Magyar Asztal

Akik figyelemmel követik a napi agrárpolitikát, tudhatják, hogy új korszak kezdetét élhetjük meg. Persze nem az Európai Uniós, vagy nemzeti támogatások rendszerének megváltozásáról van szó, hanem egy porszemről, amely még 2005-ben a gépezetbe került.

Ezt a porszemet Ángyán Józsefnek hívják. Ez a porszem napjainkban az egyetlen, aki nyíltan bírálja a II. Orbán-kormány földhaszonbérleti pályázatainak elbírálását. Ő az egyetlen, aki a kormányzó óriáspártot egyben tartó politikust, Orbán Viktort nevezte meg, mint a földbérleti mutyik egyik haszonélvezőjét. (Még ha csak lányának, Ráhelnek udvarlóján keresztül is.) A frakciófegyelem ilyen mértékű megsértésére az elmúlt évekből biztosan nem tudunk példát mondani. Az ügy valódi mondanivalója mindenkinek egészen más: a kis területen gazdálkodóknak az, hogy van még remény, a baloldali, és a Fidesznél jobboldalibb szavazók számára azt, hogy valaki enzim módjára faragja le a kormányról a szavazókat.

Lehet Ángyánra hősként tekinteni, lehet Gumiszobás Professzornak nevezni, de valamit senki nem vitathat el tőle: hasznos tevékenységet végez. Sok esetben arra kényszeríti a kormányt, hogy egyes kérdésekben magyarázkodjon. Ahol pedig van kérdés, ott bizony jönnie kell válasznak is, ami még abban az esetben is hasznos, ha a 2/3 birtokában a Fidesz-KDNP nem szorul rá, hogy komoly választ adjon. A szavazók pedig peregnek, mint órában a homok...

Bár rövidesen Ángyán Józsefet ki fogják zárni a Fidesz-frakcióból - erre enged következtetni Bayer Zsolt írása -, addig azonban nagyon sok jobbegyenest fognak kapni tőle, ami a ciklus félidejében már befolyásolhatja a '14-es eredményeket is. Az elkövetkezendő 1 év, biztosan az ángyánizmus korszaka lesz.

Már egy korábbi bejegyzésben is említést tettem a mezőgazdaság egy igen fontos, ám a hétköznapi médiában kevéssé futtatott témájával, a "szója biznisszel". Persze a mezőgazdaság maga is egy óriási üzlet, ugyanakkor ezen a hatalmas gazdasági ágon belül van egy kis rész, amelyet egész Európán belül néhány cég tart a kezében, euró milliárdos bevételre szert téve.

Nem csupán az euroszkeptikusok közt ismert a tény, hogy az Európai Unió és a Dél-amerikai országok közt egy paktum született, mely szerint Brazília és a környező országok nem tartják távol magas vámmal az EU-ból érkező iparcikkeket piacaiktól, cserébe az EU-s országok szabad utat engednek az onnan érkező mezőgazdasági termékeknek. Így kerülhetett sor arra, hogy az Európai Parlament betiltotta az állati eredetű takarmányok etetését, ezzel a tagállamokat szója importjára kényszerítve, s megteremtve Brazília és Argentína számára a biztos piacot.

Bár az EU szakmai szerve, az EFSA a tilalom feloldását nem látta aggályosnak, a döntésen nem változtatott az EP, így továbbra is Dél-Amerikából importáljuk a 90%-ban transzgénikus szóját. Az igazi svédcsavar pedig itt következik!

Az Európai Unió a végletekig elkötelezett az ökológiai gazdálkodás, és az úgynevezett bio élelmiszerek készítése mellett, mondván, az ilyen termelési rendszerben biztosítható leginkább a termék kifogástalan minősége. Ezért is van elterjedőben a 'free range', azaz a szabad tartásos baromfinevelési technológia, valamint a mangalica hírneve is evégett ível felfelé.

A probléma pedig ott kezdődik, hogy az ilyen állattartásnál egyáltalán nem biztosíthatók azok a körülmények, amelyek elengedhetetlenek lennének ahhoz, hogy valóban ellenőrzött, biztosan egészséges élelmiszert lehessen előállítani. Gondoljunk csak arra, hogy a szabadban kapirgáló baromfi fogyaszt rovarokat, esetleg még elhullott kisemlősök teteméből is csipegethet! Osztoznak a vadmadarakkal a takarmányon, s ezek a madarak, valamint az elfogyasztott ízeltlábúak is potenciális vektorai lehetnek élősködőknek, betegségeknek. Ebben az esetben persze senki nem fogja tudni szavatolni, hogy az állat nem jut tiltott eredetű élelemhez. Ilyen helyzetben pedig jogosan tehető fel a kérdés, hogy miért diszkriminatív a rendszer a zárt technológiát alkalmazókkal szemben?

