Magyar Asztal

Hajdanán, mikor még javában a középiskola padját koptattam, s talán még pajkos gondolatként sem merült fel bennem az agrár pálya, frusztráltan kérdeztem - szinte mindegyik - tanáromat, hogy ugyan az adott téma miért olyan fontos számunkra, hogy sok-sok órán át kell szapulni vele a kicsit sem lelkes diákságot? A válasz - függetlenül attól, hogy a jambikus lejtésről, a deriválásról, vagy Hamurapi törvényeiről volt szó - mindig az volt, hogy a téma az alapműveltség része.

Logikus-e, hogy felnőtt, büntetőjogi felelősséggel rendelkező emberek kikerülhetnek a középiskolából úgy, hogy mérhetetlen időt töltenek olyan lexikális tudás megszerzésére, amelyet igen nagy eséllyel soha nem fognak tudni kamatoztatni, vagy nemes egyszerűséggel a számonkérést követően azonnal és hiánytalanul elfelejtenek. Ellenben olyan, alapvető tudásnak nincsenek birtokában, mint például, hogy milyen növényből készül a kenyér, hogy az állatok izomzata a hús, amelyet megesznek, vagy hogy milyen állat tojása, amelyből a rántotta készül?

Puzsér Róbert nem is olyan régen megjelent, Gőzmozdony a szupersztrádán című cikke remek látlelete a magyar közoktatás el- és lemaradottságának, elolvasása erősen javallott.

A '80-as években születettek még találkozhattak a mezőgazdaság (magyarul az élelmiszer-termelés) alapjaival a nagymama kertjében, jó eséllyel voltak disznótoron is, illetve gyűjthették a rokonok tyúkudvarában a tojást. De az azóta eltelt évtizedben ezek a lehetőségek szinte nullára redukálódtak. Ha pedig az információ nem jut el más módon a jövő generációjához, úgy szükségszerű lesz az intézményesített rendszeren belül oktatni azt. Persze minden szentnek maga felé hajlik a keze, így az informatikusok a számítástechnika oktatásának reformját sürgetik, a történészek pedig a történelem tananyag átgondolását. De ugye arra nem gondolnak, hogy mind a történész, mind pedig az informatikus növényeket és húst eszik, amik pedig nem a boltok polcain teremnek. Az ilyetén hiányos ismeret pedig oda vezet, hogy könnyen demagóg, illetve sok esetben káros étkezési divat követőjévé válik az ember.

Sürgető lenne tehát valóban a közoktatás át- és újragondolása, mivel az elmúlt húsz évben többet változott a világ, mint előtte több ezer év alatt. Aki pedig nem alkalmazkodik, az elbukik.

Időről időre elém kerül egy-egy újabb videó, amely minden fondorlatot latba vetve próbál meggyőzni arról, hogy valamely táplálkozási ideológia - mert már ilyenek is vannak - ennyivel egészségesebb és természetesebb bármely más irányzatnál.

"Ami régi, az jó"

Nem csak a magyar emberekben él egyfajta nosztalgikus érzés a számukra hagyományosnak mondható élelmiszerek iránt. A különbség egy átlagos Nyugat-európai és egy magyar ember között az, hogy míg az előbbi már az őskori táplálkozási szokásokat kívánja feleleveníteni, addig hazánk fiainak többsége megelégszik nagyszüleink gasztronómiájának visszasírásával.

Biztos vagyok abban, hogy ilyen, vagy olyan formában, de minden kedves olvasóm találkozott már az alábbi kijelentéssel:

"Bezzeg száz évvel ezelőtt az emberek szalonnával kezdték a napot, pálinkával folytatták és kolbásszal fejezték be! Még a bejglihez is kenyeret ettek, mégis nyolcvan évig éltek!"

Ugye ismerős? Ennek a nézetnek és az "ájrópai" étkezési forradalmaknak is egy a gyökere: a hiányos ismeretekből származó demagóg egyszerűsítés. A magyar emberek többsége azért dicsőíti a szalonna+kenyér kombót, mert ma is ezen él, és bár érzi az ezzel járó problémákat, könnyebb magyarázatot keresni, mint változtatni. Aki pedig áttér valamely étkezési irányzatra, az életében történő összes változás gyökerének azt  fogja tekinteni.

