facebook


Mit érdemel az a bűnös...

2010.04.20. 19:25 Imre Laci

"Hamis ötezer és tízezer forintos címletű bankjegyekkel vásároltak meg egy szarvasmarhát egy 62 éves nőtől Jászszentlászlón - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.

Az ismeretlen elkövetők még április 14-én a szarvasmarha háromszázezer forintos vételárát egyenlítették ki a hamisított bankjegyekkel - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A rendőrség pénzhamisítás bűntette miatt nyomozást indított - tette hozzá Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy."

- MTI -

Aki idős embert ver át? Rendszeresen előfordul, hogy valaki idős embertől vesz jószágot hamis fizetőeszközzel.

Megesett már, hogy hamis 54.000 forintos bakjeggyel vásároltak idős embertől három birkát. Ezek után ez az eset már egy fokkal szelídebb, hiszen most létező címletű pénzt hamisítottak. Hogy miért éppen idős emberek az áldozatai az ilyen eseteknek? A válasz egyszerű. Egy idős emberben kevésbé él a gyanú, hogy csőbe húzhatják, hiszen nem követi figyelemmel a híreket, így akár azt is el lehet vele hitetni, hogy valóban létezik 54.000 forintos bankjegy is. Az pedig már a fiatalabbak fejében sem feltétlenül fordul meg, hogy leellenőrizzék a pénzüket, hogy megtalálható-e rajta a hologram és megvan-e benne a fémszál, stb...

Egy idős ember tehát ideális célpont. Nem fog gyanút, vagy ha igen akkor sem jelent komoly veszélyt.

Mindenesetre szeretném felhívni azon emberek figyelmét akiknek esetleg él idős rokona az alföldi tanyavilágban, hogy figyelmeztesse őket a szélhámosok okozta veszélyre.

Szerintetek mit érdemel az a bűnös aki időseket ver át?


 

Szólj hozzá!

Címkék: pénz birka hamis szarvasmarha vásárol kétpó jászszentlászló

Igényelhető az anyajuhok utáni támogatás

2010.03.25. 14:19 Imre Laci

"Az anyajuhtartás támogatására az idén március 20-tól május 3-ig lehet kérelmet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.

A termeléshez kötött, állatlétszám alapú anyajuhtartás támogatása egyike az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatásoknak.

A támogatható minimális állatszám tíz egyed. A kérelmező köteles a juhokat száz egymást követő napon át - május 4-től - birtokán tartani. Az igénybevétel további feltétele, hogy a gazdálkodó gondoskodjon az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat használatról is.

A támogatási kérelmet az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani. Az állattartók december 15-ig kapják meg a támogatási határozatot, a kifizetés pedig 2011 januárjában kezdődik. Az összeg mértékéről egy, a későbbiekben megjelenő külön jogszabály rendelkezik majd - tájékoztatott a sajtófőnök. 

Tavaly ezen jogcímen 1,583 milliárd forintot fizetett ki  támogatásként az MVH. Az egy állatra jutó maximális támogatás mértéke 1.700 forint volt. Ha a gazdálkodó juhtejet vagy juhtejterméket is értékesített akkor legfeljebb 1.400 forintot kapott állatonként.

Korábban az MVH azt is közölte: akinek az anyajuhtartás támogatási kérelmét elfogadták, úgynevezett de minimis - azaz kisösszegű - támogatásra is jogosulttá vált az idevonatkozó minisztériumi rendeletben foglalt feltételek mellett. Ennek teljes összege mintegy 750 ezer forintot tesz ki a Juh Terméktanács információi szerint."

- MTI -

Sajnos ma Magyarországon juhot tartani csak úgy éri meg, ha megkapja a telep az állami támogatásokat... Extra jövedelmet jelenthet, ha a gazda sikeresen megpályázza az agrár-környezetgazdálkodási támogatást is. Utóbbi esetén sok kritériumnak kell azonban megfelelni, így pl. a maximális állatsűrűség 2db/hektár lehet, ezen felül a használt legelőkön tilos műtrágyát vagy szerves trágyát kijuttatni, tiltott bármilyen vegyszeres kezelés, stb...

