facebook

Aflatoxin a tejben

2013.03.05. 19:00 Imre Laci

Mielőtt mindenki leszokna a tejivásról, és még mielőtt azok, akik eddig is hangosan ágáltak a tejfogyasztás ellen tenyerüket összecsapva üdvrivalgásban törnének ki, leszögezném, hogy ez az egész botrány a tejben talált aflatoxin körül nem más, mint hisztériakeltés.


A mikotoxinok a penészgombák másodlagos anyagcsere-termékei, amelyek a szakirodalom szerint abban az esetben termelődnek a gomba által, ha annak életkörülményei eltérnek az optimálistól, azaz ha stressz éri őket. Stressz pedig minden évben éri őket, így minden évben termelődnek. A tavalyi év az átlagosnál aszályosabb volt, így fordulhatott elő, hogy a Magyarországon kevésbé jelentős, raktári penészek, így az aflatoxint is termelők nagyobb arányban fordultak elő.

Az, hogy most a tejben az EU-s határérték feletti eredmények születtek, az nem köszönhető másnak, hogy az Unió minden hasonló anyag felső határának mennyiségét a legkisebb hatást kiváltó dózis századrészét jelöli meg. Tehát ha valaki a határértékkel megegyező mennyiségű toxint tartalmazó tejet fogyaszt, abból az adott dózis százszorosát kellene elfogyasztania. Azt pedig erősen kétlem, hogy bárki legurítana a reggeli lekváros kenyér mellé kb. ötszáz liter tejet.

Még annak esélye sem áll fenn, hogy a hosszú évek során fejtené ki rákkeltő hatását az aflatoxin, mivel senki nem garantálja, hogy az idei év időjárása is kedvezni fog ezeknek a penészeknek.

A termelők pedig már lassan több mint egy éve azon dolgoznak, hogy csökkentsék a szarvasmarhák szervezetét terhelő toxinok arányát szerves és szervetlen toxinkötő anyagok etetésével. Tehát senki ne érezze azt, hogy biztosan a tejtermelő telepek tulajdonosai a hibásak mindenért, mert ők direkt eltitkolták az egész ügyet, és tudatosan mérgezték a lakosságot.

Azt pedig, hogy a Magyar Nemzet címoldalon közölte, hogy a Hír TV egy műsora a Fusch Kft. termékében a határértéket meghaladó mennyiségű aflatoxint talált, egyenesen felháborító, és erősen lejáratás szagú! Emlékezzünk csak vissza arra, amikor marokkói dioxinos paprikával árasztották el az országot! Senki nem mondta be élő egyenes adásba, hogy melyik üzlet volt érintett, a kereskedelmi csatornák csak annyit közöltek, hogy "az áruházak polcairól levették az esetlegesen szennyezett termékeket".

Ne tessék pánikolni, igyon mindenki nyugodtan tejet.

18 komment

Címkék: hisztéria botrány tej gomba rákkeltő mérgező toxin mikotoxin aflatoxin

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr305118414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dezso 2013.03.05. 20:53:07

"legkisebb hatást kiváltó dózis százszorosát jelöli meg" - véletlen nem a századrészét akartad írni? Akkor kijönne a matek :)

mirx 2013.03.05. 21:08:50

Nem is ez a gáz... hanem hogy az amcsiknál már keresztül akarja nyomni az FDA-nál a tejlobbi, hogy aszpartammal dúsított, de az összetevő feltüntetése nélküli tejet árulhassanak "low fat" vagy hasonló címkével. Most épp háborog a nép meg a sajtó, de szerintem át fog menni, és akkor előbb-utóbb be fog gyűrűzni hozzánk is. Mondjuk nem véletlen mindenből csak a totál zsíros változatot veszem, már a fene tudja, miket raknak az ilyen fogyókúrás baszokba, eszem megáll.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.03.05. 21:15:23

Az Egyesült Államokban használnak növekedési hormont a húsmarhák hizlalásánál, szinte minden gazdasági növényük már genetikailag módosított és a "mezőgazdasági államok", mint amilyen Kansas, Nevada vagy Ohio, lényegében nincs kultúrtáj, csak a végeláthatatlan szántóföldek.

Az USA-ban az aszpartamos "low fat" tej valóban már csak nüansznyi apróság. :)

mirx 2013.03.05. 21:20:49

sztm annyira nem apróság, tekintve, hogy főleg a gyerekekkel itatják a témát, és az aszpartám (ellentétben a növekedési hormonokkal) igen erősen rákkeltőnek bizonyult egerekben meg egyéb állatokban.
amúgy ja, meg ők már mindent kukoricasziruppal csinálnak, de mindent, nem véletlenül édes is minden (nem is értem, minek a tejet még édesebbé tenni, dehát ez van)

micsoda? 2013.03.05. 22:09:00

Nem is tudom, magyar termék ide- v. oda, a tsz. tejet jobban becsültem, mert ott volt az állatorvos. Ma az állatorvos gondolom nem kis pénz, a tejér meg keveset fizetnek.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.03.05. 22:16:53

Minden állattartó telep köteles állatorvost tartani. Az állatgyógyászati készítményeket pl. csak állatorvos aláírásával lehet beszerezni.

