Persze nem fogok kitárulkozni a magánéletemről és amúgyis, rossz az aki rosszra gondol, szóval elmesélem inkább, hogy hogyan sütöttem meg életem első rántotthúsát.
Tudom hogy most sokan azt gondolják, hogy semmi ész nem kell hozzá, de mint ahogy azt már a Szeretetmuffin esetén leírtam, én gasztronómiai antitálentum vagyok, illetve voltam. No de kezdjük az elején!
Éhes voltam. Nagyon. A sajtos rántottától és a melegszendvicstől pedig őszintén szólva sárgaságot kapok már, így hát muszáj volt valami bonyolultabb étellel próbálkoznom. Nem is olyan rég megpróbálkoztam a bolognai spagettivel (tudom, hogy ahhoz sem kell sok ész) ami olyan jól sikerült, hogy nem jutott belőle az udvaron nevelt macskáknak. A sikeren felbuzdulva kitaláltam, hogy ideje összeütni egy kis rántotthúst.
Hogyha pedig lúd, akkor legyen kövér, szóval kapásból csirkemellfilét vettem, kettőnkre 60 dekagrammot. Persze, tudom hogy sokak szerint az semmi, de amikor rányalták az árcédulát a zacsira így is tíz percig tolták belém a 380V-ot a defibrillátorral amíg sikerült kihevernem a traumát. A csirkemellfilé bizony mondom nagyon drága. 820 magyar forintot hagytam ott a 60 dkg-ért. Azóta nyugtatókon élek.
Mindehhez vettünk burgonyakrokettet is, mint már mondtam; ha lúd, legyen kövér alapon. Eztán már csak a szeletelés volt kissé mulatságos, mivel efféle tapasztalatokkal nem rendelkeztem. Azért sikerült megfelelő vastagságúra (vagy vékonyságúra?) szelnem a három darab csirkemellet. Jöhetett a panírozás, amelyhez állandó apródom és hadsegédem is csatlakozott a szobatársam személyében. A tojás amit a panírozáshoz használtunk ráadásul a közeli génbankból származott, szóval tényleg háztájinak volt mondható. Egy kis Pannon búzaliszt és Fehérvári zsemlemorzsa felhasználásával gusztusos kis rántotthús-kupac keletkezett egy tálcán.
A panírozás egészen zökkenőmentesen ment és rövid időn belül már az olajjal teli serpenyő felett álldogáltam, kezemben a tálcán felhalmozott, kirántásra váró hússzeletekkel. A szeletek kirántása sajnos igen-igen unalmas metódusa az ételkészítésnek. Amíg én a húsok kirántásával ügyeskedtem addig egy tepsiben bekerült a sütőbe a burgonyakrokett is.
A végeredményt büszkén prezentálom, mert annak ellenére, hogy egész életemben ott lebegett a fejem felett Demoklész karjdjaként a konyhai tűzeset rémképe, az első rántotthúsom finom lett és cirka 30 perc alatt el is fogyott.
Végeredményként azt a konklúziót kellett levonnom, hogy a felhasznált anyagok (olaj, liszt, tojás, zsemlemorzsa, csirkemellfilé...) árát és a felhasznált gáz értékét nézve meglehetősen költséges étel a rántotthús. Minimálbérből élőknek kimondottan luxus lehet... Az elkészült remekművekről láthattok képeket lejebb görgetve.
Tudni kell rólam azt is, hogy csupán az elmúlt hetekben kezdtem bontogatni a konyhaművészeti szárnyaimat, így korábban minden süteményre úgy tekintettem mint valami hihetetlenül bonyolult rituálé varázslatos végeredményére. Ezt tetézi még az az apróság is, hogy a teához melegített vizet is képes vagyok odaégetni. Szóval eddig a konyhai aktivitásom kimerült abban, hogy a barátnőm a kezembe nyomta a tálat meg a vajat és nekem kellett elkevernem a csokoládéval, vagy ledarálnom a diót, stb... Minden olyan dolgot én csináltam, amit tényleg nem lehet elrontani.
Aztán kisfiús kiváncsisággal lábatlankodtam Drágám körül amíg ő gyors - és számomra követhetetlen - mozdulatokkal összeöntötte a hozzávalókat, kimérte az adagokat a muffinhoz tartozó kis papírokba és betette őket a sütőbe.
