Magyar Asztal

Úgy tűnik, hogy a napokban érkező hidegfront fenekestül felbolygatja kis hazánk közéletét. Ismét vezető szerepet kap a hírekben a havazás, az éjszakai fagyok. Ilyenkor rendre górcső alá kerül a hajléktalanok helyzete, valamint hogy milyen óvintézkedéseket kell eszközölniük azoknak, akik autóba szállnak, és épségben szeretnének úticéljukhoz érkezni. Sajnos arról vajmi kevés szó esik, hogy milyen jelentős szerepe van a téli hidegnek a mezőgazdaságban, illetve a humán egészségügyben.

Még öt évvel ezelőtt írtam egy bejegyzést arról, hogy a kalászosok termesztésében milyen jelentősége van a téli "hideghatásnak", a vernalizációnak. Ismételni nem szeretném önmagam, így most inkább arról ejtenék néhány szót, hogy az állattenyésztésben milyen szerepet tölt be a hideg, illetve miért is lenne szükség tartós, legalább két-három hétig tartó mínuszokra.

Talán az első és legjelentősebb szerepe a hidegnek a kórokozók pusztítása. Ugyan nem minden patogén esik áldozatául a mínuszoknak, de jelentős gyérítésen esnek át, ami pedig a megbetegedések esélyének csökkenését eredményezi. A hideg pedig több baktérium és gombafaj életműködését lassítja le, így azok fertőző képessége is csökken.

Azokban az állattenyésztési ágazatokban, ahol a jószágok nem zárt istállóban, temperált hőmérsékleten vannak tartva, ott a hőmérséklet csökkenésével akár jelentős takarmányfelvétel növekedéssel is kell számolni, hiszen az állatok szervezete jelentős energiát fordít hőháztartásuk fenntartására. A takarmányozás tervezésekor erre minden gazdának és szakembernek ügyelnie kell.

A szarvasmarhák komfort zónája 15 °C alatt van, így a hőmérséklet esésével az ő termelésük (főleg intenzív tejelő állományok esetén) növekedhet, amely plusz táplálóanyag-igényt támaszt ebben az időszakban. A fagyvédelemmel ellátott, fűthető itatók ma már biztosítják az állatok számára szükséges 7-10 °C-os ivóvizet, ezen a hőmérsékleten azonban sokkal kevésbé képesek elszaporodni a környezetből a vízbe jutó baktériumok. A jószágok a hidegebb vízből egyszerre kisebb mennyiséget vesznek ugyan fel, ám gyakrabban isznak, s ennélfogva folyadékellátottságuk egyenletesebb, amely kiegyensúlyozottabb emésztés-élettani funkciókat eredményez.

Összességében elmondható tehát, hogy abban az éghajlati zónában, ahol a Kárpát-medence is található, az a természetes, ha jelentősebb ideig nulla fok körül, vagy akár az alatt tartózkodik a hőmérő higanyszála. Persze ennek vannak negatív társadalmi vetületei, ám ezekre az embernek van befolyása. míg a természet törvényeire - hála a Gondviselésnek - nincs. Éljünk inkább a természet ezen törvényeivel, s ne ellenük.

A laikusok számára gyakran úgy tűnik, hogy a tehenek, kecskék és juhok, azaz a kérődzők etetése (takarmányozása!) nem másból áll, mint hogy napi rendszerességgel eléjük lök az ember egy kis szénát, azt elrágcsálják, letolnak mellé egy kis kútvizet és dőlhet a tej, a hús és a gyapjú. Aztán persze nem így megy!

Sokaknak persze az sem világos, hogy mi a különbség a széna és a szalma között, s akkor még nem is jött szóba a szenázs, mint takarmányféle. Persze ez nem szégyen, hiszen még a Chrome és a Microsoft Word szókészletében sem szerepel a szenázs szó.

Először is, a szalma, a learatott gazdasági haszonnövények elszáradt szára. (Tehát nem csak a kalászosok szárából lehet szalmát készíteni.) A szénát pedig szárított lágyszárú növényekből készítjük. Ebben az esetben felhasználjuk a lekaszált növény teljes föld feletti részét.

