Törökország legnagyobb tejipari vállalata, a Sütas feldolgozó üzemet vásárolt Bukarestben. A gyár korábban egy Tnuva nevű izraeli cég tulajdonában állt, ám annak csődbemenetele óta nem folyt feldolgozás a tejüzemben. Muharrem Yilmaz, a vállalat elnöke egy beszédében elmondta, hogy mostani beruházásukkal az Európai Unió piacai felé szeretnének nyitni.
Törökország évek óta folyamatosan fejleszti mezőgazdaságát, főleg a húsmarha ágazaton belül voltak igen jelentős Európai Unióból történő felvásárlások. Bár jellemzően a húsmarhákra volt jelentős török kereslet, rengeteg tejhasznú állatot, legfőképp holstein-fríz fajtájú üszőket vásároltak. Már akkor biztosan tudható volt, hogy Törökország nem pusztán vágóállatokat vásárol, hanem létre kívánja hozni saját tenyészállományát.
A rohamosan fejlődő török gazdaság immáron eljutott arra a szintre, hogy az Európai Unió országaiban is megvesse lábát, amelyre a szóban forgó gyárvásárlás is remek példa.
Fontos kérdés, hogy képesek lesznek-e alapanyaggal ellátni a romániai tejtermelő telepek az újrainduló üzemet, vagy importra szorulnak majd?
Egy szó mint száz: oda kell figyelnie a magyar agráriumnak a hasonló külföldi eseményekre, hiszen rövid időn belül meghatározó hatásokat eredményezhetnek, amelyek hazánk gazdaságára is befolyással lehetnek.