facebook


A legeltetéses vagy az intenzív gazdálkodásé a jövő?

2010.02.19. 14:30 Imre Laci

 

A nagyüzemi vagy a legeltetéses gazdálkodásé a jövő?
 
Az elmúlt években kialakult tejválság megkérdőjelezte a jelenlegi, intenzív tejtermelés életrevalóságát. Vajon szükséges-e jogi és kormányzati eszközökkel életben tartani a jelenlegi tejtermelési struktúrát, vagy érdemesebb volna átállni a kevesebb produktumot eredményező, legeltetésre alapozott tejtermelésre és szarvasmarha-hizlalásra? Egyáltalán lehetséges volna ország igényeit kielégíteni a legelőre alapozott tejtermeléssel? Megvannak az ehhez szükséges természeti adottságaink?
Az Európa-szerte tomboló tejpiaci válság okozta árcsökkenést hiába próbálták Európai Uniós támogatással, az intervenciós ár emelésével vagy más eszközökkel orvosolni, a termelői nyerstejért továbbra is csak 40-50 forintot kapnak a gazdák literenként. Jogosan feltehető a kérdés, hogy szükséges-e egy olyan rendszerbe tölteni a pénzt, amely a jelenlegi gazdasági körülmények között nem mutatkozik életképesnek? Hazánkban nehezíti még a gazdák helyzetét többek között a trágyakezelés költségessége, melyre az EU más, többnyire nyugati országaiban külön támogatást kapnak a tejtermelő telepek. Az Európára jellemző túltermelést orvosolandó az EU extra támogatásokkal igyekszik a termelőket a jelenlegi intenzív technológiáról a kevesebb produktumot eredményező legeltetésre alapozott gazdálkodásra átállítani. A folyamatot azonban nehezíti, hogy az elmúlt pár évben Európai Uniós támogatással és a gazdák által beinvesztált önerőből felépített istállók, trágyatárolók és fejőházak ily módon nem lennének kihasználva. Bolond volna bármely gazda is parlagon hagyni a páresztendős technológiát melyre sok-sok millió forintot költött.
Fontos megjegyezni, hogy Magyarországon a tejtermelés mennyisége 2008-ra a 64%-ára (1792,1 millió literre) csökkent az 1990-eshez (2763 millió liter) képest a KSH adatai szerint.
A fenti adatok és a jelenlegi gazdasági helyzet alapján további drasztikus csökkenés várható. Ugyanakkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy 1995-ben hazánkban 421.000 tehén élt, míg 2008-ban csupán 264.000 db kettős-, illetve tejhasznosítású (gatn.szie.hu adatai alapján). Az egy tehénre jutó átlagos tejtermelés tehát ’95-ben 4559 liter (húshasznú tehenek létszámát is számításba véve), míg 2008-ban 6788 liter volt. A növekedés elsősorban a nemesítés és a precízebb takarmányozásnak köszönhető, hiszen 1995-re már az uralkodó tejtermelő fajta a kanadai eredetű, Magyarországon a ’70-es években behozott holstein-fríz volt. Érdemes pár szót ejteni a korábban Magyarországon széles körben elterjedt kettős hasznosítású magyartarka fajtáról és a holstein-frízről, mert e két fajta közti különbségben gazdasági lehetőségek rejlenek!
A magyartarka a múlt század harmincas éveire lett uralkodó fajta hazánkban. A svájci szimentáliból lett kinemesítve. A bikák testtömege 900-1300 kg, a teheneké 600-700 kg. A fajta növekedési erélye és hústermelő képessége kiváló. (Horn és munkatársai, 1995). Jó szaporodó képesség és tőgyegészségügy, valamint kiváló lábszerkezet és hosszú hasznos élettartam jellemzi. „…a költségcsökkentés másik lehetséges módja a biológiailag stabil, hosszú hasznos élettartammal bíró tehénállományok kialakítása lehet.” (Húth és Komlósi, 2010) Jól bírja a legeltetést és a szélsőségesebb időjárási viszonyokat. A fajta jelenlegi genetikai képességeinek köszönhetően minden nehézség nélkül termelhető évi 6000 liter jó minőségű tej (Rácz K., 2009).
