facebook


Budapesti tanyafejlesztés

2013.11.17. 13:00 Imre Laci

Robbant a bomba nem is olyan rég, amikor kiderült, hogy az V. kerület is nyert - nem is kis összeget - a tanyafejlesztésre szánt pénzekből. Azóta jött néhány mondvacsinált magyarázat a kerület alpolgármesterétől, hogy miért is kaphat olyan forrásból a főváros (!), amelyet direkt a világ végén található, sok esetben az elektromos áramot is nélkülöző tanyák élhetőbbé tételére szántak. Sokan, sokféle magyarázatot találtak a rejtélyre. Íme, itt az én magyarázatom. Rövid leszek és velős.

chladek tibor.jpgChladek Tibor egy tanyasi áruk boltja előtt (Forrás: chladektibor.fidesz.hu)

Néhány éve meghívást kaptam egy, a Fidelitas által szervezett mezőgazdasági kerekasztal beszélgetésre. A rendezvény főszervezője Chladek Tibor volt*. Bár Tibor világ életében Budapesten élt, és szakirányú végzettséggel sem rendelkezik, mégis jó ideje az agrár vonalon igyekszik mozogni, ahogy az saját weblapjáról is kiderül. (Róla állítják, hogy trafikot nyert, illetve a helyi önkormányzati burgonyaosztást is ő vezényelte (forrás: Lőrinci Magazin blog ).

Chladek Tibor - ugyan nem az V., hanem a XVIII. kerületben - működtet a Magyar Tanyákon Élők Egyesületével közösen tanyasi áruk boltját. Egyébként a komondorbarát Balogh József ex-fideszes országgyűlési képviselő padavanja volt az MTÉE-ben, mint szóvivő, illetve a Fidelitas Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Kabinetjének vezetője is.

No, kérem szépen ez a történet remekül leírja, hogy miért tart ott Magyarország, ahol most van. Azért, mert olyan ember képvisel egy egyébként egyre szűkülő társadalmi réteget, aki semmilyen szálon nem kötődik az általa felkarolt témához, s mert teljes mértékben nélkülözi a szakmai hozzáértést és tősgyökeres panelhuszárként biztosan nem fog hiteles képet festeni mezőgazdasági kérdésekben.

Hogy miért szán a budapesti önkormányzat pénzt a tanyafejlesztésre? Mert a fideszes filozófia szerint a nemzet megmentése a saját holdudvar felemelése folytán valósulhat meg. Kíváncsi vagyok, hogy az 5. kerületben kik működtetnek (vagy fognak működtetni) ilyen boltot, hogy gyorsan negyed milliárd forintot talicskáztak bele a helyi városatyák? Közben persze érdemes azt is megfigyelni, hogy efféle módszerekkel hogyan is edződik, tanítódik ki a Fidesz következő generációja.

1 komment

Címkék: fidesz pályázat pénz bolt fidelitas támogatás trafik tanya Budapest Tibor Chladek

Ángyánizmus

2012.10.08. 10:00 Imre Laci

Akik figyelemmel követik a napi agrárpolitikát, tudhatják, hogy új korszak kezdetét élhetjük meg. Persze nem az Európai Uniós, vagy nemzeti támogatások rendszerének megváltozásáról van szó, hanem egy porszemről, amely még 2005-ben a gépezetbe került.

Ezt a porszemet Ángyán Józsefnek hívják. Ez a porszem napjainkban az egyetlen, aki nyíltan bírálja a II. Orbán-kormány földhaszonbérleti pályázatainak elbírálását. Ő az egyetlen, aki a kormányzó óriáspártot egyben tartó politikust, Orbán Viktort nevezte meg, mint a földbérleti mutyik egyik haszonélvezőjét. (Még ha csak lányának, Ráhelnek udvarlóján keresztül is.) A frakciófegyelem ilyen mértékű megsértésére az elmúlt évekből biztosan nem tudunk példát mondani. Az ügy valódi mondanivalója mindenkinek egészen más: a kis területen gazdálkodóknak az, hogy van még remény, a baloldali, és a Fidesznél jobboldalibb szavazók számára azt, hogy valaki enzim módjára faragja le a kormányról a szavazókat.

