Magyar Asztal

A 2006-os év fordulópont volt az állattenyésztés szempontjából, ugyanis ekkor jelentették be az Egyesült Államokban, hogy szarvasmarha spermiumainak szexálására alkalmas laboratóriumot hoztak létre Ohio államban.

A technológia alkalmazásával 90% eséllyel születtek üszők, ami a tejtermelő gazdaságok szempontjából roppant lényeges, hiszen egy-két kivételtől eltekintve csak a nőivarú borjakat tartják meg.

A spermium szexálása az úgynevezett XY módszeren alapul, amely lényege a szexuálkromoszómák festése. A levett ejakulátumot higítják, az ivarsejteket megfestik, majd egyesével áramoltatják, valamint lézeres leolvasó segítségével számlálják őket. Az eltérő kromoszómát tartalmazó ivarsejtek különböző töltésűvé válnak a festés során, így lehetséges az áramoltatással egy időben szétválogatni őket.

A technológia hátránya, hogy kevesebb mennyiségű spermium kerül ki egy-egy felhasznált ejakulátumból, valamint a szexáláshoz szükséges gépek is drágák, éppen ezért egy adag ára akár több mint kétszerese is lehet a hagyományosénak. A mennyiségbeli csökkenés révén a felhasználást (inszeminálást) csak olyan esetben ajánlott végrehajtani, ha a tehén vagy üsző egyértelmű ivarzási jeleket mutat. Az ivarspecifikus sperma a hagyományos inszeminációs módszerrel használható fel.

Ami azonban az igazán nagy problémát jelenti, hogy globális tejválság van. Mind az Egyesült Államokban, mind pedig Európában minden állam a tej túltermelésével küzd. Az alacsony átvételi árak miatt sorban mennek tönkre a telepek.

Az elmúlt pár évben növekvő mennyiségben felhasznált ivarspecifikus spermiumok hatására robbanásszerűen nőtt az üszők száma, amelyek a válság miatt feleslegessé váltak, így mindenki egy időben próbál megszabadulni a tőlük. A piac azonban pang, nincs kereslet az élő állatokra. Ennek következtében tömegével hajtják a teheneket a vágóhidakra.

Igazából sosem értettem, hogy miért éri meg egyik országból átszállítani a tejet egy másikba. Még ha csak Afrikába vinnék, akkor megérteném (bár nem helyeselném) de itt Európán belül, amikor a válság kaparja az ajtót és minden nap minden másodperce a hitelbebukástól való rettegéssel telik, egyszerűen felfoghatatlan.

Hogyan lehet gazdaságos egy olyan terméket szállítani egyik országból a másikba, aminek több mint 80%-a víz és minden európai állam túltermelő belőle? Minden ország ezen a kontinensen képes bármilyen tejtermék előállítására a határain belül. Innentől kezdve már tényleg érthetetlenül állok a tény előtt, hogy a Danone Activia joghurtitalját Bulgáriából hozzák hazánkba. Ez számomra nonsense.

Amúgy erről a joghurtról sem lehet igazából sokat írni. 3,7%-os gyümölcstartalommal bírt az epres-kiwis verzió amit vettem. Ami viszont elgondolkodtató, hogy az elfogyasztását követő 15 percben nem igazán merészkedtem mellékhelységtől 30 méternél távolabb. Valahogy olyan érzés fogott el, hogy menten rámjön a szükség. Ezt persze nem hiszem, hogy a joghurtitalban lévő 2,16g élelmi rost okozta... Gyorsan csináltam is egy Danone reklám átdolgozást. Mert a női mellek megfogják a fogyasztót...

Mindezek után kicsit belemélyedtem az összetevőkbe. Elmatekoztam azon, hogy mit érdemes inkább fogyasztani, ha a bevitt fehérje és zsír mennyiségét nézzük: activiát vagy hétköznapi házitejet? Akkor lássuk mi van 100g epres-kiwis activiában!

Tehát a 270 grammos kiszerelés elfogyasztásával 7,83g fehérjét és 2,16g zsírt juttatunk szervezetünkbe. Ehhez képest az átlagos tehéntej kb. 3,8% zsírt és 3,5% fehérjét tartalmaz. Szintén 270 grammra átszámítva ez 10,26g fehérjét és 9,45g zsírt jelent. Kicsit táplálóbb a tej nem gondoljátok? Mindezeken túl, hogy a piszkos anyagiakról is szót ejtsünk: jómagam egy Coop üzletben 183 forintért jutottam hozzá, míg egy liter tejet (bolti, dobozos, 2,8%-os) 200 forintért lehet venni...

Hogy kinek melyik ízlik jobban, az ízlés kérdése. De hogy melyik a gazdaságosabb, az nem kérdés...

Az előző bejegyzés meglehetősen nagy port kavart. Egyesek úgy hiszik, hogy a boltok polcaira kerülő termék minősége már a termőföldről való lekerülésekor predesztinálódik, mert a szakemberek nem a minőségre nemesítik a gabonát. Ehhez szeretnék pár gondolatot hozzáfűzni.

Az első és legfontosabb, hogy a jó minőségű árut lehet (viszonylag) könnyen eladni. Életerős növény csak jó minőségű vetőmagból terem, tehát akik nagy területen termesztenek gabonanövényt, azok csak fémzárolt és az MGSzH által bevizsgált vetőmagot használnak. Az a néhány gazda, aki sóher és összemutyizott magot vet, annak óriási gyomosodási kárral és egyéb problémával kell később megküzdenie. Okos embernek nem éri meg.

A humán étkezésre alkalmas minőségű gabonát (például búzát) nagyon sok paraméter vizsgálatával nemesítik. Ilyenek pl. a hektolitertömeg, sűrűség, ezerszemtömeg, acélossági százalék.

Ezek közül az egyik legfontosabb az acélosság, hiszen ez ad némi támpontot a sikértartalomra és minőségre, valamint az összprotein tartalomra. A búza átvételekor vizsgálják a nedvessikér-tartalmat, amely átlagosan 25-40%. 35% feletti nedvessikér-tartalom felett számíthatnak a pékek 60-65%-os vízfelvevő képességgel és jó gázképzéssel. Utóbbi biztosítja a kenyér szivacsos állagát. A sikért a gabonaszem endospermiuma tartalmazza.

Azt is írta valamelyik kommentező, hogy egyes hosszúszárú magyar búzafajtákra jellemző a szárdőlés, holott ezt okozhatja nitrogéntartalmú műtrágya túladagolása, mikroelemhiány, laza és rövid gyökérzet stb... Tehát a szárdőlés folyamata nem csupán a hosszúszárú fajták és hibridek sajátja, hiszen a fent sorolt esetekben egy rövidszalmájú búza is megdől.

Általában elmondható, hogy Magyarország éghajlata ideális a gabonafélék termesztéséhez, hogy idézzek némi szakirodalmat is:

A magyar búzatermesztés több évszázados történetében "a jó minőségű magyar búza" a közvélemény érdeklődésének középpontjában állt és megbecsülést szerzett a magyar búzatermesztésnek. 

- Ragasits I. & Szabó M. -

Az a megjegyzés pedig tényleg megnevettetett, mely szerint ahány tonna műtrágyát használ a gazda, annyi tonna lesz a termés. Magyarországon 170kg/ha nitrogén hatóanyagot szabad kiszórni tehát ha a káliumot és a fosztfort is számoljuk se nagyon éri el az 1t/ha-t. Aztán átlag 4-6 tonna termés takarítható be országszerte.

 Az, hogy jó minőségű kenyér lesz-e a gabonából, 99,9%-ban a péken múlik. Ahol ócska minőségű kenyeret sütnek, ott feltételezhető, hogy az összetevőkkel megy a mutyizás. Én pl. a Tesco kemencés kenyér esetében esküdni mernék, hogy a takarmányozásra szánt tritikálét is belekeverik a tésztába. Egy nap után betonkemény a héja, a belseje nyúlós, savanykás ízű. De "occsóé" lehet kapni. Igaz, aki 99 forintért vesz 1kg "kenyeret" az utána nézze meg, hogy a lisztnek kerül kilója többe.

Szóval aki szót emel a magyar gabonára, az először gondolkozzon el azon, hogy hol kellene kenyeret vennie. Lehet találni még jó minőségű, ropogós, több napig eltartható, laktató kenyeret, csak utána kell járni. Szégyen, hogy bár ennek kellene lennie az etalonnak, de szinte minden irányból csak az ócskaság jön.

Most pedig engedelmetekkel eszek egy nagy karéj vajas kenyeret. (Igen, mert a vaj hizlal és koleszterinbomba) Ja, és finom asztali sóval fogom gazdagon meghinteni, csak mert növeli a vérnyomást és agyvérzést is okoz. Mindezt pedig leöblítem egy bögre tejjel.

"Az Európai Unió Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága (DG SANCO) 2009. október 21-ére hívta meg a sütőipar képviselőit, hogy megvitassák, miként lehetne csökkenteni a kenyerek sótartalmát. A finn, angol, spanyol és talán a belga tapasztalatokra épülő megbeszélésen az ipar és az élelmiszer-biztonsági hivatalok képviselői vesznek részt, számol be előzetesen az EU Food Law 2009. október 2-ai száma."

