Magyar Asztal

Több ismerősöm kérdezte tőlem a közelmúltban, hogy az egyre több helyen, kisebb üzletekben és mozgó tejárusoknál gépkocsiból kapható tejet miért kell forralni, vagy legalább is melegítéssel hőkezelni? Jelen bejegyzésemben többek között erre a kérdésre szeretnék válaszolni.

Örvendetesnek tartom, hogy egyre többen keresik az általában a termelőtől származó nyers tejet, mivel így az adott gazdálkodó sokkal nagyobb haszonnal tudja értékesíteni termékét, az extra profit ebben az esetben nem a feldolgozónál és/vagy a hipermarketnél fog lecsapódni. A statisztikák szerint a tavalyi évben a nyers tej átvételi ára 86,3 Ft volt kilogrammonként. Ez azt jelenti, hogy egy termelő ennyi pénzt kapott egy kg tejért. Az átlag fogyasztó pedig ~ 200 forintos áron jut hozzá a dobozos tejhez az üzletekben. A különbség pedig annyi, hogy utóbbiból hiányzik kb. 1-2% tejzsír. Nem kell tehát közgazdásznak lennünk ahhoz, hogy észrevegyük az erős deficitet, amelyet "elszenvedünk" minden egyes bolti vásárlás alkalmával.

Hozzá kell persze tenni, hogy az automatából, mozgó boltból vásárolt tejet legalább minimális hőkezelésben kell részesíteni, a benne lévő csírák (kevesebb, mint 100.000/köbcenti) deaktiválása érdekében. Így növelhető a tej eltarthatósága is. Mivel a tejtermelő telepek számára törvény írja elő, hogy a fejést követő 1 órán belül a tejet 5 °C hőmérséklet alá kell hűteni, így a tej frissessége sem kockázati tényező, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a termelők többsége nem rendelkezik akkora tárolókapacitással, hogy a kifejt tej egy napnál többet álljon a tartályokban. Ugyanakkor abba sem hiszem, hogy egy egészséges ember belehalna, ha nyers tejet inna hőkezelés nélkül, akár nap mint nap. Eddig nekem sem lett tőle semmi bajom. :-)

A vállalkozó szelleműek a nyers tejből készíthetnek maguknak túrót, tejfölt és sajtot is akár. (Utóbbihoz azonban tetemes mennyiségű tejre lesz szükség, hiszen kb. 10 liter tejből készíthető 1 kg sajt.)

A tegnapi napon részt vettem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által szervezett állatjóléti felelős képzésen. A munkahelyemen kértek meg rá, hogy legyek én a szóban forgó felelőse a telepnek. Az előadás közben pedig egy furcsaságra lettem figyelmes.

Éppen a víziszárnyasok témaköréhez értünk, ami ugye gócpontja az állatvédelmi kérdéseknek, "hála" a Négy Mancs nevű üzletorientált, ál állatvédő szervezetnek, akik anno erőteljesen kikezdték a liba- és kacsatömő telepeket, gazdaságokat. A botránykeltés után készítettem pár fényképet egy ilyen tevékenységet folytató üzemben, s meg is jelentettem őket az oldalon. A bejegyzés persze máig megtalálható. A szóban forgó poszt utolsó fényképe szerepelt az előadó által kivetített prezentációban, persze úgy, hogy a vízjelet alulról levágták. Ez így, hogy még energiát is fektettek a dologba, már elég kemény plágiumnak minősül.

Persze pert azért nem fogok indítani, de egy hivataltól kicsit többet várna el a plebsz. Például senki nem halt volna bele abba, ha felkerül a kép alá a blog címe, forrásként megjelölve. Persze az én májam még tömés nélkül is hízott, hogy a hivatalos szervek is tőlem szerzik a képeket. :-)

A blogon elhelyezett fényképeket egyébként a Google az első oldalon dobja ki, ha a libatömés szóra keresünk, tehát valószínűleg egy egyszerű kereséssel intézték el az illusztrációt.

