facebook


2015 slágere

2014.08.20. 11:00 Imre Laci

A mezőgazdaság egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy az abban dolgozók évről évre tökéletesítik a panaszkodás művészetét. Persze nem kívánok pálcát törni egyetlen gazda feje felett sem, hiszen az esetek többségében van is okuk a morgásra. Idén jó termést adtak a gabonák, ám a napraforgó és a kukorica betakarítása még hátra van. Az időjárást figyelve még egy ideig nem is kerülnek be a magtárakba. Ami pedig jövőre fog jönni, azt lényegében már most borítékolhatjuk.

kukorica1.jpg

Aki még emlékszik a 2010-es év nyarára, az tudja, hogy mitől nyögött az egész mezőgazdaság 2011-ben. A penészgombák által termelt mikotoxinokat. A mostani csapadékdús időjárás nagyon jó termésátlagot hozhat, ugyanakkor azt is eredményezheti, hogy nem fogják tudni időben megkezdeni az aratást, illetve nagyobb nedvességtartalom mellett történhet a behordás, ami ugye a szárítási költséget növeli. Abban biztosak lehetünk, hogy 2015-ben gyakrabban lesz szükség az élelmiszer és takarmányozási célú kukoricák mikotoxin vizsgálatára is.

Ki emlékszik még arra, amikor a Fusch-Tej Kft. valkói telepéről aflatoxinnal szennyezett tej került a boltok polcaira? Akkor a média a szükségesnél sokszor nagyobb botrányt kreált az ügyből, mivel az Európai Unióban a gombatoxinok határértéke a legnagyobb, hatást ki még nem váltó dózis ezredrésze. Ahhoz tehát, hogy az esetleg megnövekvő toxinveszély valós egészségügyi problémát okozzon, éveken keresztül kellene ilyen élelmiszereken élni. (Erre is volt már példa. Vegetáriánusok év vegánok veszélyben.)

Persze pánikra semmi ok, ellenben jobb előre felkészülni arra, hogy 2015-ben az esti hírek pár hétig valószínűleg ezzel a témával fognak foglalkozni.

Szólj hozzá!

Címkék: 2014 kukorica toxin mikotoxin fuzárium aflatoxin

Fuzárium miatt aggódnak a szakemberek

2010.07.28. 11:00 Imre Laci

 
Az aratások végeztével érkeznek a betakarított gabonákkal kapcsolatos mennyiségi és minőségi információk. Az várható volt, hogy mennyiség tekintetében jóval az elmúlt évek átlaga alatt fog végezni a 2010-es szezon és valószínűleg az sem okoz nagy meglepetést, hogy az áradások és belvizek következtében a minőségben is visszaesés lesz tapasztalható. 
Ismét figyelmet kap a fuzárium
A 2009-es év tavaszának egyik negatív sztárja a fuzárium-toxin által okozott megbetegedés veszélye volt. Május 21-én, a vegetáriánusokra fokozott veszélyt jelentő fuzáriumra hívtam fel a figyelmet, s egy nappal később már jött is az első megbetegedést közlő hír. A sajtó rögtön rávetette magát a témára és heteken belül több gyártó vonta vissza a fuzárium-toxinnal fertőzött, vagy annak vélt termékét, így például a Cerbona és a Diamant is.
Azóta eltelt egy év, leesett annyi eső amennyit régen láttunk, jött rá napsütés is bőven, a fuzárium pedig – hihetetlen de – gomba mód elszaporodott.
Mint azt korábban egy bejegyzésben meg is említettem, a rengeteg csapadék miatt a növényvédelmi munkákat nem, vagy csak igen későn lehetett elkezdeni és ez bizony predesztinálta az idei termés minőségét is. 
Önellátó marad Magyarország?

 Az első kérdés amit mindenki felvetett magában, hogy veszélyezteti-e a fuzárium a hazai sütőipar lisztellátását, lesz-e akkora mennyiségű fogyasztásra alkalmas lisztünk, hogy ne szoruljunk importra?

Farkas Szilárd, a minőségellenőrzéssel foglalkozó Control Union Hungária Kft. ügyvezető igazgatója szerint a helyzet valószínűleg nem olyan súlyos, hogy Magyarország lisztimportra szoruljon.

Amivel viszont biztosan számolni kell, az a gabonák felvásárlási árának növekedése, aminek egyenes következménye a kenyér árának drágulása. 

(Agromonitor nyomán)


 

Szólj hozzá!