Újra kellene gondolni az EU-nak bizonyos jogszabályokat, figyelembe venni, hogy a Dél-amerikai piacra szállított iparcikkek csak pár Nyugat-európai államnak jelentenek bevételt, s ezért cserébe a Kelet-európai államok mezőgazdaságát áldozták fel. Ismét el kellene érni, hogy hazánk rendelkezzen az élelmiszer önrendelkezés jogával, ami persze nem jelenti azt, hogy fölösleg élelmiszer-biztonsági kockázatokat kellene vállalniuk a fogyasztóknak! (Pl. a tolliszt biztosan nem tartalmaz BSE priont.) Mind Magyarországnak, mind több más Közép-európai államnak gazdasági érdeke lenne, hogy az állati eredetű takarmányok ismét zöld utat kapjanak, és ne kényszerüljenek import GM szója vásárlására. Így a fenti szabadtartásos technológia anomáliája is megszűnne.

Igen régóta tart már a Kormány sertéságazat-regulációs törekvése, amely az elmúlt egy hónapban látszik eszkalálódni. Ugyan már egy évvel ezelőtt is arról cikkeztek, hogy Orbán előtt van a sertésstratégia, ám ennek ellenére úgy tűnik, a kabinet nem tud dűlőre jutni a fordított ÁFA bevezetése terén.

A fordított ÁFA lényege, hogy a termelő az eladott áruért nettó fizetséget kap, az adót az átvevő fizeti meg az állam felé. A Kormány ettől az intézkedéstől várja, hogy a húsipart sújtó feketekereskedelem visszaszoruljon. Ezt a modellt alkalmazzák a gabonakereskedelemben is, egyelőre úgy tűnik sikerrel.

Augusztus 15-én a Vidékfejlesztési Minisztérium oldalán jelent meg a hír, hogy a szakmai szervezetekkel való tárgyalás után úgy döntött a kabinet, hogy nem vezetik be a fordított ÁFA-t a sertéságazatba. Ebben a cikkben konkrét megnevezés ugyan nem hangzik el, csupán szakmai szervezetekre utalnak, ám a témával kicsit részletesebben foglalkozók tudhatják, hogy a Magyar Sertéstartók Szövetségének nyílt levele miatt nem valósult meg a tervezett reform.

A szövetség elnöke, Sákán Antal levelében kitér arra, hogy a fordított ÁFA bevezetése azt eredményezné, hogy a gazdák bruttó árat fizetnének az összes input anyagért, így például a takarmányért vagy a közműszolgáltatásokért, ugyanakkor nettó bért, azaz az ÁFA-val csökkentett árat kapnák a termékeikért. Így alacsonyabb bevételük lenne, ami tőkehiányt eredményezne addig, amíg az általános forgalmi adó visszaigénylése, kifizetése meg nem történik.

Augusztus közepén úgy tűnt, hogy a kormányzat hallgatott az MSSz érveire, ám ma délben ismét arról lehet olvasni a Minisztérium oldalán, hogy a fordított ÁFA segítségével kívánják fehéríteni a sertéságazatot. A döntés ugyan még nem végleges, hiszen Brüsszelnek engedélyeznie kell annak bevezetését, de úgy tűnik, Fazekas Sándor elhatározta magát. Annak ellenére, hogy a cikkben hatástanulmányokra hivatkoznak, rögtön felmerülhet a kérdés, hogy milyen külső tényezők sarkallták a minisztériumot korábbi döntésének felülvizsgálatára. Egyelőre nem tudni, hogy állnak-e más irányú lobbik, érdekképviseletek a hirtelen "páli fordulat" mögött.

Lassan évek óta tart a hisztéria a gyorséttermekben kapható hamburgerekről, amelyek állítólag húsz év elmúltával sem bomlanak le, s amelyek annyi vegyi anyagot tartalmaznak, hogy legalább vegyésznek kell lenni az összetevőlista megértéséhez. Előre szeretném leszögezni, hogy egyik tábor véleménye mellett sem szeretnék pálcát törni, mivel nincs jogom megmondani, hogy mit egyen valaki és mit ne.