A szenázs nem más, mint rövid fonnyasztás (szárítás) után becsomagolt növény. Természetesen ebben az esetben is a növény föld feletti részei kerülnek kaszálásra. (Azt, hogy a földtől milyen magasságban vágja el a kasza a növényt, állítható a gépeken.) A levágott növény tehát egy ideig - száraz, meleg idő esetén néhány óráig - a talajon marad szétterítve, majd ezekből úgynevezett rendeket képeznek, amelyeken végigmenve a bálázó szabályos bálákat készít. Régen madzagot használtak a bálázók, mára már elterjedtebb a bálaháló, mivel ezzel a módszerrel stabilabb bálák készíthetők. A bálák kerülnek fel egy csomagoló gépre, amely több rétegben bevonja őket UV fénynek ellenálló, nyúlékony fóliával. A takarmány az oxigénhiányos környezetben megerjed, pH értéke lecsökken, ezzel meggátolva a romlást okozó baktériumok felszaporodását. És már kész is van a bálaszenázs.

Ha valaki járt mostanában vidéken, észrevehetett valamit, amit október végén már nem szokás látni a földeken. Így van, lábon álló kukoricát. Az igen csapadékos ősz miatt sok helyen még javában aratják a kukoricát, s ez nem csak azért okoz gondot, mert így az árképzés is kicsit problémásabb, hanem mert gondoskodni kellene a tarlók elmunkálásáról és a jövő évi termény elvetéséről is.

Amint befejeződik a kukorica betakarítása, néhány napjuk lesz csak a gazdáknak arra, hogy elvégezzék a talajmunkákat. Figyelembe véve, hogy a tavasszal lehulló csapadék mennyisége évről évre hektikusan változik, nem szabad a véletlenre bízni semmit, tehát aki csak teheti, még az ősszel el kell végezze a szántást. Ellenben ha valaki felkeresi valamely időjárás előrejelzéssel foglalkozó portált, láthatja, hogy bizony november közepétől ismét csapadék várható, és bizony jó eséllyel nem hó fog hullni. Ebből pusztán annyi következik, hogy a lehető leggyorsabban el kell végezni a szántást, annak elmunkálását, a magágykészítést, a vetést és annak lezárását. Ehhez pedig vagy igen nagy gépkapacitás szükséges, vagy az, hogy a gazda le se szálljon a munkagépekről. Vagy mindkettő.

Abban az esetben persze, ha a kukorica után valamilyen tavaszi vetésű növény (napraforgó, tavaszi árpa, repce, netán ismét kukorica) kerül a földbe, úgy ez a probléma nem áll fenn. Olyan eset viszont csak a nagyon kis területen gazdálkodóknál fordul elő, hogy csak egy tábla kukoricát vetett a gazda, és annak helyébe szintén egyetlen növény kerüljön jövőre.

Iparkodni kell, mert az ember észbe se kap, s már el is fogyott a karácsonyi bejgli, aztán lehet is készülni a tavaszi határszemlére!

Ha az ember a szürke hétköznapokat nyitott füllel éli meg, bizony rengeteg lesújtó adatot hall kis hazánkkal kapcsolatban. Az öngyilkossági statisztikánk az egyik legrosszabb Európában, a labdarúgásban nyújtott teljesítményünk pedig erre még több okot ad. Ha pedig maga a gazdasági potenciálunk szánalmas is, legalább az átlag kereset nevetséges. De van, amiben tényleg évtizedek óta a világ legjobbjai vagyunk. Ez pedig nem más, mint nemzetközileg híres vadállományunk.

Szerencsére a "mainstream" médiában is meg tud jelenni immár egy-egy hír arról, amikor hazánk erdeiben kapitális trófeájú gímszarvast, vagy dámvadat sikerül terítékre vinni. Ugyanezt elmondhatjuk az Alföld őzbakjairól is. Üröm az örömben, hogy ezeket a rekorder állatokat jellemzően nem valamely honfitársunk, hanem többnyire külföldi vendégvadászok lőhetik meg. Ez persze semmit nem von le az itthoni szakemberek érdemésből, sem pedig abból a tényből, hogy kis hazánk a rengeteg viszontagság ellenére mindmáig Európa legjobb genetikai állományú, s genealógiáját tekintve a legősibb gímszarvas-állományával rendelkezik.

