Magyar Asztal

Az Escherichia coli lényegében mindenhol jelen van a Földön, és bizony óriási gazdasági károkat okoz. Fertőz embert és állatot egyaránt.  Míg a humán kockázat viszonylag könnyedén kivédhető, addig a gazdasági haszonállataink védelme már sokkal problémásabb. Álljon itt egy fotó E. coli által fertőzött tejelő holstein-fríz, illetve egészséges tehéntejről. A különbség még a laikusok számára is egyértelmű, úgy gondolom.

Ami az igazán nagy problémát okozza az E. coli esetén, az az, hogy az elmúlt évtizedek során a tőgygyulladások gyógyítására rutinszerűen használt antibiotikumok jelentős részével szemben ellenálló, rezisztens. Ez a baktérium nagyon rövid idő alatt olyan mértékű gyulladást képes generálni még egy szarvasmarha szervezetében is, hogy az állat akár egy nap alatt is elhullhat miatta. A legfontosabb tehát a prevenció, ami kimerül a megfelelő tőgyegészségügyben (fejés előtti és utáni fertőtlenítő szerek) és a maximális istálló higiéniában (rendszeres almolás, itatók környékének tisztán tartása, fertőtlenítése).

A civil lakosság talán nem is tud arról, hogy a tejtermelés egyik legnagyobb rákfenéje a termelő tehenek tőgyének megbetegedése, a tőgygyulladás, szakmai nevén a mastitis. A mastitis a tejtermelő telepek költségeinek jelentős részét is adhatja a tőgygyulladásos egyedek gyógykezelése, még akkor is, ha a jó gazda gondosságával minden lehetséges módon igyekeznek elkerülni a tehenek megbetegedését. Sokan nem is gondolnak arra, hogy a boltokban kapható tej milyen sok minőségi vizsgálaton és ellenőrzésen megy át, mire eljut a fogyasztóig. Néhány sorban leírom, hogy milyen szigorú protokoll szerint megy a professzionális telepeken a tej fejése!

Az első ellenőrzést értelemszerűen a fejést végző személy végzi, amikor is a tehén bekerül a fejőházba, és az állat, valamint annak tőgyének fejésre való előkészítése elkezdődik. Az első lépés a tőgybimbók fertőtlenítő szerrel való fürösztése. Erre a célra vannak speciális vegyszerek, ám a legelterjedtebb és leghatásosabb a klóros víz használata. A tőgybimbók előfürösztésének célja a bimbón lévő szennyeződések feláztatása és a mikroorganizmusok elpusztítása. Ezen felül a bimbók mártása, fizikai inger, amely jelzi a tehénnek, hogy hamarosan fejve lesz, így beindulhat a tej leadását elősegítő és serkentő hormon, az oxitocin véráramba ürítése. A gyakorlatban használt tisztítószerek behatási ideje igen rövid, mindössze néhány másodperc, így öt-hat tehén tőgyének fürösztése után elkezdődhet a következő lépés. Korábban a bimbók tisztítása szivaccsal történt, ám hamar kiderült, hogy ezzel a módszerrel könnyen átvihetők az egyes kórokozók egyik tehénről a másikra. Manapság az alábbi képen is látható eszközt használják szerte a világon.

A következő lépés a felvitt vegyszer által fellazított szennyeződések letörlése. Hajdanán ezt a műveletet törölközővel végezték, amelyet minden fejés végeztével kimostak. Ugyanaz volt ezzel a módszerrel a probléma, mint ami a szivaccsal való bimbótisztítással. Manapság tőgytörlő papírral történik a tisztítás és a bimbó szárazra törlése. Természetesen minden papírt egyszer használnak.

Miután a tőgy tisztává lett varázsolva, egy arra kiképzett személy végzi az első tejsugarak kihúzását. Ennek a munkaműveletnek a végzésére csak teljes mértékben megbízható ember alkalmas, mivel az első tejsugarak kihúzásakor vehető észre, ha a tőgyben gyulladásos folyamatok zajlanak. A tejsugarat egy sötét színű fedővel rendelkező kancsóra emlékeztető tárgyra húzzák ki. Erre azért van szükség, mivel az ilyen felületen jobban látszik, ha az első tejsugarakkal csomós, darabos tej távozik a tőgybimbóból. Amennyiben a fejést végző személy ilyet észlel, az adott tőgybimbóból távozó tejet egy reagenssel vizsgálja meg. A reagens általában igen intenzív színű (lila, kék) anyag, amely a beteg tejjel reakcióba lépve sűrű, nyúlós masszát képez, ezzel jelezve a klinikai tőgygyulladást. Az alábbi képen látszik, hogy az egészséges tőgynegyedből származó tej (felül) nem mutat lényeges elszíneződést, míg a gyulladt negyedből fejt tej erősen elszíneződik, besűrűsödik (alul).