A juhászatok nagy problémája még a gyapjú is, melynek felvásárlási ára mára olyan alacsony lett, hogy a nyírás többe kerül, mint amennyit a gyapjúért kap a gazda. Így tehát csak az állatok egészségének megőrzése érdekében nyírják a birkák többségét. Érdekes adat, hogy a textilipar nyersanyagainak csupán 5%-át adja a gyapjú (ebben már a kasmíri kecske és más egyéb állatok gyapja is benne van).

Roppant fontos volna, ha a magyar családok konyhájába ismét visszakerülne a birkahús, hiszen jelenleg az évente eladott állatok 90%-a Olaszországba kerül exportra. Ez pedig azt jelenti, hogy nem a magyar gazda határozza meg az árat, hanem az olaszországi felvásárló. (Igaz, a fordított árképzés a mezőgazdaság szinte minden területére igaz.)

Sokan vannak akik nem értik, hogy miért is kapnak a gazdák állami és esetleg akár EU-s támogatást is. A válasz egyszerű. Azért, mert olyan helyzetbe hozták őket, amilyenben egyikőjük sem volna életképes. Tudni kell azt is, hogy ezért nem a gazdák a felelősek.


Szólj hozzá!

Címkék: birka támogatás probléma nemzeti juh összeg ágazat anyajuh

Egyik olvasóm jákob-juhai

2009.11.14. 15:28 Imre Laci

Egyik kedves olvasóm írt hozzászólást majd e-mailt az egyik korábbi blogbejegyzésemet követően, s kérésemre küldött képeket saját jákob fajtájú birkáiról. Ezúton szeretném megköszönni az egészen friss képeket és a kapcsolatfelvételt!


1 komment

Címkék: képek olvasó birka juh fajta jacob jákob többszarvú jsba

Jákob, a négyszarvú juhfajta

2009.10.30. 16:18 Imre Laci

Internetes szörfözgetés közben véletlenül bukkantam rá egy érdekes képre, amely négy szarvval rendelkező kost ábrázolt. A dolog felkeltette az érdeklődésemet, hiszen hazánkban ilyen nem, vagy olyan ritkán fordul elő, hogy még nem kaphatott nagy hangot.

Kis keresgélés után rátaláltam a fajtára, amely ma az Egyesült Államokban még hivatalos tenyésztő egyesület gondozását is élvezi. A fajta neve Jacob (Jákob). A tenyésztő egyesület 1988-ban alakult meg és a Jacob Sheep Breeders Association (JSBA), tehát a Jákob-juh Tenyésztők Egyesülete nevet viseli.

A fajta eredete nem pontosan ismert, egyes feljegyzések szerint Szíriából származik, ahonnan néhány évszázaddal ezelőtt Észak-Afrikán, Szicílián és Spanyolországon keresztül jutott el Angliába. Innen került át az Egyesült Államokba, ahol az 1900-as évek elején a már ott élő fajtákkal keveredett. Több tiszta vérű tenyészet azonban még napjainkban is él vadon a kontinensen. Ezek az állatok mivel nem lettek kitéve a tenyésztésnek, így csontozatuk szilárdabb, gyapjújuk durvább és húsuk ízletes, zsírral vékonyan átszőtt. Ezeket az elvadulva élő állatokat vadásszák is az USA-ban. A Jákob név bibliai eredetű, utalva arra, hogy Jákob az arámi Lámánnál való pásztorkodásáért cserébe megkapta annak összes foltos juhát.

A Jacob fajta kosaira jellemző a dupla szarvaltság, tehát a 4db szarv. Kettő a fejtetőn, kettő pedig ezek alatt, kb. 30-90°-kal megdőlve. Az általános színezet a fehér alapon fekete, barna vagy bordó foltos. A szarvakon nem lehet gyapjú. Akit részletesebben érdekel a fajtaleírás, az a JSBA oldalán megteheti.


3 komment

Címkék: birka juh fajta jacob jákob többszarvú polycerates jsba

süti beállítások módosítása