Magyar Asztal

A mondás szerint az vagy, amit megeszel. Ennek lényege nem más, mint hogy lehetőségeihez mérten igyekezzen mindenki jó minőségű élelmiszert fogyasztani. Hajdanán ez azt jelentette, hogy jól megfőzött vagy átsütött formában fogyasszuk a húst, a növényi eredetű ételek alapanyagát megtisztítva, megmosva készítsük el. Ma már más a helyzet.

A lakosság jelentős része tisztában van azzal, hogy miként kellene táplálkoznia, de ennek megvalósításában egyetlen tényező akadályozza, az pedig a havi apanázs. Pénz beszél, kutya ugat. A bejegyzés elején említett mondás tehát ma nem jelent mást, mint a társadalom kettészakadását, mivel az egyre növekvő szegény réteg csak a rosszabb minőségű élelmiszerek fogyasztását engedheti meg magának. (Ebből fakad az import UHT tej és az itthon előállított tej vásárlásából eredő ellentét alapja is.) Nehéz úgy beosztani az eklézsiát, ha a minőségi alapanyagok eleve kiesnek a bevásárló kosárból.

Jogos lenne a kérdés, hogy miért kapnak engedélyt a gyártók a silány minőségű termékek gyártására, hiszen ha ezek nem kerülnének a boltok polcaira, akkor nyilván a fogyasztók sem jutnának hozzá. A fent leírtakból persze rögtön ki is derül a válasz: ha nem lehetne efféle olcsó élelmiszereket kapni, akkor a társadalom - anyagi tekintetben - alsó rétege nagyon nehéz helyzetbe kerülne. Az állam úgy gondolkodik, hogy inkább táplálkozzanak egészségtelenül, mint sem éhezzenek. (Abba ne is menjünk bele, hogy ha lenne rá anyagi lehetőség, valóban mindenki változtatna-e az étkezési szokásain.)

Abban is van igazság, hogy a legfőbb probléma inkább a monoton táplálkozás. Persze, a változatos étrendet is alapvetően befolyásolja a jövedelem, de talán ezen tudnának a magyar emberek a legnehezebben változtatni. Azok, akik egész életükben ugyanazt a néhány élelmiszert fogyasztották, nagyon nehezen próbálnak ki új ételeket, és ezen csak rontanak bizonyos táplálkozási trendek. ("A nagyapáink is szalonnán és kenyéren éltek, mégis 90 évig éltek!")

Mint mindenen, a hazai táplálkozási szokásokon is lehetne változtatni, de azt már az oktatás során el kellene kezdeni mind a gyakorlatban (menzai étkeztetés) és az elméletben is (több ismeret átadása az emberi táplálkozásról).

Amíg a hazai oktatás nem áll át a gyakorlati szempontú képzésekre, addig jelentős változással nem szabad számolni, még akkor sem, ha az alapvető élelmiszerek ÁFA-ja 5%-ra is csökken.

Korábban több bejegyzést is írtam egy-egy, a magyar piacon fellelhető és általam kipróbált termékről. Most ismét találtam egy érdekességet, amelynek alapjairól már szerettem volna billentyűzetet ragadni. Nem másról, mint a Vénusz Vajvarázslat elnevezésű termékéről lesz szó.

Lényegében amióta létezik margarin, azóta okoz instant agyvérzést a hozzáértők számára, mikor lelkesen használják rá a laikusok a vaj megnevezést. Mert a margarin nem vaj. Nem véletlen, hogy 200 gramm (magyar) vaj 200-300 forintot kóstál, míg ugyanennyi pénzből majd' fél kiló margarint kapunk. Érdekes egyébként, hogy talán ez az egyetlen olyan élelmiszer, amelyet a köznyelv használ téves elnevezéssel, és nem a gyártók és forgalmazók igyekeznek fondorlatosan félrevezetni az avatatlan vásárlót. A Magyar Élelmiszerkönyv ugyanis elég egyértelműen fogalmaz a vajjal és a margarinnal kapcsolatban. Ezek szerint a vaj:

A lényeg tehát, hogy csak olyan termék nevezhető vajnak, amely kizárólag tejből vagy annak valamely származékából készült. Ellenben a margarin:

Azt talán többen is felfedezték, hogy a hazánkban egyre növekvő számban megjelenő tudatos vásárlók végett egyre divatosabb az eredeti termékekhez való visszanyúlás. Persze csak módjával, így jelentek meg először a vajízű margarinok. Mára odáig "súlyosbodott" a helyzet, hogy a Vajvarázslat 47% vajat tartalmaz. Figyelem, vajat, nem pedig tejzsírt! Tehát a Vajvarázslat a fentiek alapján még mindig "csak" margarin. Ellenben ízben már teljes mértékben a vajra emlékeztet. Hogy miért örülök mégis annak, hogy már ilyen terméket is lehet kapni? Mert azoknak az embereknek, akik kisgyerekként az iskolai menzán a láthatatlanul vékonyan kent margarinon szocializálódtak, aligha lehetne eladni a huszárvágással polcra dobott vajat. Kell egy kis átvezetés, és ezt jelentheti a Vajvarázslat. Szóval önmagában a piaci igény megjelenésére való gyors reagálás miatt jár egy mélyen vésett pirospont a Bunge szakembereinek.

Összességében tehát elmondható, hogy a szóban forgó termék megérdemel egy 5/5-ös értékelést. Az áráról azért nem írok, mert hajlamosak vagyunk úgy csinálni, mintha egy evésre megennénk egy csésze margarint (vagy jelen esetben vajgarint). Mivel teljesen változó, hogy ki hány szelet kenyeret, zsemlét, cipót, kiflit, stb. ken meg egy csésze margarinból, így annak gazdaságosságáról is felesleges lenne írni.

Több ismerősöm kérdezte tőlem a közelmúltban, hogy az egyre több helyen, kisebb üzletekben és mozgó tejárusoknál gépkocsiból kapható tejet miért kell forralni, vagy legalább is melegítéssel hőkezelni? Jelen bejegyzésemben többek között erre a kérdésre szeretnék válaszolni.

Örvendetesnek tartom, hogy egyre többen keresik az általában a termelőtől származó nyers tejet, mivel így az adott gazdálkodó sokkal nagyobb haszonnal tudja értékesíteni termékét, az extra profit ebben az esetben nem a feldolgozónál és/vagy a hipermarketnél fog lecsapódni. A statisztikák szerint a tavalyi évben a nyers tej átvételi ára 86,3 Ft volt kilogrammonként. Ez azt jelenti, hogy egy termelő ennyi pénzt kapott egy kg tejért. Az átlag fogyasztó pedig ~ 200 forintos áron jut hozzá a dobozos tejhez az üzletekben. A különbség pedig annyi, hogy utóbbiból hiányzik kb. 1-2% tejzsír. Nem kell tehát közgazdásznak lennünk ahhoz, hogy észrevegyük az erős deficitet, amelyet "elszenvedünk" minden egyes bolti vásárlás alkalmával.

Hozzá kell persze tenni, hogy az automatából, mozgó boltból vásárolt tejet legalább minimális hőkezelésben kell részesíteni, a benne lévő csírák (kevesebb, mint 100.000/köbcenti) deaktiválása érdekében. Így növelhető a tej eltarthatósága is. Mivel a tejtermelő telepek számára törvény írja elő, hogy a fejést követő 1 órán belül a tejet 5 °C hőmérséklet alá kell hűteni, így a tej frissessége sem kockázati tényező, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a termelők többsége nem rendelkezik akkora tárolókapacitással, hogy a kifejt tej egy napnál többet álljon a tartályokban. Ugyanakkor abba sem hiszem, hogy egy egészséges ember belehalna, ha nyers tejet inna hőkezelés nélkül, akár nap mint nap. Eddig nekem sem lett tőle semmi bajom. :-)

A vállalkozó szelleműek a nyers tejből készíthetnek maguknak túrót, tejfölt és sajtot is akár. (Utóbbihoz azonban tetemes mennyiségű tejre lesz szükség, hiszen kb. 10 liter tejből készíthető 1 kg sajt.)

Augusztus elejére minden megyében be szokott fejeződni a kenyérgabonák betakarítása, s ilyenkor készülnek a gyors statisztikák, összehasonlítások, amelyek a termény mennyiségén túl annak minőségére, sütőipari értékére is kiterjednek. Sajnos az idei év nem csupán mennyiségben, de minőségben is alul marad a tavalyi terméshez képest, amit persze a sütőipar rögtön éreztet is velünk.

Kezdésnek érdemes is rögtön a tavalyi év azonos idejű árait figyelembe venni, ha összehasonlításokba szeretnénk bocsátkozni. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint míg 2011 30. hetében az étkezési búza nettó ára 46.978 Ft volt, addig 2012-ben 62.857 forintot kérték el egy tonna termésért, a változás tehát 33,8%-os.

