Magyar Asztal

Augusztus elejére minden megyében be szokott fejeződni a kenyérgabonák betakarítása, s ilyenkor készülnek a gyors statisztikák, összehasonlítások, amelyek a termény mennyiségén túl annak minőségére, sütőipari értékére is kiterjednek. Sajnos az idei év nem csupán mennyiségben, de minőségben is alul marad a tavalyi terméshez képest, amit persze a sütőipar rögtön éreztet is velünk.

Kezdésnek érdemes is rögtön a tavalyi év azonos idejű árait figyelembe venni, ha összehasonlításokba szeretnénk bocsátkozni. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint míg 2011 30. hetében az étkezési búza nettó ára 46.978 Ft volt, addig 2012-ben 62.857 forintot kérték el egy tonna termésért, a változás tehát 33,8%-os.

A Magyar Pékszövetség is a liszt árának növekedésével párhuzamosan a kenyér beszerzési árának emelkedésére számít, áll a szövetség közleményében. Fontos tudni azonban, hogy az energiaárak folyamatos emelkedése is rá fogja nyomni bélyegét a közeljövőben polcokra kerülő élelmiszerekre. A legrosszabb helyzetben természetesen - ahogy a közleményben is szerepel - a raktárkészlettel nem rendelkező vállalkozók lesznek, hiszen ők sokkal korábban kell hogy reagáljanak termékeik árának növelésével az alapanyagok drágulására. Ez a kisebb feldolgozók, előállítók gazdasági létbizonytalanságát erősíti, amely a szektorban foglalkoztatottak számának csökkenését vetíti elő.

Augusztus 20. nem csupán az államalapítás ünnepe és az ország egységességének szimbólum. Darányi Ignác óta az új kenyér ünnepe is! Azt, hogy az ősi állami ünnephez miért lett utólag ”hozzácsatolva” az új kenyér megünneplése, már politikai kérdés. Az ünneplés jogosságának megvitatása nem az én tisztem, így az államalapítással és az új kenyér elkészítésének megünneplésével kapcsolatosan szeretnék néhány gondolatot megosztani.

 Az első kérdés amit mindenki felvetett magában, hogy veszélyezteti-e a fuzárium a hazai sütőipar lisztellátását, lesz-e akkora mennyiségű fogyasztásra alkalmas lisztünk, hogy ne szoruljunk importra?

Amivel viszont biztosan számolni kell, az a gabonák felvásárlási árának növekedése, aminek egyenes következménye a kenyér árának drágulása. 

(Agromonitor nyomán)

Lássuk be, terjedőben van a nacionalista érzelemre alapozó marketing. Persze jelen esetben nem a kitaposott, pejoratív értelemben vett nacionalizmusról van szó! Hiszen annyi hazaszeretet kell(ene) mindenkibe, mint amennyi mondjuk a Soproni reklámjában van. Ezt még azok sem vitathatják, akik amúgy előszerettel szeretnek dobálózni a fasiszta és náci szavakkal.

No de térjünk a lényegre!

Egyesek szóvá tették, hogy mindig mindent csak leszólok, hát akkor most szakítok a hagyományokkal, ugyanis a minap vásárolt Kárpátcipóban kellemeset csalódtam.

Bevallom eleinte tartottam tőle, hogy valami ócska terméket akarnak rásózni a vásárlókra kihasználva azok hazafias gondolkodását, de nem így lett. Kezdjük az elején!

A cipót egy Coop áruházban elhelyezett reklámplakáton pillantottam meg (marketing ugyebár...) és ott ősi magyar receptre és hasonlókra hivatkoztak. Gondoltam egyszer élünk... Az egy kilogrammos cipó ára 339 forint volt. Én éppen egy pénteken sütött példányt fogtam ki, ami aggodalommal töltött el a frissességét illetően. Azonban amikor kézbe vettem még mindig ropogós és puha volt. Gyorsan nejlonzacsiba csomagoltam és hazaspuriztam vele mint cigány roma a házimozival.

