Magyar Asztal

Egyesek szerint az idei évben az ipari és a szolgáltatási szektorból az államkasszába befolyó összeg legjobb esetben is stagnálni fog, s az agrárium lehet az idei év megmentője. Persze a gazdálkodók szerint semmiféle időjárás nem kedvez a mezőgazdaságnak, mert ha éppen nem az aszállyal van a baj, akkor olyan mennyiségű csapadék hullik le, amely megakadályozza a földmunkákat, vagy éppen a betakarítást.

A tavalyi extrém aszályos év után nagy reménnyel indult neki a 2013-as évnek talán az egész ország, de a mezőgazdasági szektorban dolgozók mindenképp. Azzal persze nem számolt senki, hogy március végén még bokáig érő hóban fogunk gázolni, s az ország egyes területein talán még a húsvéti nyúl is szánkón fogja húzni a hímes tojásokat.

Annyit már most belát mindenki, hogy a pillangósok (lucerna, vörös és fehér here) ápolása biztosan ki fog tolódni, holott ezen állományok fogasolása szükséges a későbbi gyomosodás elkerüléséhez, illetve a vetett növény intenzív növekedéséhez.

Amennyiben az elolvadt hó, és az április közepéig várható csapadék sokáig a földeken fog állni, úgy akár még a kukorica vetése is várathat magára. Természetesen mindez felületes spekuláció, amellyel csupán annyi a célom, hogy rámutassak: az agráriumra alapozni a költségvetés sikerességét a jelen gazdasági körülmények között igen bátor dolog! Egy felelősen gondolkodó gazda már most azon törheti a fejét, hogy mennyit fizessen be a vis maior alapba, illetve hogy hogyan tudja a belvíznek jobban kitett területeket a lehető leggyorsabban kármentesíteni.

A kormányzat helyében pedig már február óta azon törném a fejem, hogy hova lehetne levezetni, illetve a júliusi és augusztusi hőség idejére raktározni a most lehulló csapadékot. Mert az is biztos, hogy később nagy szükség lesz a most elfolyó, kárba vesző vízre!

Törökország legnagyobb tejipari vállalata, a Sütas feldolgozó üzemet vásárolt Bukarestben. A gyár korábban egy Tnuva nevű izraeli cég tulajdonában állt, ám annak csődbemenetele óta nem folyt feldolgozás a tejüzemben. Muharrem Yilmaz, a vállalat elnöke egy beszédében elmondta, hogy mostani beruházásukkal az Európai Unió piacai felé szeretnének nyitni.

Törökország évek óta folyamatosan fejleszti mezőgazdaságát, főleg a húsmarha ágazaton belül voltak igen jelentős Európai Unióból történő felvásárlások. Bár jellemzően a húsmarhákra volt jelentős török kereslet, rengeteg tejhasznú állatot, legfőképp holstein-fríz fajtájú üszőket vásároltak. Már akkor biztosan tudható volt, hogy Törökország nem pusztán vágóállatokat vásárol, hanem létre kívánja hozni saját tenyészállományát.

A rohamosan fejlődő török gazdaság immáron eljutott arra a szintre, hogy az Európai Unió országaiban is megvesse lábát, amelyre a szóban forgó gyárvásárlás is remek példa.

Fontos kérdés, hogy képesek lesznek-e alapanyaggal ellátni a romániai tejtermelő telepek az újrainduló üzemet, vagy importra szorulnak majd?

Egy szó mint száz: oda kell figyelnie a magyar agráriumnak a hasonló külföldi eseményekre, hiszen rövid időn belül meghatározó hatásokat eredményezhetnek, amelyek hazánk gazdaságára is befolyással lehetnek.

A napokban kicsúcsosodó mikotoxin botrány szinte minden termelőt arra kényszerít, hogy ha eddig nem tette, eztán rendszeresen vizsgáltassa termékét, termékeit ezekre a bizonyos anyagokra. Az első lépés azonban nem az "output" oldal monitorozása, hanem a bemenet, azaz a takarmányozás irányából való megközelítés, a prevenció.

Az állattartó telepek legnagyobb költségét a takarmányozás adja ki. Éppen ezért a tartósított takarmányokat és a saját termesztésű, vagy vásárolt gabonákat sem fogják megsemmisíteni azért, mert határérték feletti mennyiségben tartalmaznak mikotoxint. Egyetlen lehetőség maradt tehát, valamilyen módszerrel a takarmányban található toxinokat meg kell kötni, hogy azok ne kerülhessenek be az állat anyagforgalmi rendszerébe, s ez által a különböző termékekbe.

A legegyszerűbb, úgynevezett első generációs toxinkötők az agyagásványok (pl. zeolit, bentonit). Ezek viszonylag olcsók, ugyanakkor nem lehet tudni biztosan, hogy nagy kötőfelületük révén a takarmánynak milyen más, az állat szempontjából fontos összetevőjét kötik meg. Ezen kívül a kérődzők bendőjében sok-sok millió olyan anyag fordul elő, amelyet abszorbálhatnak az agyagásványok. Használatuk tehát bizonyos kockázatokkal jár, ám ennek ellenére a legtöbb telep előszeretettel alkalmazza.

A legmodernebb, harmadik generációs toxinkötők már enzimatikus úton bontják a toxinokat. Ezek ára azonban horribilis, elérheti a 2000 Ft-ot kilogrammonként, ami nagyobb állomány esetén már vállalhatatlan költséget is jelenthet.

A takarmányozással és takarmánykiegészítők gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégek emberei a napokban biztosan nem alszanak jól. Izzanak a telefonok, kapkodva próbálják menteni a gazdálkodókat, akiket a feldolgozó üzemek fenyegetnek szerződésbontással.

