Magyar Asztal

Már egy korábbi bejegyzésben is említést tettem a mezőgazdaság egy igen fontos, ám a hétköznapi médiában kevéssé futtatott témájával, a "szója biznisszel". Persze a mezőgazdaság maga is egy óriási üzlet, ugyanakkor ezen a hatalmas gazdasági ágon belül van egy kis rész, amelyet egész Európán belül néhány cég tart a kezében, euró milliárdos bevételre szert téve.

Nem csupán az euroszkeptikusok közt ismert a tény, hogy az Európai Unió és a Dél-amerikai országok közt egy paktum született, mely szerint Brazília és a környező országok nem tartják távol magas vámmal az EU-ból érkező iparcikkeket piacaiktól, cserébe az EU-s országok szabad utat engednek az onnan érkező mezőgazdasági termékeknek. Így kerülhetett sor arra, hogy az Európai Parlament betiltotta az állati eredetű takarmányok etetését, ezzel a tagállamokat szója importjára kényszerítve, s megteremtve Brazília és Argentína számára a biztos piacot.

Bár az EU szakmai szerve, az EFSA a tilalom feloldását nem látta aggályosnak, a döntésen nem változtatott az EP, így továbbra is Dél-Amerikából importáljuk a 90%-ban transzgénikus szóját. Az igazi svédcsavar pedig itt következik!

Az Európai Unió a végletekig elkötelezett az ökológiai gazdálkodás, és az úgynevezett bio élelmiszerek készítése mellett, mondván, az ilyen termelési rendszerben biztosítható leginkább a termék kifogástalan minősége. Ezért is van elterjedőben a 'free range', azaz a szabad tartásos baromfinevelési technológia, valamint a mangalica hírneve is evégett ível felfelé.

A probléma pedig ott kezdődik, hogy az ilyen állattartásnál egyáltalán nem biztosíthatók azok a körülmények, amelyek elengedhetetlenek lennének ahhoz, hogy valóban ellenőrzött, biztosan egészséges élelmiszert lehessen előállítani. Gondoljunk csak arra, hogy a szabadban kapirgáló baromfi fogyaszt rovarokat, esetleg még elhullott kisemlősök teteméből is csipegethet! Osztoznak a vadmadarakkal a takarmányon, s ezek a madarak, valamint az elfogyasztott ízeltlábúak is potenciális vektorai lehetnek élősködőknek, betegségeknek. Ebben az esetben persze senki nem fogja tudni szavatolni, hogy az állat nem jut tiltott eredetű élelemhez. Ilyen helyzetben pedig jogosan tehető fel a kérdés, hogy miért diszkriminatív a rendszer a zárt technológiát alkalmazókkal szemben?

Újra kellene gondolni az EU-nak bizonyos jogszabályokat, figyelembe venni, hogy a Dél-amerikai piacra szállított iparcikkek csak pár Nyugat-európai államnak jelentenek bevételt, s ezért cserébe a Kelet-európai államok mezőgazdaságát áldozták fel. Ismét el kellene érni, hogy hazánk rendelkezzen az élelmiszer önrendelkezés jogával, ami persze nem jelenti azt, hogy fölösleg élelmiszer-biztonsági kockázatokat kellene vállalniuk a fogyasztóknak! (Pl. a tolliszt biztosan nem tartalmaz BSE priont.) Mind Magyarországnak, mind több más Közép-európai államnak gazdasági érdeke lenne, hogy az állati eredetű takarmányok ismét zöld utat kapjanak, és ne kényszerüljenek import GM szója vásárlására. Így a fenti szabadtartásos technológia anomáliája is megszűnne.

 Egyszerűen rajongok a magyar sajtóért! Azt kedvelem benne a leginkább, hogy minden témáról lehet úgy írni, hogy azt bárhogy lehessen értelmezni. Sőt, az sem ritka ha hülyeségeket írnak le bizonyos önjelölt újságírók és bloggerek. Pontosan így fordulhatott elő, hogy a sokat futtatott Mandíner blogon is egy égbekiáltó baromságról született cikk, amely ráadásul még az index.hu címoldalán is meg lett szellőztetve.

Ma pedig a Barikádról jött a napi téma; a "Támogatják az őshonos állatokat tenyésztő új gazdákat" címmel. Magával a tartalommal nincs probléma, mivel egy, a Vidékfejlesztési Minisztériumtól (VM) származó hírt közöl csupán. A probléma ott van, hogy az őshonos állatok esetében szakmai értelemben nem beszélhetünk tenyésztésről. A tenyésztés esetén ugyanis egy kitűzött tenyészcél elérése érdekében szelekciós módszerekkel kívánjuk valamely tulajdonságot javítani. Így például szelektálhatunk tejtermelésre, hizodalmasságra, szervezeti szilárdságra, tojástermelésre, szaporaságra, stb... Az őshonos állatoknál ez a tenyészcél nem más, mint hogy ne változzon a meglévő populáció génállománya, így tehát a tenyészállatok kiválasztásakor arra törekednek, hogy az adott példány hordozza a fajtára jellemző jegyeket (pl. racka juhnál pödört szarv) és semmilyen tulajdonságban ne térjen el az átlagtól. A tenyészállat tehát teljesen átlagos, nincs genetikai előrehaladás.