A holstein-fríz fajta esetében a tehenek testsúlya 650-750 kg, tejtermelése 7000-8000 kg,  3,5-3,7%-os tejzsírtartalommal (Horn és munkatársai, 1995). E fajta kiváló gépi fejhetőségre, nagy laktációs tejtermelésre és az ehhez szükséges óriási takarmányfelvevő képességre lett szelektálva. A takarmányozás minőségére és mennyiségére ezen okokból tehát igen érzékeny, genetikai képességeit csak első osztályú takarmányok etetésével lehet kiaknázni. Elmondható tehát, hogy a holstein-fríz állományok takarmányozása költséges, amit tetéz a technológiai nyomás okozta rossz szaporodásbiológiai állapotuk (magas termékenyítési index, gyakori méhproblémák) és alacsony hasznos élettartamuk. A fajta ellenálló képessége elmarad a magyartarkáétól.
A tejtermelő telepek legnagyobb költségét a takarmányozás adja, melyre már utaltam a holstein-fríz fajta esetén a nagy takarmányfelvevő képesség alatt. Így tehát érdemes szót ejteni az intenzív tejtermelési technológia költségnövelő tényezőiről, így például arról, hogy a kötetlen tartású istállókban viszonylag nagy egyedsűrűség esetén az alomanyag nem kielégítő gyakorisággal történő cseréje elősegíti a tőgygyulladás kialakulását. A tőgygyulladás, szakmai nyelven a masztitisz kezelésének költsége három tényezőből tevődik össze: egyik ilyen tényező a gyógyszerek igen borsos ára, a tőgygyulladásban szenvedő tehén tejének eladási tilalma (veszélyes hulladéknak minősül) és annak megsemmisítése plusz költségként a termelőre hárul. Az intenzív technológia hatására sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve az állatok, így gyakori a szaporodásbiológiai megbetegedések következtében selejtezésre kényszerülő tehén, valamint a lábszerkezet leromlása miatti kényszervágás. A borjak születés utáni azonnali elválasztása sok etikai és szakmai kérdést vet fel, hiszen az újszülött állatok szopási ingere ha életük első szakaszában kielégítetlen marad, akár káros pótcselekvések is kialakulhatnak. Ezen okokból a borjak egészségének és közérzetének (animal welfare) megóvása érdekében több törvény is meghatározza az állatok tartását, takarmányozását és elhelyezését.
A jelenleg elterjedt intenzív tejtermelés extra költségei közé tartozik a takarmány behordása, tartósítása (silózás), kitárolása, keverése és kiosztása. Mindegyik mozzanat gépesített. Ezen gépek költségesek, valamint fosszilis energiahordozó elégetésével működtethetők, ami nem csupán drága, de környezetterhelése is jelentős.
Az imént felsorolt negatív tulajdonságok egyike sem jelentkezik a legeltetéses tejtermelés esetén. Ami relatív hátrányként fennállhat, az az egyedenkénti kisebb tejhozam, a több emberi munkaerő szükségessége és az időigényesség. Ezek azonban, mint ahogy említettem is, relatív hátrányok, hiszen a jelenlegi túltermelés esetén a csökkenő tejhozam nem okoz gazdasági kiesést, deficitet. A magyarországi 56,9 literes egy főre jutó éves tejfogyasztás mellett pedig főleg nem (2007-es KSH adat). Mindezek felett a kétszámjegyű munkanélküliségi rátára és a vidéki emberek helyben tartására is orvosság lehet a legeltetésre alapozott tejtermelés. Ez a típusú gazdálkodás könnyedén beilleszthető az agrár-környezetgazdálkodási programokba, végezhető akár természetvédelmi (Natura 2000) területen is. A legeltetéses tejtermelés és szarvasmarha-hizlalás alkalmas lehet tájvédelemre és gyeprekultiválásra. Jótékony hatással van a talaj termőképességére és fenntartja annak biológiai sokféleségét, biodiverzitását. Roppant nagy terhet venne le a gazdák és a természetvédők válláról is a megoldódó trágyakezelési probléma. Az intenzív technológia alkalmazásakor óriási trágyatároló medencéket kell építeni, melyek költségességükön túl a vidéki tájat is elcsúfítják, nem beszélve az erős szaghatásokról. Legeltetés esetén nem kell a trágya tárolásával, szállításával és a földre való kijuttatásával foglalkozni, ezzel is rengeteg pénzt spórolva meg a gazdának.