A beteg negyedből származó tej természetesen megsemmisítésre kerül, emberi fogyasztásra alkalmatlan. Ha az első tejsugarak kihúzása megtörtént és a tőgynegyedek egészségesek, akkor felkerül a fejőgép az állatra. Ha a gép érzékeli, hogy csökken a leadott tej mennyisége, egy beállított érték elérése (kb. 300 ml/perc) után a fejés befejeződik. A fejéskor a tőgybimbót lezáró izom kinyílik, kitágul, hogy a tej szabadon és gyorsan távozhasson. Ha a fejőgép nincs megfelelően beállítva és túl nagy a vákuum, akkor ez az izom kifordulhat, s létrejöhet a tőgybimbó hiperkeratózisa.

 A hiperkeratózis önmagában nem okoz fájdalmat vagy jelentősebb kárt a tehénben, azonban a bimbó lezárásáért felelős szfinkter (izomgyűrű) fejés után nem tud rendesen záródni, így a kórokozók sokkal nagyobb eséllyel jutnak be a bimbócsatornába, illetve a tőgynegyedbe, kialakítva ezzel a tőgygyulladást. Ezen felül az elszarusodott bimbóvég egyenletlen felszínén sokkal nagyobb eséllyel tapadnak meg és szaporodnak fel az egyes kórokozók. Az efféle felfertőződés ellen használnak mindenütt fejés utáni fertőtlenítő szert. Ezeknek a szereknek a feladatuk, hogy megtapadjanak a tőgybimbón, lezárva azt legalább annyi időre, amíg a záróizmok ismét összehúzódnak. Az igazán jó utófertőtlenítő szertől elvárható, hogy több órán át (a következő fejés megkezdéséig) fent maradjanak a bimbó felületén. Ezek a szerek általában a tapadásuk ellenőrizhetősége végett valamilyen rikító színűek.

Természetesen a fejőház és a fejőgépek megválasztásánál, tervezésénél és beállításánál is szerepet játszik, hogy milyen fajtájú szarvasmarhát kívánnak fejni vele, hiszen az egyes fajták között jelentős eltérés lehet. Például a magyartarka fajta bimbója jellemzően hosszabb és vastagabb, mint a holstein frízé, éppen ezért a legeredményesebb fejés az optimális méretű és minőségű fejőgumi használatával lehetséges.

Látható tehát, hogy a fejés nem is olyan egyszerű folyamat. Az egyes lépések szigorú betartása, a lelkiismeretes munkavégzés a tehenészetekben elengedhetetlen. Az év 365 napján.

Egy korábbi bejegyzésemben már tettem említést a Schmallenberg vírusról (SBV), ám úgy alakult, hogy ismét virtuális tollat ragadok és monitorra vetek pár gondolatot erről a betegségről. Érdeklődésem elsődleges oka a szakmai szintű érintettség, alább közlöm is egy - vélhetően - schmallenberg pozitív borjúról készült fényképemet.

Magát a betegséget okozó vírust 2011 októberében, Schmallenberg városában gyűjtött vérmintából izolálták először, innen is ered a kór elnevezése. A városka lakosait azóta egész Európa kérődzőkkel foglalkozó lakossága emlegeti. Szakmai tanulmányok elsődleges tünetként tejelő tehenek esetén a lázat, hasmenést és a tejtermelés csökkenését említik, ám igazán jelentős kártételt inkább az általa kiváltott vetélés, koraellés és a születendő borjúnál a torz gerinc és fejalakulás okoz. Lényeges tehát, hogy nem csupán a tejtermelők feje fáj, hiszen ugyanúgy okozhat a betegség vetélést a kiskérődzőknél, így például a juhnál vagy a kecskénél is.

Hiányzik a borjú farka, illetve medencéje is deformált

A betegség néhány hónap leforgása alatt eljutott Európa szinte minden szegletébe. Egy brit hír szerint Anglia jelentős részén elterjedt a vírus, mindössze öt hónap alatt (HTTP1). A vírusról egészen korrekt összeállítás olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal holnapján (HTTP2). Amit eddig én a gyakorlatban tapasztaltam, az lényegében egybecseng a szakirodalom által leírt tünetekkel. Ilyen például a torz gerinc és fejforma. Az első képen látható borjú homloka aránytalanul széles, illetve szemek nélkül jött a világra. Ezen kívül - szintén születésénél fogva - nincs farka sem, valamint medencecsontja is rendellenesen áll (2. kép).

Találkoztam már schmallenberg vírus miatt vetélt, torz ikerborjakkal, valamint olyannal, amely bár élve született, pár órával később elpusztult, mivel nem záródott rendesen a hasfala, spontán kifordultak a belső szervei. Erről az esetről nem készítettem fényképes dokumentációt, ami talán jobb is, így legalább nem kell korhatárossá tennem a blogot.