Őshonos állatok esetében tehát ildomosabb tartásról beszélni, mintsem tenyésztésről. Persze lehet erről is vitatkozni, mivel itt is történik tenyészállat szelekció, azonban nem cél a genetikai előrehaladás. Szerintem még akkor sem beszélhetünk tenyésztésről, ha ugyan a fajtákkal foglalkozó szervezeteket is tenyésztő szervezetnék definiálják magukat (pl.: Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete).

Az pedig, hogy a barikád.hu esetleg eleve "hibásan" kapta a hírt a VM-tól, nem mentség annak javítatlan "továbbítására". Szerintem.

 A tegnapelőtti bejegyzés meglehetősen nagy port kavart. Sokan említették, hogy a nagyüzemi tojótyúktartásnál egy év után lecserélik az állományt és az addig termelésben lévő bagázs szépen megy a vágóhídra vagy a helybéliek vásárolják fel őket.

Szeretnék pártatlan maradni a "ketreces- vs. szabadtartás" vitában, de igyekszem objektíven rávilágítani egyes dolgokra, amelyek szájról szájra terjednek és teljesen vagy részben alaptalanok.

Egyik ilyen tévhit, hogy minden gazda aki ketreces rendszerben tartja állatait, azért cseréli évente állományát mert azok szervezete kimerült, csúnyán fogalmazva "lejárt a szavatossági idejük". Valójában a tojótyúkok - természetes tartásban - azonos időközönként vedlenek, ami a tollazatuk teljes lecserélését jelenti. Ebben az időszakban tojástermelésük gyakorlatilag nullára csökken, szünetel. Ilyenkor ugyanúgy etetni kell a tyúkokat anélkül, hogy termelnének. Ez egy nagyobb (30-60.000-es) állomány esetén nap mint nap óriási költséget jelent, amit a vedlés befejeztével a tojásrakás beindulásával sem tudnak pótolni a tyúkok.

Sok esetben a vedletési időszakot egyszerűbb kiküszöbölni azzal, ha a periódus közeledtével elkezdjük nevelni az állományt felváltó jércéket.

Többen megjegyezték a hozzászólók közül, hogy ha itthon nem állítanánk ennyi árutojást, akkor a szükségleteket keletről pótolnánk, ahol még annyira sem ismerik az állatjólét fogalmát mint idehaza. Egy szempontból jogos ez az érv, másfelől viszont gyermekes ujjal mutogatásnak is tűnhet.

A tojás beltartalmi minőségét pedig egyáltalán nem befolyásolja hogy kis helyen él a tyúk vagy éppen a szabadban szaladgálhat. Az azonban nem vita tárgya, hogy minden állat kiérdemelné a természetessel azonos, de legalább a szabad mozgást lehetővé tevő tartást.

Másfelől nem tudjuk objektíven mérni a tojótyúkok boldogságát, hiszen nem tudják kifejezni érzelmeiket úgy mint mondjuk a kutyák. Legjobban talán az mutatja érzelmi (?) és fizikai jóllétüket, ha testük sérülésmentes és a külvilágból érkező ingerekre kiváncsian reagálnak. Az alábbi képet egy olyan telepen készítettem, ahol az évi elhullási ráta nem éri el a 2%-ot és az állatok láthatóan (és hallhatóan) nem érezték rosszul magukat

Addig viszont amíg emberek önhibájukon kívül, pusztán a lehetőségek hiánya miatt kénytelenek a legolcsóbb (sok esetben rossz minőségű) élelmiszereket fogyasztani és kimerítő fizikai munkát végezni akár napi 10 órában is, addig nem biztos, hogy azért kellene (elsősorban) harcolni, hogy egy-egy tyúk nyerjen plusz tíz négyzetcentimétert.

 2013-tól már hazánkban is tilos lesz a tojótyúkokat a jelenlegi ketreces tartásmódban termeltetni. A határidőig hátralevő időszakban minden gazda igyekszik összeszedni a ketrecek leváltásához vagy átalakításához szükséges pénzt és ilyenkor bizony felmerülhet a jogos kérdés: képes lesz-e a telep a meglévő infrastruktúra (épületek, stb...) felhasználásával ugyanolyan színvonalon termelni mint eddig?