 

Látható tehát, hogy az intenzív, nagyüzemi tejtermelésről való átállás nem okozna tényleges gazdasági kiesést. Ehhez azonban olyan jogi alapot kellene biztosítani a magyar gazdák számára, amely megóvná az itthoni piacot a beáramló külföldi, nagyüzemileg előállított tejtől. Ez a technológia megkívánná, hogy a jelenlegi átlagosan több száz tehenet tartó gazdaságok helyett kis egyedszámú, családi farmok jöjjenek létre. Fontos volna a hazai feldolgozóipar védelme a tőkeerős vállalatokkal és külföldi, piaci spekulánsokkal szemben, akik a csökkenő tejtermelést kihasználva igyekeznének külhoni termékek behozatalával leszorítani az itthoni árakat. Elengedhetetlen volna a vagyonvédelem megerősítése, hiszen a legelőről napjainkban nem csupán a jószágot, de még a karámot is ellopják, nem beszélve a kihelyezett itató berendezésekről vagy az abraktakarmány-adagolókról.

A Kárpát-medencében minden adott a fenntartható, legeltetésre alapozott, gazdaságos tejtermeléshez. A lehetőségek kiaknázása nem csupán lehetséges opció, hanem kötelességünk! Rendelkezünk az önellátáshoz szükséges természeti, tudományos és humán forrásokkal. Évszázados hagyományaink segítettek a magyar táj és a népi kultúra megőrzésében. A fenntarthatóságot megcélzó, hagyományokra alapozó gondolkodásmód kiépítése és továbbadása lesz az elkövetkezendő évek legfontosabb feladata. Ez a magyar agrárium, sőt, az egész magyar nemzet érdeke mind gazdasági, mind pedig kulturális vonatkozásban.

 

2 komment

Címkék: magyar magyarország asztal intenzív tejtermelés konvencionális magyartarka legeltetés alapozott holstein fríz

Mikor és meddig fejhető egy tehén?

2009.11.28. 12:32 Imre Laci

Nevetségesnek tűnhet a kérdés a kicsit is tájékozottabb embereknek, pedig bizony nagyon sokan vannak akik pl. abban a tévhitben élnek, hogy a faj megnevezése a tehén és nem pedig a nőnemű egyedeit hívjuk így a szarvasmarha fajon belül. Tehát a közérthetőség kedvéért virtuális papírra vetem hogy mi is kell ahhoz, hogy fejhető legyen egy tehén.

Először a tehén szó szakmai kifejtésére lesz szükség: tehénnek nevezzük a szarvasmarha fajon belül azokat a nőivarú egyedeket, melyek már legalább egyszer borjat hoztak a világra. Azokat a nőivarú marhákat melyek még nem ellettek, üszőnek nevezzük (üszőborjú, vagy az első vehemét hordó előhasi üsző). Az üszők tőgye fejletlen, míg az előhasiaké, melyek első borjukkal vemhesek gyors fejlődés alatt állnak.

Ha tehát megkérdezi valaki, hogy mennyi tejet ad egy üsző, mi a válasz? Természetesen az hogy semennyit, hiszen ha még nem ellett az állat, akkor nincs is teje. Ezzel pedig már meg is válaszoltam a címben feltett kérdést. Akkor fejhető egy tehén, ha az ellést követően elindul a tejtermelés. Borjú nélkül nincs tejtermelés! Mint ahogy az embernél sincs az anyának teje amíg világra nem hozta gyermekét.

Jogosan feltehető kérdés, hogy mennyi ideig lehet fejni egy tehenet? Erre egy nemzetközi irányszámot használnak a szakemberek. Egy átlagos ivari életű (egészséges) tehén laktációja (tejtermelési időszaka) 305 napig tart. Amennyiben elhúzódik a laktáció vagy hamarabb befejeződik, kerekítik a termelést 305 napra, így jobban összehasonlítható az egyedek termelése. A 305 napos termelést követően 60 napig szárazon áll a tehén, tehát felkészül a következő ellésre. Így tehát azzal számolhatunk, hogy egy tehén egy borjat hoz világra egy évben. (A valóságban azonban átlagosan 400-440 nap a két ellés közt eltelt idő.)