Gyors fotózás meg az egyéb sallangok, aztán elő a kést és végre megnézhettem mit rejt az egyébként szerintem gusztusos, barnára sült külső.

A kenyér állaga hétköznapinak mondható, szivacsos. Szerencsére az öklömnyi lyukaktól (amik valljuk be sajnos egyre gyakoribbak manapság) mentes*. A szeletelés egyébként nem okozott gondot. Egy hétköznapi kenyérvágó késsel megerőltetés nélkül tudtam belőle vágni egy szeletet, ami pl. a Tesco kemencés kenyerérről nem igazán mondható el.

Az összetevők tekintetében kicsit kettősek az érzelmeim, ugyanis tartalmaz búza- és rozslisztet is. Minek?! No mindegy... Készítettem egy képet az összetevőkről is a hitelesség kedvéért.

 Mindent összegezve a cipó meglehetősen drága (vagy én vagyok az alsóbb társadalmi rétegben?) de az ízét és a minőségét tekintve megéri az árát. Az M.A. skálán 10 pontból kap 9-et. Szerintem.

*A képen látható nagyobbacska gázbuboréknyom nem nagyobb egy tízforintos érménél, tehát jogosan írtam, hogy nem jellemző a tésztájára a hézagosság.

"Az Európai Unió Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága (DG SANCO) 2009. október 21-ére hívta meg a sütőipar képviselőit, hogy megvitassák, miként lehetne csökkenteni a kenyerek sótartalmát. A finn, angol, spanyol és talán a belga tapasztalatokra épülő megbeszélésen az ipar és az élelmiszer-biztonsági hivatalok képviselői vesznek részt, számol be előzetesen az EU Food Law 2009. október 2-ai száma."

- MÉBiH -

Lehet, hogy ezért egyesek megköveznek, de szerintem ez a probléma nem tartozik az EU-ra. Vizsgálatok alapján be lett bizonyítva, hogy Magyarországon a kenyér sótartalma túl magas? Ha nem, akkor mégis miért kell ekkora összeröffenést csapni?

Ráadásul arra sem tér ki ez a téma, hogy az egyes országokban teljesen más a kenyér összetétele és minősége is! Az Ausztriában élő bátyám örömkönnyeket hullajtott mikor itthon ismét a megszokott félbarna kenyérből ehetett. Nyugati szomszédainknál csak a felfújt toast kenyér dívik, amelytől húsz szelet után sem lakik jól az ember.

Miért nem tudják a kérdésben érintett országok önmaguk elérni, pl. törvényi úton, hogy mekkora legyen a kenyér maximális sótartalma? Miért kell többszáz szakembert összehívni, fizetni a szállodai és egyéb költségeket? Felesleges. Netán éppen egy finn szakember fogja megmondani, hogy az angol pékszövetség (ha van ilyen) hogyan süssön?

Számomra az is érthetetlen, hogy hogyan kíván az EU közös megoldást találni egy olyan problémára, ami minden országban máshogy van jelen? Mert ugye nekem senki fia ne akarja bemagyarázni, hogy a francia toast-ban és a magyar félbarnában ugyanúgy sok a só, mert egy teljesen más összetételű és sütési technológiával készült pékáruról van szó.

Ezen kívül itt van rögtön egy 2009 februári spanyol nyelvű cikk éppen arról, hogy a spanyol kenyér a legkevésbé sós egész Európában.

Mellesleg anno senki nem vizsgálta a kenyér sótartalmát és mégis elég gyakoriak voltak a 80-90 éves emberek. Azok a vidéki "nagyöregek" akik átélték a világháborút még ma is vígan kapálgatják a szőlőt, hordják a kútról a vizet és felássák a kertet minden ősszel, pedig ők is a magyar kenyéren nőttek fel, sok esetben százszorta rosszabb életszínvonal mellett mint amiben nekünk manapság részünk van. Tehát nekem senki ne mondja, hogy a magyar kenyér egészségtelen!