A legtöbb ember számára a vadászat a védtelen állatok lemészárlását jelenti, s a természet vég nélküli kizsákmányolását vizionálják, ha egy társas vadászaton elejtett állatokból álló terítékről látnak fényképet. Kicsit talán idegenkedünk is ettől a világtól, hiszen az idők kezdete óta a vadászat a legtehetősebb társadalmi csoport szenvedélye volt, s így talán kissé irigykedünk a vadászokra, s kissé viszolygunk is tőle, hiszen a legfelső tízezer és a korrupció közé egyenlőségjelet szoktunk vonni. Sajnos ez elkerülhetetlen hozománya annak a ténynek, hogy Lázár János és Semjén Zsolt is ennek a szenvedélynek hódol.

Mindennek ellenére elmondható, hogy hazánk vadállománya ha nem is virul, de nagyon jól megvan. Csak hogy egy, igen kiugró példát hozzak; 1960-ban vaddisznóból 3900 példány került terítékre, 2014-ben pedig 128.365 darab. Mindezt úgy, hogy a vaddisznó állomány folyamatosan növekszik.

A világ legszebb trófeájú dám-, és gímszarvas bikáját is itthon ejtették el, s valószínűleg erről sokkal kevesebben tudnak, mint politikus-celebjeink ügyes-bajos dolgairól.

Valóban, sok sportágban és tudományban le vagyunk maradva a világ más országaihoz képest, ellenben van, amire mi is büszkék lehetünk. Ezek közül egy a sok évszázados múltra visszatekintő vadászkultúránk.

Mivel minden esztendőben kell valami, amit harsoghat a média, s amire hivatkozhatnak a vegetáriánusok, így ismét eljött az ideje annak, hogy felüsse fejét egy betegség hazánkban. Idén - a schmallenberg mellett - a kék nyelv került terítékre.

A kéknyelv betegséget (bluetongue disease, BDV) egy vírus okozza. A vírus terjesztői, vektorai pedig a szúnyogok. Mivel lényegében minden kontinensen, ahol számottevő állattartás folyik, megtalálhatók a szúnyogok, így tehát a kór globális elterjedése is borítékolható volt. Megnyugtató a tény, hogy a vírus az embereket nem képes megfertőzni. (A mellékelt kép tehát illusztráció csupán.)

Magyarországon az elmúlt hetekben több helyről is jelezték, hogy BDV pozitív jószágokat találtak. Ennek megfelelően a szóban forgó telepeket lezárták, ötven, száz, illetve százötven kilométeres megfigyelési körzeteket hoztak létre. Így történhetett tehát, hogy bár Bács és Csongrád megyében jelent meg a betegség, de még Fejérben sem lehet, csak a megyei főállatorvos engedélyével állatot eladni. Igaz ez a birkákra, a szarvasmarhákra és a kecskékre is. A karanténnak nem az a célja, hogy az állati termékek ne kerülhessenek forgalomba, hiszen a produktumok által nem terjed a vírus. A megfigyelési körnek, illetve a szigorított adásvételnek az elsődleges funkciója, hogy az élő állatok szállításával ne terjedhessen tovább a betegség.

A kór felismerése nem a névadó tünetről, a nyelv kékes árnyalatú elszíneződéséről a legkönnyebben, hanem annak duzzanatáról. Ilyenkor az állat nyelve kilóg, liheg, illetve csökken a takarmányfelvétele. A kór okozhatja az állat elhullását, ha annak kondíciója rövid idő alatt erősen leromlik. A gyógyulás hosszú időt, hónapokat vehet igénybe. (Ezt nem várják meg, hiszen a beteg állat vektora lehet a betegségnek, így az ilyen állatokat leölik és megsemmisítik.)

Itt a térkép, amely a magyarországi előfordulást, illetve a védőzónákat jelzi.