Sajnos az előadás anyaga nem lesz nyilvános, így "bizonyítékom" nincs az esetre. Mindazonáltal csak nem hazudnék ekkorát, nem? :-)

Újabb pofont kapott a magyar szarvasmarha ágazat. De nagyot. A Schmallenberg nevű német városban felfedezett sejtparazita az állat elhullását ugyan nem okozza, viszont csúnyán keresztbe tesz a marhák szaporodásbiológiai státuszának, ami egy extenzív tartásmódban sem megengedhető, hát még egy holstein-fríz állományban!

A vírus valójában kettős gazdasági veszélyt jelent. Az egyik, közvetlen ok a már említett megbetegítés, a vemhes üszők és tehenek vetélése, a másik pedig, hogy minden ország retteg a saját állományának megfertőződésétől, így amilyen gyorsan csak lehet, az USA és Kanada is megtiltotta az európai importot, legyen az élő állat vagy csak örökítőanyag.

A húsmarha ágazat az elmúlt pár évben látványos fejlődésen ment át, a török és orosz piac szinte minden jószágot hajlandó volt felvásárolni. Azok a tejtermelő telepek, amelyek a nevetséges felvásárlási ár (86 Ft/liter) miatt bevételkiesésük kompenzálására kényszerültek, tudtak az óévi zárszámadáson tupírozni, ha értékesítettek néhány vemhes üszőt. Nos, a Schmallenberg vírusnak köszönhetően ezek a lehetőségek ha megszűnni nem is, de szűkülni mindenféleképpen fognak.

Hogy hazánkban a Kárpát-medencében jelen van-e, és ha igen, milyen mértékű a fertőzöttség, senki nem tudja megmondani. A média viszont az első gyanús esetre ugrani fog, abban biztosak lehetünk, hiszen ezt tapasztaltuk a kéknyelv betegség esetén is.

Bejegyzésem apropója nem más, mint a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján megjelent cikk, amely a homokhátsági tanyákon termelt élelmiszerek piacra segítéséről szól. Szeretném leszögezni, hogy messzemenőkig támogatom a családi és kisvállalkozókat, ugyanakkor be kell vallani, hogy óriási feladat áll az ország vezetése előtt.

Jelen bejegyzésemmel bizonyosan darázsfészekbe fogok nyúlni, hiszen olyan témakört feszegetek, amelyet eddig egyetlen kormányunk sem mert felvállalni. Mert bizony, a mai magyar társadalomban van egy olyan réteg, amely némi megkötések árán ugyan, de nem köteles terménye, illetve terméke után adót fizetni. Ez olyan privilégium, amely egyik Nyugat-európai állam gazdaságára és mezőgazdaságára sem jellemző. Sőt, ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor az őstermelőt, mint gazdasági formát nem is lehet igazán jól lefordítani a nemzetközileg is használt angol nyelvre.

Arról, hogy ki lehet őstermelő, illetve milyen adózási jogszabályok vonatkoznak rájuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán lehet tájékozódni.

Forrás: vallalkozoinegyed.hu

A téma maga azért bír óriási jelentőséggel,mert politikai szempontból roppant nagy tömegbázist veszít az, aki esetleg az Európai Uniós jogszabályoknak megfelelő formába és törvények közé szeretné terelni az őstermelőket. Ugyanakkor mind a "civil" társadalom felől, mind pedig a szakma irányából érkező nyomás idővel arra fogja kényszeríteni az agrár szakigazgatást, hogy valamit kezdjen az őstermelői szférával. Vékony jégre keveredik az a politikus, aki az őstermelők adózási jogszabályán kíván módosítani, hiszen egyfelől a ma még működő, ténylegesen mezőgazdasági, s ezen keresztül élelmiszert termelő gazdák megélhetését venné el, versenyképességüket tenné tönkre, másfelől a rájuk épülő szolgáltatások (kereskedők, fuvarosok, műszaki szakemberek, stb.) piaca is szűkülne.

Átfogó kutatásokra, statisztikai elemzésre lenne szükség annak érdekében, hogy tiszta képet kapjunk az őstermelők gazdasági súlyáról, társadalmi összetételükről és szerepeikről, illetve ki kellene dolgozni egy átfogó stratégiai tervet, amellyel középtávon meg lehetne oldani az őstermelők problémakörét, mivel ez az ő érdekük is.