A fenti ábra a tejtermelési időszak (laktáció) ideje alatt termelt tej napi eloszlását mutatja. Bár ezen a diagramon csak 280 napot tüntettek fel, jól látható, hogy az ellést követő pár napban hirtelen növekszik a napi termelés és az idő haladtával egyre kevesebb a kifejhető tej mennyisége. A termelés kiegyenlítettsége nagyon kívánatos volna, hiszen az extrém kilengéseket; nagyon magas kezdeti termelést és gyors visszaesést mutató egyedek tőgye nagyon nagy igénybevételnek van kitéve. Előfordulhat hogy a tőgyet függesztő szalagok elszakadnak. Ezen felül a tejtermelés nagyon sok kalcium és foszfor felhasználását igényli, amelyet ha nem képes az állat szervezete a vérből kivonni a csontok bontásával pótolja a hiányt. Nagy termelésű egyedeknél a vér kálciumszintjének esése akár ellési bénuláshoz is vezethet. (Izmok működéséhez szükség van kalciumra.)

Vegyük végig mi is kell akkor a gazdaságos tejtermeléshez? Tegyük fel, hogy van egy holstein-fríz üszőnk, melyet 16 hónapos korban vemhesítettünk (mármint az inszeminátor) és szabály szerint 285 napos vemhesség után sikeresen világra hozza borját. Ekkorra már több mint 2 éves a jószág (25,5 hónapos). Az ellést követő 60-90 napon belül ismét vemhesítjük az állatot. Az elléssel elkezdődik az első laktációja, mely tételezzük fel szintén az etalont követve 305 napig tart. Az apasztást (fejés beszüntetése) követően 60 napig szárazon áll, azaz nem fejjük az állatot. Ezután következik ismét az ellés.

Az egész tejtermelés tehát körfolyamat, melynek ezernyi apró részlete van. Egy jó szakembernek minden ilyen részletre oda kell figyelnie ha állatait maximálisan ki kívánja használni és ha azok egészségére is nagy gondot fordít.

Egy elrettentő példa: az első laktáció során termelt tej 70-80%-át teszi ki a csúcsteljesítménynek, mely a 3. és a 4. laktációra tehető. Ahhoz, hogy az állat igazán gazdaságosan termeljen tehát min. 3-4 laktációt kellene hogy megéljen. Magyarországon az egy tehénre jutó életteljesítmény borjak tekintetében 2 darab! Lenne még hova fejlődni...


21 komment

Címkék: tej tehén tőgy tejtermelés üsző laktáció

Válasz egy olvasónak - a tehenek hűtéséről

2009.04.12. 18:55 Imre Laci

Egyik legszorgalmasabb olvasóm írta egy korábbi bejegyzésemhez, hogy manapság a tehenek a nagy mennyiségű tej megtermelése közben túlhevülnek és ezt elkerülendő, "locsolják" az állatokat.

Az első és legfontosabb tudni, hogy a szarvasmarhák 10-15 °C-on érzik megukat jól, tehát például a hazánkban jellemző nyári kánikula már komoly szenvedést okozhat, sőt, akár az állat elhullását is eredményezheti (ld.: respirációs alkalózis). A gazdák tehát kénytelenek voltak valami megoldást találni az állatok környezetének hűtésére.

Az első és legkézenfekvőbb megoldás természetesen a szellőztetés. Egy kis légmozgás az embert is felélénkíti egy nyári forró napon, akárcsak az állatokat. Az új istállók ezért épülnek felül nyitottra, hogy a meleg levegő itt kiáramolhasson, míg a légtérben működő ventillátorok mozgatják a levegőt az épületen belül. Azonban van ahol ez sem segít. Ezért terjedt el a légtérbe történő vízpermetezés. Az elsődleges cél nem az állatok bőrének nedvesítése, hanem a levegő hűtése a vízpermet párolgása révén. Egyes helyeken szereltek fel ún. tehénzuhanyt is, amely alatt az állat kedvére fürdőzhet. (Fontos megjegyezni, hogy itt sem folyik a víz folyamatosan az állatokra!)

A vízpermetezés tehát nem azért szükséges, mert a tehenek olyan sok tejet adnának, hogy az számukra extra hőtermelést jelentene. Egy tejelő tehén ha nem érzi jól magát, először a tejtermelése esik vissza. Ezt pedig egy gazda, aki az eladott tejből él, nem engedheti meg ugyebár...


 

9 komment

Címkék: tehén víz hűtés permetezés tejtermelés

süti beállítások módosítása