Ezen felül az állatorvosnak nincs köze a tej beltartalmának vizsgálatához. A telepvezető döntése, hogy küld-e tejmintát különböző vizsgálatokra (pl. toxintartalom vizsgálatra) vagy sem. Az tény, hogy nem olcsó egy ilyen laboreredmény...

Lajos ghr 2013.03.05. 23:43:17

az aflatoxin vonatkozásában lehet hogy szabad tejet inni de amúgy maga a TEJ nem jó a felnőtt szervezetnek, ezért aki nem akarja leamortizálni magát, ha elmúlt 14 éves akkor inkább felejtse el.
csak figyelje ki magát egyszer, mi történik benne-rajta ha nem iszik pár hétig semmi tejet és akkor vitázni sem kell róla többet.

Phrascarica 2013.03.05. 23:50:36

A tej aflatoxin nélkül is kaka, azzal együtt pedig hígfos, és az egyik leginkább állatkínzó termelési módszer.
Igyatok csak tejet, majd elvisz a rák ;) Imre lacinak pedig lövése nincs, mi az az aflatoxin.

angyali értékrend 2013.03.05. 23:54:17

amerikaban aszpartamos a tej, nalunk antibiotikumos... :D

halaloszto 2013.03.05. 23:59:47

@Imre Laci: jaja, ott mar minden muanyag es csupa mereg. meg is latszik hogy hol elnek tovabb az emberek....

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.03.06. 07:53:30

@Phrascarica: Annyira lövésem sincs a toxinokról, hogy azokból írtam a diplomadolgozatomat. :)

Az pedig badarság, hogy a tej káros az egészségre. Tanulmányok sora bizonyította be, hogy a tejet rendszeresen fogyasztók körében több betegség (pl. időskori csontritkulás) ritkán fordul elő.

Annak aki kételkedik, vagy csak kíváncsi, javaslom elolvasásra Dr. Kukovics Sándor A tej szerepe a humán táplálkozásban című könyvét.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.03.06. 08:04:04

@angyali értékrend: A tejfeldolgozó üzemek kénytelenek minden egyes beszállított tételt megvizsgálni gátlóanyagra, azaz antibiotikum szermaradványra, mert ha van ilyen a tejben, akkor az gátolja a joghurtkultúrák szaporodását, ezáltal a késztermék előállítást.
Ha pedig egy tejminta nem gátlóanyag negatív, akkor az egész megsemmisítésre kerül, amelynek teljes költségét az előállító, azaz a termelő fizeti meg. Ilyen feltételek mellett azt hiszem, hogy senki nem kockáztatja meg azt, hogy ne tartsa be az élelmiszer-egészségügyi várakozási időt.

nitro1 2013.03.06. 08:14:13

@Lajos ghr: Lusta vagyok kivárni, nem súgod meg inkább titokban? Jobb szeretem előre tudni, mi várható, mielőtt bármiféle kísérletbe kezdenék. De várj, egyszer leálltam vele egy hónapra más miatt, és láss csodát, mi változott pozitív irányba? Semmi. :-)

Balt 2013.03.06. 08:19:02

@Lajos ghr: Nos, ezért iszunk "reggeli italt". :)

Egyébként mi történne? Már elmúltam 14 és szeretem a tejet.

HgGina 2013.03.06. 08:40:40

A határértékkel kapcsolatosan ilyen slendrián, értelmetlen megfogalmazást ritkán látni. Nem ártana egy kis pótlólagos magyar nyelvtan óra.
Az pedig miért került be, hogy a Magyar Nemzet és a HírTV vezető hírként jelenítette meg? A Népszava, Népszabadság és a többi lap is megírta. Politikai oldaltól függetlenül! Az RTL és a TV2 is lehozta a hírt. Egy ilyen hír mellé miért kell megint jól láthatóan - bár sunyi módon - a Fideszt szapulni? Hol marad Zorbán a patás ördög? Vagy esetleg narancsszínű tehenek adták a tejet?
Szánalmas ez az aflatoxin kapcsán is bújtatott napi politikától bűzlő firkálmány.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.03.06. 10:19:20

@HgGina: Semmiféle politikai töltetet nem szerettem volna adni a bejegyzésnek, csupán arról van szó, hogy reggel a Magyar Nemzetre vetettem egy pillantást az újságosnál és ott szembesültem vele elsőként.

Politikai oldaltól függetlenül elítélem, hogy egy cég ellen ilyen lejárató kampányt folytat a média, főleg egy hazai tulajdonú cég esetén.

Hangsúlyozom, ez a téma független a politikától.

KékFény6 2013.03.06. 19:53:12

@mirx: De mekkora dózisban? Mert sokszor hallottam ezt, de sehol nem olvastam még, hogy mennyi aszpartám okoz rákot pl. az emberben. Mert ha egy vasúti kocsinyit kell megenni belőle hetente, akkor ez a téma is túl van misztifikálva.
süti beállítások módosítása