Magyar Asztal

Laikusoktól rengeteg támadás éri a tejtermelő szarvasmarha-telepeket, mondván, a tehén által világra hozott bikaborjút rögtön leölik, mivel nincs hasznuk. Persze ha valaki életében legalább egyszer járt ilyen telepen, nagyon jól tudja, hogy ez nincs így, hiszen senki nem ellensége saját pénztárcájának.

Az igazság az, hogy a megszülető borjú bizony - gyakran nem is kevés - pénzébe kerül a gazdának! Gondoljunk csak bele, hogy az örökítő anyag, amelyet felhasználnak a tehén (vagy üsző) termékenyítésére, pénzbe kerül. Egyetlen műszalma (amiben tárolják a spermát) ára attól függően, hogy milyen pedigrés bikától származik, 2500-15.000 forint között változhat. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy gyakran nem is vemhesül a tehén az első próbálkozásra, az összeg jelentősen megnövekedhet. Erre a költségre jön még rá a vemhesség utolsó nagyjából 60 napja, amikor a tehenet már nem fejik. Ezt az időszakot hívják szárazon állásnak. Ez idő alatt a tehén nem termel azonnal könyvelhető hasznot, csak eszik, ráadásul egyre drágább takarmányt, hogy a benne fejlődő borjú igényei ki legyenek elégítve. Ez a takarmányköltség is növeli a még meg sem született borjú árát.

A világra jött borjú ha nőivarú, úgy automatikusan tenyészutánpótlást jelent. Mivel hazánkban (is) roppant szigorú követelményeknek kell megfelelniük a tenyésztésre használt bikáknak, így csak nagyon kevés bikaborjúból válik tenyészbika. Azokat a roppant magas genetikai értékkel bíró teheneket nevezzük bikanevelő tehénnek, amelyek utódja potenciális tenyészbika-jelölt. Mivel a telepek legjava nem rendelkezik a bikaneveléshez szükséges épületekkel, lehetőségekkel, így jellemzően a születő bikaborjak rövid időt töltenek a telepen, hizlaló telepekre kerülnek, vagy környékbeli gazdák veszik meg őket, s ők hizlalják addig, míg el nem érik a kívánt vágósúlyt. A bikaborjakért kapott összeg jó esetben egyenlő azzal a pénzzel, amelyet a tehén (vagy üsző) vemhesítésre, takarmányozásra és a borjú eladásáig annak táplálásra költöttek.

Ha valóban leölnék a született borjút, úgy minden esetben számolhatnának a tetem megsemmisítésének összegével is, hiszen ha egy tehén vagy üsző leellik, azt az ENAR felé jelenteni kell, ahogy a született borjú nemét, súlyát, valamint füljelzőjének számát is. Olyan tehát nem fordulhat elő, hogy egy korábban már bejelentett vemhes tehén a rendszerben "nem ellik le", tehát elsunnyogják a született borjút. Nyilván az sem játszik, hogy az adott telepen minden bikaborjú papíron elhullik, mert erre aztán percek alatt csapna le a NÉBiH.

Látható tehát, hogy egyetlen tejtermelő telep sem mészárszék, minden megszülető borjú értéket képvisel és eszerint maximális figyelemmel és gondoskodással bánnak a jószágokkal.

A vízjellel ellátott képen látható borjút magam segítettem a világra, üsző lett és köszöni szépen jól van. :-)

Bizonyosan mindenki találkozott, az alig egy hete megjelent WHO közleményt fricskázó mémekkel. A hazai online világ állóvizébe óriási örvényt kavaró megállapítás, mely szerint egyes feldolgozott húskészítmények rákot okoznak, először felháborodást keltett a közvéleményben, majd pedig megjelentek a tréfás ikonok is. Én magam is egy bejegyzést szenteltem a témának. Nem is hinnénk, hogy a szóban forgó WHO közleménynek sokkal súlyosabb következményei is lettek!

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy minden akciót reakció követ. Ha például vezető kormányzati személyiség államcsődöt emleget, az adott ország fizetőeszköze meggyengül. Nincs ez másképp akkor sem, ha egy nemzetközi szervezet tesz elhamarkodott kijelentéseket és annak hatása nem csak egy ország gazdaságában indít be változást, hanem bizony világszerte. Az Egyesült Államokban óriási csökkenést eredményezett a disznóhús keresletben a WHO jelentése, az év egyik legjelentősebb gazdasági visszaesését produkálva, olvasható a The Pig Site által közölt cikkben.

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden olyan tanulmányt el kell hallgatni, amely bármely módon károsan érintheti a gazdaságot, csupán annyit, hogy csak akkor közöljünk eredményeket, ha azok valóban, minden körülmények között megállják a helyüket. Ami a WHO szóban forgó jelentésével kapcsolatban a legkevésbé sem mondható el. Bizonyos esetekben egy erősebb recesszió eredményezheti akár azt is, hogy gazdálkodók mennek tönkre, családok veszíthetik el megélhetésüket, tehát felmerül az a kérdés is, hogy vajon lesz-e bárminemű retorziója az ügynek? Jelen esetben például fog-e korrekciós sajtótájékoztatót tartani a WHO illetékese?

