Igazából sosem értettem, hogy miért éri meg egyik országból átszállítani a tejet egy másikba. Még ha csak Afrikába vinnék, akkor megérteném (bár nem helyeselném) de itt Európán belül, amikor a válság kaparja az ajtót és minden nap minden másodperce a hitelbebukástól való rettegéssel telik, egyszerűen felfoghatatlan.
Hogyan lehet gazdaságos egy olyan terméket szállítani egyik országból a másikba, aminek több mint 80%-a víz és minden európai állam túltermelő belőle? Minden ország ezen a kontinensen képes bármilyen tejtermék előállítására a határain belül. Innentől kezdve már tényleg érthetetlenül állok a tény előtt, hogy a Danone Activia joghurtitalját Bulgáriából hozzák hazánkba. Ez számomra nonsense.
Amúgy erről a joghurtról sem lehet igazából sokat írni. 3,7%-os gyümölcstartalommal bírt az epres-kiwis verzió amit vettem. Ami viszont elgondolkodtató, hogy az elfogyasztását követő 15 percben nem igazán merészkedtem mellékhelységtől 30 méternél távolabb. Valahogy olyan érzés fogott el, hogy menten rámjön a szükség. Ezt persze nem hiszem, hogy a joghurtitalban lévő 2,16g élelmi rost okozta... Gyorsan csináltam is egy Danone reklám átdolgozást. Mert a női mellek megfogják a fogyasztót...
Mindezek után kicsit belemélyedtem az összetevőkbe. Elmatekoztam azon, hogy mit érdemes inkább fogyasztani, ha a bevitt fehérje és zsír mennyiségét nézzük: activiát vagy hétköznapi házitejet? Akkor lássuk mi van 100g epres-kiwis activiában!
Tehát a 270 grammos kiszerelés elfogyasztásával 7,83g fehérjét és 2,16g zsírt juttatunk szervezetünkbe. Ehhez képest az átlagos tehéntej kb. 3,8% zsírt és 3,5% fehérjét tartalmaz. Szintén 270 grammra átszámítva ez 10,26g fehérjét és 9,45g zsírt jelent. Kicsit táplálóbb a tej nem gondoljátok? Mindezeken túl, hogy a piszkos anyagiakról is szót ejtsünk: jómagam egy Coop üzletben 183 forintért jutottam hozzá, míg egy liter tejet (bolti, dobozos, 2,8%-os) 200 forintért lehet venni...
Hogy kinek melyik ízlik jobban, az ízlés kérdése. De hogy melyik a gazdaságosabb, az nem kérdés...
A mangalica csupán részben mondható magyar fajtának, hiszen a szerbektől a XIX. század elején beáramló fajta keveredett az itthoni szalontai- és bakonyi sertéssel. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a ma mangalicának nevezett fajta Magyarországról származik. Jellegzetesen zsírhasznú sertés, növekedése a mai intenzív fajtáknak csupán fele. Éppen ezért nem gazdaságos ugyanazon - drága - táppal hizlalni mint az intenzív hússertéseket. Ezért - és nagyobb helyigénye miatt - is terjedt el a legeletetéses, külterjes tartása.
A mangalica újszülött malacai csíkozottak (a szőke fajtatípusnál ez nem annyira jellemző) akárcsak a vaddisznó esetében. A malacokat nem 28-30 naposan, hanem jóval később választják el a kocától, így az évente világrahozott malacok száma is kisebb. (Többek között ezért sem olyan gazdaságos a tartása.) Ugyanakkor a világrajött malacok roppant életképesek, nem igényelnek állandó klímájú istállót és a betegségekkel szemben is ellenállóak. (Utóbbi tulajdonsága miatt is fontos a fajta fenntartása, a génmegőrzés.) A 100kg-os vágósúlyt még jó minőségű takarmányozás mellett is későn, 12-14 hónaposan éri el. (A hústermelésre 
nemesített fajták 7-8 hónaposan érik el a 100-105kg-os vágósúlyt!)