Lehet Ángyánra hősként tekinteni, lehet Gumiszobás Professzornak nevezni, de valamit senki nem vitathat el tőle: hasznos tevékenységet végez. Sok esetben arra kényszeríti a kormányt, hogy egyes kérdésekben magyarázkodjon. Ahol pedig van kérdés, ott bizony jönnie kell válasznak is, ami még abban az esetben is hasznos, ha a 2/3 birtokában a Fidesz-KDNP nem szorul rá, hogy komoly választ adjon. A szavazók pedig peregnek, mint órában a homok...

Bár rövidesen Ángyán Józsefet ki fogják zárni a Fidesz-frakcióból - erre enged következtetni Bayer Zsolt írása -, addig azonban nagyon sok jobbegyenest fognak kapni tőle, ami a ciklus félidejében már befolyásolhatja a '14-es eredményeket is. Az elkövetkezendő 1 év, biztosan az ángyánizmus korszaka lesz.

1 komment · 2 trackback

Címkék: föld pályázat ellenzék bérlet frakció Fidesz Ángyán Kajászó

A legdrágább dolog...

2012.04.29. 10:00 Imre Laci

 ... a lóbőr, mondta a "Patás", mikor drága Sanyi lovát siratta az Indul a bakterház c., méltán híres filmben. Ha nem is volt teljesen igaza, talán mégis jó irányba tapogatózott...

Direkt nem írtam a pár napja az origo.hu által lehozott cikkről, melyben tételesen felsorolják, hogy melyik Fejér megyei Fideszhez közeli "zöldbáró" hány hektár föld haszonbérleti jogát nyerte el Kormányunktól. A cikkről szinte mindenhol írtak, kivéve persze kedvenc politológusunkat, Török Gábort. Ő inkább firkál a majdhogynem súlytalan MSZP-ről...

Igen érdekes dolog, hogy a Fideszre jellemző frakciófegyelmet az elmúlt két évben nagyobb botránytól mentesen sikerült megőrizni, s erre jött ez a fránya Ángyán prof. Oligarcházott egyet még januárban, erre most kiderül, hogy igaza volt. Bevallom, én is meglepődtem és nem tudtam eldönteni, hogy az a nagyobb szenzáció, hogy valaki igazat mondott, vagy az, hogy van még ember az Narancs Birodalomban, aki képes szembe helyezkedni Orbán Viktorral. Rés van a pajzson! Nem is kicsi!

Érdemes megfigyelni azt is, hogy szinte minden vezető politikusunk rendelkezik termőfölddel. (Ne legyenek illúzióink, ha nem is a saját nevükön, valamely családtagjukén biztosan fellelhető pár /száz/ hektár föld.) A legdrágább dolog tehát a termőföld, főleg most, hogy közeleg a moratórium határideje! Nyugat-Európában az itthoni árak sokszorosáért lehet termőföldhöz jutni, így tehát hihetetlenül nagy az érdeklődés földjeink iránt. Nem véletlen, hogy mindenki, aki csak teheti igyekszik most "bevásárolni". Persze a Kormány tagad. Hisz ez a dolga.

A legdrágább dolog tehát a termőföld. No meg a becsület. Amit most csúnyán elherdált a Kormány azzal, hogy kibabráltak Ángyán Józseffel. A hazugságok fala roskadozik, ezt a mostani esetet pedig frappáns kormányzati kommunikációval nem lehet majd eltussolni. Itt emberek csúnya százalékok úsztak el!


 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: fidesz kormány pályázat bérlet józsef oligarcha termőföld ángyán zöldbáró

süti beállítások módosítása