A KSH adata szerint 2007-ben a magyar lakosság egy-egy tagja mindössze 1,1kg szarvasmarhahúst fogyasztott el. Ez az érték összehasonlítva a baromfihús fogyasztással (17,7kg) meglehetősen silánynak mondható. Pedig rengeteg finom étel készíthető marhahúsból és van az országnak egy olyan kincse, amely külföldön már évszázadok óta befutott termék és biztos piacot jelent a magyar gazdáknak. Ez nem más, mint a magyar szürke szarvasmarha.
Sajnos azonban az áruházak polcain lévő szarvasmarháról aligha mondhatnánk el, hogy csúcsminőségű volna. Ennek pedig az az oka, hogy többnyire a tejhasznú egyedek bikaborjai kerülnek hizlalásra. Ezek a fajtákra azonban a gyors faggyúsodás jellemző és húsok sem olyan márványozott, mint a direkt hústermelésre nemesített fajták. (Színhústermelésben a szuperizmolt francia Fehér-Kék Belga viszi a prímet.)
Persze hiába is kérdeznénk meg a pult mögött álló eladót, hogy mégis milyen fajta szarvasmarhát árusít, szinte biztos hogy nem tudná megmondani. Ránézésre pedig legfeljebb a szakemberek tudnák megtippelni az állat fajtáját. (Erre alapozva ad sok étterem a fácánlevesbe fácán helyett gyöngytyúkhúst).
.jpg)
A laikusok számára tehát a legegyszerűbb az, ha csomagolt, védjeggyel ellátott húst vesz. Így garantáltan minőségi terméket vásárol és még egy gazda munkahelyét is megmenti. S hogy miért is garantált a minőség? A válasz egyszerű. A magyar szürke szarvasmarha rideg, ún. extenzív tartáshoz szokott. Ez az a fajta, amely egész éven át a legelőket járja és lassan, több év alatt építi fel izomzatát. Ez adja különleges ízét. Mivel a legtöbb helyen növényvédőszerrel nem kezelt gyepeken legeltetik, e fajta a legalkalmasabb a biohús előállításra a szarvasmarha ágazatban.
Évszázadok óta lábon hajtották ezt a fajtát a Nyugat-európai piacokra, s az országban mindenhol elterjedt volt. Több ezer példány szelte át az országot, s a gulyások terelte 
jószág dacolva az összes időjárási viszontagsággal, vágásra alkalmas állapotban érkezett meg az igényes nyugati vágóhidakig. A dunai hajózás elterjedésével, valamint a késztermék szállítás térnyerésével azonban a hangsúly az intenzíven hizlalható fajtákra terelte a világ figyelmét, s az '50 évek végére csaknem eltűnt a magyar szürke. Hála azonban Bodó Imre professzor fáradalmainak, a fajta megmenekült és immáron egyre növekvő állománnyal büszkélkedhet. Sok helyen nem árutermelési céllal tartják ugyan, hanem géntartaléknak, hiszen páratlan ellenállóképessége révén több modern fajta keresztezési parnereként jöhet számításba a jövőben.
Érdemes tehát kicsit többet költeni a finomabb, minőségibb termékre, segítve ezzel egy magyar gazda fennmaradását, valamint ennek az egyszer már majdnem eltűnt fajtának, az ország egy jelképének az újbóli elterjedését.
