facebook

Éljen május elseje!

2016.05.01. 09:00 Imre Laci

Írom mindezt a munkahelyemről. Most, hogy ismét nyitva lehetnek a nagyobb üzletek vasárnapokon, időszerűnek tartom leírni ennek az egész politikai-ideológiai katyvasznak a ránk, agráriumban dolgozókra vonatkozó részét. Mert ha van olyan ágazat, amely soha nem pihen, az az állattenyésztés.

majusegy.jpgElőször is, fogadjuk el, hogy a mezőgazdaságban dolgozók ritkán hallatják hangjukat, már ami a munkaidőt illeti. Amíg rendszeresen sztrájkolnak a BKV dolgozói, vagy akár valamely nagy multi gyár munkásai, addig a gazdászok szépen csendben robotolnak. Esőben, szélben, tűző napsütésben és hózáporban is. Persze ezt nem azért vetem virtuális papírra, hogy empátiát ébresszek a "laikusokban", csak pusztán azért, hogy tudjunk róla, hogy még ma, május elsején is, reggel, délben és este is fejik a teheneket, ellenőrzik a nyájakat, ólakat, legelőket. Sőt, még a növénytermesztésben dolgozók szorgalmasabbjai is kint róják a határt, figyelve a tavaszi vetésű növények kelését, a gyomosodást, esetleg a károsítók megjelenését. Hogy mi ennek az egésznek a kvintesszenciája? Hát az, hogy ez az egész a lőtéri kutyát nem érdekli, pusztán azért, mert a társadalom döntő többségének ez nincs a szeme előtt, nincs az arcába tolva. Persze, ügyes technokraták már jöhetnének is azzal, hogy a multinacionális üzletláncokban dolgozók létszáma összevethető-e a mezőgazdaságban foglalkoztatottakéval, de ugye nem ez a lényeg, hanem az egyenlőség elve! Mert abban az egy évben, amíg vasárnaponként zárva voltak az üzletek, addig igazán fel lehetett volna állnia valamely jogvédőnek az állattenyésztésben dolgozókért is. De nem tették. Miért nem?

videk01.jpg

Az Úr napját szentelje meg a lehető legtöbb ember, de aki esetleg nem tudja, mert nem ér rá, azért nem kár? A tíz százalékos veszteség belefér? Már most látom, hogy sokan pezsgőt bontanak, mert ismét zárva lehetnek a boltok vasárnap, legalább most az egyszer! Szóval éljen május elseje! No, megyek is vissza lapátolni a GDP-t.

6 komment

Címkék: szabadság termelés állattenyésztés agrárium

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr288676414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sutyerák 2016.05.01. 17:23:09

munkahelyen netezek én is,ám eszembe nem jutna kommentet írni,-nem jelentkezek be a mkahelyi gépről sehová.

sutyerák 2016.05.01. 17:24:22

@sutyerák: ui.: egy vasutas,aki ma éppen nem dolgozik.

macihagyma 2016.05.01. 17:27:54

Te olyan hülye vagy mint a segg. A Lipótvárosban maximum kutyaszart lapátolhatsz.

midnight coder 2016.05.01. 19:01:55

Kismillió polgár dolgozik ilyenkor is, mert különben megállna az élet: ilyenkor is van villany (= mennek az erőművek, működik az elosztó hálózat), gáz, kórházi ellátás, benzinkutak, internet, tömegközlekedés, taxi, működik a vendéglátóipar, repülés, tévé, rádió, stb.

rbsat1 2016.05.01. 19:16:48

Igen, rengeteg ember végzi a dolgát szinte láthatatlanul, és próbálná csak meg ezt szóvá tenni.
A bolti cécó színtiszta politika, azért az senkinek nem jutott volna eszébe, hogy az említett "egyenlőség" nevében mindenki otthon legyen. Most sokkal nagyobb arcátlanság a hétvégi pótlékokkal szórakozni, egyébként is a Munka Törvénykönyve mára az állami irányítású kizsigerelés misekönyve lett. Na ezért kellett volna a módosított MTszületése pillanatában mindenkinek "otthon" maradni.

akrosztikon 2016.05.01. 19:58:14

Kedves posztoló, helyetted senki nem fog kiállni érted. Ha nem akarsz vasárnap dolgozni, akkor egyszerűen ne dolgozz, vagyis sztrájkolj, ha alkalmazott vagy, akkor egyezz meg a munkáltatóddal, hogy dolgozol a többi napon többet, de vasárnap nem, ha nem megy bele, keress másik munkáltatót, akár olyan területen, ahol nincs vasárnapi munkavégzés, ha vállalkozó vagy, akkor vegyél fel valakit, aki dolgozik helyetted vasárnap. Vagy szervezz szakszervezetet, tüntess, sztrájkolj, lobbizz, vállalj politikai szerepet középpontban az állattenyésztésben dolgozók jogaival stb. Válaszd ki a számodra szimpatikus módját az érdekérvényesítésnek. Van egy pár.

Persze könnyebb írni egy panaszkodó posztot és reménykedni abban, hogy majd egy "jogvédő" szépen kiáll érted és érvényesíti a jogaidat.

Sír a paraszt, de azért közben túrja a földet.

Egyenlőség pedig nincs. Soha nem volt és remélhetőleg soha nem is lesz. Gondolom te is nagyon örülnék neki, ha a nagy egyenlőség jegyében vasárnap nem jönne ki hozzád a mentő, amikor szükséged van rá, mert a nagy egyenlőség jegyében ők sem dolgoznak.
süti beállítások módosítása