Mikor fogunk végre eljutni oda, hogy felelősségteljesen bánjunk a szavakkal, és hogy elméleti feltevések birtokában még ne tegyünk rögvest kijelentéseket is? 

Rengeteg okom van arra, hogy ne kedveljelek, kedves Vegán Olvasó. Nap, mint nap egyre több, és több muníciót adsz, adtok arra, hogy pusztán szubjektív véleményetekre alapozott álláspontotokat egy szakavatott ember kikezdje.

A legbosszantóbb tulajdonságod, hogy a létező összes csatornán igyekszel mindenkit meggyőzni a vélt igazadról. Dühítő, hogy egy inkvizítort is megszégyenítő elvakultsággal próbálsz mindenkit szadista mészárosként feltüntetni, aki képes étkezési céllal leölni egy állatot. Hiába a sok-sok érv, a megannyi tudományos bizonyíték az állati eredetű élelmiszerek hasznáról, az állattartásnak a fenntartható gazdálkodásban betöltött igen jelentős szerepéről, mindez nem számít, mert az általad preferált táplálkozási divatról úgy hiszed, hogy stabilabb erkölcsi alapon áll. Ha pedig valaki már-már vallási szintre emel bizonyos témát, azzal nem lehet vitatkozni.

Felfoghatatlan, hogy emberek ezrei képesek bárminemű szakmai hozzáértés nélkül dogmatikus kijelentésekkel elárasztani a világhálót. Pillanatok alatt bizonyosságot nyer, hogy a tej méreg, a hús halálos és hogy csak növények fogyasztásával is évtizedekig egészségesen életben lehet maradni, sőt, a nőkben fejlődő magzatnak sem árt, ha teljesen egyoldalúan táplálkozik az anya. Egyetemi tanárok, akadémiai professzorok publikációinak ezrei támasztják alá ezen állításokat. Ja, nem. Mert mindig egy-egy, jellemzően az USA-ból származó túl lelkes állatvédő kijelentéséig jut el végül a történet. Bevallom őszintén, egyetlen agrármérnöki, vagy élelmiszer-mérnöki diplomával rendelkező vegánnal sem tudtam még vitatkozni. Vagy azért, mert nincs is ilyen, vagy mert számuk erősen konvergál a nullához. Én legalább tudom magamról, hogy nem értek a csillagászathoz, nem is igyekszem meggyőzni senkit arról, hogy a neutrínók hozzák-e majd el az antikrisztust, vagy hogy a Nap jövőre szupernóvává válik.

Elegem van abból, hogy a harmadik világban, még a '90-es években videóra vett állapotokkal riogatjátok a hétköznapi, jó érzésű embereket. Mert ha egy vágóhídon szabálytalanul jár el egy munkás, akkor nem a melós a hibás, hanem a technológia. Ugye? Olyan ez, mintha az első autóbaleset után betiltották volna a gépkocsigyártást és -használatot. Persze, sokkolni kell a publikumot, az az eladható, akkor jönnek százával a hozzászólások a Facebook-on, így lehet az "ügyetek" mellé állítani az embereket. De aki egy kicsit is gondolkodik, az hamar rájön arra, hogy időről időre ugyanazt a lőszert igyekeztek ellőni. Ráadásul az is csupán vaktöltény.

Vajon a lelkes hazai vegán publikum tisztában van azzal, hogy sok esetben üzleti lobbisták állnak egy-egy állatvédő szervezet mögött? Vajon tudnak arról, hogy az általuk akár anyagilag is támogatott szervezetek mire költik a lelkes adakozók pénzét? Manapság elég egyetlen rossz hír, egy kisarkított jelentés, és emberek veszíthetik el munkahelyüket, megélhetésüket! Vagy az nem számít? Az emberiesség ezeknek az embereknek csak az állatokkal szemben erkölcsi kötelességük? Hogy is van ez?

Félreértés persze ne essék, nem cenzúráért kiáltok, hiszen helyt kell adni minden véleménynek, ellenben ne vonjunk egyenlőséget egy pusztán érzelmekre alapozott egyéni döntés, valamint a társadalmat élelmiszerrel ellátó (!) gazdasági ágazat között. Könnyű ugyan demagóg kampánnyal sok embert palira venni, de ennek következményeivel is számolni kellene.

Hajdanán, mikor még javában a középiskola padját koptattam, s talán még pajkos gondolatként sem merült fel bennem az agrár pálya, frusztráltan kérdeztem - szinte mindegyik - tanáromat, hogy ugyan az adott téma miért olyan fontos számunkra, hogy sok-sok órán át kell szapulni vele a kicsit sem lelkes diákságot? A válasz - függetlenül attól, hogy a jambikus lejtésről, a deriválásról, vagy Hamurapi törvényeiről volt szó - mindig az volt, hogy a téma az alapműveltség része.

