Magyar Asztal

Persze nem fogok kitárulkozni a magánéletemről és amúgyis, rossz az aki rosszra gondol, szóval elmesélem inkább, hogy hogyan sütöttem meg életem első rántotthúsát.

Tudom hogy most sokan azt gondolják, hogy semmi ész nem kell hozzá, de mint ahogy azt már a Szeretetmuffin esetén leírtam, én gasztronómiai antitálentum vagyok, illetve voltam. No de kezdjük az elején!

Éhes voltam. Nagyon. A sajtos rántottától és a melegszendvicstől pedig őszintén szólva sárgaságot kapok már, így hát muszáj volt valami bonyolultabb étellel próbálkoznom. Nem is olyan rég megpróbálkoztam a bolognai spagettivel (tudom, hogy ahhoz sem kell sok ész) ami olyan jól sikerült, hogy nem jutott belőle az udvaron nevelt macskáknak. A sikeren felbuzdulva kitaláltam, hogy ideje összeütni egy kis rántotthúst.

Hogyha pedig lúd, akkor legyen kövér, szóval kapásból csirkemellfilét vettem, kettőnkre 60 dekagrammot. Persze, tudom hogy sokak szerint az semmi, de amikor rányalták az árcédulát a zacsira így is tíz percig tolták belém a 380V-ot a defibrillátorral amíg sikerült kihevernem a traumát. A csirkemellfilé bizony mondom nagyon drága. 820 magyar forintot hagytam ott a 60 dkg-ért. Azóta nyugtatókon élek.

Mindehhez vettünk burgonyakrokettet is, mint már mondtam; ha lúd, legyen kövér alapon. Eztán már csak a szeletelés volt kissé mulatságos, mivel efféle tapasztalatokkal nem rendelkeztem. Azért sikerült megfelelő vastagságúra (vagy vékonyságúra?) szelnem a három darab csirkemellet. Jöhetett a panírozás, amelyhez állandó apródom és hadsegédem is csatlakozott a szobatársam személyében. A tojás amit a panírozáshoz használtunk ráadásul a közeli génbankból származott, szóval tényleg háztájinak volt mondható. Egy kis Pannon búzaliszt és Fehérvári zsemlemorzsa felhasználásával gusztusos kis rántotthús-kupac keletkezett egy tálcán.

A panírozás egészen zökkenőmentesen ment és rövid időn belül már az olajjal teli serpenyő felett álldogáltam, kezemben a tálcán felhalmozott, kirántásra váró hússzeletekkel. A szeletek kirántása sajnos igen-igen unalmas metódusa az ételkészítésnek. Amíg én a húsok kirántásával ügyeskedtem addig egy tepsiben bekerült a sütőbe a burgonyakrokett is.

A végeredményt büszkén prezentálom, mert annak ellenére, hogy egész életemben ott lebegett a fejem felett Demoklész karjdjaként a konyhai tűzeset rémképe, az első rántotthúsom finom lett és cirka 30 perc alatt el is fogyott.

Végeredményként azt a konklúziót kellett levonnom, hogy a felhasznált anyagok (olaj, liszt, tojás, zsemlemorzsa, csirkemellfilé...) árát és a felhasznált gáz értékét nézve meglehetősen költséges étel a rántotthús. Minimálbérből élőknek kimondottan luxus lehet... Az elkészült remekművekről láthattok képeket lejebb görgetve.

Én már csak amolyan szentimentális ember vagyok, így egyes ételeket hajlamos vagyok valamilyen alkalomhoz kötni. Ilyen például a csokis-gesztenyés muffin amit még barátnőm sütött nekem először az akkori albérletében. Azóta ezt a sütit csak szeretetmuffinnak nevezem.

Tudni kell rólam azt is, hogy csupán az elmúlt hetekben kezdtem bontogatni a konyhaművészeti szárnyaimat, így korábban minden süteményre úgy tekintettem mint valami hihetetlenül bonyolult rituálé varázslatos végeredményére. Ezt tetézi még az az apróság is, hogy a teához melegített vizet is képes vagyok odaégetni. Szóval eddig a konyhai aktivitásom kimerült abban, hogy a barátnőm a kezembe nyomta a tálat meg a vajat és nekem kellett elkevernem a csokoládéval, vagy ledarálnom a diót, stb... Minden olyan dolgot én csináltam, amit tényleg nem lehet elrontani.

Aztán kisfiús kiváncsisággal lábatlankodtam Drágám körül amíg ő gyors - és számomra követhetetlen - mozdulatokkal összeöntötte a hozzávalókat, kimérte az adagokat a muffinhoz tartozó kis papírokba és betette őket a sütőbe.

