facebook


Az vagy, amit meg tudsz venni

2016.05.02. 13:00 Imre Laci

A mondás szerint az vagy, amit megeszel. Ennek lényege nem más, mint hogy lehetőségeihez mérten igyekezzen mindenki jó minőségű élelmiszert fogyasztani. Hajdanán ez azt jelentette, hogy jól megfőzött vagy átsütött formában fogyasszuk a húst, a növényi eredetű ételek alapanyagát megtisztítva, megmosva készítsük el. Ma már más a helyzet.

expensive_food.jpg

A lakosság jelentős része tisztában van azzal, hogy miként kellene táplálkoznia, de ennek megvalósításában egyetlen tényező akadályozza, az pedig a havi apanázs. Pénz beszél, kutya ugat. A bejegyzés elején említett mondás tehát ma nem jelent mást, mint a társadalom kettészakadását, mivel az egyre növekvő szegény réteg csak a rosszabb minőségű élelmiszerek fogyasztását engedheti meg magának. (Ebből fakad az import UHT tej és az itthon előállított tej vásárlásából eredő ellentét alapja is.) Nehéz úgy beosztani az eklézsiát, ha a minőségi alapanyagok eleve kiesnek a bevásárló kosárból.

Jogos lenne a kérdés, hogy miért kapnak engedélyt a gyártók a silány minőségű termékek gyártására, hiszen ha ezek nem kerülnének a boltok polcaira, akkor nyilván a fogyasztók sem jutnának hozzá. A fent leírtakból persze rögtön ki is derül a válasz: ha nem lehetne efféle olcsó élelmiszereket kapni, akkor a társadalom - anyagi tekintetben - alsó rétege nagyon nehéz helyzetbe kerülne. Az állam úgy gondolkodik, hogy inkább táplálkozzanak egészségtelenül, mint sem éhezzenek. (Abba ne is menjünk bele, hogy ha lenne rá anyagi lehetőség, valóban mindenki változtatna-e az étkezési szokásain.)

Abban is van igazság, hogy a legfőbb probléma inkább a monoton táplálkozás. Persze, a változatos étrendet is alapvetően befolyásolja a jövedelem, de talán ezen tudnának a magyar emberek a legnehezebben változtatni. Azok, akik egész életükben ugyanazt a néhány élelmiszert fogyasztották, nagyon nehezen próbálnak ki új ételeket, és ezen csak rontanak bizonyos táplálkozási trendek. ("A nagyapáink is szalonnán és kenyéren éltek, mégis 90 évig éltek!")

Mint mindenen, a hazai táplálkozási szokásokon is lehetne változtatni, de azt már az oktatás során el kellene kezdeni mind a gyakorlatban (menzai étkeztetés) és az elméletben is (több ismeret átadása az emberi táplálkozásról).

Amíg a hazai oktatás nem áll át a gyakorlati szempontú képzésekre, addig jelentős változással nem szabad számolni, még akkor sem, ha az alapvető élelmiszerek ÁFA-ja 5%-ra is csökken.

komment

Címkék: biztonság minőség szokás étkezés élelmiszer

Egy falat méreg?

2016.04.30. 09:00 Imre Laci

Teljesen természetes lehet mindenki számára, hogy a penészes élelmiszer emberi fogyasztásra nem feltétlenül alkalmatlan. Azt azonban kevesen tudják, hogy a penész eltávolításával az étel nem válik fogyaszthatóvá.

penesz1.jpgA hétköznapi fogyasztó leggyakrabban talán a felbontott és hosszú ideig érintetlenül hagyott lekváros üveg pereme körül és magán a lekvár felszínén találkozik penésszel az étkezések során. A legtöbben a penész eltávolítása után jóízűt eszik a lekvárból, és talán nem is követ el olyan nagy hibát ezzel, mivel Paracelsus óta tudjuk, hogy a dózis teszi az anyagot méreggé. Az azonban óriási hiba, ha valaki úgy gondolja, hogy a penész eltávolítása után az adott élelmiszer ugyanolyan jó minőségű, mint amikor még nem jelentek meg rajta a gombák. Ezek a penészgombák ugyanis anyagcsere-folyamataik során az emberi és állati szervezet számára mérgező anyagokat, mikotoxinokat termelnek. (Myko=gomba, toxin=méreg.)

"Dosis sola facit venenum"

Az állati takarmányozásra használt anyagok mikotoxin tartalmának tekintetében az EU-s jogszabály megengedőbb, mint a humán élelmiszerekkel, ennek több oka is van. Az első, hogy a különböző állatfajok eltérő mértékben képesek tolerálni, sőt, akár lebontani a penészgombák méreganyagait. Így például a szarvasmarhák (a bendőjükben élő sok százezer fajta élesztőgomba és baktérium segítségével) képesek szinte teljes mértékben ártalmatlanítani az ochratoxint. Másodsorban pedig a takarmányok jó részt nem magukban kerülnek etetésre, hanem más összetevőkkel keverve, így tehát az állat által elfogyasztott táplálék mikotoxin tartalom tekintetében "hígul".

A kérdéskör azon túl, hogy a penészes takarmány etetése miatt gazdasági károkat okoz az állattartóknak (romló termelési mutatók) élelmiszer-biztonsági vonzattal is bír, mivel egyes toxinok az állati termékekben is megjelenhetnek. Persze riadalomra semmi ok, hiszen az EU-s jogszabályok határértékét meghaladó élelmiszerekből is óriási mennyiséget kellene elfogyasztani naponta ahhoz, hogy bármiféle hatást kiváltsanak.

penesz2.jpg

 Mivel az élelmiszer lényegében ott kezdődik, hogy mit etetünk az állatokkal, így tehát az sem mindegy, hogy milyen mértékben tudjuk mentesíteni a jószágokat a gombatoxinok okozta terheléstől. Erre a célra a kutatók ezernyiféle toxinkötőt alkotott már, amelyek hatékonysága mindmáig vitatott.

A hétköznapi ember hogyan tud védekezni a mikotoxinok ellen? A legegyszerűbb, ha kerüljük a penészes élelmiszereket, és ha változatosan étkezünk. Ha ezt a két szabályt betartjuk, nincs mitől félni.

komment

Címkék: biztonság egészség gomba élelmiszer toxin mikotoxin

Ne légy bolond!

2013.06.30. 22:00 Imre Laci

Bár általában igyekszem mellőzni a szubjektív vélemény nyilvánítást a blogról, most mégis kivételt teszek. Igazából hosszú-hosszú ideje érlelődik ez a bejegyzés, annak minden gondolatával és érzelmi kilengésével együtt. Igen, érzelmi hatás is lesz bőven, mert napról napra egyre több és több olyan ember ragad billentyűzetet és nyilatkozik szakértőként olyan kérdésekben, amelyben lényegében semmi jártassága nincs.


Szeretnélek megszólítani Téged, kedves Olvasó, aki naponta több alkalommal osztod meg legújabb kórházi leletedet, vérvételi eredményedet, amely bizonyítja, hogy az iparszerű mezőgazdálkodásból előállított élelmiszerek miatt lettél laktóz- és gluténérzékeny. Téged, aki több vegyi anyagot kensz a bőrödre kozmetikai céllal, mint amennyit egy gazda a növényekre kijuttat egy évben, csak hogy legyen élelmiszer a boltban, amit elérhető áron meg tudsz venni.

Mert Te, kedves Olvasó tudod jól, hogy az egészségedre az égbe repülőkről kiszórt vegyszerek a legveszélyesebbek, nem pedig az alapozó, a kézkrém, a szájfény, a hidratáló kence, a kapszulák formájában elfogyasztott százszorosan dozírozott vitamin, s abban is biztos vagy, hogy a csapvíz az ördög találmánya, éppen ezért olyan ásványvizet iszol, ami pedig a határértéket jóval meghaladó mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat, ezzel garantálva a minél előbbi vesekő kialakulását.

Persze ez nincs így, ezt Te jobban tudod. Mint ahogy azt is, hogy a védtelen állatok lemészárlásával előállított élelmiszerek elfogyasztásának mellőzésével hozzájárulsz ahhoz, hogy egészséged megőrizd, mert ugye az állattenyésztők lapáttal szórják a takarmányba a hormont. Mert Te, kedves Olvasó még nem jártál egy takarmánykeverő üzemben sem, mint ahogy állattenyésztőkkel sem beszélgettél, de biztosan tudod, hogy ez így van. Mert láttál egy videót a YouTube-on, ami ugyan egy Isten háta mögötti kínai tartomány legeldugottabb településén készült, s az ott megörökített módszerek és viselkedés teljesen általános a világ minden országában, beleértve az Európai Uniót is, ahol egy-egy állat származása és egészségügyi ellátása százszorta jobban van felügyelve és adminisztrálva, mint a tiéd, kedves Olvasó.

Olyan emberek kritizálnak általuk kicsit sem ismert rendszert, akik meghatározott időnként a szoba levegőjébe permetezett légfrissítőt szívnak be a nap minden órájában, miközben megosztják facebook-on a vegyicsíkokról szóló városi legendát, s elégedetten dőlnek hátra a bőrápoló szerrel heti rendszerességgel tisztított fotelben, hogy ismét hozzájárultak a világ jobbá válásához.

Arra kérlek kedves Olvasó, hogy mielőtt nagy hirtelenséggel áttérnél a paleo étkezésre, és önigazolásért még a facebook-ot is teleszemetelnéd a megosztásaiddal, olvass utána alaposan a dolgoknak! Ja, és ne a nőknek szóló magazinok hasábjain és weboldalain keresd az igazságot. Annál egy kicsit mélyebbre kell ásni, meg kell keresni a hiteles forrást.

Kívánok ehhez sok sikert!

komment

Címkék: biztonság mezőgazdaság vegyszer

A biztonság ábrándja

2009.12.20. 10:00 Imre Laci

Mint mikor a repülőn sokezer méter magasan van vészkijárat, meg a metrókocsiban az ablakbetörő alkalmatosság... Az agráriumnak is van ilyen szépsége, amint azt az alábbi kép prezentálja. Oké, hogy előírás, de akkor is!

Szerintem ezt tényleg senki nem gondolja komolyan... Poroltóval oltsd el ha meggyullad!


komment

Címkék: biztonság humor tűzveszély poroltó ábránd

Az terménybiztonságrul

2009.06.23. 16:09 Imre Laci

"A vihar- és a jégkárok összesítésével kezdődik idén az igazi gyümölcsszezon Magyarországon, ám ezen kívül is mutatkoznak új gondok a szokásos értékesítési-felvásárlási nehézségek mellett - írja a Napi Gazdaság, amely szerint a gazdák a termés védelmére évi mintegy tíz milliárd forintot fordítanak.

A termelők a válság számlájára írják, hogy emelkedik a mezőgazdasági lopások száma, ráadásul egyre szervezettebbek az elkövetők - írja a lap gyümölcspiaci összeállításában.

A termés védelmére költött összegek növelik a versenyhátrányt, illetve elveszik a gazdák kedvét a szántóföldi zöldségtermesztéstől. A lap becslésekre hivatkozva közli: a mezőgazdaságnak évi mintegy tíz milliárd forint többletköltséget jelent a termés védelme.  

Viszonylag új jelenségként számoltak be a lapnak a megkérdezett gazdák arról, hogy a növekvő munkanélküliség miatt egyre több az úgynevezett kényszertermelő. E kör ár alatt is eladja a gyümölcsöt rontva ezzel a többiek piaci pozícióját."  - MTI -

Nem is olyan rossz dolog ez a gazdasági válság. Mindent rá lehet fogni. A gazdáknak már régóta gondot okoz a sok enyveskezű tolvaj, aki még akkor is szájal mikor rajtakapják a terménylopáson. A legtöbb gazda nem meri a renden hagyni a lekaszált szénát, a bálákat is rögvest színbe kell szállítani, különben nagyon gyorsan lába kél mindnek.

Amikor pedig a gazda védeni próbálja tulajdonát, még ő faraghat rá. Vegyük csak példának a kesznyéteni esetet... Apróság, de jól jellemzi az általános helyzetet. Amíg büntetés nélkül lehet más kertjéből lopni, megdézsmálni a mások veteményét, addig ez meg is fog történni.

 

De mit várunk egy olyan országban, ahol a diák megverheti a tanárát, fényes nappal a gyerekei szeme láttára vernek agyon egy családapát és még sorolhatnám...


 

komment

Címkék: biztonság lopás törvény védelem közbiztonság kesznyéten termény

süti beállítások módosítása