- MÉBiH -

Lehet, hogy ezért egyesek megköveznek, de szerintem ez a probléma nem tartozik az EU-ra. Vizsgálatok alapján be lett bizonyítva, hogy Magyarországon a kenyér sótartalma túl magas? Ha nem, akkor mégis miért kell ekkora összeröffenést csapni?

Ráadásul arra sem tér ki ez a téma, hogy az egyes országokban teljesen más a kenyér összetétele és minősége is! Az Ausztriában élő bátyám örömkönnyeket hullajtott mikor itthon ismét a megszokott félbarna kenyérből ehetett. Nyugati szomszédainknál csak a felfújt toast kenyér dívik, amelytől húsz szelet után sem lakik jól az ember.

Miért nem tudják a kérdésben érintett országok önmaguk elérni, pl. törvényi úton, hogy mekkora legyen a kenyér maximális sótartalma? Miért kell többszáz szakembert összehívni, fizetni a szállodai és egyéb költségeket? Felesleges. Netán éppen egy finn szakember fogja megmondani, hogy az angol pékszövetség (ha van ilyen) hogyan süssön?

Számomra az is érthetetlen, hogy hogyan kíván az EU közös megoldást találni egy olyan problémára, ami minden országban máshogy van jelen? Mert ugye nekem senki fia ne akarja bemagyarázni, hogy a francia toast-ban és a magyar félbarnában ugyanúgy sok a só, mert egy teljesen más összetételű és sütési technológiával készült pékáruról van szó.

Ezen kívül itt van rögtön egy 2009 februári spanyol nyelvű cikk éppen arról, hogy a spanyol kenyér a legkevésbé sós egész Európában.

Mellesleg anno senki nem vizsgálta a kenyér sótartalmát és mégis elég gyakoriak voltak a 80-90 éves emberek. Azok a vidéki "nagyöregek" akik átélték a világháborút még ma is vígan kapálgatják a szőlőt, hordják a kútról a vizet és felássák a kertet minden ősszel, pedig ők is a magyar kenyéren nőttek fel, sok esetben százszorta rosszabb életszínvonal mellett mint amiben nekünk manapság részünk van. Tehát nekem senki ne mondja, hogy a magyar kenyér egészségtelen!

Ősrégi eladási trükk, ha ráfogjuk a termékre, hogy limitált széria, később már nem lehet majd kapni. Régi, de hatásos. Ismét sikerült levadásznom egy "gyöngyszemet" a Danone termékei közül. (Azt azért nem állítom, hogy ádáz boxmeccset kellett letolnom érte valakivel...)

Szóval képes voltam kiadni 60 zsíros zsebbélelő zsetont egy Danon Könnyű és Finom narancs-fahéj-szegfűszeg ízű élőflórás, félzsíros joghurtért.

Igaz, ez egy fokkal az előző ételkülönlegességnél jobb, hiszen erre már rá merték írni, hogy joghurt és még 15 grammal többet is kapunk a pénzünkért. A legjobb befektetés.

Az első dolog, amitől agyidegzsávát kaptam, az a "Narancs álom" jelző. Megettem az egészet és igazából nem emlékeztetett a narancsra. Az álmaim pedig szombaton összedőltek mikor pár sün megnyerte a lottón az ötöst. Szóval az álom se jött be... Aztán az a gusztustalan marketing fogás itt is visszaköszön, ami a Nap mint Nap nevű förmedvényen, mégpedig hogy egyen az ember ilyet naponta! A fedőfólián valamint a pohár hátulján ez a felirat mosolyog ránk:

"Egy jó szokás minden nap!"

Undorító próbálkozás... Mindezek után megnéztem, hogy akkor pontosan mit is ettem meg. Az első és már-már bíztató, hogy van benne tej. Hogy mennyi, az nem derül ki a beltartalmi leírásból, az viszont igen, hogy 1,8%-os tejet használtak a készítéséhez. Van benne 2,6% gyümölcstartalom ami azt jelenti, hogy egy pohár elfogyasztásával 3,25g gyümölcsöt juttattunk magunkba. Veszélyesen nagy mennyiség!

Ezen kívül van még benne guargumi is. Ami önmagában nem veszélyes, de a dioxinbotrány óta azért mégsem szívesen nyelek le semmit, amiben van guargumi. No meg persze a 12,4 gramm szénhidrátból amit tartalmaz, 11,6 gramm cukor.

Összetevők

Ami pedig a plusz poén, hogy a fedőfólián külön van írva a minden nap, míg a hátoldalon (lsd. a képen) egybe. Biztos hezitáltak és amolyan "az egyik csak jó" elvet követve jártak el. Tényleg felteszi ez a joghurt a pontot az i-re!