Címkék: veszély drágulás minőség kenyér ár gabona 2010 liszt toxin fuzárium

Fuzárium-toxin miatt vonta vissza durum lisztjét a Diamant

2009.06.30. 18:00 Imre Laci

 "Visszarendelte az üzletekből a durumbúzából készült, 1 kilogrammos simaliszt termékeit a Diamant MALOM Kft. fogyasztóvédelmi, megelőzési okokból  - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A cég közleményében hangsúlyozza: a lépésre azért volt szükség, mert nem lehet kizárni, hogy a 2009. november 28-i és 2009. december 15-i szavatossági dátummal ellátott termékeik nem felelnek meg a malom minőségi elvárásainak.
A társaság arra kéri a fogyasztókat, hogy vigyék vissza az áruházakba az érintett durum-termékeket.
A Diamant két, különböző fogyaszthatósági idejű egy kilogrammos durumlisztjét már a múlt hét végén bevonták, mert a készítményekben a fuzáriumgomba egyik toxinját találták az élelmiszerbiztonsági vizsgálatok során. Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára akkor az MTI-nek elmondta: a fuzáriumgomba egyik, a termékekben most fellelt toxinja, a don (dezoxinivalenolnak) fogyasztása csak nagy mennyiségben okoz gondot - hányást, hasmenést -, azonban a toxin hő (sütés-főzés) hatására elbomlik.
Azóta a Cerbona Zrt. és a Tortellino Kft. is visszavonta néhány, a Diamant lisztjéből készült termékét, száraztésztát, illetve tortellinit, lasagnét."
 - MTI -


Szólj hozzá!

Címkék: diamant fuzárium durumbúza

Fuzárium-veszély miatt vont vissza termékeket a Cerbona

2009.06.29. 18:29 Imre Laci

"A Cerbona azonnal visszahívta a 2011. május 13. és 2011. június 18. közötti minőség megőrzési idejű Durillo (500 gramm) és Durum (ömlesztett) márkanevű durum száraztészta termékeit a fogyasztók egészségének védelme érdekében, az alapanyag toxin szennyezettsége miatt - közölte a Cerbona Zrt. az MTI-vel hétfőn.


Emlékeztetetnek rá: a Cerbona minőségellenőrzése június 19-én a Diamant Malom International Kft. által szállított durum száraztészta alapanyagában az élelmiszerbiztonsági értékeket meghaladó DON (deoxinivalenol) toxin eltérést mutatott ki, ezért a cég azonnal hatósági bevizsgálást kért.
A hatósági vizsgálat eredményei szerint a tésztában a főzés során a szennyeződés a törvényben megengedett határérték alá csökken. A vizsgálatokat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal laboratóriumai végezték el. 
A Cerbona kiemelte: a termékeket forgalmazó áruházak az értesítést követően azonnali hatállyal intézkedtek a készletek visszagyűjtéséről, míg a fogyasztóktól az érintett termékeket a vásárlás helyén visszavásárolják. A Cerbona többi terméke teljes mértékben megfelel a minőségi követelményeknek, azok a Durillo és durum termékek is, amelyek a visszavont minőség megőrzési időn kívül esnek - áll a közleményben." - MTI -

"A 2009.06.25-én kelt hatósági vizsgálati eredmények szerint a tésztában a főzés során a szennyeződés a törvényben megengedett határérték alá csökken. A vizsgálatokat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal laboratóriumai végezték." - cerbona.hu -


Szólj hozzá!

Címkék: tészta cerbona durum fuzárium

Fuzáriummal szennyezett lisztet vont be a hatóság

2009.06.28. 11:00 Imre Laci

"Egy bajai székhelyű cég két, különböző fogyaszthatósági idejű egy kilogrammos durumlisztjét bevonták, mert a készítményekben a fuzáriumgomba egyik toxinját találták az élelmiszerbiztonsági vizsgálatok során - közölte Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára szombaton az MTI-vel.

Elmondta: a visszavont termékek gyártója a Diamant Malom International Kft. (Baja, Dózsa György út 61-63.). Az egyik liszt fogyaszthatósági ideje 2009.12.15., a másiké pedig 2009.11.28. A cég minden olyan termékét, amelyet ebből az alapanyagból készítettek, visszahívta a hatóság - tette hozzá.

Süth Miklós elmondta: aki ilyen terméket vásárolt, és még nem használta fel, vigye vissza a vásárlás helyére, ahol ezeket a termékeket kötelesek visszavenni.

A termékek bárhol lehetnek az országban, mert a gyártó nagykereskedőknek is forgalmazott.

A fuzáriumgomba egyik, a termékekben most fellelt toxinjának, a donnak (dezoxinivalenolnak) a fogyasztása csak nagy mennyiségben okoz gondot - hányást, hasmenést -, azonban a toxin hő (sütés-főzés) hatására elbomlik.

Az eset kapcsán Süth Miklós elmondta: egy vállalkozó saját vizsgálata alapján jelentette a hatóságoknak, hogy az egyik, általa felhasznált liszt alapanyaga szennyezett.

A don határértéke 750 mikrogramm/kilogramm, de ez már egy százszoros biztonsági érték. Egy átlagos, 60 kilós embernek - ahogy Süth Miklós fogalmazott - egyszerre "nagyon-nagyon sokat" kellene a szennyezett ételből ennie ahhoz, hogy a tünetek jelentkezzenek. Hozzátette: a háziorvosok eddig nem jeleztek ilyen típusú, hányással, hasmenéssel járó betegeket.

Az országos főállatorvos hozzátette: meg kell állapítani, hogy a gyártót terheli-e felelősség." - MTI -

Van egy olyan érzésem, hogy bővülni fog még az a lista!


Szólj hozzá!

Címkék: visszavonás fuzárium durumliszt

süti beállítások módosítása