facebook

Fuzáriummal szennyezett lisztet vont be a hatóság

2009.06.28. 11:00 Imre Laci

"Egy bajai székhelyű cég két, különböző fogyaszthatósági idejű egy kilogrammos durumlisztjét bevonták, mert a készítményekben a fuzáriumgomba egyik toxinját találták az élelmiszerbiztonsági vizsgálatok során - közölte Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára szombaton az MTI-vel.

Elmondta: a visszavont termékek gyártója a Diamant Malom International Kft. (Baja, Dózsa György út 61-63.). Az egyik liszt fogyaszthatósági ideje 2009.12.15., a másiké pedig 2009.11.28. A cég minden olyan termékét, amelyet ebből az alapanyagból készítettek, visszahívta a hatóság - tette hozzá.

Süth Miklós elmondta: aki ilyen terméket vásárolt, és még nem használta fel, vigye vissza a vásárlás helyére, ahol ezeket a termékeket kötelesek visszavenni.

A termékek bárhol lehetnek az országban, mert a gyártó nagykereskedőknek is forgalmazott.

A fuzáriumgomba egyik, a termékekben most fellelt toxinjának, a donnak (dezoxinivalenolnak) a fogyasztása csak nagy mennyiségben okoz gondot - hányást, hasmenést -, azonban a toxin hő (sütés-főzés) hatására elbomlik.

Az eset kapcsán Süth Miklós elmondta: egy vállalkozó saját vizsgálata alapján jelentette a hatóságoknak, hogy az egyik, általa felhasznált liszt alapanyaga szennyezett.

A don határértéke 750 mikrogramm/kilogramm, de ez már egy százszoros biztonsági érték. Egy átlagos, 60 kilós embernek - ahogy Süth Miklós fogalmazott - egyszerre "nagyon-nagyon sokat" kellene a szennyezett ételből ennie ahhoz, hogy a tünetek jelentkezzenek. Hozzátette: a háziorvosok eddig nem jeleztek ilyen típusú, hányással, hasmenéssel járó betegeket.

Az országos főállatorvos hozzátette: meg kell állapítani, hogy a gyártót terheli-e felelősség." - MTI -

Van egy olyan érzésem, hogy bővülni fog még az a lista!


Szólj hozzá!

Címkék: visszavonás fuzárium durumliszt

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr541213144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása