facebook


Füst, nem füst, füstbement...

2009.10.22. 19:13 Imre Laci

Jelenleg a füst nem más, mint egy íz a húskészítmények esetén. Pedig eredetileg nem az ízesítés volt a füstölés célja, csak ez mára már szinte teljesen feledésbe merült. Akik hajdanán füstöltek húst, azok tudhatják, hogy miért is volt rá szükség. A füstölés célja nem volt más, mint a tartósítás.

Az elégetett fa füstjének szaga távoltartotta a legyeket és egyéb kártevőket a húsoktól míg azok a padláson várakoztak egy rúdra felakasztva. Az otthon elfogyasztott füstölt húsok után pedig az új tartósítási technológiák megjelenésével afféle ízbeli hiány lépett fel, hiszen a szintetikus tartósítószerek jó esetben semmilyen ízanyagot nem hordoznak.

Ezt a hiányérzetet persze hamar felismerték a gyártók, hiszen a magyar amolyan nosztalgikus nemzet. Szeretünk a régi, jól megszokott mederben csordogálni és ez a konyhánk ízvilágára is érvényes. Ki kellett hát találni, hogy mivel lehetne pótolni a füstöléskor keletkezett ízt.

Mert az ugye teljesen egyértelmű, hogy az ipari mennyiségben előállított szárazárut nem lehet a hagyományos módon füstölni. Egyrészt mert pár év alatt elfogyna Magyarország fakészlete, másrészt mert a végtermék árát csak nagyon kevesen lennének képesek megfizetni. Nagy tétel esetén maradt tehát az aroma. Ha már ló nincs, szamár is megteszi nemde?

Éppen ezért is szerepel nagyon sok terméken az, hogy füstölt ízű, nem pedig az, hogy füstölt. Ugyanaz a helyzet, mint a gyümölcsízű joghurtoknál.

Aztán jött ismét a spanyol viasz, a nú dzsenerésön és rájöttek páran, hogy néda, a valódi sütölt termékeket is keresik páran. Drága meg minden, de ha nem gyártják ezertonnaszám akkor még kuriózumként jó áron el is lehet adni. Sokan pedig, akik szeretnek inkább minőségi terméket vásárolni lemondanak a mindennapi húsevésről és csak ritkábban vásárolnak pl. kolbászt, de akkor csakis az elit szektorból.

Aki pedig igazán a valódi füstölés és a füst íz rabja, de a panelban nem tud füstölőt összedobni, az be is szerezhet egy házi füstölőgépet. Persze ez csak az elhivatott polgároknak javallott, hiszen nagy is és drága is egy ilyen gép. Aki pedig a minimálbérből tengődik az nyeljen egy nagyot és egye csak a füstaromás ételeket. Vagy egyen ritkán, de akkor jót. A választás a fogyasztóé.


43 komment

Címkék: tartósítás füst kolbász íz füstölés ízű ízesítés szárazáru

süti beállítások módosítása