Mindez történik azért, mert a szenzációhajhász média elhitette a lakossággal, hogy óriási veszélyt hordozhat magában minden korty tej.

Mielőtt mindenki leszokna a tejivásról, és még mielőtt azok, akik eddig is hangosan ágáltak a tejfogyasztás ellen tenyerüket összecsapva üdvrivalgásban törnének ki, leszögezném, hogy ez az egész botrány a tejben talált aflatoxin körül nem más, mint hisztériakeltés.

A mikotoxinok a penészgombák másodlagos anyagcsere-termékei, amelyek a szakirodalom szerint abban az esetben termelődnek a gomba által, ha annak életkörülményei eltérnek az optimálistól, azaz ha stressz éri őket. Stressz pedig minden évben éri őket, így minden évben termelődnek. A tavalyi év az átlagosnál aszályosabb volt, így fordulhatott elő, hogy a Magyarországon kevésbé jelentős, raktári penészek, így az aflatoxint is termelők nagyobb arányban fordultak elő.

Az, hogy most a tejben az EU-s határérték feletti eredmények születtek, az nem köszönhető másnak, hogy az Unió minden hasonló anyag felső határának mennyiségét a legkisebb hatást kiváltó dózis századrészét jelöli meg. Tehát ha valaki a határértékkel megegyező mennyiségű toxint tartalmazó tejet fogyaszt, abból az adott dózis százszorosát kellene elfogyasztania. Azt pedig erősen kétlem, hogy bárki legurítana a reggeli lekváros kenyér mellé kb. ötszáz liter tejet.

Még annak esélye sem áll fenn, hogy a hosszú évek során fejtené ki rákkeltő hatását az aflatoxin, mivel senki nem garantálja, hogy az idei év időjárása is kedvezni fog ezeknek a penészeknek.

A termelők pedig már lassan több mint egy éve azon dolgoznak, hogy csökkentsék a szarvasmarhák szervezetét terhelő toxinok arányát szerves és szervetlen toxinkötő anyagok etetésével. Tehát senki ne érezze azt, hogy biztosan a tejtermelő telepek tulajdonosai a hibásak mindenért, mert ők direkt eltitkolták az egész ügyet, és tudatosan mérgezték a lakosságot.

Azt pedig, hogy a Magyar Nemzet címoldalon közölte, hogy a Hír TV egy műsora a Fusch Kft. termékében a határértéket meghaladó mennyiségű aflatoxint talált, egyenesen felháborító, és erősen lejáratás szagú! Emlékezzünk csak vissza arra, amikor marokkói dioxinos paprikával árasztották el az országot! Senki nem mondta be élő egyenes adásba, hogy melyik üzlet volt érintett, a kereskedelmi csatornák csak annyit közöltek, hogy "az áruházak polcairól levették az esetlegesen szennyezett termékeket".

Ne tessék pánikolni, igyon mindenki nyugodtan tejet.

Nagy problémát jelent a tejelő szarvasmarhát tartók körében, hogy az ellés előtt álló tehenet nem szabad "túlkondicionálni", tehát jelentős súlytöbblettel ellátni, mivel a borjának világra hozatalát követően szervezete a nagy mennyiségű felhalmozódott zsír bontásából kívánná fedezni a meginduló tejtermelés energiaszükségletét. A zsírok bontása közben ketonanyagok keletkeznek, s így kialakulhat a ketózis, a ketonúria.

További gondot okoz, hogy a tehén az ellés után, mikor a legnagyobb a táplálóanyag igénye, akkor nem vesz fel, vagy nem tud felvenni annyi takarmányt, amennyi a szükségletét kielégítené. Ezért a tejtermelés megindulását követően a jószág testsúlya folyamatosan csökken, ahogy bontja saját raktárait. Ez pedig azt jelenti, hogy a tehén méhének involúciója, azaz az ellés utáni regenerálódása után túl rossz kondícióban lesz ahhoz, hogy sikeresen lehessen termékenyíteni, ami pedig a gazdaság számára hátrányt, vagyis többlet költséget eredményez.

Mivel az az út nem járható, hogy az ellés utáni takarmány energiatartalmát olyan mértékben növeljük, hogy már kis mennyiség felvétele is elegendő legyen az állat szükségletének kielégítésére, ezért mást megoldást kellett találni. A kutatók rájöttek, hogy a bendőműködést serkentő, a tejtermelést tápanyaggal kiszolgáló eljárás csak is vizes alapon jöhet számításba. Így alakult ki a tehenek "drencselése", azaz kényszer itatása, amely során 20-25 liter vízben feloldott koncentrátumot juttatnak az állat bendőjébe. A takarmánykeverék tartalmaz különféle élesztőgombákat, amely a bendőflórát erősíti, míg a makro- és mikroelemek pedig a tejtermeléssel a szervezetből ürülő hasznos ásványi anyagokat igyekeznek pótolni.

A drencselés mikéntjét mutatja be az alábbi videó.

Sok telepen ma már a drencselést preventív jelleggel alkalmazzák, igyekezve megelőzni a drasztikus súlyveszteséggel járó betegségeket.

Arról, hogy ez a módszer miként felel meg az állatjóléti normáknak, bizonyára parázs vitát lehetne folytatni, hiszen a drencseléssel éppen a jószág megbetegedését igyekeznek elkerülni, és talán az emberek tükrözéses vagy beöntéses kezelése sem humánusabb ennél a módszernél.

--------------------------------------------------------------------