Magyar Asztal

Bizonyosan mindenki találkozott, az alig egy hete megjelent WHO közleményt fricskázó mémekkel. A hazai online világ állóvizébe óriási örvényt kavaró megállapítás, mely szerint egyes feldolgozott húskészítmények rákot okoznak, először felháborodást keltett a közvéleményben, majd pedig megjelentek a tréfás ikonok is. Én magam is egy bejegyzést szenteltem a témának. Nem is hinnénk, hogy a szóban forgó WHO közleménynek sokkal súlyosabb következményei is lettek!

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy minden akciót reakció követ. Ha például vezető kormányzati személyiség államcsődöt emleget, az adott ország fizetőeszköze meggyengül. Nincs ez másképp akkor sem, ha egy nemzetközi szervezet tesz elhamarkodott kijelentéseket és annak hatása nem csak egy ország gazdaságában indít be változást, hanem bizony világszerte. Az Egyesült Államokban óriási csökkenést eredményezett a disznóhús keresletben a WHO jelentése, az év egyik legjelentősebb gazdasági visszaesését produkálva, olvasható a The Pig Site által közölt cikkben.

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden olyan tanulmányt el kell hallgatni, amely bármely módon károsan érintheti a gazdaságot, csupán annyit, hogy csak akkor közöljünk eredményeket, ha azok valóban, minden körülmények között megállják a helyüket. Ami a WHO szóban forgó jelentésével kapcsolatban a legkevésbé sem mondható el. Bizonyos esetekben egy erősebb recesszió eredményezheti akár azt is, hogy gazdálkodók mennek tönkre, családok veszíthetik el megélhetésüket, tehát felmerül az a kérdés is, hogy vajon lesz-e bárminemű retorziója az ügynek? Jelen esetben például fog-e korrekciós sajtótájékoztatót tartani a WHO illetékese?

Mikor fogunk végre eljutni oda, hogy felelősségteljesen bánjunk a szavakkal, és hogy elméleti feltevések birtokában még ne tegyünk rögvest kijelentéseket is? 

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta a magyar állattenyésztési ágazat lényegében folyamatosan romló helyzetben van. Ennek sok-sok oka lenne felsorolható, ám ezek közül az egyik azonban megoldódni látszik. Az állattenyésztés - éppen az igen szűkös anyagi keretek miatt - rákényszerült a költséghatékony működésre. A gazdaságok - függetlenül attól, hogy tojótyúkról, brojlerről, sertésről vagy kérődzőről van szó - már a ki nem használt potenciál által okozott bevételkieséssel is kalkulálnak, tehát ha nem is azt mondjuk, hogy erőforrásaikat maximális mértékben használják ki, de az kijelenthető, hogy ebbe az irányba haladnak.

Gazdasági haszonállataink genetikai szempontból már lényegében csúcsra vannak járatva. Igaz ez a brojlerre, amely megfelelő takarmányozás és istállóklíma esetén akár harmincöt nap alatt eléri a kívánt vágósúlyt, illetve igaz ez a szarvasmarhára is, amely esetén a tízezer literes laktációs teljesítmény már nem teljesíthetetlen elvárás. Professzionális állattartó telepeink eljutottak oda, hogy mind a szaktudás, mind pedig a technológiai feltételek adottak ahhoz, hogy a rendelkezésre álló termelési kapacitás a lehető legmagasabb színvonalon ki legyen aknázva. Felmerül tehát a kérdés, hogy merre tovább? Hiába hiszen a rengeteg fejlesztés, az óriási felhalmozott szakismeret és tapasztalat, a verkli sok esetben mégsem működik gazdaságosan, nem generál profitot. Mai bejegyzésemmel nem kívánok világmegváltó okosságokat megosztani a tisztelt olvasóközönséggel, csupán egyfajta "hangos gondolkodásnak" szánom soraimat.

Még az egyetemi évek alatt egyik tanárunk azt a feladatot adta a hallgatóknak, hogy kollokvium helyett találjunk ki egy olyan biotechnológiai újítást valamely haszonállatunknál, amellyel annak valamilyen gazdasági mutatója jelentős mértékben javítható lenne. Akkor én azt vetettem fel, hogy mi lenne, ha létrehoznánk akár szelekcióval, akár a biotechnológia eszközeivel egy olyan szarvasmarha fajtát, amely tejének beltartalma messze felülmúlná a ma köztenyésztésben használt fajtákét. Az ötlet onnan származott, hogy a termelők által előállított nyers tej egyik legfontosabb fizetési paramétere a termék zsír-, illetve fehérjetartalma. Minél magasabbak ezen beltartalmi mutatók, annál jövedelmezőbb a tejtermelés.

