facebook

Egy falat méreg?

2016.04.30. 09:00 Imre Laci

Teljesen természetes lehet mindenki számára, hogy a penészes élelmiszer emberi fogyasztásra nem feltétlenül alkalmatlan. Azt azonban kevesen tudják, hogy a penész eltávolításával az étel nem válik fogyaszthatóvá.

penesz1.jpgA hétköznapi fogyasztó leggyakrabban talán a felbontott és hosszú ideig érintetlenül hagyott lekváros üveg pereme körül és magán a lekvár felszínén találkozik penésszel az étkezések során. A legtöbben a penész eltávolítása után jóízűt eszik a lekvárból, és talán nem is követ el olyan nagy hibát ezzel, mivel Paracelsus óta tudjuk, hogy a dózis teszi az anyagot méreggé. Az azonban óriási hiba, ha valaki úgy gondolja, hogy a penész eltávolítása után az adott élelmiszer ugyanolyan jó minőségű, mint amikor még nem jelentek meg rajta a gombák. Ezek a penészgombák ugyanis anyagcsere-folyamataik során az emberi és állati szervezet számára mérgező anyagokat, mikotoxinokat termelnek. (Myko=gomba, toxin=méreg.)

"Dosis sola facit venenum"

Az állati takarmányozásra használt anyagok mikotoxin tartalmának tekintetében az EU-s jogszabály megengedőbb, mint a humán élelmiszerekkel, ennek több oka is van. Az első, hogy a különböző állatfajok eltérő mértékben képesek tolerálni, sőt, akár lebontani a penészgombák méreganyagait. Így például a szarvasmarhák (a bendőjükben élő sok százezer fajta élesztőgomba és baktérium segítségével) képesek szinte teljes mértékben ártalmatlanítani az ochratoxint. Másodsorban pedig a takarmányok jó részt nem magukban kerülnek etetésre, hanem más összetevőkkel keverve, így tehát az állat által elfogyasztott táplálék mikotoxin tartalom tekintetében "hígul".

A kérdéskör azon túl, hogy a penészes takarmány etetése miatt gazdasági károkat okoz az állattartóknak (romló termelési mutatók) élelmiszer-biztonsági vonzattal is bír, mivel egyes toxinok az állati termékekben is megjelenhetnek. Persze riadalomra semmi ok, hiszen az EU-s jogszabályok határértékét meghaladó élelmiszerekből is óriási mennyiséget kellene elfogyasztani naponta ahhoz, hogy bármiféle hatást kiváltsanak.

penesz2.jpg

 Mivel az élelmiszer lényegében ott kezdődik, hogy mit etetünk az állatokkal, így tehát az sem mindegy, hogy milyen mértékben tudjuk mentesíteni a jószágokat a gombatoxinok okozta terheléstől. Erre a célra a kutatók ezernyiféle toxinkötőt alkotott már, amelyek hatékonysága mindmáig vitatott.

A hétköznapi ember hogyan tud védekezni a mikotoxinok ellen? A legegyszerűbb, ha kerüljük a penészes élelmiszereket, és ha változatosan étkezünk. Ha ezt a két szabályt betartjuk, nincs mitől félni.

komment

Címkék: biztonság egészség gomba élelmiszer toxin mikotoxin

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr638674612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.30. 13:34:58

Akkor kerüljük a Camambert, Brie, Gorgonzola stb. sajtokat is? Fúj, mind penészes! :)
(mondjuk dobtam már ki két napja kibontott gorgonzolát, mert nem csak odavaló penész volt rajta, hanem valami fehér, bolyhos kupac is megjelent a tetején :( )

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2016.04.30. 13:37:43

@Hóhér az utolsó barátod: Természetesen a nemespenészek más kategóriába tartoznak. :)

Gazdasági kártétel szempontjából a legnagyobb problémát a Fusarium fajok okozzák Magyarországon.

micsoda? 2016.04.30. 14:04:22

Nem mi semmit nem dobunk ki, mondja a barátnőm. Miközben olyan kövér, hogy alig tud menni. Szerintem akkor már inkább kidobom, így is úgy is veszteség.

Rébusz 2016.04.30. 14:50:45

A májunk a méregtelenítésre van kitalálva. Elkerülhetetlen, főleg a mai világunkban, hogy ne kerüljön be méreg a szervezetünkbe. A lényeg a mennyiségen van, ezért kell elővigyázatosnak lenni. Ha egy folyékony, vagy lével teli élelmiszer, pl gyümölcs, paradicsom lesz penészes, abból semmiképp nem szabadna enni.

Nbl 2016.04.30. 14:51:16

Micsoda semmitmondó hülyeség!
"A legegyszerűbb, ha kerüljük a penészes élelmiszereket, és ha változatosan étkezünk" - ne haragudj, de a változatos étkezés hogy a búbánatos f@szba kapcsolódik ide? Ezzel az erővel még hozd szóba a rostban gazdag, szénhidrátban szegény étkezést, elegendő vitamin bevitelét, meg a többi, az éppen divatos valamelyik dogmának (paleo, vegán, stb) megfelelő lózungot...
"Másodsorban pedig a takarmányok jó részt nem magukban kerülnek etetésre, hanem más összetevőkkel keverve, így tehát az állat által elfogyasztott táplálék mikotoxin tartalom tekintetében "hígul"." - akkor nem hígul a toxintartalom, ha leszedem a penészt és a lekvárt nem penészes kenyérrel és vajjal eszem? Plusz kérdés, milyen mélyen lesz toxinnal tele a lekvár? Ha egy literes üveg tetején van 2 fehér pötty, még a mellette levő 4 másik üveget is dobjam ki vagy elég két centi vastagon a szemétbe dobni a lekvár felső rétegét?

szombi 2016.04.30. 18:13:06

Ez a cikk úgy hülyeség ahogy van, és a lekvár a legjobb példa erre. A kezdődő penészes lekvárról le kell szedni a tetejét, majd a maradékot átmerni egy másik üvegbe, esetleg kicsit össze lehet keverni a "hígítás" érdekében. A természetes összetevőkből álló lekváron megjelenő penész jó eséllyel egyáltalán nem mérgező, de azért nem esszük meg.

Jossarian 2016.05.01. 00:04:19

Na meg egy retardalt blogiro... :-/ Neved alapjan nem-e vagy szekely? Abbol a rosszabbik fajtabol amelyik azt hiszi, hogy okos de kozbe gyoker? De azert buszke ra! Amugy az eletedet koszonheted a "penesz" nek (mert te csak annak nevezed), tudod, a penicilin. Kar, hogy rajtad is segitett valamikor

Csipyke 2016.05.01. 00:21:26

A laza szerkezetu elelmiszerek, mint peldaul kenyer, penesz eseten azonnal kidobandok. Mas esetben lehetseges a peneszes resz eltavolitasa.

2016.05.01. 01:00:49

@szombi: A lekváron lévő penész jó eséllyel mérgező. Nem véletlen volt nagyanyádnak annyi esze, hogy szalicilt szórt a tetejére. Gondolod, adott volna ki rá pénzt, ha elég lenne leszedni a tetejéről a penészt? Na ugye! Okosabb volt, mint te.

2016.05.01. 01:01:51

@Nbl: Attól függ, milyen gomba. Lehet, hogy a két pötty is már sok....

2016.05.01. 01:06:49

@Jossarian: Ne légy hülye. A pennicillin az nem penész.
Mikrobiológiai szempontból megkülönböztetünk három csoportot:

Élesztőgombák
Dermatophytonok
Penészgombák

2016.05.01. 01:14:17

@Jossarian: például az Aspergillus Penicillinoides kimondottan káros. Mondjuk bele is halhatsz....

Szzzz 2016.05.01. 01:19:07

A lekvárnak pont az a lényege, hogy nem nagyon fogja a penész... Ha kín keservesen rá is telepszik valami gomba, csak a felületén tud elkarcolgatni. Még ha valami durva toxint is termelne, az akkor sem tud belekeveredni a lekvárba.
Lenyesed a felső fél centit, penészestül, vélt toxinostul, és újra kóser a cucc.

2016.05.01. 01:31:56

@szombi: @Csipyke: @Nbl:
A válasz: mintegy tíz olyan gomba van, amely élelmiszer fertőzést okoz, és mérget termel.
Ezek közül a gyümölcsökön, szárítotton és folyadékon egyaránt megtalálható az Aspergillus ochracteus, a penicillium expansum, hamár lekvárról beszéltünk.
Igen kis mennyiségben is veszélyes a mérgük!

De a fusarium mérgezésről is biztosan hallottál már...
A penicillinről meg csak annyit, hogy mintegy 150 faja ismert....és a penészgombákhoz sorolják....

2016.05.01. 01:37:01

@Szzzz: Láttál már téliszalámit? Csak a felületén penészes, mégis az egészet átjárja a toxin, így akadályozva meg a bakteriális romlást(rothadást).
Mint másnak is írtam, de , fogja a penész. Konkrétan az A. ochraceus, Ochratoxint termel, a vesét károsítja.

2016.05.01. 01:41:50

@Szzzz: A lekvárban azért nem telepszik a penész, mert a naygi dunsztolta, tehát oxigénszegény körülményt teremtett az üvegben, de ezen kívül szórt rá szalicilt is....

2016.05.01. 01:47:13

@Jossarian: Ja, még annyit a penicillinről, hogy van, amelyik hasznos, van, amelyik káros, de még az is előfordul, hogy a körülményektől függően ugyanaz hasznos vagy káros...
Mondok példát:
Penicillium roqueforti és camamberti a sajtgyártás hasznos alkotója. De a P.commune, már mérgező. Sőt, az előző kettő is, ha bizonyos körülmények fennállnak....a sajtgyártásnál például nem.

2016.05.01. 01:54:26

@Szzzz: Mondd, egyáltalán láttál már régi lekvárt? Tudod, amelyiknek a felső része már kemény, de alul még lágy. Szerinted, ha ki tud száradni nemcsak a felső fél centi, akkor ugyanígy, a folyadékban nem tud lejutni a méreg????
Nem akarlak megalázni, de ugye az megvan, hogy azért szárad ki, mert vizet veszít a párolgás révén? Namost az is megvan, hogy amikor a felső réteg kiszárad, az alattalevőből a víz felfelé fog szivárogni, hogy elpárologhasson, mivel a diffúzió körülményei nem állnak fenn?

Tehát a lekvár, még beszáradtan is NEDVES!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.05.01. 08:55:18

@Jossarian: te butább és agresszívabb vagy, mint a bayer zsóttika.
Engem pici gyerekkoromban kis híján megölt a penicillin.
És penészből is van sokféle. Nem mind mérgező de sok az.

kewcheg 2016.05.01. 09:05:48

@Jossarian: a neve alapján hogy lehet megállapítani,hogy székely?
Annyiban viszont igazat adok, hogy az "átjövők" között rendkívül sok a "kedves,antipatikus" alak.
(Lásd a baz megyében kétes egzisztenciából kb. 6-7 év alatt csilliárdossá váló "junk drink" gyártó cég tulajdonosát.)
Mindamellett tiszteletem a helyben maradó székely testvéreknek....

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2016.05.01. 09:35:15

@Jossarian: Nem, nem vagyok székely, a profilképre azért esett a választás, mert könnyebben azonosítható az agráriummal ez a portré, mint egy huszonéves menedzser külsejű szakemberé. :)

drmarton 2016.05.01. 21:41:51

Az a helyzet, hogy a kommentek tobbet ertek, mint maga a cikk. Az utobbi ugyanis kozel hasznalhatatlan es tudomanytalan.

1. Sokfele penesz van, karos es hasznos is (utobbiaknal gondoljunk a
boraszatra/hordokra, a brie sajtokra, vagy penesszel bevont szalamira).

2. Van ami termel merget, van ami elenyeszo mennyiseget.

3. "keruljuk a peneszes elelmiszereket"? Ne vicceljunk mar. Ennel kicsit
arnyaltabb a tema.

4. Az, hogy a "mereg" hova szivarog, fugg a penesztol, annak mennyisegetol,
es az eteltol is. Pl. a lekvarban nagyon lassan szivarog barmi lefele,
foleg ha szikkadt a teteje. Elmult 50 evemben sok peneszes teteju lekvart
"meghamoztam" mar, es mindannyian elunk, virulunk.

5. A tejtermeken megjeleno penesszel kevesbe lehet viccelni (pl. tejfolon).
süti beállítások módosítása