facebook


Gia, gia, Demagógia!

2014.08.31. 16:16 Imre Laci

Időről időre elém kerül egy-egy újabb videó, amely minden fondorlatot latba vetve próbál meggyőzni arról, hogy valamely táplálkozási ideológia - mert már ilyenek is vannak - ennyivel egészségesebb és természetesebb bármely más irányzatnál.

vita.jpg

"Ami régi, az jó"

Nem csak a magyar emberekben él egyfajta nosztalgikus érzés a számukra hagyományosnak mondható élelmiszerek iránt. A különbség egy átlagos Nyugat-európai és egy magyar ember között az, hogy míg az előbbi már az őskori táplálkozási szokásokat kívánja feleleveníteni, addig hazánk fiainak többsége megelégszik nagyszüleink gasztronómiájának visszasírásával.

Biztos vagyok abban, hogy ilyen, vagy olyan formában, de minden kedves olvasóm találkozott már az alábbi kijelentéssel:

"Bezzeg száz évvel ezelőtt az emberek szalonnával kezdték a napot, pálinkával folytatták és kolbásszal fejezték be! Még a bejglihez is kenyeret ettek, mégis nyolcvan évig éltek!"

Ugye ismerős? Ennek a nézetnek és az "ájrópai" étkezési forradalmaknak is egy a gyökere: a hiányos ismeretekből származó demagóg egyszerűsítés. A magyar emberek többsége azért dicsőíti a szalonna+kenyér kombót, mert ma is ezen él, és bár érzi az ezzel járó problémákat, könnyebb magyarázatot keresni, mint változtatni. Aki pedig áttér valamely étkezési irányzatra, az életében történő összes változás gyökerének azt  fogja tekinteni.

Olyan ez, mint mikor az ember elkezd rendszeresen edzeni. Az első pár edzés ha sikeres, egyre szívesebben csináljuk. Nincs ez másképp az életmódváltozással sem. Mert ugye a legtöbb esetben ha valaki megváltoztatja az étkezési szokásait, azzal egyidejűleg valamilyen szinten az életmódja is változik. Aki például úgy dönt, hogy vegetáriánus lesz, az már sokkal tudatosabban kell hogy válogasson a boltban, újabb recepteket kell megismernie, stb... Mivel egy-egy vegetáriánus étkezéssel alacsonyabb energiamennyiséget tudunk bevinni, így rákényszerülhetünk arra is, hogy gyakrabban, rendszeresebben táplálkozzunk, ami emésztés-élettani szempontból előnyös. (Persze ezt is csak azok engedhetik meg maguknak, akik olyan munkahelyen dolgoznak, hogy tolerálják a háromóránkénti étkezést.)

"Az iPad jobb, mint a Galaxy Note" - Mikszáth Kálmán -

Ami ma végképp kiverte nálam a biztosítékot, az a Paleolit Életmód Magazin. Igen, van ilyen, amivel önmagában nincs is baj. Odáig eljutottam, hogy megnézzem, kik is szerkesztik ezt a magazint. Írók, pszichológusok, gasztrobloggerek, meg egy paleolit szemléletű állatorvos. A gasztrobloggerség mióta szakma, vagy végzettség?! A gasztroblogger lehet akár egy hobbiszakács is, aki virtuális tollat ragad és leírja, hogy mit főzött és hogyan, de lehet akár egy több éves tapasztalattal rendelkező séf is. Mondjuk én személy szerint ha ilyen képesítés birtokában lennék, inkább ezt írnám ki, mint a gasztrobloggert.

Én magam ebben az esetben agroblogger vagyok, de ettől még, ha leírnám, hogy egy üsző hány liter tejet ad, és hogy a kakasok mennyi tojást raknak egy évben extra metionin takarmányozása mellett, még nem válnának igazzá is. Az a baj (és már nem csak az internettel), hogy bárki tollat ragadhat és a lédig hülyeséget egész évben akciósan kínálhatja. Az pedig a legveszélyesebb, ha a butaság kitartással és meggyőződéssel párosul, mivel az ilyen kombinációból születnek azok az agitátorok, akik bármi áron meg akarnak győzni a saját igaznak vélt nézeteikről.

Valljuk be, senki nem tud releváns véleményt alkotni táplálkozási kérdésekben, amíg nem vett részt az élelmiszerek előállításában. Amíg nem tudja valaki, hogy hogyan és mit (no meg miért) csinálnak a termeléseben, addig a véleményét felületes információk alapján formálja. Persze amíg valaki a véleménye szerint él, és nem akar arról mindenkit meggyőzni, addig csak legfeljebb magára jelent veszélyt. (Kivéve ha az illető gyermeket vár.)