Spórolni azonban nem csak az előállított termék mennyiségének vagy minőségének növelésével lehet, hanem a termelés során felmerülő költségek csökkentésével is. Éppen ezért ma már - ha meglenne hozzá a befolyás -, inkább arra sarkallnám a kutatókat és tenyésztőket, hogy olyan szarvasmarha fajtát hozzanak létre, amely egy igen rossz viselkedési szokástól mentesülne. Ez a szokás pedig nem más, mint a helyhez nem kötött bélsárürítés. A szarvasmarhák tőgygyulladásának legfőbb okozója a szennyeződő alomanyag. Egy-egy telep számára óriási költséget jelent mind az alom rendszeres cseréje, pótlása, mind pedig a szennyeződésekből fakadó tőgygyulladások kezelése. Ez az összeg - állománytól és technológiától függően - évente sok-sok millió forint költséget jelent. Amennyiben a szarvasmarha, sok más fajhoz hasonlóan mindig ugyanott ürítene, ez a költség megspórolható volna. Igen, roppant elrugaszkodott ötlet, hiszen az állatok viselkedésére (főleg egy ilyen viselkedési mintára) nagyon nehéz szelektálni, és a szakmabeliek nyilván le is hurrognának, ha egy előadáson előállnék egy ilyen gondolattal. Azonban a benne rejlő ráció vitathatatlan.

Mint ahogyan az is, hogy már régen elő kellett volna segíteni (hogy a példának felhozott szarvasmarha fajnál maradjunk), hogy szelekció révén mára már az is elérhető lett volna, csak genetikailag szarvatlan marhákat tartsunk. Ez több okból is lényeges. Az első ok, hogy a szarvasmarha legtöbb itthon tartott fajtája nyugodt vérmérsékletű, de előfordul, hogy bizony odalök a fejével, és ha szarva van, akkor azzal komoly sérülést tud okozni mind a gondozóknak, mind pedig társainak. Éppen ezért az állattartók rendszerint szarvtalanítják a marhákat, az előírásoknak megfelelően még néhány napos korában. Ezek a módszerek (savas, lúgos ecsetelés, sütés) akármennyire is gyakorlott szakember végzi, bizony fájdalommal járnak. (Persze nem akkorával, mint ahogy azt egyes szélsőséges állatvédők szeretik beállítani.) Nem értem, hogy a tenyésztő szervezetek, vagy akár az állam miért nem segítik elő az efféle szelekciós célokat? Az állattartók roppant egyszerűen motiválhatók lennének. Az állam részéről megoldható volna, hogy minden olyan bika örökítőanyagának eladása után adókedvezményt adjon, amely bizonyítottan szarvatlanságot örökít. Vagy akár extra állatjóléti támogatást adna a szarvatlan egyedek után. A tenyésztő szervezetek ingyenes szolgáltatásokkal segíthetnék elő az efféle állatjóléti törekvést, mint például a szarvatlan egyedek ingyenes küllemi bírálata, stb... Apró, az állam számára majdhogynem jelentéktelen összegekről lenne szó, ám nagyban növelné a professzionális állattartás társadalmi elfogadottságát.

Orosz-ukrán ellentét, Eurovíziós Dalfesztivál, miniszterelnök-beiktatás, EP választás, és még sorolhatnám, hogy mennyi hír foglalja le a magyar közvélemény figyelmét az elmúlt hetekben. A sok botrány között viszont volt egy, amely felett bár nem siklott el a hazai média figyelme, mégsem kapott megfelelő mértékű figyelmet. Ez pedig nem más, mint a május 1-jén lejáró földvásárlási moratórium. Illetve az ezzel némileg összefüggő nemzetközi élelmiszer-termelés. Mert ugye enni muszáj, aki pedig eszik, az fogyaszt, az pedig ugye a gazdaságot pörgeti.

Nem fogok a szokásos klisékbe bonyolódni, és arról sem kívánok rövid értekezést tartani, hogy a kishantosi gazdaság vetésének beszántása milyen jogi kérdéseket vet fel. Inkább szeretnék valami - szerintem - lényeges dologra rámutatni. Egy olyan kérdéssel szeretnék foglalkozni, ami kicsit politika, kicsit etika, kicsit mezőgazdaság.

A hagyományos értelemben vett Európa keleti végein véres háború dúl. Az egyik oldalon ott áll az az Orosz Föderáció, amely az elmúlt évtizedben hallatlan mértékben fejlesztette saját mezőgazdaságát és élelmiszeriparát, a másik oldalon pedig egy Ukrajna, amelyet hátulról tol maga előtt az Európai Unió. Az az Európai Unió, amely egyik legnagyobb közéleti problémája, hogy férfinak, vagy nőnek tekintsen egy osztrák énekest. Érezzük a különbséget? Az Európai Uniót olyan személyek vezetik, mint az a Daniel Cohn-Bendit, aki köztudomásúan pedofil, s az EP-ben olyan politikai csoportok léteznek, amelyeknek tagjai elvileg azonos értékrendet képviselnek, ám mégsem jutnak lényegében semmilyen fontos kérdésben dűlőre egymással sem, nem hogy az ellentétes oldalon ülőkkel.

