290 Ft/kg áron mit lehet kapni? Húst biztos nem. De párizsit, vagy ahogy a köznyelv nevezi; parizert igen. Persze ezzel bizonyára a többségnek nem mondtam újat, a legtöbben tisztában vannak vele, hogy az ilyen felvágottak csak hírből ismerik a húst. Vagy még onnan se. Górcső alá vettem hát az interneten található információkat, s megpróbálom bemutatni, 
hogy miből is van egy átlagos párizsi.
Először is, ami egyikből sem hiányozhat: vágóhídi bőr. Ez hulladéknak számít, mivel a bőripar nem tudja felhasználni (az állat levágása közben darabolódik). Van tehát jó sok (pl.) szarvasmarhából származó bőrhulladék, amit alaposan feldarálnak, emulgeálják, hogy ne legyen darabos.
A nagy kondér darált és simára kevert bőrbe kell még egy kis fehérje is, így öntenek bele albumint, amit a vágóhídon leölt állatok véréből vonnak ki.
Ezek után egy kis vágóhídi szalonna (háj) kerül az anyagba, valamint 2-3% hulladékhús is (a hulladékhús nem azt jelenti, hogy fogyasztásra nem alkalmas, csupán önállóan nem értékesíthetők, mivel senki nem venné meg). A kialakuló masszát kell valami ami összefogja, így kerülnek a keverékbe a különböző stabilizátorok (egy rakás E...) valamint íz is kellene, szóval aromákat és ízfokozókat is használnak dögivel...
Az eredmény, egy ált. finom valami, ami hústerméknek igazából nem nevezhető, de roppant olcsó és ahogy mondani szokás: 100%-os a feldolgozottság. Semmi nem megy kárba...
Egyik legszorgalmasabb olvasóm írta egy korábbi bejegyzésemhez, hogy manapság a tehenek a nagy mennyiségű tej megtermelése közben túlhevülnek és ezt elkerülendő, "locsolják" az állatokat.
Az első és legkézenfekvőbb megoldás természetesen a szellőztetés. Egy kis légmozgás az embert is felélénkíti egy nyári forró napon, akárcsak az állatokat. Az új istállók ezért épülnek felül nyitottra, hogy a meleg levegő itt kiáramolhasson, míg a légtérben működő ventillátorok mozgatják a levegőt az épületen belül. Azonban van ahol ez sem segít. Ezért terjedt el a légtérbe történő vízpermetezés. Az elsődleges cél nem az állatok bőrének nedvesítése, hanem a levegő hűtése a vízpermet párolgása révén. Egyes helyeken szereltek fel ún. tehénzuhanyt is, amely alatt az állat kedvére fürdőzhet. (Fontos megjegyezni, hogy itt sem folyik a víz folyamatosan az állatokra!)
Természetesen nem egy Stendhal paródiáról van szó, hanem a hétköznapi kukorica nem hétköznapi típusairól. Hazánkban köztermesztésben szinte kizárólag a sárga fajtával és annak a fakó, ún. fehér változatával találkozhatunk, míg pl. Peruban és Mexikóban, ahol nagy hagyománya van a kukoricafogyasztásnak, máig is a kék szemű a legelterjedtebb.
Először én is csupán az emberek divathóbortjának tudtam be a különböző színű kukoricák nemesítését, de kicsit utána olvasva rájöttem, hogy bizony sok különbség van az egyes típusok között.
A kék szemű kukoricát már az indián törzsek is előnyben részesítették. Napjainkban intenzív technológiák között nem termeszthető olyan sikeresen, mint a hagyományos sárga szemű lófogú kukorica, mivel nem bírja az intenzív trágyázást, az állománysűrítést. S bár egyik színes kukoricafajta sem kedveli a ma elterjedt, intenzív és félintenzív technológiát, mégis van reális lehetőség a gazdasági haszonvételükre, méghozzá ökológiai (bio) termesztésben. E fajták ugyanis beltartalmi értékek (fehérje-, ásványianag- és zsírtartalom) tekintetében felülmúlják a hibridkukoricákat, bár termésmennyiségük elmarad azokétól.
Termesztésüket nehezíti, hogy Magyarországon egyelőre nem, és Nyugat-Európában is csak génbankokból lehet hozzájutni színes szemű kukoricavetőmaghoz. Beszerzése tehát sokkal költségesebb, s termesztése során plusz kiadást jelent, hogy kevésbé bírja a kémiai növényvédő szereket, így több munkaerőt igényel (kapálás, gyomlálás stb...)
A New Holland cég idén dobta piacra a világ első, nem fosszilis energiahordozóval működő mezőgazdasági munkagépét. A "zöld" járgány természetesen kék köntöst kapott, s a motorháztető alatt egy vadonatúj technológia dobogtatja az acélszívet. A hidrogén felhasználása után pedig nem más, mint színtiszta víz távozik a rendszerből. Bár a technológia roppant drága, elterjedésének előszele már most érezhető. A legtöbb megrendelést ez a típus nyerte, ezzel is mutatva Nyugat-Európa gondolkodásának megváltozását. Persze fő kérdés, hogy a munka terén is jól fog-e teljesíteni a trakesz. Egy sor díjat és kitüntetést már be is zsebelhetett vele a holland cég, kiváncsian várom a folytatást... :)
A legújabb pasztőrözési technológiákkal igyekeznek a tejfeldolgozók minden olyan baktériumot kiölni a tejből, amely nem oda való. Persze akármennyire is szigorú és precíz a technológia, lehetnek hibák, aminek az a vége, hogy a vásárló otthon jön rá, hogy bizony problémák vannak. A problémát okozhatja, hogy helytelenül volt tárolva a termék, esetleg ügyes trükkel eltávolították az eredeti szavatossági idő jelzését és át lett "címkézve". Ilyen is előfordulhat akár.