Felmerülhet - jogosan - a kérdés, hogy miképpen terjedhetett el ilyen gyorsan Európában ez a betegség, mik voltak a közvetítő faktorok? Az első fertőző faktorként a szúnyogok, legyek kerültek a figyelem középpontjába. Kísérleti úton, akabane vírussal fertőzött bikák mutatták ugyan a betegség tüneteit, ám a tőlük vett ondóban nem volt kimutatható a kórokozó, így tehát a sperma útján történő terjedés nem bizonyított (Parsons et al., 1981). Mivel a schmallenberg vírus is egy, az akabane és a shamoda vírussal közös szerocsoportba tartoznak (Hoffmann et al., 2012), így a '81-ben kapott eredmények lényegében vonatkoztathatók a schmallenbergre is. Hallottam olyan pletykákat is, hogy a hazánkban forgalomban lévő húshasznú szarvasmarhafajták bikái örökítőanyagának döntő többsége schmallenberg pozitív. Természetesen a szóbeszédet nem szabad tényként kezelni, de ha a szakmában ilyesmi terjed, annak lehet némi alapja, és az bizony aggodalomra adhat okot!

Összességében tehát elmondható, hogy a betegség megtalálható az ország egész területén, az általa okozott kár pedig igen jelentős, de pontos adatot valószínűleg még a Vidékfejlesztési Minisztérium sem tud szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy - legalább megközelítőleg - hány millió (vagy milliárd?) forint kára keletkezett az állattenyésztési ágazatnak az elmúlt két évben a schmallenberg vírus végett. A jövőben különösen fontos feladata lesz az állat-egészségügyi hatóságoknak a szükséges megelőzési és kezelési tervek és módszerek kidolgozása. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a schmallenberg vírus terjed a tenyészbikák örökítőanyaga által, úgy szigorú szabályozás életbe léptetése is indokolt lehet, már amennyiben ez megvalósítható, hiszen az nem jöhet számításba, hogy a teljes tenyészállomány jelentős része vágóhídra kényszerüljön.

Amíg el nem készül a vírus elleni vakcina, addig még százszor el fogják átkozni a gazdálkodók a Schmallenbergből "importált" átkot.

Hoffmann B., Scheuch M., Hoper D., Jungblut R., Holsteg M.m Schirrmeier H., Eschbaumer M., Goller k.V., Wernike K., Fischer M., Breithaupt A. Mettenleiter T.C., Beer M. (2012): Novel orthobunyavirus in cattle, Europe, 2011 Emerging Infectious Diseases 18. 469-472. p.

Parsons, I.M. Della-Porta, A.J., Snowdon, W.A., O'Halloran, M.L., 1981: Experimental infection of bulls with Akabane virus. Research in Veterinary Science 31. 157-160. p.

Több helyen is szenzációs hírként jelent meg, hogy Csányi Sándor idén elkészült csípőteleki tejelő szarvasmarhatelepén "zenél a fejőház". Persze nem kell semmi futurisztikus dologra gondolni, hiszen nem találták fel Csípőteleken a langyos vizet, pusztán csak a megfelelő oldalon nyitották ki a középiskolai biológia könyvet.

Pavlov kutyájáról már biztosan mindenki hallott. A híres orosz fiziológus megfigyelte, hogy ha egy bizonyos külső inger mindig egy adott eseménnyel egy időben következik be, akkor az állat - az ő esetében a kutyája - a két dolgot egymással összeköti. Kísérletében minden alkalommal mikor kedvencét megetette, egy csengőt rázott meg. Egy idő elteltével már az étel látványára sem volt szüksége a kutyának, pusztán a csengő hangja elindította nála a nyálelválasztást.

Nincs ez másképp a tejelő teheneknél sem. Az állatok nap mint nap megjelennek a fejőházban, így magát a fejést több tényezővel is össze tudják kötni. A Pavlov kutyájáéhoz hasonló kulcsinger lehet már maga a fejőház felé vezető út, az azon megtalálható tereptárgyak (például itató) és maga a fejőház is. Csípőtelken egy plusz kulcsingert szolgáltat a fejőházban szóló zene.

A tejelő teheneknél nagyon fontos, a technológia meghatározó része, hogy az állat biokémiai szempontból a lehető legfelkészültebben essen át a fejésen. Értjük ezalatt a tejleadást segítő hormon, az oxitocin elválasztásának serkentését. A természetben a tőgyet ért fizikai inger (a boci lökdösi, döfködi anyja tőgyét) adja a jelet a tehén hipotalamuszának, hogy az elülső lebenyben tárolt hormont ürítse a véráramba. A vér útján az oxitocin eljut a tőgybe, ahol annak simaizomzatát összehúzva kipréseli az alveolusokban tárolt tejet. A fejőházban az ilyen fizikai ingert a tőgy előkészítése, előfertőtlenítése (mosása) és letörlése jelenti.

A zeneszó tehát a fizikai ingert megelőzően jelzés a tehénnek, így az már tudja előre, hogy hamarosan fejve lesz, el is indul a tejelválasztása sok esetben már a fejőház bejárata előtt, az elővárakozóban.

Hogy miért van szükség rá, hogy az állat minél hamarabb leadja a tejét? A válasz igen kézenfekvő: minél hamarabb leadja a tehén a tejét, annál hamarabb mehet haza a fejést végző dolgozó. Ezen felül természetesen állategészségügyi okai is vannak: a lassú fejés során tovább éri vákuumhatás a tőgyet, így annak szövete sérülhet.

A fejőházi zene tehát egy kulcsinger, amely kiváltja a teheneknél a tejleadás feltételes reflexét.