facebook

Az elmutyizott szektor

2012.09.25. 10:00 Imre Laci

Már egy korábbi bejegyzésben is említést tettem a mezőgazdaság egy igen fontos, ám a hétköznapi médiában kevéssé futtatott témájával, a "szója biznisszel". Persze a mezőgazdaság maga is egy óriási üzlet, ugyanakkor ezen a hatalmas gazdasági ágon belül van egy kis rész, amelyet egész Európán belül néhány cég tart a kezében, euró milliárdos bevételre szert téve.

Nem csupán az euroszkeptikusok közt ismert a tény, hogy az Európai Unió és a Dél-amerikai országok közt egy paktum született, mely szerint Brazília és a környező országok nem tartják távol magas vámmal az EU-ból érkező iparcikkeket piacaiktól, cserébe az EU-s országok szabad utat engednek az onnan érkező mezőgazdasági termékeknek. Így kerülhetett sor arra, hogy az Európai Parlament betiltotta az állati eredetű takarmányok etetését, ezzel a tagállamokat szója importjára kényszerítve, s megteremtve Brazília és Argentína számára a biztos piacot.

Bár az EU szakmai szerve, az EFSA a tilalom feloldását nem látta aggályosnak, a döntésen nem változtatott az EP, így továbbra is Dél-Amerikából importáljuk a 90%-ban transzgénikus szóját. Az igazi svédcsavar pedig itt következik!

Az Európai Unió a végletekig elkötelezett az ökológiai gazdálkodás, és az úgynevezett bio élelmiszerek készítése mellett, mondván, az ilyen termelési rendszerben biztosítható leginkább a termék kifogástalan minősége. Ezért is van elterjedőben a 'free range', azaz a szabad tartásos baromfinevelési technológia, valamint a mangalica hírneve is evégett ível felfelé.

A probléma pedig ott kezdődik, hogy az ilyen állattartásnál egyáltalán nem biztosíthatók azok a körülmények, amelyek elengedhetetlenek lennének ahhoz, hogy valóban ellenőrzött, biztosan egészséges élelmiszert lehessen előállítani. Gondoljunk csak arra, hogy a szabadban kapirgáló baromfi fogyaszt rovarokat, esetleg még elhullott kisemlősök teteméből is csipegethet! Osztoznak a vadmadarakkal a takarmányon, s ezek a madarak, valamint az elfogyasztott ízeltlábúak is potenciális vektorai lehetnek élősködőknek, betegségeknek. Ebben az esetben persze senki nem fogja tudni szavatolni, hogy az állat nem jut tiltott eredetű élelemhez. Ilyen helyzetben pedig jogosan tehető fel a kérdés, hogy miért diszkriminatív a rendszer a zárt technológiát alkalmazókkal szemben?

Újra kellene gondolni az EU-nak bizonyos jogszabályokat, figyelembe venni, hogy a Dél-amerikai piacra szállított iparcikkek csak pár Nyugat-európai államnak jelentenek bevételt, s ezért cserébe a Kelet-európai államok mezőgazdaságát áldozták fel. Ismét el kellene érni, hogy hazánk rendelkezzen az élelmiszer önrendelkezés jogával, ami persze nem jelenti azt, hogy fölösleg élelmiszer-biztonsági kockázatokat kellene vállalniuk a fogyasztóknak! (Pl. a tolliszt biztosan nem tartalmaz BSE priont.) Mind Magyarországnak, mind több más Közép-európai államnak gazdasági érdeke lenne, hogy az állati eredetű takarmányok ismét zöld utat kapjanak, és ne kényszerüljenek import GM szója vásárlására. Így a fenti szabadtartásos technológia anomáliája is megszűnne.

2 komment

Címkék: free eu szabad állati tiltott fehérje takarmány baromfi range tartás eredetű

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr864800593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.10.16. 23:24:06

Teljesen egyetértek! Ráadásul azért van abban valami fura, hogy pl. egy MINDENEVŐ tyúk miért is ne egyen állati eredetű takarmányt?

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.10.19. 09:50:03

A hivatalos indoklás a BSE járvány volt. Persze tudtommal a baromfihús nem tartalmaz prionokat, így az ilyen vágóhídi nyesedékek etethetők lehetnének.

Egy korábbi bejegyzésben írtam is róla, hogy az EU szakszerve, az EFSA is javasolta az állati eredetű takarmányok etethetőségének tilalmát.
süti beállítások módosítása