Logikus-e, hogy felnőtt, büntetőjogi felelősséggel rendelkező emberek kikerülhetnek a középiskolából úgy, hogy mérhetetlen időt töltenek olyan lexikális tudás megszerzésére, amelyet igen nagy eséllyel soha nem fognak tudni kamatoztatni, vagy nemes egyszerűséggel a számonkérést követően azonnal és hiánytalanul elfelejtenek. Ellenben olyan, alapvető tudásnak nincsenek birtokában, mint például, hogy milyen növényből készül a kenyér, hogy az állatok izomzata a hús, amelyet megesznek, vagy hogy milyen állat tojása, amelyből a rántotta készül?

Puzsér Róbert nem is olyan régen megjelent, Gőzmozdony a szupersztrádán című cikke remek látlelete a magyar közoktatás el- és lemaradottságának, elolvasása erősen javallott.

A '80-as években születettek még találkozhattak a mezőgazdaság (magyarul az élelmiszer-termelés) alapjaival a nagymama kertjében, jó eséllyel voltak disznótoron is, illetve gyűjthették a rokonok tyúkudvarában a tojást. De az azóta eltelt évtizedben ezek a lehetőségek szinte nullára redukálódtak. Ha pedig az információ nem jut el más módon a jövő generációjához, úgy szükségszerű lesz az intézményesített rendszeren belül oktatni azt. Persze minden szentnek maga felé hajlik a keze, így az informatikusok a számítástechnika oktatásának reformját sürgetik, a történészek pedig a történelem tananyag átgondolását. De ugye arra nem gondolnak, hogy mind a történész, mind pedig az informatikus növényeket és húst eszik, amik pedig nem a boltok polcain teremnek. Az ilyetén hiányos ismeret pedig oda vezet, hogy könnyen demagóg, illetve sok esetben káros étkezési divat követőjévé válik az ember.

Sürgető lenne tehát valóban a közoktatás át- és újragondolása, mivel az elmúlt húsz évben többet változott a világ, mint előtte több ezer év alatt. Aki pedig nem alkalmazkodik, az elbukik.

A napokban megjelent a World Health Organisation (WHO) egy jelentése (regisztráció után ingyenesen olvasható), amely szerint a szalonna, a sonka és a kolbász is az erősen karcinogén, azaz rákkeltő hatású élelmiszerek közé sorolandó, így egy csoportba kerültek a dohánnyal és az alkohollal. A vegetáriánus és vegán lakosság most biztosan lelkesen csap egyet a térdére, bízva étkezési kultúrájuk igazolásában. A valóság persze egy kicsit más.

Az efféle kutatások során az adott betegségben szenvedők hátterét vizsgálják, és kellő számú minta (páciens) után igyekeznek összefüggéseket keresni az egyes személyek életvitelében, majd próbálnak az eredményekből konklúziókat levonni. Ahhoz, hogy a teljes társadalomra vonatkoztatható eredményt kapjanak, arra lenne szükség, hogy a világ minden tájáról, minden korcsoportból legyenek egyforma számban nők és férfiak, illetve az is lényeges, hogy minden társadalmi csoportból. Magyarországi viszonylatban - úgy vélem - itt lehet a kutya elásva.

Annak ellenére, hogy hazánkban lényegében a leggazdagabbtól a szegény emberig mindenki fogyaszt a fent említett élelmiszerekből, azt is figyelembe kell venni, hogy nem azonos mennyiséget, és nem is azonos rendszerességgel. A sonka, kolbász és szalonna mind a mai napig inkább a szegényebb társadalmi réteg mindennapi élelmiszere. (Elvégre ki látott már az Országház éttermében alufóliából szalonna-hagyma-kenyér kombót majszoló országgyűlési képviselőt?) Az adott társadalmi réteg pedig predesztinál bizonyos dolgokat, így például azt, hogy a gyakori sonkaevés mellett - gyakran anyagi okokból - elmarad a változatos étrend, kevés a rost és vitaminbevitel, valamint az sem tesz jót az ember emésztésének, ha a gyors ebéd után rögtön menni kell vissza dolgozni, és szorgosan lapátolni a GDP-t. Ráadásul aki nehéz fizikai munkát végez, az a hazaérkezés után jellemzően inkább pihen, mintsem a futócipőt venné fel.

Ezek a társadalmi körülmények azok, amelyek a háttérben megbújva lényegében torzíthatják a húskészítmények karcinogén hatásáról kapott eredményeket. Ezen felül rengeteg más szál kapcsolódhat egy ilyen kutatás finomhangolásához (például a vizsgált országok jó eséllyel más-más élelmiszer-biztonsági előírásokkal rendelkeznek, más adalékanyagok vannak engedélyezve), azonban ha minden ilyen kritériumot figyelembe szeretnének venni egy-egy vizsgálat során, úgy hihetetlenül nagy embertömeg kórtörténetét kellene feltárni, illetve ezer meg ezer konklúzió volna levonható.