Hogy éreztessük a különbséget: Magyarországon az a szenzáció, amikor átadják Budapest legújabb metróvonalának egy részét, amelyet tíz éve folyamatosan építettek, míg néhány ex szovjet állam, mint amilyen Kazahsztán, bámulatos fejlődésen megy keresztül. Az elmúlt évek alatt nem vettük észre, hogy bizony tőlünk keletre mind a társadalom, mind pedig a gazdaság elkezdte felfedezni a saját magában rejlő potenciált, és valljuk be, remekül élnek is fejlesztési lehetőségeikkel. Míg mi belső, erkölcsi és értékrendi vitákat folytatunk arról, hogy szabadna-e egy transzszexuális embert mutogatni fő műsoridőben a köztelevízióban, addig Oroszország egyetlen tollvonással leállította a magyar hús importját. Hogy miért? Mert megteheti. Megteheti, mert az elmúlt évek folyamán óriási pénzeket ölt saját ellátásának biztosítására, s arra, hogy a nyugati exporttól való függőségét csökkentse. Míg a mi kormányunk a rezsicsökkentés és az otthoni pálinkafőzés védelmét kívánja folytatni Brüsszelben, addig Oroszország sok százezer hektár földdel növeli vetésterületeit. Hamarosan előfordulhat, hogy nem mi fogunk Ivánnak és Tányának almát vinni, hanem majd ők hozzák azt nekünk. Az Egyesült Államok és Európa is úgy tekint még ma is Oroszországra, mint a kommunista propagandaplakátok mekkájára. Azt hisszük, hogy még ma is két vodka lecsapása között felpattannak az ősöreg MTZ-re, aztán dülöngélve és csalinkázva elvetik a jövő évi krumplit, hogy legyen miből szeszt főzni. A valóság teljesen más.

Persze, lehet gazdasági ki, ha én nemet játszani, de be kellene végre látnunk, hogy míg mi a melegek házasodásához való jogaival pingpongozunk, addig a leglényegesebb kérdésekben teljesen impotens mind hazánk, mind pedig az EU. Komolyan a rezsicsökkentés fogja talpra állítani Magyarország gazdaságát? Tényleg a házi pálinkafőzés a leglényegesebb problémánk?

Hozok egy példát, csak hogy érzékeltessem a magyar-orosz viszonyt! Hazánkban a legnagyobb vetésterülete évről évre a kukoricának van, megközelítőleg egymillió hektár. Oroszországban 2012-ben csak pohánkából (hajdinából) vetettek ennyit (FAOSTAT).

Szóval, tisztelt Európa, el kellene gondolkodni azon, hogy jó irányba halad-e a kontinens, és hogy vajon megfelelő értékrenddel vagyunk-e felvértezve a kelet felől érkező, egyáltalán nem toleráns, viszont annál hatékonyabb politika ellen? Őszintén szólva, a tegnapi dalverseny döntőjénél, mikor a roppant toleráns és ájrópai közönség kifütyülte az orosz versenyzőket, én csak tapsoltam volna. Tapsoltam volna a két hölgynek, és a közönségnek. Előbbieknek elismerően, a másik csapatnak pedig szánakozva. Szerintem Putyin is csak tapsolni tud a mélyen tisztelt Nyugatnak. Ahhoz a teljesítményhez, amelyet húsz éve produkálunk, csak gratulálni lehet.

Igen sok hír jelenik meg manapság a sertéságazattal, annak problémáival és jövőbeni kitörési lehetőségeivel kapcsolatban. Az biztos, hogy a kormányzat részéről az elszántság megvan, a kommunikációjuk is optimista, de tényleg olyan könnyű feltámasztani a nagy múltú ágazatot, mint ahogy azt állítják? Mennyi idő kell ahhoz, hogy hazánk ismét önellátó legyen sertéshús tekintetében, és milyen fejlesztéseket kellene eszközölni ehhez?

Az első és legfontosabb, hogy belássuk: egy szektor "feltámasztásához" nem elegendő a technológiai fejlesztés, és az ágazat fehérítése. Persze, ezek nélkül nem fog működni az országos szintű fejlesztés, de mindennek az alapja a szellemi, a szakmai felkészültség. Ilyen téren pedig nem áll hazánk azon a szinten, mint a '70-es években, mikor valóban csúcsminőségű, és a legkorszerűbb módszerekkel tudtunk sertéshúst előállítani. Az akkoriban kinemesített KA-HIB és HUNGAHIB sertések mára már nem képesek versenyezni a dán és holland hibridekkel, illetve az elmúlt negyven év során bizony a technológiai fejlesztések is rendre elmaradtak.