Ezt követte az a rész, amelyet a szakemberek minden bizonnyal nagyon bonyolult kémiai reakciókkal és fizikai változásokkal írnának le, de számomra mint muffinra éhes gyarló halandónak a kínszenvedéssel teli húsz percet jelentette. Hogy lehetne türelmesen kivárni azt a húsz percet, amíg elkészül valami ami ínycsiklandóan finom és a szeretet, amellyel készült mézédesre ízesíti?

Aztán persze elkészülnek a kis muffinok, amire rögtön rá kell vetnie magát az embernek, mint cicának az egérre. Minden falat szeretetmuffin olyan, mintha édes csókot kapnék attól aki készítette.

Az első Szeretetmuffin :-)

Értem már mit is jelentett az anyától kapott hamubasült pogácsa vagy a mindennapi kenyér. Nem pusztán étel volt az, hanem élet. Minden kedvességből sütött sütemény pedig egy adag szeretet, ami feltölti az ember szívét is, nemcsak a gyomrát.

Kérésre a muffin receptje:

• 15 dkg liszt,
• 2 tojás,
• 15 dkg vaj,
• 15 dkg cukor,
• 3 evőkanál barackíz,
• fél csomag sütőpor,
• 5 dkg keserű kakaópor,
• 5 dkg tört étcsokoládé
• 12,5dkg fagyasztott gesztenye
• ízlés szerint esetleg mazsola

Elkészítés

Keverd össze a hozzávalókat, hogy a tészta szép sima legyen. Robotgéppel is lehet keverni, úgy még gyorsabb. Adagold ki a 12 muffinformába, majd 170 fokon süsd meg (kb. 20-25 perc).

Valljuk be őszintén, hogy az élelmiszerek szempontjából ma Magyarország jól áll. Persze most tekintsünk el attól, hogy az ócska minőség marad itthon, a többi pedig megy külföldre. Ettől még nem hal éhen az ember.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem is olyan rég még emberek haltak éhen. A megszálló orosz csapatok olyan mérhetetlen nagy károkat okoztak mind a polgároknak, mind pedig a mezőgazdaságnak, hogy azt jóformán még máig sem tudta kicsiny országunk kiheverni. '45-ig mind a németek, mind az oroszok elvitték amit találtak és ennek a kárát természetesen a magyarok sínylették meg. Aztán persze jött a kommunizmus, a padlásseprések, a fekete vágások, stb...

Érdemes elgondolkozni azon, hogy most hol állunk! A disznóvágás ismét illegális, padlás a panelban nincs, aki pedig vidéken él inkább begyepesíti a kertjét minthogy néhány jószágot vagy kis veteményt tartson a háznál. Az átlagemberek vidékről bejárnak a nagyobb városok hipermarketjeibe zöldségért, pedig ez húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt.

Olyan világban élünk, ahol az ember nem mehet el a saját rokonához szüretelni, mert az APEH már ott is liheg a gazda nyakában, mondván hogy nem bejelentett munkaerőt alkalmaz. Szivességből már nincs munka. A nagymama sem adhat az unokájának pénzt, mert a jogkövető polgárnak kötelessége arról is elszámolnia és adóznia!

Keserű a számban az október 23-ai falat. Megvan mindenem: tető a fejem felett, telefon a zsebben, van víz, villany és fűtés is. A hűtőben ott a rengeteg étel és mégis... Keserű a falat, mert valami hiányzik...

'56-ban az egyetemisták és a munkások felálltak és kimondták, hogy elég volt. Ma az egyetemisták nagy része inkább merül a hedonizmusba, a gondolkodó hányad pedig félti a jövőbeli karrierjét, az elhelyezkedési lehetőségét. A munkásosztály félti a hitelből felépített életét, tehát ők is inkább robotolnak valamelyik multi cég szerelősora mellett napi 12 órát, minthogy tegyenek valamit.

Megvan mindenünk és nincsen semmink. Nincs jövőnk. A fiatalság külföldre menekül, az idősebb korosztály pedig elfásulva, beletörődve majszolja a Tesco kenyeret és sorban áll valamelyik bezárásközeli SZTK-ban.

Eltelt 53 év a forradalom óta és bizony ma is azt kell mondanunk, hogy nem vagyunk szabadok. Mert egy olyan országban, ahol az óvodások párosával való vonulása jogsértő magatartás (tilos alakzatban vonulni) és ahol Gipsz Jakab nem mehet el baráti szivességből szüretelni, ott valami nincs rendjén. Az az ország, amely aláírja a Lisszaboni Szerződést és ezzel piacra bocsátja termőföldeit, az nem szabad.

'56-ot nem siratni kell, hanem példát venni róla! Finomabb lehetett akkor az üres kenyér, mint ma a cukrászipar összes csodája.

Jelenleg a füst nem más, mint egy íz a húskészítmények esetén. Pedig eredetileg nem az ízesítés volt a füstölés célja, csak ez mára már szinte teljesen feledésbe merült. Akik hajdanán füstöltek húst, azok tudhatják, hogy miért is volt rá szükség. A füstölés célja nem volt más, mint a tartósítás.

Az elégetett fa füstjének szaga távoltartotta a legyeket és egyéb kártevőket a húsoktól míg azok a padláson várakoztak egy rúdra felakasztva. Az otthon elfogyasztott füstölt húsok után pedig az új tartósítási technológiák megjelenésével afféle ízbeli hiány lépett fel, hiszen a szintetikus tartósítószerek jó esetben semmilyen ízanyagot nem hordoznak.

Ezt a hiányérzetet persze hamar felismerték a gyártók, hiszen a magyar amolyan nosztalgikus nemzet. Szeretünk a régi, jól megszokott mederben csordogálni és ez a konyhánk ízvilágára is érvényes. Ki kellett hát találni, hogy mivel lehetne pótolni a füstöléskor keletkezett ízt.

Mert az ugye teljesen egyértelmű, hogy az ipari mennyiségben előállított szárazárut nem lehet a hagyományos módon füstölni. Egyrészt mert pár év alatt elfogyna Magyarország fakészlete, másrészt mert a végtermék árát csak nagyon kevesen lennének képesek megfizetni. Nagy tétel esetén maradt tehát az aroma. Ha már ló nincs, szamár is megteszi nemde?

Éppen ezért is szerepel nagyon sok terméken az, hogy füstölt ízű, nem pedig az, hogy füstölt. Ugyanaz a helyzet, mint a gyümölcsízű joghurtoknál.

Aztán jött ismét a spanyol viasz, a nú dzsenerésön és rájöttek páran, hogy néda, a valódi sütölt termékeket is keresik páran. Drága meg minden, de ha nem gyártják ezertonnaszám akkor még kuriózumként jó áron el is lehet adni. Sokan pedig, akik szeretnek inkább minőségi terméket vásárolni lemondanak a mindennapi húsevésről és csak ritkábban vásárolnak pl. kolbászt, de akkor csakis az elit szektorból.

Aki pedig igazán a valódi füstölés és a füst íz rabja, de a panelban nem tud füstölőt összedobni, az be is szerezhet egy házi füstölőgépet. Persze ez csak az elhivatott polgároknak javallott, hiszen nagy is és drága is egy ilyen gép. Aki pedig a minimálbérből tengődik az nyeljen egy nagyot és egye csak a füstaromás ételeket. Vagy egyen ritkán, de akkor jót. A választás a fogyasztóé.

A Kárpátcipóról írt pozitív hangvételű bejegyzés után itt az ideje annak, hogy ismét "panaszra hajoljon gyászos énekem". Mert bár szidom ezerrel a külföldi termékeket, amelyek sok esetben egészségtelenek és van olyan is, amelyik csak szimplán mindenféle hulladékból lett összekotyvasztva, de azért ilyen téren a magyarok is tudnak alkotni!

Itt van kapásból a Szabolcsi ital, ami nem tej, csupán olyan csomagolásban van! Mindezt azért, hogy a nem odafigyelő ember, aki hozzászokott a zacskóstej fogyasztásához, egy óvatlan pillanatban mindennapi rutinját kiélve egy hanyag mozdulattal bevásárlókosarának mélyére ejtse e löttyöt. Máris át lett verve az ember. Íme a közkedvelt, hétköznapi élelmiszerére hasonlító csomagolás előnye! Jelen esetben tényleg elmondható, hogy szemből hátbaszúrják az embert.

Mindez persze legális, hiszen nincs a termékre ráírva sehova hogy tej, reklamációt tehát senkitől nem fogadnak el.

Ez a lötty amúgy 51% tejből és 49% édes savóból áll. Persze a savó nem egészségtelen, nem is az ellen ágálok. Ami tényleg kiborít az az, hogy 139 forintért egy liter löttyöt eladni ilyen aljas csomagolási trükkel több mint felháborító! Minősíthetetlen... Éljen hát a kereskedelem és a marketing!