Egy szó mint száz, tisztelt publikum, elég volt már a demagógiából! Elég volt az ismerősöktől hallott táplálkozási tanácsokból és a mindenféle valós tapasztalatot nélkülöző kontárokból! Én csak annyit szeretnék kérni mindenkitől, hogy ne csak azt nézzék, hogy mit mondanak, hanem azt is, hogy ki!

 

10 komment

Címkék: magyar konyha reform hagyomány étkezés paleolit

Márton napi gágogás

2009.11.11. 20:59 Imre Laci

November 11. a népi hagyományok szerint a libafogyasztás napja, hiszen Szent Márton a lúdak óljába bújt el, hogy ne kelljen püspöki kinevezését elfogadnia. A jószágok azonban gágogásukkal elárulták a pap rejtekhelyét, így ő lett Tours püske.

Sajnos mára már nagyon kevesen ismerik ezt a szép legendát, a katonáról, ki köpenyét egy koldusnak adta, majd végül egyházi pályára állt, s a püspökségig vitte. Valódi páli fordulat. Ilyen éles váltások manapság már nem léteznek. Az igazat megvallva mára már a legtöbb ember nem is fogyaszt lúdhúst, hiszen azt a májhoz hasonlóan kuriózumnak tekintik. Az árát tekintve azonban egy kis matekozás után rájöhet az ember, hogy egyáltalán nem olyan luxuscikk mint ahogy azt hisszük.

Két McDonald's-os ebéd árából már egy elég komoly libapecsenyét lehetne sütni. Annyi különbséggel persze, hogy az utóbbival jól is lakik az ember és még egészségesebb is.

Nem akarok a globalizáció ellen ágálni minden postban, de igenis káros, hogy manapság egy gyerek hamarabb eszik pizzát, gyrost vagy kínai ételt mint mondjuk libát vagy vadhúst, holott kis hazánk mindkettőről híres. Ez igenis a globalizáció átka, hiszen a nemzetközi cégek, mint amilyenek a gyorséttermek is sokkal nagyobb tőkével olyan marketinget folytatnak, amely mellett labdába se rúghat egy magyar termelő.

Emlékszem mikor kisiskolásként sok osztálytársam kritizálta az iskolai menzát, hogy ott miért nem lehet hamburgert kapni a pörkölt helyett. Nem tudom, hogy most milyen az iskolai étkeztetés színvonala, de nem szeretném megélni, hogy már ott is pizzát és hamburgert adjanak a tápláló és változatos magyar konyha helyett.

Hamarosan ott fogunk majd tartani, hogy sehol a világon nem lesznek hagyományos helyi ízek és ételek. A rétes és a pogácsa helyett lehet majd kapni McNuggets-et, a mákos gubát pedig végképp el lehet felejteni! Bodzaszörp helyett pedig lehet majd inni a szénsavas üdítőket.

"Bojkott után akciók szomorítják a magyar libatenyésztőket - írja a Népszabadság szerdai számában.

A szárnyastartók üzletén sokat rontott a közelmúltban a Négy Mancs állatvédő alapítvány kampánya a magyar víziszárnyastartás hagyományosnak számító töméses és tolltépő módszerei ellen.
Úgy tűnt, hogy az idei szezonra már visszavonulót fújnak az állatvédők. A tenyésztőknek azonban nincs okuk a megkönnyebbülésre. Az idén nem a bojkottal, az árakkal gyűlik meg a magyar szállítók baja, pedig korábbi terveik szerint októbertől karácsonyig 3,2-3,3 millió libát és nagyjából ugyanennyi kacsát szállítanának egészben és feldolgozva döntően a német ajkú Európába.
Szabó Miklós, a debreceni székhelyű Tranzitker Zrt. vezérigazgatója elmondta: a tavalyi árak felét, harmadát, 1,8-2 eurót fizetik a német kereskedők a magyar szárnyas egy kilójáért. Sok magyar és lengyel liba maradt a német kereskedők fagyasztójában, amitől az idén szabadulni szeretnének a forgalmazók. Így kevesebbet és kevesebbért tudnak a magyarok szállítani.
Magyar József, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója az elmúlt évek legrosszabb szezonjára készül. A csökkenő németországi árak és kereslet miatt a szentesi cég menekülési útként új piacokat keresett Csehországban, Szlovéniában, Angliában, Olaszországban és Oroszországban.
"

- MTI -

Sajnos a Márton napi hírek negatívak. Azon, hogy jövőre más hangvételű bejegyzés szülessen, nekünk kell dolgoznunk. Egyenként külön-külön és így együtt.


30 komment

Címkék: nap magyar étel gasztronómia lúd hagyomány pizza hamburger márton multikulti liba

süti beállítások módosítása