Az első és legfontosabb dolog amit tisztáznunk kell, hogy óriási különbség van az Egyesült Államokbeli és az európai gyorséttermek között. Ennek oka pedig az eltérő élelmiszer-egészségügyi törvényekben van. Míg az USA-ban engedélyezett a növekedési hormonok használata a szarvasmarha-hizlalásban, addig ez az Európai Unió minden tagországában tiltott. (A témával kapcsolatban korábban írtam már egy blogbejegyzést, ajánlom mindenki figyelmébe.) Ez miatt valóban sokkal nagyobb az elhízás veszélye a rendszeres gyorséttermi élelmiszerek, elsősorban a húspogácsák fogyasztása esetén.

E bejegyzés apropója egyébként egy másik blogon született írás, amely le kívánja rántani a leplet a szóban forgó, le nem bomló hamburgerekről. Előre szeretném kijelenteni, hogy nekem nem áll szándékomban megfejteni a gyorséttermi hamburgerek rejtélyét, mert úgy vélem, hogy ezt egy élelmiszer-bevizsgálásra szakosodott laboratóriumnak kellene megtennie.

Hogy a virtuális tollam megragadásának okául szolgáló cikkre, bejegyzésre térjek, a címben feltett kérdésre ad egy szakmainak tekinthető választ, ami után rögtön jönnie kellett volna a zárszónak és learathatták volna a remek írásért járó hozzászólásokat. Azonban a végén már olyan méreteket ölt a populáris klisékkel való dobálózás, hogy egy olvasottabb emberben biztosan visszatetszést kelt. Csak hogy egy példát hozzak:

"Ez a faj (az ember - a szerk.- ) azt állítja, hogy ő a legintelligensebb a bolygón, és mégis a saját gyermekeit és saját magát mérgező vegyi anyagokkal táplálja."

Egy cikk, amely tudományos alapokra akarja építeni a benne foglaltakat, nem juthat el arra a szintre, hogy az egész emberiségre egyaránt vonatkozó alapigazságokat nyilatkoztasson ki. Amint ezt a hibát elköveti, lelepleződik a cikk írójának dilettantizmusa, hogy nem tud a témával mélységeiben foglalkozni. De ettől tekintsünk el, hiszen ez csupán egy apró hibája az írásnak.

Kezdjük azzal, hogy a hamburgerzsemle összetevőinek felsorolását elrettentésnek szánja a cikk írója, holott több olyan vegyületet is felsorol, amely sokkal inkább hasznos a szervezet számára, s nem ártalmas. Ilyen például a tiamin, azaz a B1-vitamin (a piroszőlősav lebontását katalizáló enzim koenzime), amely előfordul a gabonaszemekben, s hiányában idegrendszeri zavarok léphetnek fel. A folsav más néven B4-vitamin, amely hiányában vérképzési rendellenességek fordulhatnak elő az embernél, s amelyet a bélben élő baktériumok is előállítanak. Az aszkorbinsav a C-vitamin, amelynek tengernyi fontos és hasznos szerepét felesleges is volna felsorolnom.

A tészta kondicionálók megemlítése már-már jogos, eltekintve attól az apróságtól, hogy ilyen anyagokat használnak a hétköznapi péktermékek, mint például a kenyér sütésénél is. Erre azért van szükség, mert a jó minőségű, sütésre különösen alkalmas búzát külföldre értékesítik a hazai cégek, az itthon maradó alapanyag pedig erősen javításra szorul. Persze a felsorolt anyagoktól sem kell rettegni, hiszen a monokalcium-foszfátot a világon mindenhol használják az adott élelmiszer Ca tartalmának növelésére (a takarmányozásban is széleskörűen elterjedt). Napjainkban divatos a szóját is támadni, mondván rákkeltő (mi nem az?), de az, hogy pár tized százalékban tartalmaz a zsemle szójaolajat vagy abból kivont lecitint, nem hiszem, hogy a fogyasztót rögtön a sírba döntené.

Összességében az a problémám az efféle igazságmegmondó és tényfeltáró cikkekkel és bejegyzésekkel, hogy részismeretekre alapozva állítanak valamit, s a vélt igazukat kívánják elfogadtatni másokkal. Az pedig, hogy az író a gyorséttermi élelmiszereket jelöli meg a világon elterjedt betegségek egyedüli okozójaként, óriási baklövés.