A Magyar Pékszövetség is a liszt árának növekedésével párhuzamosan a kenyér beszerzési árának emelkedésére számít, áll a szövetség közleményében. Fontos tudni azonban, hogy az energiaárak folyamatos emelkedése is rá fogja nyomni bélyegét a közeljövőben polcokra kerülő élelmiszerekre. A legrosszabb helyzetben természetesen - ahogy a közleményben is szerepel - a raktárkészlettel nem rendelkező vállalkozók lesznek, hiszen ők sokkal korábban kell hogy reagáljanak termékeik árának növelésével az alapanyagok drágulására. Ez a kisebb feldolgozók, előállítók gazdasági létbizonytalanságát erősíti, amely a szektorban foglalkoztatottak számának csökkenését vetíti elő.

 Számomra a húsvét egyik várva várt momentuma, amikor jó sok tormával és friss kenyérrel be lehet habzsolni az ínycsiklandozó főtt sonkából. Gyermekkoromban a vidéki rokonoknál, házilag vágott disznóból lett félretéve egy darab sonka, amelyet a hagyományos módszerekkel tartósítottunk és füstöltük fel. Mára már szétszéledt a család a szélrózsa minden irányába, így nincs szükség egy egész disznó levágására, s ez azt vonta magával, hogy a legtöbb húst boltból kell beszereznünk. Itt jön a kérdés, hogy milyen sonkát is válasszon az ember? Érdemes-e többet költeni rá, hogy biztosan minőségi legyen az áru?

Nos, az első és legfontosabb mozzanat a sonka tartósításánál, hogy kb. hat hétig kell hagyni állni a sóban. Erre azért van szükség, hogy a sonkának legyen ideje magába szívnia a sót, amely megakadályozza a mikrobák elszaporodását, ezzel a hús romlásának vet gátat. Eztán következhet a füstölés, amelyet sokféleképpen el lehet végezni, mind időtartamban, mind pedig a füstölés közbeni hőmérsékletben lehetnek eltérések.

A hagyományos módszernek azonban van egy, az értékesítés szempontjából rossz tulajdonsága, mégpedig hogy a sóban álláskor és a füstölés során is veszít a sonka a súlyából. Gondoljunk csak bele, hogy egy 10 kg-os sonka esetén 20%-os súlyveszteséggel számolva a feldolgozó elveszíti 2 kg sonkából származó bevételét, ami a mai árak mellett számolva nem kis összeg! A feldolgozó üzemek tehát arra törekednek, hogy a tartósítás és érlelés során ne legyen súlyveszteség.

Ezt úgy érik el, hogy a hat hetes sós kezelés helyett vízmegkötő anyagot, páclét injektálnak a húsba, ezzel gyorsan, a sonka közepét is elérve tartósíthatják a húst. A leggyakrabban egy hétig tartó füstölés helyett pedig egy pár perces füstaromás kezelés is elegendő a kívánt füstíz eléréséhez. Alább látható, hogy hogyan is történik az adalékanyag injektálása a sonkába.

Ezzel a technikával elérhető, hogy ne legyen az elkészítés közben súlyveszteség, sőt! A vízmegkötő anyagok révén még súlytöbblettel is bekerülhet a sonka az üzletek polcaira, ezzel extra jövedelmet jelentve az előállítónak.

Persze a figyelmes fogyasztó sem hülye, rögtön észreveszi, hogy a kezében tartott sonka irreálisan puha, "fel van fújva". Ennek a sonkának a főzése közben távozik a húsból a vízmegkötő anyag, s a tálalást követően, kis száradás után észrevehető, hogy nem akkora mint mikor még be volt csomagolva.

Amit lehet tenni a silány minőség és a csalódás elkerülése végett, hogy az ár alapján szelektálunk. Mert lássuk be, egyik üzlet sem jótékonysági szervezet, tehát nem fognak csúcsminőséget adni nekünk olcsón. Törődjünk bele. Amit még lehet tenni az igazán minőségi húsvéti sonka érdekében, hogy megkeressük azokat a vidéki vágó és feldolgozó üzemeket, akik nem beszállítói a nemzetközi üzletláncoknak, nagy valószínűséggel nem rendelkeznek a fenti videóban látható technológiával. A legjobb helyzetben persze azok vannak, akik tudnak házi vágásból beszerezni sonkát.