Ha Magyarország a meglévő génállományú sertéseinkkel kívánja ellátni valamely keleti ország, vagy akár csak kis hazánk szükségletét, bizony problémák lesznek. A modern istállóba, hizlaldába bizony "modern" jószág szükségeltetik! Mert ugye az könnyen belátható, hogy ha a Kormány már oly sok milliárd forintot kíván fordítani az ágazati fejlesztésekre, akkor annak a mindenkori gazdasági körülmények között is profitot termelő módon kell működnie.

Fontos kérdés továbbá, hogy hatmillió, vagy akár még több sertés vágására, feldolgozására vannak-e megfelelő kapacitású vágóhídjaink, feldolgozó üzemeink? Ha nem, akkor kik képesek létrehozni ilyen vágóhidakat? Minden vágóhídra kellenek hatósági állatorvosok, akik ellenőrzik és igazolják a termékek minőségét, ami szintén lényeges pontja a tőkehús kereskedelemnek. Készen áll vajon a rohamosan növekvő ágazat kiszolgálására a sok egyéb mellékszereplő? (Takarmányozás, állat-egészségügyi szféra, stb.) De ami a legfontosabb, hogy a létrehozott szektor életképes legyen! Ehhez nagyon erős piacvédelem szükséges! Az Agrármarketing Centrum igen nagy sikert ért el a magyar borok esetén, a reklámtevékenységet ki kellene terjeszteni több élelmiszerre is, így például a magyar húsokra és húskészítményekre.

Figyelni kell, hogy mit hoz a jövő, a környező országok sertéságazata hogyan változik, illetve milyen piaci lehetőségek lesznek elérhetőek a jövőben. A legfontosabb: ha elkezdtük, csináljuk is végig!

Igen régóta tart már a Kormány sertéságazat-regulációs törekvése, amely az elmúlt egy hónapban látszik eszkalálódni. Ugyan már egy évvel ezelőtt is arról cikkeztek, hogy Orbán előtt van a sertésstratégia, ám ennek ellenére úgy tűnik, a kabinet nem tud dűlőre jutni a fordított ÁFA bevezetése terén.

A fordított ÁFA lényege, hogy a termelő az eladott áruért nettó fizetséget kap, az adót az átvevő fizeti meg az állam felé. A Kormány ettől az intézkedéstől várja, hogy a húsipart sújtó feketekereskedelem visszaszoruljon. Ezt a modellt alkalmazzák a gabonakereskedelemben is, egyelőre úgy tűnik sikerrel.

Augusztus 15-én a Vidékfejlesztési Minisztérium oldalán jelent meg a hír, hogy a szakmai szervezetekkel való tárgyalás után úgy döntött a kabinet, hogy nem vezetik be a fordított ÁFA-t a sertéságazatba. Ebben a cikkben konkrét megnevezés ugyan nem hangzik el, csupán szakmai szervezetekre utalnak, ám a témával kicsit részletesebben foglalkozók tudhatják, hogy a Magyar Sertéstartók Szövetségének nyílt levele miatt nem valósult meg a tervezett reform.

A szövetség elnöke, Sákán Antal levelében kitér arra, hogy a fordított ÁFA bevezetése azt eredményezné, hogy a gazdák bruttó árat fizetnének az összes input anyagért, így például a takarmányért vagy a közműszolgáltatásokért, ugyanakkor nettó bért, azaz az ÁFA-val csökkentett árat kapnák a termékeikért. Így alacsonyabb bevételük lenne, ami tőkehiányt eredményezne addig, amíg az általános forgalmi adó visszaigénylése, kifizetése meg nem történik.

Augusztus közepén úgy tűnt, hogy a kormányzat hallgatott az MSSz érveire, ám ma délben ismét arról lehet olvasni a Minisztérium oldalán, hogy a fordított ÁFA segítségével kívánják fehéríteni a sertéságazatot. A döntés ugyan még nem végleges, hiszen Brüsszelnek engedélyeznie kell annak bevezetését, de úgy tűnik, Fazekas Sándor elhatározta magát. Annak ellenére, hogy a cikkben hatástanulmányokra hivatkoznak, rögtön felmerülhet a kérdés, hogy milyen külső tényezők sarkallták a minisztériumot korábbi döntésének felülvizsgálatára. Egyelőre nem tudni, hogy állnak-e más irányú lobbik, érdekképviseletek a hirtelen "páli fordulat" mögött.