Úgy vélem, hogy minden ember itt Európában és az Egyesült Államokban is aszerint választja meg ételeit, hogy mit engedhet meg magának, illetve hogy saját belátása alapján mit vél fogyaszthatónak és mit kíván elkerülni. Aki tehát úgy érzi, hogy nem akarja kitenni magát a hamburger és a sültburgonya okozta esetleges kockázatoknak, az ne egyen ilyen élelmiszereket, ugyanakkor tartsa tiszteletben, ha mások olykor-olykor ellátogatnak egy ilyen étterembe. A hangsúly mindig legyen a mértékletességen.

Hatályba lépett a rendelet, mely kötelezővé teszi a jövőben a tojások kilogrammonkénti árának feltüntetését a dobozokon és tálcákon, természetesen az eddig használt forint/darab ár mellett, olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.

A rendelet célja, hogy többlet információval lássák el a vásárlókat, akik ezen adatok alapján feltételezhetően tudatosabban tudják majd elkölteni pénzüket. Az új szabályt - ahogy arra a VM hivatkozik is - a Tojástermelők Szövetségének felkeresésére hozták létre.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy melyik tojást lesz érdemes preferálni, azt, amelynek magasabb a kilónkénti ára, vagy amelyiknek alacsonyabb? Feltételezhetjük-e, hogy a tojások méretétől függetlenül a megvásárolt tojásokban a héj és a hasznos rész közti arány állandó? Hiszen ha az adott tojást termelő fajtára vagy hibridre a vastagabb (0,37 mm) héj jellemző, akkor a tíz darabos kiszerelésű étkezési tojás súlya nagyobb lesz, valószínű tehát, hogy többet is fognak elkérni érte az üzletek. De az biztos, hogy a vásárlók nem kívánnak a "többlet" héjért többet fizetni, így tehát a héj:hasznos rész arányt is illendő volna feltüntetni. Erre persze egyelőre nem lesz lehetőség, sem a termelő és/vagy csomagoló üzemben, sem pedig az üzletekben. A tojáshéj vastagsága, minősége pedig több környezeti faktortól is függ.

Első és legfontosabb ilyen befolyásoló tényező a takarmányozás. A vitamin-, foszfor-, kalcium-, vagy fehérjehiányos takarmányozás okozója lehet a deformált, vékony héjú tojások termelésének. Ezek a tojások nagyobb eséllyel sérülnek meg, vagy törnek össze a szállítás során. Meghatározó továbbá az állatok tartásának technológiája, a technológiához kapcsolódó szabályok betartása, így például az állománysűrűség, vagy az egyes stresszhatások.

Nem lehet tehát kijelenteni, hogy valamely fajta, vagy hibrid szebb, a kívánalmaknak megfelelőbb tojásokat termel, mint ahogy a tojáshéj vastagságára sem szabad szelektálni, hiszen a vastag tojáshéj gátolhatja a tenyésztojásban lévő csibe fejlődését, a vékony héjú tojás pedig ki van téve a fizikai sérüléseknek. Az tehát, hogy étkezési célra direkt vékony héjú tojást termeljenek a gazdák, nem lehetséges.

Ezen felül a VM leközölt a cikkében egy apró tévedést, mégpedig a tojásméretek származásával kapcsolatban. Nem igaz, hogy a kisméretű tojások külföldről, a nagyok pedig magyarországi termelőtől származnának. Az előfordulhat, hogy a hazai boltok polcain található külföldi tojások jobbára a kisebb (S) kategóriába esnek, de ez nem azért van, mert szlovák, vagy lengyel. Ez azért van, mert az adott cég ilyen árut rendelt onnan. Ahogy bármely magyarországi termelőnél jönnek létre kis méretű, és akár extra nagy (XL) tojások is. Beltartalmuk tekintetében pedig nincs különbség az egyes méretek között. Az más kérdés, hogy a héj-hasznos rész arány milyen az eltérő kategóriák esetén.

Summa summarum: a tojások árának pontos meghatározásához, ahhoz, hogy a fogyasztó valóban tudatosan tudjon választani, a tojás hasznos részeinek (sárgája, fehérje) és héjának súlyban kifejezett arányát kellene a csomagoláson feltüntetni.