Olyan ez, mint mikor az ember elkezd rendszeresen edzeni. Az első pár edzés ha sikeres, egyre szívesebben csináljuk. Nincs ez másképp az életmódváltozással sem. Mert ugye a legtöbb esetben ha valaki megváltoztatja az étkezési szokásait, azzal egyidejűleg valamilyen szinten az életmódja is változik. Aki például úgy dönt, hogy vegetáriánus lesz, az már sokkal tudatosabban kell hogy válogasson a boltban, újabb recepteket kell megismernie, stb... Mivel egy-egy vegetáriánus étkezéssel alacsonyabb energiamennyiséget tudunk bevinni, így rákényszerülhetünk arra is, hogy gyakrabban, rendszeresebben táplálkozzunk, ami emésztés-élettani szempontból előnyös. (Persze ezt is csak azok engedhetik meg maguknak, akik olyan munkahelyen dolgoznak, hogy tolerálják a háromóránkénti étkezést.)

"Az iPad jobb, mint a Galaxy Note" - Mikszáth Kálmán -

Ami ma végképp kiverte nálam a biztosítékot, az a Paleolit Életmód Magazin. Igen, van ilyen, amivel önmagában nincs is baj. Odáig eljutottam, hogy megnézzem, kik is szerkesztik ezt a magazint. Írók, pszichológusok, gasztrobloggerek, meg egy paleolit szemléletű állatorvos. A gasztrobloggerség mióta szakma, vagy végzettség?! A gasztroblogger lehet akár egy hobbiszakács is, aki virtuális tollat ragad és leírja, hogy mit főzött és hogyan, de lehet akár egy több éves tapasztalattal rendelkező séf is. Mondjuk én személy szerint ha ilyen képesítés birtokában lennék, inkább ezt írnám ki, mint a gasztrobloggert.

Én magam ebben az esetben agroblogger vagyok, de ettől még, ha leírnám, hogy egy üsző hány liter tejet ad, és hogy a kakasok mennyi tojást raknak egy évben extra metionin takarmányozása mellett, még nem válnának igazzá is. Az a baj (és már nem csak az internettel), hogy bárki tollat ragadhat és a lédig hülyeséget egész évben akciósan kínálhatja. Az pedig a legveszélyesebb, ha a butaság kitartással és meggyőződéssel párosul, mivel az ilyen kombinációból születnek azok az agitátorok, akik bármi áron meg akarnak győzni a saját igaznak vélt nézeteikről.

Valljuk be, senki nem tud releváns véleményt alkotni táplálkozási kérdésekben, amíg nem vett részt az élelmiszerek előállításában. Amíg nem tudja valaki, hogy hogyan és mit (no meg miért) csinálnak a termeléseben, addig a véleményét felületes információk alapján formálja. Persze amíg valaki a véleménye szerint él, és nem akar arról mindenkit meggyőzni, addig csak legfeljebb magára jelent veszélyt. (Kivéve ha az illető gyermeket vár.)

Egy szó mint száz, tisztelt publikum, elég volt már a demagógiából! Elég volt az ismerősöktől hallott táplálkozási tanácsokból és a mindenféle valós tapasztalatot nélkülöző kontárokból! Én csak annyit szeretnék kérni mindenkitől, hogy ne csak azt nézzék, hogy mit mondanak, hanem azt is, hogy ki!

Az agrár-közigazgatásnak van egy érdekes, a többi szektorra nem jellemző vonása, ez pedig az automatizmusa. Ezt bizonyíthatja az is, hogy az első és második Gyurcsány-kabinet szinte egyetlen pozitív szereplője tudott maradni az akkori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Gráf József. Ez olyannyira igaz, hogy a Magyar Nemzet cikkezett Gráf lehetséges miniszterelnök-jelöltségéről is, aminek oka pedig igen egyszerű és kézenfekvő volt: az agráriumban dolgozó politikusok ritkán kerülnek akkora rivaldafénybe, mint a populárisabb témával foglalkozó kollégáik. Ez igaz volt a választások előtt, és úgy tűnik ma is helytálló kijelentés.

