetett takarmánnyal, így pl. a kukorica sötétíti, a búza halványítja.