Aktuális példának vehetnénk akár a jelenleg regnáló Kormány miniszterét, a karcagi ügyvédet, Fazekas Sándort. A többség talán csak akkor találkozik a nevével, ha a földmoratóriumról, vagy egy-egy frekventáltabb témáról, esetleg a betakarítások utáni jelentésekről nyilatkozik. Persze a jelenlegi helyzetet kissé színesebbé teszi az Ángyán József által kevert konfliktus, de a kabinet még így is viszonylag kis veszteséggel tudta átvészelni az elmúlt két évet. Természetesen a félidőben tett számvetés csupán jóslatokhoz adhat alapot, hiszen az eddig meghozott törvények a kormányzati kommunikáció és a valóság malomkövei között őrlődnek. A lényegi, végső kérdés az, hogy vajon képes lesz-e a Fidesz-KDNP frakció a '13-as kampány kezdetéig rendbe szedni embereit, összezárni sorait, hogy az ellenzékkel való szópárbajok során legyen elég töltény abban a bizonyos revolverben.

Az első nagy, hibás lövés egyértelműen Ángyán lemondása (egyesek szerint lemondatása) volt, mivel az általa biztosított tudományos hitel hiánya igen sokat csorbít a Fazekas-kabinet megítélésén, már csak azért is, mivel az egyetemi professzor vezette a szocialisták idejében a tüntető gazdák és a kormány közti párbeszédet.

A második baklövés az ún. chips-adó bevezetése volt. Az egyes élelmiszerek egészségkárosító hatására hivatkozva történő többletbevétel beszedés kimondottan rosszul csapódott le a hétköznapi emberek, a fogyasztók között. Az amúgy is rossz vásárlóértékű fizetés mellé még drágult több olyan élelmiszer, amely a nyári időszakban tömegesen fogy: az ízesített sörök, üdítők, ropogtatni valók. Persze a válasz, mely szerint így növelhető a gyümölcslevek és lekvárok piaca, elvethető, hiszen a gyümölcsösök döntő részét a fagy és az aszály tönkretette.

Roppant rosszul jött ki a választások során igen hangsúlyozott méltányos földreform, mely során a Kormány garantálta, hogy nem a nagybirtokos, ún. zöldbárók fogják kapni az állami földek bérleti jogát, s végül éppen Ángyán hozta nyilvánosságra a Fejér megyei földmutyit, melyben a fideszes és hozzájuk köthető emberek nyerték meg a pályázatok közel 90%-át. Ezek után csak hab volt a tortán, amikor fideszes országgyűlési képviselőkről derült ki, hogy valamilyen úton-módon termőföldhöz jutottak a pályázatok során. Emellett persze megtelt a sajtó a Nyerges-testvérek és sok más oligarcha térnyerésével.

Bár még a kukorica és a napraforgó betakarítása nem történt meg, már kijelenthető, hogy összességében a tavalyinál rosszabb évet tudhat maga mögött az agrárium, amit meg fog sínyleni a mezőgazdasági szakigazgatás is. A földtörvény még mindig várat magára, így különösen nagy hangsúly kerül majd a szeptemberben kezdődő parlamenti ülésszakra. A Fidesz negyedik tölténye a földmoratórium lesz. Ebben a kérdésben a lehető leggyorsabban kell olyan megoldást találniuk, amely az EU számára is elfogadható, illetve teljesíti a szavazók egyöntetű akaratát is. Bár politikai elemzés során nem illő jóslatokba bocsátkozni, az azonban elmondható, hogy ha a második Orbán-kormány nem fogja tudni hathatósan megvédeni a magyar termőföldet és vízkincset, az igen rövid úton a '14-es választások elbukását jelentheti a számukra.

Szeptembertől újra szól a hatlövetű, meglátjuk, immáron célba találnak-e a szakpolitikusok!